Kísérletet teszünk megjelent, hozzáférhető sportkönyveink jegyzékbe foglalására. Listánk gazdagodhat, ha mások is csatlakoznak. Gyűjteményünk jelenleg 85 kiadvány ismertetését tartalmazza.

Sárkány Imre, Varga Ferenc
Kétnyelvű 720 oldalas vaskos könyv, amely Varga Ferenc galántai helytörténész szülőfalujáról, Kismácsédról megjelent történeteinek 4. része, amit a kiadvány borítója is jelez. A kötet készítésekor…
Szász Gyula – Laczkó Gábor
Az Érsekújvári járásban fekvő Szőgyénben megjelent könyv hátsó borítólapján ez olvasható: „Nem ilyen könyvet szokás tájainkon készíteni a futballmúltról. Ez nem csak a számadatok, táblázatok…
ifj. Miholics Zoltán (szerkesztő)
Ifj. Miholics Zoltán szerkesztő pedagógus édesapjáról, a bátorkeszi sakk megalapítójáról, Miholics Zoltánról szerkesztett könyvet, s annak bevezetőjében írja: „Ez a kiadvány Miholics Zoltán, bátorkeszi lakos…
Kardos László
„Eredeti elképzelésünk szerint a pelsőci futballozás vélt centenáriumának évében e tevékenység történetének egészét szerettük volna összegyűjteni, megörökíteni. A gyűjtőmunka elkezdése után meg kellett állapítanunk, sajnos,…
Pápay Ferenc összeállítása
Egyedi kivitelezésű képes kiadványt vesz a kezébe, aki belelapoz a Tallósi Sportszervezet 1934–2024 című, csapatfelvételekkel teli futballalbumba. Nyugodtan nevezhetjük annak, mert a különböző időszakok helyi…
Kristián Václav, Daniel Molnár
Hosszú hónapokig lehet(ne) böngészni, olvasni ezt az egyedi, szlovák nyelven megjelent kiadványt. Felöleli mindazt, amit a Galántai járás labdarúgása kínál, amit a szerzőpárosnak sikerült megörökíteni…
Batta György, Ágh István, Tomi Vince
„Társszerzőként vettem részt a könyv előkészítésében, megírásában. Egy bő hétvégére összevontak bennünket egy vendégházba, és egymás után szállították oda a riportalanyokat, mi pedig kérdeztük őket.…
Tardoskedd község
A röplapszerű, magyar és szlovák nyelvű, A4-es formátumú ismertető egyik oldalán röviden összefoglalja a Tardoskeddi Sport Club 90 éves történetének főbb állomásait, a klubelnökök, valamint…
Bara Mihály
A Tardoskeddi Sport Club megalakulásának 70. évfordulójára kiadott füzet a 40. évfordulóra készült kiadványra alapult, kibővítve azt a következő 30 év legfontosabb eseményeivel. Ez a…
Brányik Sándor, Sidó Ferenc
A szerzők előszavában ez olvasható: „Mielőtt még a nagy időutazásba kezdenénk, szeretnénk az olvasóval ismertetni, hogy őszintén örültünk a megszólításnak, amelyet a megbízóktól kaptunk, hogy…
Karaffa Attila
A szerző gyermekkorától egészen napjainkig eleveníti fel a sárga-kékkel fémjelezhető emlékeit, beleértve a legnagyobb sikereket és azon szomorú pillanatokat is, amikor nem a fociról, hanem…
J. Mészáros Károly
Születésnapi ajándéknak készült, de sokkal több annál. A somorjai-bakai Székely István, a kosárlabda és a kajak-kenu meghonosítója a csallóközi városban 2023. március 23-án ünnepelte 90.…
Varró Krisztián
A vaskos könyv hátlapján olvasható: „A futballtörténelem legnagyobb alakjainak egyike, Kubala László fénykorában az FC Barcelona csillaga volt. Megkerülhetetlen szerepe volt abban, hogy a Barcából…
Lelkes Vince
A bevezetőben ez olvasható: „Nagyabony község felnőtt futballistái történelmi sikert értek el. A Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség által irányított 2014/15-ös bajnokságban, az AG Sport Ligában (legfelsőbb…
Kozák Péter
A sorozat III. kötetében lapozva ismert sportolóink közül három nevére bukkanunk: Sarlós József (tornász, testnevelő tanár), Sidó Ferenc (asztalitenisz, edző) és Tábori László (atléta, Kassa…
Matej Széher
Háromnyelvű (szlovák, magyar, angol) műsorfüzet az 1987/1988-as bajnoki évadra. Bemutatja külön az egyesület valamennyi szakosztályát (akkor még egy kalap alatt voltak): a labdarúgáson kívül a…
Moravek István
Idézet Révay Jánosnak, a Szlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség elnökének előszavából: „Könyvünk megírására Moravek István vállalkozott, aki ilyen mű kiadásának gondolatával már régebben foglalkozott. Moravek István…
Hacsi Attila
Hézagpótló kiadvány a szerző újabb sportkönyve, amely a losonci és füleki labdarúgás múltjába kalauzol. Bemutatja legendáit, főszereplőit, gazdag tényanyaggal kiegészítve. Losonc-Apátfalva futballkrónikája a nógrádi város…
Bőd Titanilla
