Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága

//Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága
Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága2024-06-16T12:58:03+00:00

A Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága 1994 óta zajlik. Révész Ferenc, az Ipolysági Magyar Tannyelvű Gimnázium testnevelő tanára, akkori igazgató-helyettese indította útjára, majd 2013 november végéig koordinálta. Ekkor Kovács Péter, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium testnevelő tanára vette át a bajnokság irányítását. Az alábbiakban keresheti ki a fellelhető és feldolgozott anyagokat a versenyekről – évenkénti lebontásban.

1994-ben öt sportágban voltak versenyek, valamennyi Ipolyságon zajlott.

1994. március 31.  -- röplabda (Ipolyság)

A legelső bajnokról fennmaradt kép másolata: 1994-ben Galánta nyerte a lányok röplabdatornáját, a felvételen a második helyen végzett ipolyságiakkal és a felkészítő tanárok

Lányok: Rozsnyó–Galánta 2:0, Galánta–Ipolyság 2:0, Rozsnyó–Ipolyság 2:1. Rozsnyó eredményei nem számítottak a bajnokságba.
Sorrend: 1. Galánta, 2. Ipolyság. Rozsnyó kizárva (mert a csapat összetétele eltért a versenyszabályzatban lefektetettől).

Fiúk: Ipolyság–Somorja 2:0, Komárom–Somorja 2:0, Komárom–Ipolyság 2:0.
Sorrend: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Somorja.

Ezt megelőzően (1994. március 18.) volt országos elődöntő Ipolyságon, Nyugat- Szlovákiában a másodikat is megtartották (onnan Galánta és Somorja jutott tovább), a közép- és a kelet-szlovákiai elődöntő elmaradt.
Lányok: Ipolyság–Párkány 2:0, Zselíz–Érsekújvár 2:1, Komárom–Ipolyság 1:2, Párkány–Zselíz 0:2, Érsekújvár–Komárom 0:2, Ipolyság–Zselíz 2:0, Párkány–Érsekújvár 1:2, Komárom–Zselíz 2:0, Érsekújvár–Ipolyság 0:2, Párkány–Komárom 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Zselíz. Ipolyság jutott az országos döntőbe

Fiúk: Ipolyság–Párkány 2:0, Párkány–Zselíz 2:0, Ipolyság–Párkány 2:0, Zselíz–Komárom 0:2, Ipolyság–Zselíz 2:0, Komárom–Párkány 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Párkány. Komárom jutott az országos döntőbe, házigazdaként pedig Ipolyság.

1994. április 29. -- kézilabda (Ipolyság)

Lányok: Dunaszerdahely–Érsekújvár 9:16 (2:6), Érsekújvár–Tornalja 19:3 (11:2), Tornalja–Dunaszerdahely 1:18 (0:12).
Sorrend: 1. Érsekújvár, 2. Dunaszerdahely, 3. Tornalja.

Fiúk: Tornalja–Dunaszerdahely 7:19 (3:9), Dunaszerdahely–Zselíz 15:15 (9:7), Zselíz–Tornalja 30:8 (16:5).
Sorrend: 1. Zselíz, 2. Dunaszerdahely, 3. Tornalja.

Ezt megelőzően (1994. április 13.) volt országos elődöntő Zselízen, a nyugati régió keleti csoportjának öt gimnáziuma indult, a győztesek mentek az országos döntőbe. A másik nyugat-szlovákiai csoportból mindkét dunaszerdahelyi csapat került tovább a szenciekkel szemben (az eredményeket még 1994-ben nem sikerült megszerezni). Tornalja a közép- és keleti régió képviseletében került az országos döntő mezőnyébe.
Lányok: Érsekújvár–Ipolyság 15:0, Komárom–Párkány 8:3, Zselíz–Ipolyság 9:1, Komárom–Érsekújvár 9:10, Zselíz–Párkány 6:3, Érsekújvár–Párkány 15:9, Komárom–Zselíz 7:5, Ipolyság–Párkány 4:9, Zselíz–Érsekújvár 8:8, Komárom–Ipolyság 11:3.
Végeredmény: 1. Érsekújvár, 2. Komárom, 3. Zselíz.

Fiúk: Zselíz–Ipolyság 22:8, Érsekújvár–Ipolyság 28:8, Zselíz–Érsekújvár 23:13.
Végeredmény: 1. Zselíz, 2. Érsekújvár, 3. Ipolyság.

1994. június 9.  -- atlétika (Ipolyság)

Lányok, csapatverseny: 1. Komárom (Mojzes, Zahorec, Hajabács, Csoma, Balázs, Tallósi, Uhrík, Sebők, Marosi) 61 pont, 2. Galánta 60, 3. Ipolyság 45, 4. Dunaszerdahely 40.
Egyéni – 100 m: 1. Tallósi Tímea (Komárom) 12,96 mp, 2. Krizsan Katalin (Párkány) 13,06, 3. Uhrík T. (Komárom) 13,30.
Súlylökés: 1. Putyera Rita (Galánta) 9,90 m, 2. Végh Sz. (Dunaszerdahely) 9,86.
Magasugrás: 1. Keszegh Zsuzsa (Dunaszerdahely) 143 cm, 2. Deák K. 140, 3. Lancz A. (mindketten Galánta) 140.
800 m: 1. Tallósi Tímea (Komárom) 2:29,69 perc, 2. Köteles K. (Ipolyság) 2:35,31, 3. Takács Sz. (Galánta) 2:41,67.
Távolugrás: 1. Básty Stefánia (Ipolyság) 458 cm, 2. Csoma B. (Komárom) 435, 3. Tóth A. (Dunaszerdahely) 430.
4x100 m váltófutás: 1. Komárom (Tallósi, Uhrík, Sebők, Márasi) 53,93 mp, 2. Galánta (Papp, Nagy, Takács, Tyukos) 55,26, 3. Ipolyság (Szondi, Bóna, Köteles, Básty) 56,62.

Fiúk: 1. Dunaszerdahely (Méhes, Szmuda, Kovács, Bírcsák. Oros, Tóth) 68, 2. Komárom 66, 3. Galánta 45.
Egyéni – 100 m: 1. Harangozó László (Nagymegyer) 11,28 mp, 2. Nagy G. (Zselíz) 11,35, 3. Oros T. (Dunaszerdahely) 11,63.
Súlylökés: 1. Méhes Mátyás (Dunaszerdahely) 15,21 m, 2. Varga B. (Párkány) 12,68, 3. Tóth A. (Dunaszerdahely) 11,97.
Magasugrás: 1. Méhes Mátyás (Dunaszerdahely) 181 cm, 2. Mácsodi Gábor 170, 3. Bitter K. (mindketten Komárom) 160.
1500 m: 1. Finta Gábor 4:38,32 perc, 2. Ambrus F. (mindketten Komárom) 4:42,54, 3. Kovács T. (Szenc) 4:47,78.
Távolugrás: 1. Mácsodi Gábor (Komárom) 650 cm, 2. Hagony Gy. (Galánta) 631, 3. Hajdók I. (Komárom) 549.
4x100 m váltófutás: 1. Dunaszerdahely (Szmuda, Oros, Méhes, Kovács) 46,22 mp, 2. Komárom (Bagin, Hajdók, Cséplő, Varga) 48,95, 3. Galánta (Forró, Csemez, Csernyanszki, Mészáros) 48,95.

Ezt megelőzően megrendezték Komáromban a nyugati régió keleti csoportjának elődöntőjét, Galántán pedig a nyugati régió nyugati csoportjának elődöntője zajlott.
Komárom – végeredmény, csapat, fiúk: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Zselíz, 4. Érsekújvár, 5. Párkány.
Lányok: I. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Érsekújvár, 4. Párkány.
Egyéni, fiúk; 100 m: 1. Bagin (Komárom) 11,72, 2. Nagy (Zselíz) 11,98, 3. Lőrinc (Ipolyság) 11,99.
400 m: 1. Cséplő 55,66, 2. Varga (mindketten Komárom) 59,24, 3. Lengyel (Érsekújvár) 59,25.
1500 m: 1. Finta (Komárom) 4:41, 2. Sánta (Ipolyság) 4:48, 3. Ambrus (Komárom) 4:55.
Magasugrás: 1. Bitter 175, 2. Mácsodi (mindketten Komárom) 175, 3. Marinyec (Ipolyság) és Nagy (Zselíz) 170–170.
Távolugrás: 1. Mácsodi (Komárom) 615, 2. Marinyec (Ipolyság) 553, 3. Hajdók (Komárom) 535.
Súlylökés: 1. Varga (Párkány) 12,38, 2. Fekete (Komárom) 11,67, 3. Pólya (Zselíz) 10,99.
4x100 m: 1. Komárom 49.40, 2. Ipolyság 50,05, 3. Zselíz 52:07.
Lányok, 100 m: 1. Tallósi (Komárom) 13,08, 2. Krizsán (Párkány) 13,74, 3. Uhrík (Komárom) 13,79.
300 m: 1. Sebők 48,50, 2. Uhrík (mindketten Komárom) 49,06, 3. Köteles (Ipolyság) 51,75.
800 m: 1. Tallósi (Komárom) 2:29, 2. Köteles 2:43, 3. Szondi (mindketten Ipolyság) 2:44.
Magasugrás: 1. Mojzes 135, 2. Hajabács (mindketten komáromiak) 135, 3. Bóna (Ipolyság) 130.
Távolugrás: 1. Básty (ipolysági) 436, 2. Csoma (Komárom) 420, 3. Bóna (Ipolyság) 407.
Súlylökés: 1. Schelhaus (Komárom) 9,77, 2. Furuglyás (Érsekújvár) 9,16, 3. Veinhart (mindketten Érsekújvár) 9,00.
4x100 m: 1. Komárom 56,44, 2. Ipolyság 59,33, 3. Párkány 59,78.

