Négyes hajó áll a Tatra mozi előtt. A legújabb komáromiak egyike. Arról árulkodik, hogy valami különös készül az épületben. Sorra érkeznek az emberek. Köszönőviszonyban lévők, a legtöbben régi ismerősként egymást üdvözlők. Mintha családtagok lennének.
Filmvászonra vitték a kajak-kenut, a világmércével is figyelmet érdemló komáromit, s a várva vár mozgókép bemutatójára érkezünk. Szinte tele a nézőtér, és még hátra van a második előadás is. Fiatal és felnőtt versenyzők, támogatók, világbajnokok várják, hogy szembesüljenek a Duna-parti város kajak-kenuéletével. Nem mintha nem ismernék, mindenki magával hozza saját élményeit is, de most arra kíváncsi, hogyan örökítették meg őket mások.
Nem hollywoodi történet, ami előttünk pereg. Hétköznapok, versenyek, nyilatkozatok füzére. Arról a klubról, ami sokuknak a második otthonává vált, vagy még annál is többé. Keretét a 2025-ös év adja. A stáb végigkísérte az esztendő megállóin a klub kajakosait-kenusait. Lesett és forgatott. Aki benne él ebben a közegben, semmilyen meglepő dologgal nem találkozik a képsorokon. Legfeljebb önmagára lel benne, és elégedettség tölti el, amit a vetítés utáni taps is jelzett.
Elsősorban azoknak készült a film, akik nem ismerik belülről a sportágat, annak komáromi hétköznapjait, a csúcsra járás útját. Mert azt is már nemegyszer megtették. Világbajnokait, érmes olimpikonjaik vannak. Szabó Attillától Botek Ádámig mindannyian megszólalnak, s az edzők és klubvezetők is. Annyi mozaikból áll össze a film, hogy megszámolni is sok, nincs is értelme. Jobban megéri élvezni a dinamikus zenével aláfestett képsorokat, s közben hallgatni a klub mérvadó embereit, bölcselkedéseiket, tetteik felelevenítését. S nem utolsósorban sportágismertető megállapításaikat. Ha elringatja magát az ember ebben a világban, egyszer csak azt veszi észre, hogy a 2025-ös versenyévad végével az 1 óra 14 perces film is lepereg előtte. Mély nyomokat hagyva benne összetartozásról, diadalokról, együttélésről…

(Kajakári cesta na vrchol – Kajakosok út a csúcsra – szlovák nyelvű film, magyar feliratokkal)

J. Mészáros Károly

Megjelent: Új Szó 2026. szeptember 17.