„Hogyan jut el egy kapus egy kis faluból az Európa-ligába? Milyen érzés több ezer ember tekintetének kereszttüzében várni az ellenfél támadásait? Milyen érzés hallgatni a…
Németh György
Reprezentatív kivitelezésű könyv, méltó emlék, tisztelgés a felső-csallóközi futball százéves múltja előtt. A szerző – korábbi forrásokból is merítve – évekig gyűjtötte a kiadvány anyagát.…
ismeretlen
Ez az első kiadvány, amely megörökíti a 100 éves légi futball múltját, emlékfüzet, amelynek értéke egyre nagyobb, és alig akad belőle a csallóközi faluban. Az…
Balázs F. Attila főszerkesztő
Összeállítói nemzetiségi katasztert tűztek ki maguk elé, a közösségünkért munkálkodó emberek, intézmények, szervezetek teljes körű számbavételét. „Hogy ez a kísérlet meglehetősen szerényre sikeredett, nem a…
Szőke József, Vicián János
Az előszóban ez olvasható: „Köszöntjük az Olvasót, életrajzgyűjteményünk első kötetével. Célunk, hogy A századvég magyarsága köteteiben bemutassuk nemzetünk közelmúltját és jelenét, azok életrajzának és munkásságának…
Plavy Dezső
Szülőfalujáról írt a testnevelési egyesület 75 éves fennállása alkalmából a légi Plavy Dezső. Előszavában olvasható: „Vettem a fáradtságot, de főleg bátorságot arra, hogy epizódokon keresztül…
Lukovics István
A II. világháború után kezdtek futballozni az alig 1500 lelket számláló mátyusföldi faluban. A Galántai járásban fekvő Feketenyéken 2006-ban ünnepelték a helyi labdarúgás létezésének hatvanadik…
Hacsi Attila
Mai szemmel nézve országos viszonylatban szinte senkinek nem mond semmit a rimaszombati tenisz. De ha meglátja Csarnakovics Erik nevét, máris felkapja a sportágban jártas ember…
Hacsi Attila
A rimaszombati foci múltjába tesz szokatlan megközelítésű kirándulást a szerző. Futball-könyvében a gömöri város legendáiról írt, olyan játékosokat elevenítve fel, akik országos viszonylatban is ismertek…
Richard Szanyi
A szerző szórakoztató és vonzó formában meséli el tornatermi történeteit az erősportról, a hőn áhított világbajnoki aranyért folytatott csatározásairól, egyfajta útmutatást ad, hogyan váljunk világbajnokká,…
Peter Drobný
Ami nem fért a Šerm (1969–2019) szlovák nyelvű kiadványba, azt gazdag képanyaggal jelentette meg a szerző. Apró csemegék, felvételek sokasága a szövetség ötvenéves jubileumáról, kijavított…
Peter Drobný
Szlovák nyelvű könyv a vívás sok szlovákiai magyar szereplőjével. „Ez a kiadvány nemcsak arra szolgál, hogy a Szlovák Vívószövetség előtt tisztelegjen alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából,…
Győry Attila főszerkesztő
Eredeti próbálkozás tájainkon rólunk, szlovákiai magyarokról. Száz közülünk való, akik a legsikeresebbek közé tartoznak. Van köztük tíz sportember is, s ha már ez a megtiszteltetés…
Rudolf Székely
Egyedülálló kiadvány egy járás (a lévai) asztaliteniszsportjáról. Terjedelme, tényanyaga, képkínálata (84l felvétel) lenyűgöző, szinte lexikoni méreteteket ölt. Szerzője, a Léván élő deméndi gyökerű Székely Rudolf…
Matej Széher
2019-ben volt százéves a szenci futball. A jubileum alkalmából a város neves újságírója, a Štart és a Futbal magazin egykori szerkesztője, Széher Mátyás dolgozta fel…
Ozogány Ernő
Ozogány Ernő a Somorjához tartozó település, Tejfalu focimúltját dolgozta fel a jubileumi kiadványban. Előbb a sportág rövid története található a könyvben, aztán a tejfalui változata,…
Tomáš Černák
Gőgh Kálmán 1976-ban Európa-bajnok, 1980-ban Eb-bronzérmes labdarúgóról egykori klubja, a Slovan Bratislava, ahol játékosként a legtöbb évet – kereken tízet – töltött, a Belasé legendy…
Németh Pál
1978. június 25-én Nyárasd női kézilabdacsapata első ízben lett csehszlovák kupagyőztes, s kicsi faluként rákerült Európa sporttérképére. Ennek az eseménynek a negyvenedik évfordulója alkalmából Németh…
Jozef Drenko, Ján Šnúrik
„A losonci karácsonyi futóverseny történetét PhDr. Jozef Drenko és Ján Šnúrik dolgozták fel, szervezése és lebonyolítása ötven éves történetére összpontosítva benne a figyelmüket. Áttekinthető formában…
Dulai Ferenc
100 ročný futbal, 100 éves foci címmel jelentette meg a Zselízi Városi Sportklub a jubileumi fényképalbumot. Ez azonban több annál. Egy évszázad korabeli fotókkal teli…
Czigler Sándor
Százhúsz oldalon rengeteg tényanyag, korabeli fénykép és feljegyzés található a mátyusföldi város labdarúgásának száz esztendejéről.