Galánta – végeredmény, csapat, fiúk: 1. Dunaszerdahely, 2. Galánta, 3. Nagymegyer.
Lányok: 1. Galánta, 2. Dunaszerdahely, 3. Nagymegyer.
Egyéni győztesek, fiúk, súlylökés: Méhes 15,39 (országos csúcs), magasugrás: Méhes (Dunaszerdahely) 180, távolugrás: Hagony (Galánta) 611 cm, 100 m: Oros (Dunaszerdahely) 12,0, 1500 m: Ágh (Galánta) 4:42,0, 4x100 m: Dunaszerdahely 45,5 (országos csúcs).
Lányok, magasugrás: Keszegh 149 (országos csúcs), súlylökés: Végh (dunaszerdahelyiek) 10,32, távolugrás: Papp 465, 100 m: Papp 13,8, 800 m: Hrotkó (galántaiak) 2:47,6, 4x100 m: Galánta 54,1.

A győztes csapatok és  versenyszámonként a három legjobb egyéni versenyző indulhatott az ipolysági döntőben.

1994. október  14. -- kispályás labdarúgás (Ipolyság)

Eredmények: Ipolyság–Zselíz 4:4 (2:2), g.: Tóth István 2, Fritz 2, ill. Andruska 2, Berecz, Pakusza. Dunaszerdahely–Zselíz 5:8 (2:6), g.: Csépi 2, Kanyicska, Németh, Héger, ill. Berecz 5, Pakusza 2, Tímár. Ipolyság–Dunaszerdahely 4:3 (1:2), g.: Szuchánsky 3, Fritz, ill. Németh 2, Héger.
Végeredmény: 1. Zselíz 4, 2. Ipolyság 4, 3. Dunaszerdahely 0 pont. Megj. A gólkülönbség döntött az elsőségről.
Gólkirály: Berecz Levente 5 góllal (Zselíz), legjobb kapus: Filip Márk (Ipolyság), legjobb mezőnyjátékos: Pakusza Zsolt (Zseliz).

Ezt megelőzően megrendezték az elődöntőket.
Érsekújvárott Zseliz, Ipolyság, Komárom, Érsekújvár sorrend alakult ki.
Díjazottak, legjobb kapus: Nagy Vilmos, gólkirály: Tóth István (mindketten Ipolyság), legtechnikásabb játékos: Pakusza Zsolt (Zseliz).
Galántán a dunaszerdahelyiek mögött Galánta, Somorja és Szene végzett.
Közép-SzIovákiából a tornaljaiak kerültek az országos döntőbe, de végül anyagi okokra hivatkozva nem indultak, helyüket a házigazda iskola együttes foglalta el.

1994. december 9. -- kosárlabda (Ipolyság)
Fiúk: Párkány–Komárom 18:33, Párkány–Dunaszerdahely 15:22, Komárom–Dunaszerdahely 34:11.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Dunaszerdahely, 3. Párkány.

Lányok: Somorja–Komárom 56:13, Párkány–Komárom 41:17, Párkány–Somorja 24:56.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Párkány, 3. Komárom.

Ezt megelőzően megrendezték az elődöntőket.
Párkányban a fiúknál Komárom, Párkány, Érsekújvár, Zselíz sorrend alakult ki. A győztes jutott tovább, de végül Párkány is szerepelt az országos döntőben.
Párkányban a lányoknál Párkány, Komárom, Érsekújvár sorrend alakult ki, és Párkány jutott az ipolysági döntőbe, ahol végül a Komárom is pályára lépett.
Somorján a fiúknál Dunaszerdahely lett az első, Nagymegyer és Somorja előtt. A győztes folytatta az országos döntőben.
Somorján a lányoknál Somorja győzött Dunaszerdahely és Nagymegyer előtt, és Somorja lett országos döntős.

Megjegyzés: Mivel Közép- és Kelet-Szlovákia ismét nem küldött csapatot, ezért meghívták az elődöntős csoportok második helyezettjeit is, de Nagymegyer nem tudta vállalni a részvételt. „Így az első helyről továbbjutottak mellett csak egy-egy iskola kosarasai léptek pályára” – írta az Új Szó, de arról nem tesz említést, hogy a lányoknál Dunaszerdahely (második volt csoportjában) miért nem indult az országos döntőben.

Arról is megegyezés született a testnevelő tanárok között, hogy a jövőben felváltva rendezik az iskolák az egyes sportági versenyeket, amelyekből Ipolyság már csak egyet vállal évente.

 Megjelent róla

Az ipolysági bölcső – Hogyan született a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága? (Új Szó, 1994. február 9.)

Röplabdadöntő Ipolyságon (Új Szó, 1994. március 31.)

Elsőségért ausztriai út (Új Szó, 1994. április 1.)

Az első próbakő (Új Szó, 1994. április 8.)

Kézilabdadöntő (Új Szó, 1994. április 29.)

Érsekújvári és zselízi siker – kézilabda gimibajnokság (Új Szó, 1994. április 30.)

Megérte… (Új Szó, 1994. május 13.)

Gimibajnokság (Új Szó, 1994. május 14.)

Alakul a döntő (1994. május 20.)

Atlétikai döntő (Új Szó, 1994. június 9.)

Érdekes küzdelmek (Új Szó, 1994. június 10.)

A tornatanár látószögéből (Új Szó, 1994. június 30.)

Méhes, Szmuda, Tallósi és a többiek (Új Szó, 1994. július 13.)

Mielőtt folytatnák... (Új Szó, 1994. október 10.)

Gimibajnokság (Új Szó, 1994. október 14.)

Másodszor a zselíziek (Új Szó, 1994. október 15.)

Három óra foci (Új Szó, 1994. október 28.)

Kosárlabdadöntő (Új Szó, 1994. december 9.)

Komárom és Somorja (Új Szó, 1994. december 10.)

Kosarazó gimnazisták (Új Szó, 1994. december 12.)

Megjegyzés
Mindegyik írás a Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

1995-ben is öt sportágban versenyeztek a gimnazisták, minden sportágnak más-más város adott otthont.

1995. március 20. – röplabda (Ipolyság)

Lányok – I. csoport: Ipolyság–Komárom 2:0 (0, 8), Komárom–Párkány 2:0 (3, 6), Párkány–Ipolyság 0:2 (-1, -0).
II. csoport: Galánta–Dunaszerdahely 2:1 (-5, 4, 9), Zselíz–Dunaszerdahely 1:2 (-11, 13, -9), Galánta–Zselíz 2:1.
Az 5. helyért: Zselíz–Párkány 2:0.
A 3. helyért: Komárom–Dunaszerdahely 2:1 (-6, 13, 10).
Döntő: Ipolyság–Galánta 1:2 (7, -8, -7).
Végeredmény: 1. Galánta, 2. Ipolyság, 3. Komárom, 4. Dunaszerdahely, 5. Zselíz, 6. Párkány.

Fiúk: Zselíz–Komárom 0:2 (-1, -6), Komárom–Ipolyság 2:0 (1, 6.), Ipolyság–Zselíz 0:2 (-10. -10).
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Zselíz, 3. Ipolyság.

1995. május 4. – kézilabda (Zselíz)

Lányok –  A csoport: Dunaszerdahely–Szenc 23:4, Zselíz–Szenc 11:6, Dunaszerdahely–Zselíz 7:7.
B csoport: Komárom–Érsekújvár 13:9, Párkány–Érsekújvár 16:10, Komárom–Párkány 11:7.
A 3. helyért: Zselíz–Párkány 14:11.
Döntő: Dunaszerdahely–Komárom 13:4.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Zselíz, 4. Párkány, 5. Szenc és Érsekújvár (az 5. helyért nem játszottak)
Díjazottak – legjobb mezőnyjátékos: Hájos Anikó (Dunaszerdahely), legjobb kapus: Farkas Anita (Zselíz).

Fiúk: Ipolyság–Dunaszerdahely 9:28, Zselíz–Érsekújvár 13:23, Ipolyság–Zselíz 10:38, Érsekújvár–Dunaszerdahely 13:10, Ipolyság–Érsekújvár 4:15, Zselíz–Dunaszerdahely 17:18.
Végeredmény: 1. Érsekújvár, 2. Dunaszerdahely, 3. Zselíz, 4. Ipolyság.
Díjazottak – legjobb mezőnyjátékos: Zselinszký László (Dunaszerdahely), legjobb kapus: Szlávik Tamás (Érsekújvár).

1995. május – atlétika (Galánta)

1995-ben már a bajnokság logója is feltűnt a médiában (szlomasport-repró)

Lányok, csapatverseny: 1. Galánta 120, 2. Komárom 100, 3. Pozsony 47.
Egyéni – magasugrás (4 induló): 1. Lancz Angelika 145 cm, 2. Lombos Katalin (mindketten Galánta) 145, 3. Kiss Réka (Komárom) 130.
300 m (7): 1. Szabó Anita 48,0 mp, 2. Takács Szilvia (mindketten Galánta) 49,6, 3. Balázs Yvett (Komárom) 49,8.
100 m (8): 1. Uhrik Teréz (Komárom) 14,5 mp, 2. Daru Ildikó 14,8, 3. Tyukos Szilvia (mindketten Galánta) 15,0.
Távolugrás (8): 1. Takács Linda (Galánta) 417 cm, 2. Lakatos Izabella (Pozsony) 414, 3. Lancz Angelika (Galánta) 402.
800 m (7): 1. Protič Krisztina (Pozsony) 2:36,5 perc, 2. Hrotko Valéria (Galánta) 2:45,6, 3. Uhrik Teréz (Komárom) 2:48,8.
Súlylökés (9): 1. Vass Éva (Komárom) 10,05 m, 2. Bihercz Krisztina 9,47, 3. Varga Veronika (mindketten Galánta) 9,20.
4x100 m (5 váltó): 1. Galánta (Daru Ildikó, Gombos Katalin, Takács Szilvia, Tyukos Szilvia) 56,0 mp, 2. Komárom 58,8, 3. Nagymegyer 58,8

Fiúk, csapatverseny: 1. Komárom 102,5, 2, Galánta 75, 3. Zselíz 61,5.
400 m (8): 1. Peredi Attila 54,9 mp, 2. Ambrus Ferenc (mindketten Komárom) 57,4, 3. Kosár Ottó (Galánta) 59,3.
Távolugrás (10): 1. Mácsodi Gábor (Komárom) 605 cm, 2. Hagony Gyula (Galánta) 597, 3. Venth Igor (Komárom) 543.
100 m (7): 1. Nagy Gábor (Zselíz) 12,0 mp, 2. Harangozó László (Nagymegyer) 12,1, 3. Lőrinc László (Ipolyság) 12,3.
Magasugrás (8): 1. Mácsodi Gábor (Komárom) 182 cm, 2. Hagony Gyula (Galánta) 165 cm, 3. Fekete Dániel (Komárom) 165.
1500 m (9): 1. Szabó Tamás (Galánta) 4:52,0 perc, 2. Finta Gábor (Komárom) 4:52,6, 3. Markovics Imre (Zselíz) 4:54,0.
Súlylökés (10): 1. Fekete Dániel (Komárom) 12,50 m, 2. Dékány Csaba (Pozsony) 11,61, 3. Téglás Péter (Komárom) 10,87.
4x100 m (7 váltó): 1. Galánta (Kollár László, Tóth Géza, Hagony Gyula, Forró Krisztián) 48,6 mp, 2. Komárom 49,7, 3. Nagymegyer 50,3.
Összetett csapatverseny: 1. Komárom 202,5, 2. Galánta 195, 3. Pozsony 81.

1995. október – kosárlabda (Somorja)

Lányok: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Galánta.

Fiúk: 1. Komárom, 2. Érsekújvár, 3. Galánta.

1995. november – kispályás labdarúgás (Dunaszerdahely)

Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Ipolyság, 3. Zselíz.

Megjelent róla:

Több lesz a házigazda (Új Szó, 1995. január 17.)

Még lehet jelentkezni! (Új Szó, 1995. március 14.)

Röplabdacsaták Ipolyságon (Új Szó, 1995. március 18.)

Nyertek a címvédők (Új Szó, 1995. március 21.)

Ipolysági leütések (Új Szó, 1995. április 7.)

Először Zselízen (Új Szó, 1995. május 4.)

Új bajnokok (Új Szó, 1995. május 5.)

Sebaj, zselízi tigrisek! (Új Szó, 1995. május 11.)

Atlétikai döntő Galántán (Új Szó, 1995. május 17.)

Komáromé a vándorserleg (Új Szó, 1995. május 18.)

A súlyzóktól a trikókig (Új Szó, 1995. május 24.)

Eső mosta atlétika (Új Szó, 1995. június 6.)

A mátyusföldi bástya (Új Szó, 1995. június 28.)

„Mindig szerettem a sportot” (Új Szó, 1995. július 8.)

Folytatódik... (Új Szó, 1995. október 27.)

Megjegyzés
Mindegyik írás a Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

1996-ban is öt sportágban versenyeztek a gimnazisták, öt város volt a házigazda.

1996. április 4. – röplabda (Ipolyság)
Lányok tornája: Komárom–Galánta 2:1, Zselíz–Ipolyság 0:2, Ipolyság–Komárom 2:0, Galánta–Zselíz 2:0, Ipolyság–Galánta 2:1.
Végeredmény: 1. Ipolyság, 2. Galánta, 3. Komárom, 4. Zselíz.

Révész Angelika győztes csapata: Bóna Nóra, Köteles Katalin, Csáky Mónika, Záhorszky Szilvia, Pásztor Mónika, Szondy Ilona, Szecsei Csilla, Forgács Éva, Csinger Andrea, Dobos Andrea.

Fiúk tornája: Komárom–Zselíz 3:0. Ipolyság–Komárom 0:3, Zselíz–Ipolyság 1:3.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Zselíz.

1996. május 3. – kézilabda (Zselíz)

Lányok tornája: Szenc–Párkány 11:11, Dunaszerdahely–Párkány 19:12, Szenc–Dunaszerdahely 9:37.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Párkány, 3. Szenc.

Fiúk tornája: Zselíz–Gúta 22:8, Dunaszerdahely–Gúta (egyházi gimnázium) 27:8, Ipolyság–Zseliz 11:16, Dunaszerdahely–lpolyság 20:9, Ipolyság–Gúta 19:10, Dunaszerdahely–Zselíz 17:11.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Zselíz, 3. Ipolyság, 4. Gúta (egyházi gimnázium).

1996. június 12. – atlétika (Galánta, Komárom társszervező)

Csapatverseny, lányok: 1. Galánta, 2. Dunaszerdahely, 3. Komárom.
Fiúk: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Zselíz.
Összetett: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Dunaszerdahely.

Egyéni, lányok, győztesek, 100 m: Derzsi (Dunaszerdahely) 12,44; 300 m: Szabó (Galánta) 44,50; 800 m: Protič (Pozsony) 2:35,04; 4x100 m: Dunaszerdahely 53,27; távolugrás: Molnár (Dunaszerdahely) 5,00; magasugrás: Lomhos (Galánta) 150; súlylökés: Végh (Dunaszerdahely) 10,59.
Fiúk, győztesek, 100 m: Bognár (Szenc) 11,50); 400 m: Markovics (Zselíz) 54,95; 1500 m: Szabó (Galánta) 4:46,00); 4x100 m: Komárom 49,44; távolugrás: Hagony (Galánta) 591; magasugrás: Tóth (Komárom) 183; súlylökés: Fekete (Komárom) 12,40.

1996. október – kosárlabda (Somorja)

Lányok: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Galánta.

Fiúk: 1. Komárom, 2. Érsekújvár, 3. Galánta.

1996. november 8. – kispályás labdarúgás (Dunaszerdahely)

Helyosztók, döntő: Dunaszerdahely–Komárom 6:0, a 3. helyért: Ipolyság–Szenc 5:3.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Ipolyság, 4. Szenc.

 Megjelent róla:

Indul a gimibajnokság (Új Szó, 1996. április 2.)

Gimibajnokság (Új Szó, 1996. április 9.)

Gimibajnokság (Új Szó, 1996. május 4.)

Gimibajnokság (Új Szó, 1996. június 13.)

Megjegyzés
Az írás a Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

1997-ben négy sportágban versenyeztek a gimnazisták.

1997. április – röplabda (Ipolyság)

Lányok – sorrend: 1. Komárom, 2. Dunaszerdahely, 3. Galánta.

Fiúk – sorrend: 1. Komárom, 2. Zselíz, 3. Párkány.

1997. május – kézilabda (Szenc)

Lányok – sorrend: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Érsekújvár.

Fiúk – sorrend: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Érsekújvár.

1997. június – atlétika (Galánta, Komárom)

Lányok, csapatverseny: 1. Galánta, a többi dobogós egyelőre hiányzik

Fiúk, csapatverseny: 1. Komárom, a többi dobogós egyelőre hiányzik

Összetett csapatverseny: 1. Komárom, a többi dobogós egyelőre hiányzik

1997. (a hónap ismeretlen) – kispályás labdarúgás (Zselíz)

Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Zselíz, 3. Pozsony.

1997 – kosárlabda – elmaradt

Megjelent róla:

Nincs információ arról, hogy mi jelent meg a versenyekről

1998-ban öt sportágban és három városban versenyeztek a gimnazisták. Komárom háromszor volt házigazda.

1998. április 3. – kosárlabda (Komárom)

Lányok tornája – végeredmény: 1. Komárom, 2. Párkány, 3. Somorja, 4. Szenc.

Fiúk tornája – végeredmény: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Pozsony, 4. Somorja

1998. április 4. – röplabda (Komárom)

Lányok – sorrend: 1. Komárom, 2. Párkány, 3. Somorja

Fiúk – sorrend: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Pozsony.

1998. május 20. – kézilabda (Dunaszerdahely)

Lányok – sorrend: 1. Dunaszerdahely, 2. Gúta (egyházi gimnázium).

Fiúk – sorrend: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Gúta (egyházi gimnázium).

1998. június – atlétika (Galánta, Komárom)

Lányok, csapatverseny: 1. Komárom, a többi dobogós egyelőre hiányzik

Fiúk, csapatverseny: 1. Komárom, a többi dobogós egyelőre hiányzik

Összetett csapatverseny: 1. Komárom, a többi dobogós egyelőre hiányzik

1998. november 13. – kispályás labdarúgás (Zselíz)

Döntő: Dunaszerdahely–Zselíz 3:1.
A 3. helyért: Galánta–Ipolyság 3:2.

Megjelent róla:

Mindenképpen folytatják (+alányomásban az első öt év bajnokai Bajnoklista címmel) (Vasárnap, 1998. július 1.)

Megjegyzés
Az írás a Vasárnap digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

Amiről tudunk: 1999-ben négy sportágban versenyeztek a gimnazisták,  öt városban.

1999. április 9. – röplabda (Ipolyság)

Fiúk tornája: Ipolyság–Zselíz 2:1, Ipolyság–Komárom 0:2, Komárom–Zselíz 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Zselíz.
Hengerics Péter győztes csapata: Deák Tamás, Grajczky István, Gál Sándor, Salgó Csaba, Vámosi Dániel, ifj. Hengerics Péter, Varga Ákos, Sukola Attila, Múcska József.

Lányok tornája: Ipolyság–Komárom 0:2, Zselíz–Galánta 0:2, Ipolyság–Zselíz 2:0, Ipolyság–Galánta 0:2, Zselíz–Komárom 0:2, Galánta–Komárom 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom , 2. Galánta, 3. Ipolyság, 4. Zselíz.
Hengerics Péter győztes csapata: Kovács Andrea, Szalay Réka, Pál Erika, Tóth Luca, Adamek Zsuzsa, Németh Henrietta, Nagy Éva, Pinke Krisztina, Ilon Csilla, Kis Annamária, Zács Éva.

1999. április 21. – kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája – A-csoport: Párkány–Szene 31:8, Pozsony–Szenc 32:8, Párkány–Pozsony 14:30.
B-csoport: Somorja–Zseliz 51:1, Dunaszerdahely–Zseliz 9:13 (hosszabbítás után), Somorja–Dunaszerdahely 40:1.
A 3. helyért: Párkány–Zselíz 47:17.
Döntő: Somorja–Pozsony 40:11 (18:5).
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Párkány, 4. Zselíz.
Pellérdi Zoltán győztes csapata: Hennyey Andrea, Tóth Melinda, Szíjjártó Tímea, Horony Márta, Kovács Enikő, Gulázsi Krisztina, Nagy Zsuzsanna, Nagy Szilvia, Gažo Éva, Dobsa Melinda.

1999. (a hónap ismeretlen) – kosárlabda (Komárom)

Fiúk tornája, A-csoport: Érsekújvár–Somorja 7:66, Érsekújvár–Zselíz 29:47, Komárom–Somorja 56:18, Komárom–Zselíz 84:21.
B-csoport: Galánta–Párkány 44:41, Dunaszerdahely–Galánta 44:48, Ipolyság–Párkány 42:78, Dunaszerdahely–Ipolyság 62:35.
Megj. A szervezők nem tették közzé az összes eredményt a csoportokból.
A 3. helyért: Somorja–Dunaszerdahely 47:28.
Döntő: Komárom–Galánta 94:48.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Somorja, 4. Dunaszerdahely.
Csémy Attila tornagyőztes csapata: Jakab Árpád, Bosnyák Jácint, Koczkás Tibor, Csémy Krisztián, Fördös Tamás, Molinek Ádám, Papp Róbert, Szénássy Attila, Balogh László, Őszi Zoltán, Nagy Gábor.

1999. (a hónap ismeretlen) – kézilabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája (csak két csapat indult, egyetlen mérkőzés döntött): Dunaszerdahely–Komárom 15:11, legtöbb hazai gól: Bugár György (6).
Kálmán Miklós győztes csapata: Dórák Szabolcs, Bugár György, Kálmán Szabolcs, Török Attila, Csörgő Péter, Bernáth István, Derzsi Attila, Boráros Zoltán, Molnár Adrián, Bohunicky László.

Lányok tornája: Dunaszerdahely–Komárom 12:6, Komárom–Gúta 11:9, Dunaszerdahely–Gúta 11:7.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Gúta.
Legeredményesebb: Faragó Tímea (Dunaszerdahely, 15 gól).
Vendég Vince bajnokcsapata: Hegedűs Gabriella, Száméi Szonya, Puss Veronika, Derzsi Zsuzsa, Balla Henrietta, Balla Mária, Faragó Tímea, Pálinkás Miriam, Rácz Laura, Póda Krisztina.

1999 – atlétika (elmaradt)

1999. október 21. – kispályás labdarúgás (Pozsony)

A kispályás focitorna győztese, amely először lett gimibajnok ebben a sportágban

Döntő: Pozsony–Dunaszerdahely 5:1, pozsonyi gólok: Kvarda Tibor, Méry Zoltán, Horváth Csaba 2, Méry Tamás.
A 3. helyért: Zselíz–Somorja 1:1, büntetőkkel: 2:0.
Bugyi Ferenc győztes csapata: Bödör Csaba, Méry Tamás, Méry Zoltán, Horváth Árpád, Kvarda Tibor, Domonkos Tamás, Kállay Róbert, Miklós Ferenc, Ferenc László, Bödör László.
Gólkirály: Méry Zoltán (Pozsony, 8 gól).

Megjelent róla:

„Csináljuk, mert jó összejönni” (Új Szó, 1999. március 4.)

Röplabdázók Ipolyságon (Új Szó, 1999. április 9.)

Újra a komáromiak (Új Szó, 1999. április 10.)

A címvédő nem indul (Új Szó, 1999. április 21.)

Otthon maradt az elsőség (Új Szó, 1999. április 22.)

Erőfelmérés és összekötő kapocs (Új Szó, 1999. április 23.)

Dunaszerdahelyi és komáromi siker(ek) (Új Szó, 1999. július 7.)

Röviden: Teremfocitorna a jubiláló gimnáziumban (Új Szó, 1999. október 18.)

Ajándék a diákoktól (Új Szó, 1999. október 22.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2000-ben öt sportágban versenyeztek a gimnazisták, hat városban.

2000. március 31. – röplabda (Ipolyság)

Fiúk tornája: Komárom–Ipolyság 2:0, Zselíz–Ipolyság 1:2, Zselíz–Komárom 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Zselíz.
Hengerics Péter győztes csapata: Gurányi Zoltán, Vámosi Dániel, Hatyina László, Jalsovsky István, Múcska József, Nagy Gábor, Salgó Csaba, Papp Róbert, Sukola Attila.

Lányok tornája: Komárom–Ipolyság 2:0, Zselíz–Galánta 1:2, Komárom–Zseliz 2:0, Ipolyság–Galánta 0:2, Komárom–Galánta 2:0, Ipolyság–Zseliz 2:1.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Ipolyság, 4. Zselíz.
Hengerics Péter győztes csapata: Németh Henrietta, Nagy Éva, Jelenka Katalin, Szalay Réka, Pál Erika, Kovács Andrea, Köss Annamária, Kiss Marianna, Labancz Nikolett.

2000. április 27. – kosárlabda (Galánta)

Fiúk tornája, A-csoport: Galánta–Dunaszerdahely 24:21, Ipolyság–Dunaszerdahely 25:36, Galánta–Ipolyság 45:14.
B-csoport: Párkány–Érsekújvár 77:13, Somorja–Érsekújvár 47:21, Komárom–Párkány 46:51, Párkány–Somorja 28:26, Komárom–Somorja 28:2, Érsekújvár–Komárom 20:36.
Döntő: Galánta–Párkány 45:27.
Takács György bajnokcsapata: Hajdú Tamás, Havran József, Anda Gábor, Marsal Tamás, Jakubecz László, Bubenyik Tibor, Rigó Arnold, Adamkó Tamás, Novota János.

2000. május 3. –kosárlabda (Pozsony)

Lányok tornája: Somorja–Párkány 82:29, Pozsony–Párkány 51:28, Somorja–Pozsony 59:35.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Párkány.
Pellérdi Zoltán győztes csapata: Sátor Judit, Nagy Szilvia, Dobsa Melinda, Szíjjártó Tímea, Horony Márta, Kovács Enikő, Mayer Éva, Jákli Diana, Simon Mária.

2000. június 8. – kézilabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája: Dunaszerdahely–Komárom 22:8, Dunaszerdahely–Érsekújvár 24:15, Komárom–Érsekújvár 19:18.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Érsekújvár.
Kálmán Miklós győztes csapata: Dórák Szabolcs, Derzsi Attila, Bohunicky László, Vida Ferenc, Török Attila, Molnár Adrián, Bugár György, Kálmán Szabolcs és Boráros Attila.

Lányok tornája: Komárom–Érsekújvár 9:0, Dunaszerdahely–Érsekújvár 23:3, Dunaszerdahely–Komárom 13:6.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Érsekújvár.
Vendégh Vince bajnokcsapata: Mező Anikó, Száméi Szonya, Bállá Mária, Faragó Tímea, Mátis Éva, Bíró Andrea és Gajdos Kornélia.

2000. június 8. – atlétika (Komárom)

Az összetett pontverseny végeredménye: 1. Selye János Gimnázium, Komárom (felkészítő tanár: Dobay Beáta) 157, 2. Magyar Tannyelvű Gimnázium, Ipolyság 49, 3. Nagyboldogasszony Nyolcéves Egyházi Gimnázium, Gúta 24.
Győztesek, fiúk, 100 m: Libai Pál 11,98; 400 m: Őszi Zoltán 58,22; 1500 m: Pint Tamás 4:50; távol: Kacz Attila 551 cm; magas: Molinek Ádám 185 cm; súly: Fél Krisztián (mind komáromi) 11,83 m; 4x100 m: Komárom 49,33.
Győztesek, lányok, 100 m: Német Henrietta 14,19; 300 m: Kása Ildikó 50,92; 800 m: Farkas Ildikó 2:50; távol: Kiss Annamária 477 cm; magas: Jelenka Katalin 130 cm, súly: Kiss Annamária (mind komáromi) 10,22 m; 4x100 m: Komárom 57,94.

2000. október 19. – kispályás labdarúgás (Érsekújvár)

Csoportmérkőzések, I. csoport: Pozsony–Komárom 0:0, Komárom–Szenc 2:0, Szenc–Pozsony 0:3.
II. csoport: Érsekújvár–Zselíz 0:0, Zselíz–Somorja 1:3, Somorja–Érsekújvár 0:1.
III. csoport: Dunaszerdahely–Galánta 3:2, Galánta–Ipolyság 4:1, Ipolyság–Dunaszerdahely 1:10.
A 4–6. helyért: Komárom–Galánta 1:5, Komárom–Somorja 2:3, Somorja–Galánta 1:2.
Döntő csoport: Dunaszerdahely–Pozsony 7:0, Dunaszerdahely–Érsekújvár 4:0, Érsekújvár–Pozsony 1:2.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Pozsony, 3. Érsekújvár, 4. Galánta, 5. Somorja, 6. Komárom.
Díjazottak, gólkirály: Szerda Szabolcs 9 góllal, legjobb mezőnyjátékos: Németh András (mindketten Dunaszerdahely), legjobb kapus: Szlávik Gábor (Érsekújvár).
Szúnyog Péter győztes csapata: Brunner Attila, Méri László, Németh András, Fucsek Lajos, Jeskó László, Szerda Szabolcs, Kertész Kálmán, László Zoltán.

Megjelent róla:

Ki rendezi a következő kosárlabdatornát? (Új Szó, 2000. március 30.)

Újra a komáromiak (Új Szó, 2000. április 3.)

Ma a galántai kosarak alatt (Új Szó, 2000. április 27.)

Galántai sikerek a gimibajnokságon (Új Szó, 2000. április 28.)

Várt somorjai siker (Új Szó, 2000. május 4.)

Gimibajnokság két sportágban (Új Szó, 2000. június 8.)

Komáromi tarolás (Új Szó, 2000. június 9.)

Gimibajnokság: teremfoci Érsekújvárott (Új Szó, 2000. október 19.)

Dunaszerdahelyi tarolás (Új Szó, 2000. október 23.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2001 első felében adataink szerint két sportágban versenyeztek a gimnazisták, három városban.
(váltás a naptári év szerinti lebonyolításról az iskolai év szerintire)

2001. március 30. – röplabda (Ipolyság)

Lányok tornája: Komárom–Pozsony 2:0, Zselíz–Galánta 0:2, Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium Ipolyság (FFEGI)–Nagymegyer 0:2, Galánta–Ipolyság (magyar gimnázium) 2:0, Komárom–FFEGI 2:0, Pozsony–Nagymegyer 2:0, Ipolyság (magyar gimnázium)–Zselíz 0:2, Komárom–Nagymegyer 2:0, Pozsony–FFEGI 2:0.
A 3. helyért: Zselíz–Pozsony 2:0.
Döntő: Komárom-Galánta 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Zselíz, 4. Pozsony. A torna legjobb játékosa: Kiss Marianna (Komárom).

Fiúk tornája: Zselíz–Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium, Ipolyság (FFEGI) 2:0, Nagymegyer–Komárom 0:2, Zselíz–Ipolyság 0:2, FFEGI–Nagymegyer 0:2, Komárom–Ipolyság (magyar gimnázium) 2:0, Zselíz–Nagymegyer 0:2, FFEGI–Ipolyság (magyar gimnázium) 0:2, Zselíz–Komárom 0:2, Nagymegyer–Ipolyság (magyar gimnázium) 2:0, FFEGI–Komárom 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Nagymegyer, 3. Ipolyság. A torna legjobb játékosa: Jalsovszky István (Komárom).

2001. április 26. – kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája: Pozsony–Komárom 43:7, Somorja–Zselíz 49:11, Dunaszerdahely–Komárom 13:20, Párkány–Zselíz 14:29, Pozsony–Dunaszerdahely 39:13, Somorja–Párkány 62:2.
A 3. helyért: Komárom–Zselíz 23:28.
Döntő: Pozsony–Somorja 17:45.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Zselíz, 4. Komárom.
Pellérdi Zoltán győztes csapata: Szíjjártó Tímea, Szíjjártó Erika, Horony Márta, Kovács Enikő, Simon Mária, Matus Szilvia, Világi Ildikó, Razgyel Szilvia, Mikóczi Szilvia.

2001. április 30. – kosárlabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája, A-csoport: Dunaszerdahely–Szenc 45:13, Szenc–Párkány 27:37, Dunaszerdahely–Ipolyság 39:17, Ipolyság–Szenc 31:21, Párkány–Dunaszerdahely 29:32, Ipolyság–Párkány 19:43.
B-csoport: Komárom–Pozsony 39:18, Galánta–Komárom 12:39, Pozsony–Galánta 40:30.
Elődöntő: Dunaszerdahely–Pozsony 46:17, Komárom–Párkány 69:20.
Az 5. helyért: Ipolyság–Galánta 21:20.
A 3. helyért: Pozsony–Párkány 35:40.
Döntő: Dunaszerdahely–Komárom 34:28 (14:13).
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Komárom, 3. Párkány, 4. Pozsony, 5. Ipolyság, 6. Galánta, 7. Szenc.
Kálmán Miklós bajnokcsapata: Viola Ferenc, Török Attila, Sidó Géza, Hulkó Tamás, Bindics Miklós, Fucsek Lajos, Erős Péter, Vörös Károly, Soós Adrián, Szabó László, Lelkes Béla, Bugár György.

2001. május (csak előzetes dátum egy anyagból) – kézilabda (Zselíz – csak előzetes helyszín)

Egyelőre hiányoznak a fiúk és lányok tornájának eredményei.

2001 – atlétika

Egyelőre hiányzik a tényanyag, azt sem tudni, volt-e ebben a sportágban verseny

2001  -- kispályás labdarúgás

Egyelőre hiányzik a tényanyag, azt sem tudni, volt-e ebben a sportágban verseny

2001/2002 (9. évadnak hirdették meg)

2001 második felében nem ismert, hogy hány sportágban versenyeztek a gimnazisták és hány városban.
(váltás a naptári év szerinti lebonyolításról az iskolai év szerintire)

Megjelent róla:

Szeptembertől iskolaévek szerint (Új Szó, 2001. március 23.)

A Rövidenben – Gimibajnokság: komáromi sikerek (Új Szó, 2001. március 28.)

A Rövidenben – Gimibajnokság: kosárlabdatorna Somorján (Új Szó, 2001. április 26.)

Verhetetlen somorjaiak (Új Szó, 2001. április 27.)

Gimibajnokság (Új Szó, 2001. április 30.)

Emlékezetes finálé (Új Szó, 2001. május 4.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

A 2001/2002-es évad folytatása (2. iskolai félév)

2002. az időpont ismeretlen – röplabda (Ipolyság)

Fiúk tornája: még nem kerültek elő az eredményk

Lányok tornája: még nem kerültek elő az eredmények

2002. április 19. -- kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája (induló iskolák: Somorja, Dunaszerdahely, Komárom, Párkány, Pozsony, Ipolyság (egyházi), döntő: Somorja–Pozsony 46:6.

2002. április 24. – atlétika (Komárom)
Induló iskolák: Komárom, Galánta, Ipolyság, Pozsony.
Még nem kerültek elő az eredmények.

2002. május 2. – kosárlabda (Pozsony)

Fiúk tornája, elődöntő: Dunaszerdahely–Szenc 36:11, Komárom–Pozsony 19:29.
Döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 27:23.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Pozsony, 3. Komárom, 4. Szenc.
Hodossy Péter és Kálmán Miklós győztes csapata: Viola Ferenc, Soós Adrián, Bindics Miklós, Barta Róbert, Szabó András, Hulkó Tamás, Bartalos András, Vörös Károly, Tóth Ádám.

A 2002/2003-as kiírás első iskolai féléve

2002. december 3. -- kispályás labdarúgás (Zselíz)

A csoport: Komárom–Somorja 4:2, Pozsony–Érsekújvár 2:0, Komárom–Pozsony 2:1, Somorja–Érsekújvár 9:1, Komárom–Érsekújvár 2:1, Pozsony–Somorja 0:1.
B csoport: Galánta–Ipolyság 0:1, Zselíz–Dunaszerdahely 2:1, Galánta–Dunaszerdahely 3:4, Ipolyság–Dunaszerdahely 2:0, Ipolyság–Zselíz 2:1, Zselíz–Galánta 0:0.
Elődöntő: Komárom–Zselíz 3:0, Somorja–Ipolyság 2:3.
A 3. helyért: Somorja–Zselíz 3:2.
Döntő: Komárom–Ipolyság 1:1 – büntetőkkel: 2:1.
Végeredmény: 1: Komárom, 2. Ipolyság, 3. Somorja, 4. Zselíz, 5. Pozsony, 6. Dunaszerdahely, 7. Érsekújvár, 8. Galánta.
Megjegyzés: Az 5–8. helyen büntetőkkel döntötték el a sorrendet.
Hengerics Péter győztes csapata: Németh Péter, Nagy Richárd, Nagy János, Molnár Attila, Vysehradski Attila, Pintér Ernő, Torna Norbert, Csóka Tibor, Berkes Kornél, Polgár Csaba, Csintalan Péter, Molnár Igor.
Díjazottak – gólkirály: Kulich Marián (Somorja) 8 találattal, legjobb kapus: Bedná- rik Attila (Zselíz). legjobb mezőnyjátékos: Róm Tibor (Ipolyság).

Megjelent róla:

Folytatódik a gimibajnokság (Új Szó, 2002. április 19.)

Gimibajnokság atlétikában (Új Szó, 2002. április 24.)

Gimibajnokság Pozsonyban (Új Szó, 2002. május 2.)

Ismételt a címvédő (Új Szó, 2002. május 3.

Dunaszerdahelyi elsőség a ballagás napján (Új Szó, 2002. május 6.)

Növekvő versenyszellem, új sportág nélkül (Új Szó, 2002. június 26.)

Házigazda nélkül a két kosárlabdatorna (Új Szó, 2002. november 21.)

Nyolc csapat Zselízen (Új Szó, 2002. december 3.)

Büntetők döntöttek (Új Szó, 2002. december 4.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2002/2003 (második iskolai félév)

2003. február 27. – röplabda (Ipolyság)

Fiúk tornája (4 csapat indult): Ipolyság (egyházi gimnázium)–Ipolyság (állami) 0:2, Ipolyság (állami)–Nagymegyer 0:2, Komárom–Ipolyság (egyházi) 2:0, Ipolyság (állami)–Komárom 0:2, Nagymegyer–Ipolyság (egyházi) 2:0, Komárom–Nagymegyer 0:2.
Végeredmény: 1. Nagymegyer, 2. Komárom, 3. Ipolyság (állami), 4. Ipolyság (egyházi).
A győztes csapat kerete: Varga Péter, Matús Tamás, Szalay András, Tóth Csaba, Krizsan Krisztián, Hinora István, Blondel Tamás, Dóka Tamás, Dékány Zoltán, Csicsay Zoltán, Nikolai Szabolcs.
A torna legjobbja: Matús Tamás.

Lányok tornája (6): Zselíz–Ipolyság (egyházi) 2:0, Nagymegyer–Galánta 0:2, Komárom–Zselíz 2:0, Ipolyság (egyházi)–Nagymegyer 0:2, Galánta–Komárom 0:2, Zselíz–Nagymegyer 0:2, Ipolyság (egyházi)–Galánta 0:2, Komárom–Nagymegyer 2:0, Zselíz–Galánta 0:2, Ipolyság (egyházi)–Komárom 0:2.
Az élcsoport végeredménye: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Nagymegyer, 4. Zselíz.
A tornagyőztes kerete: Vargha Katalin, Hatyina Klára, Salgó Réka, György Krisztina, Stefánik Katalin, Kalocsányi Katalin, Farkas Ildikó, Horváth Éva, Kiss Marianna, Labant Nikolett.
A torna legjobbja: Kiss Marianna.

2003. április 1. – kosárlabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája, A csoport: Érsekújvár–Dunaszerdahely 11:57, Ipolyság–Galánta 40:9, Dunaszerdahely–Galánta 44:2, Érsekújvár–Ipolyság 21:50, Ipolyság–Dunaszerda- hely 20:28, Galánta–Érsekújvár 36:25.
B csoport: Pozsony–Párkány 46:14, Somorja–Komárom 33:25, Párkány–Komárom 23:27, Pozsony–Somorja 34:24, Somorja–Párkány 40:24, Komárom–Pozsony 22:30.
Elődöntő: Dunaszerdahely–Somorja 50:31, Pozsony–Ipolyság 37:21.
Az 5. helyért: Galánta–Komárom 20:24.
A 3. helyért: Somorja–Ipolyság 20:23,
Döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 36:25.
A végső sorrend: 1. Dunaszerdahely, 2. Pozsony, 3. Ipolyság, 4. Somorja, 5. Komárom, 6. Galánta, 7. Párkány, 8. Érsekújvár.
Kálmán Miklós és Hodossy Péter tornaelső csapata: Viola Ferenc, Kulkó Tamás, Soós Adrián, Bindics Miklós, Barta Róbert, Szabó András, Tóth Ádám, Thurnóczi Gábor, Fehér Mihály, Kálmán Péter, Zalabai Bálint, Török Szabolcs.
Díjazottak, leghasznosabb játékos: Kulkó Tamás (Dunaszerdahely), legponterősebb dobó: Róm Tibor (Ipolyság), legtechnikásabb kosaras: Kántor Tamás (Pozsony).
A hárompontos verseny győztese: Bordás Balázs (Komárom).

2003. április 3. – kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája, A-csoport: Pozsony–Ipolyság (egyházi) 53:8, Somorja B–Zselíz 10:32, Zselíz–Ipolyság (egyházi) 44:14, Pozsony–Somorja B 8:5, Somorja B–Ipolyság (egyházi) 46:10, Pozsony–Zselíz 25:20.
B-csoport: Somorja–Dunaszerdahely 40:4, Érsekújvár–Komárom 13:18, Komárom–Dunaszerdahely 10:22, Somorja–Érsekújvár 56:4, Érsekújvár–Dunaszerdahely 5:24, Somorja–Komárom 46:0.
A harmadik helyért: Zselíz–Dunaszerdahely 19:16.
Döntő: Somorja–Pozsony 67:6.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Zselíz, 4. Dunaszerdahely, 5. Somorja B.
Diósi Albert győztes csapata: Szijjártó Erika, Matus Szilvia, Molnár Anikó, Világi Ildikó, Tóth Eszter, Jakubík Mónika, Világi Erika, Nyársik Tünde, Muzslay Klára, Kiss Anita.

2003/2004- (első iskolai félév)

2003. december 17. -- kispályás labdarúgás (Zselíz)

A csoport: Pozsony–Érsekújvár 2:0, Rimaszombat (egyházi)–Somorja 0:10, Pozsony–Rimaszombat 5:1, Somorja–Érsekújvár 6:1, Somorja–Pozsony 0:3, Rimaszombat–Érsekújvár 0:4.
B csoport: Komárom (Mariánum)–Léva (egyházi) 0:5, Zselíz–Fülek 3:1, Komárom–Ipolyság 1:3, Léva–Zselíz 5:1, Ipolyság–Fülek 1:1, Zselíz–Komárom 4:1, Fülek–Léva 1:1, Ipolyság–Léva 2:3, Fülek–Komárom 3:2, Zselíz–Ipolyság 1:3.
Elődöntő: Somorja–Léva 3:1, Pozsony–Ipolyság 0:2.
A 3. helyért: Léva–Pozsony 2:l.
Döntő: Somorja–Ipolyság 4:1.
Pellérdi Zoltán győztes csapata: Nagy Tamás, Bándy László, Szinghoffer Tibor, Szakál Péter, Érsek Zsolt, Kelemen Sándor, Patonyi Tamás, Hodossy Krisztián, Kozmér Gábor.
Díjazottak, gólkirály: Kulich Marián (Somorja) – 13 góllal; legjobb kapus: Jelen Tamás (Ipolyság), legjobb mezőnyjátékos: Dálnoky Attila (Léva).

Megjelent róla:

Röplabdatorna a gimibajnokságon (Új Szó, 2003. február 27.)

Komáromi félöröm (Új Szó, 2003. február 28.)

Tripláz a címvédő? (Új Szó, 2003. április 1.)

Megvan a tripla (Új Szó, 2003. április 2.)

Egy suliból két csapat (Új Szó, 2003. április 3.)

Somorja és a többiek (Új Szó, 2003. április 4.)

Szűkül a sportágak köre, a korszerűek maradnak (Új Szó, 2003. augusztus 13.)

Korszerű sportágak térhódítása (Új Szó, 2003. december 17.)

Címvédő nélkül Zselízen (Új Szó, 2003. december 17.)

Somorjaiak diadala (Új Sző, 2003. december 20.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2003/2004 (második iskolai félév)

2004. január 28. – kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája (3 csapat indult): Pozsony–Dunaszerdahely 19:8, Somorja–Duna-szerdahely 56:8, Pozsony–Somorja 8:23.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Dunaszerdahely.
Diósi Albert tornagyőztes kerete: Jakubík Mónika, Molnár Anikó, Tóth Eszter, Szíjjártó Zsuzsa, Nyársik Tünde, Mészáros Dóra, Iván Mónika, Kiss Anita, Kőváry Katalin
Legjobb dobó: Jakubík Mónika 37 pont.
A torna álomcsapata: Álló Krisztina (Dunaszerdahely), Hideghéthy Katalin, Nyitranszky Adrienn (mindketten Pozsony), Jakubík Mónika, Molnár Anikó (mindketten Somorja).

2004. március 18. – kosárlabda (Komárom)

Fiúk tornája (8): A csoport: Dunaszerdahely–Galánta 19:6, Komárom (Selye-gimnázium)–Komárom (Marianum, egyházi) 33:8, Dunaszerdahely–Komárom (egyházi) 30:13, Komárom (Selye)–Galánta 46:24, Komárom (egyházi)–Galánta 14:19, Dunaszerdahely–Komárom (Selye) 13:22.
Sorrend: 1. Komárom (Selye), 2. Dunaszerdahely, 3. Galánta, 4. Komárom (egyházi).
B csoport: Pozsony–Szepsi 39:11, Somorja–Érsekújvár 21:2, Pozsony–Érsekújvár 34:4, Somorja–Szepsi 15:5, Érsekújvár–Szepsi 6:18, Pozsony–Somorja 28:18.
Sorrend: 1. Pozsony, 2. Somorja, 3. Szepsi, 4. Érsekújvár.
Helyosztók, döntő: Komárom (Selye)–Pozsony 30:28. A 3. helyért: Dunaszerdahely–Somorja 23:30. Az 5. helyért: Szepsi–Galánta 13:11. A 7. helyért: Komárom (egyházi)–Érsekújvár 8:6.

 Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Pozsony, 3. Somorja, 4. Dunaszerdahely, 5. Szepsi, 6. Galánta, 7. Komárom (egyházi), 8. Érsekújvár.
Gyurenka István győztes csapata: Bordács Balázs, Varga András, Kürti Szabolcs, Farkas Attila, Zalezsák Attila, Balogh Szabolcs, Bán Zoltán, Vágó Gábor, Raffai Péter, Belucz András.
A torna legeredményesebb dobója: Bindics Miklós (Dunaszerdahely) 67 ponttal.

Megjegyzés: Elmaradt a röplabdatorna, és az atlétikának sem akadt házigazdája. A kézilabdatornát megszervezték volna a dunaszerdahelyiek, de nem jelentkeztek ellenfelek. Két éve kopogtat az úszás, ám elég jelentkező híján még egyszer sem voltak versenyek, házigazda pedig már kettő is van.

2004/2005- (első iskolai félév)

2004. december 8. -- kispályás labdarúgás (13 csapat indult, Dunaszerdahely)

A csoport: Dunaszerdahely–Galánta 1:1, Léva–Párkány 1:1, Dunaszerdahely–Léva 0:0, Galánta–Párkány 4:0, Galánta–Léva 1:3, Párkány–Dunaszerdahely 0:1.
Sorrend: 1. Léva, 2. Dunaszerdahely, 3. Galánta, 4. Párkány.
B csoport: Ipolyság–Somorja 3:3, Érsekújvár–Ipolyság 0:2, Somorja-Érsekújvár 2:0.

Sorrend (büntetők döntöttek): 1. Ipolyság, 2. Somorja, 3. Érsekújvár.
C csoport: Szenc–Pozsony 1:1, Komárom (egyházi)–Szenc 0:0, Pozsony–Komárom (egyházi) 4:0.
Sorrend: 1. Pozsony, 2. Szene, 3. Komárom (egyházi).
D csoport: Nagymegyer–Zselíz 2:1, Komárom (Selye)–Nagymegyer 3:0, Zselíz–Komárom (Selye) 0:3.
Sorrend: 1. Komárom (Selye), 2. Nagymegyer, 3. Zselíz.
Negyeddöntő: Léva–Somorja 1:1 – büntetőkkel 1:2, Ipolyság–Dunaszerdahely 0:2, Pozsony–Nagymegyer 2:0, Komárom (Selye)–Szenc 2:0.
Elődöntő: Somorja–Pozsony 1:2, Dunaszerdahely–Komárom (Selye) 1:0.
Helyosztók – döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 2:0. A 3. helyért: Komárom (Selye)–Somorja 6:2. Az 5. helyért: Léva–Szenc 7:3. A 7. helyért: Ipolyság–Nagymegyer 3:0. A 9. helyért: Komárom (egyházi)–Galánta 5:2. A 11. helyért: Zselíz–Érsekújvár 7:1.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Pozsony, 3. Komárom (Selye), 4. Somorja, 5. Léva, 6. Szenc, 7. Ipolyság, 8. Nagymegyer, 9. Komárom (egyházi), 10. Galánta, 11. Zselíz, 12. Érsekújvár, 13. Párkány.
Lelkes József és Mancal Attila győztes csapata: Zsoldos Péter–Lelkes Ádám, Kovács Péter, Ferenczi Tamás, Somogyi Ákos, Varga Roman, Jávorka Viktor, Szerda Dávid, Kovács Gábor, Egri Attila, Varga Balázs, Kálmán Péter.
Különdíjak, legjobb mezőnyjátékos: Lelkes Ádám, legjobb kapus: Zsoldos Péter (mindketten Dunaszerdahely), gólkirály: Csóka Tibor (Komárom, Selye) – 5 gól.

Megjelent róla:

Kosarasok Somorján (Új Szó, 2004. január 28.)

A második dicsérete (Új Szó, 2004. január 30.)

Gimibajnokság (Új Szó, 2004. március 18.)

Komáromi kosárdiadal (Új Szó, 2004. március 19.)

Gyökeret ereszt az úszás is? (Új Szó, 2004. november 10.)

Focitorna a Csallóközben (Új Szó, 2004. december 8.) -- a Szülőföldünk mellékletben

Hazai elsőség Dunaszerdahelyen (Új Szó, 2004. december 9.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2004/2005 (második iskolai félév)

2005. január 20. – kosárlabda (Somorja)

Lányok tornája (4 csapat indult): Zselíz–Somorja 2:60, Pozsony–Dunaszerdahely 32:10, Somorja–Dunaszerdahely 48:9, Zselíz–Pozsony 17:21, Somorja–Pozsony 51:12, Dunaszerdahely–Zselíz 8:12.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Pozsony, 3. Zselíz, 4. Dunaszerdahely.
Diósi Albert győztes csapata: Jakubík Mónika, Világi Erika, Tóth I Eszter, Nyársik Tünde, Szíjjártó Zsuzsa, Kőváry Katalin, Síiké Mónika, Tóth II Eszter, Krajcsovics Orsolya, Mészáros Dóra, Fekete Tünde.

2005. január 25. – kosárlabda (Pozsony)

Fiúk tornája: Pozsony–Dunaszerdahely 42:11, Galánta-–Nagymegyer 29:14, Komárom–Pozsony 17:38, Dunaszerdahely–Galánta 35:25, Nagymegyer–Komárom 7:41, Pozsony–Galánta 44:9, Dunaszerdahely–Nagymegyer 32:9, Komárom–Galánta 37:15, Pozsony–Nagymegyer 36:19, Dunaszerdahely–Komárom 31:25.
Végeredmény: 1. Pozsony 8. 2. Dunaszerdahely 6, 3. Komárom 4, 4. Galánta 2, 5. Nagymegyer 0.
Legponterősebb dobó: Kürti Szabolcs (Komárom) 53 ponttal.
Urban Péter győztes csapata: Pálinkás Dávid, Menyhárt Tibor, Szilvási Péter, Barta Róbert, Kovács Barnabás, Sallay András, Likavec Péter, Czingel Dávid, Czingel Mátyás, Volkov Mihály, Posvancz Csaba, Sallay Balázs.

2005. március 9. – röplabda (Ipolyság)

Lányok tornája, I. csoport: Komárom–Zselíz 2:0, Zselíz–Ipolyság (állami) 0:2, Komárom–Ipolyság 2:0.
II. csoport: Galánta–Érsekújvár 2:0, Érsekújvár–Léva (egyházi) 2:0, Galánta–Léva 2:1.
Helyosztók, az 5. helyért: Léva–Zselíz 0:2, a 3. helyért: Ipolyság–Érsekújvár 2:1, döntő: Komárom–Galánta 2:0.
Kiss Péter győztes csapata: Vágó Réka, Kiss Marianna, Vargha Katalin, Méhes Zsófia, Kocsis Ágnes, Fehérváry Bernadett, Bednár Tímea, Hatyina Klára, Salgó Réka, Kolozsi Ildikó.
Legjobb játékos: Kiss Marianna (Komárom), 2. legjobb játékos: Bálint Marietta (Ipolyság).

Fiúk tornája – csak két csapat indult: Ipolyság (egyházi)–Ipolyság (állami) 2:0.
Stricho József győztes csapatát hirdették ki bajnoknak: Belá Olivér, Csáky Antal, Jámbor Attila, Jámbor József, Mezőszállási Péter, Mydlár Péter, Oroszlány Ede, Tóth Krisztián, Zachar Pál.

Megjegyzés: Az előzetes versenynaptár szerint áprilisban Dunaszerdahely kézilabdában, májusban vagy júniusban előre nem ismert iskola atlétikában, és nem kijelölt időpontban Galánta vagy Léva úszásban lett volna házigazda. Elegendő érdeklődő iskola híján ezekben a sportágakban elmaradtak a versenyek.

2005/2006- (első iskolai félév)

2005. december 19–20. -- kosárlabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája – csoportmérkőzések: Pozsony–Somorja 38:14, Pozsony–Ipolyság 44:8, Pozsony–Galánta 32:16, Somorja–Ipolyság 30:13, Somorja–Galánta 29:26, Ipolyság–Galánta 23:24, Dunaszerdahely–Komárom 26:22, Dunaszerdahely–Szepsi 57:23, Dunaszerdahely–Nagymegyer 52:25, Nagymegyer–Komárom 20:31, Nagymegyer–Szepsi 47:20, Komárom–Szepsi 44:24.
Elődöntő: Dunaszerdahely–Somorja 25:23 – aranykosár döntött, Pozsony–Komárom 42:30.
Döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 30:31.
A 3. helyért: Komárom–Somorja 23:8.
Az 5. helyért: Nagymegyer–Galánta 26:14.
Urban Péter győztes csapata: Pálinkás Dávid, Czingel Mátyás, Kálmán Péter, Sallay Balázs, Volkov Mihály, Posvancz Csaba, Nagy Ödön, Németh István, Morvay Péter, Macsicza Áron.
Csillagok csapata: Czingel Mátyás, Pálinkás Dávid (mindketten Pozsony), Fehér Mihály (Dunaszerdahely), Belucz András (Komárom), Kozmér Gábor (Somorja).
A tripladobó verseny győztese: Pálinkás Dávid.
A zsákoló verseny győztese: Czingel Mátyás.

Lányok tornája – csoportmérkőzések: Somorja–Ipolyság 61:5, Somorja–Komárom 41:9, Somorja–Dunaszerdahely 58:17, Ipolyság–Komárom 8:30, Ipolyság– Dunaszerdahely 5:36, Komárom–Dunaszerdahely 23:27, Pozsony–Nagymegyer 41:5, Pozsony–Ipolyság (egyházi) 35:2, Nagymegyer–Ipolyság (egyházi) 6:18.
Elődöntő: Somorja–Ipolyság (egyházi) 70:4, Pozsony–Dunaszerdahely 14:15.
Döntő: Dunaszerdahely–Somorja 19:41.
A 3. helyért: Pozsony-Ipolyság (egyházi) 35:16.
Az 5. helyért: Komárom–Ipolyság 30:8.
Pellérdi Zoltán győztes csapata: Világi Erika, Krajcsovics Orsolya, Süke Mónika, Szíjjártó Zsuzsa, Mészáros Dóra, Tóth Eszter, Nyársik Tünde, Kőváry Katalin, Érsek Katalin.
Csillagok csapata: Krajcsovics Orsolya, Vüági Erika (mindketten Somorja), Álló Krisztina (Dunaszerdahely), Nitransky Anikó (Pozsony), Benkóczky Szilvia (Komárom).
A tripladobó verseny győztese: Krajcsovics Orsolya.
A büntetődobás versenyének győztese: Mészáros Dóra (Somorja).

Megjelent róla:

Meglepik a somorjaiakat? (Új Szó, 2005. január 20.)

Taroltak a somorjaiak (Új Szó, 2005. január 21.)

Csalódott házigazdák (Új Szó, 2005. január 25.)

Megérett az elsőség (Új Szó, 2005. január 26.)

Foghíjas lett a mezőny (Új Szó, 2005. március 9.)

Komáromi címvédés (Új Szó, 2005. március 10.)

Huszonötből tizenhat jelentkező (Új Szó, 2005. december 10.)

Csallóközi kosarasparádé (Új Szó, 2005. december 19.)

Verhetetlen somorjaiak, ismétlő pozsonyiak (Új Szó, 2005. december 21.)

Nyugdíjas korig megmaradó emlékek (Új Szó, 2005. december 22.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2005/2006 (második iskolai félév)

2006. április 25. – kispályás teremfoci (Pozsony)

Döntő: Dunaszerdahely–Szenc 5:0, g.: Egri Attila 3, Jávorka Viktor, Szerda Dávid.
A 3. helyért: Pozsony–Zselíz 6:1, g.: Szalai Róbert 4, Bartos Gergely, Sárai Viktor, ill. Lovicsek Gábor.
Elődöntő: Pozsony–Dunaszerdahely 1:2, Szenc–Zselíz 5:0.
Helyosztók, az 5. helyért: Somorja–Galánta 1:2, a 7. helyért: Érsekújvár–Nagymegyer 1:0.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely, 2. Szene, 3. Pozsony, 4. Zselíz, 5. Galánta, 6. Somorja, 7. Érsekújvár, 8. Nagymegyer.
A győztes dunaszerdahelyiek eredményei, csoportkör: 2:2 (az ellenfél egyelőre ismeretlen), Galánta 6:1. Szenc 1:3.
Csiba Zsolt győztes csapata: Varga Balázs, Jávorka Viktor, Szerda Dávid, Habán Tamás, Egri Attila, Csánó Tamás, Csömör Sándor.
Díjazottak, legjobb kapus: Varga Károly (Pozsony), legjobb mezőnyjátékos: Egri Attila (Dunaszerdahely), legjobb góllövő: Lelkes Tibor (Szenc) – 8 gól.

Megjegyzés: A 2005/2006-os iskolai évben csak két sportágban – teremlabdarúgás, kosárlabda – zajlott le a bajnokság.

2006/2007 (első iskolai félév)

2006. október 27. -- röplabda (Ipolyság)

Lányok tornája: Ipolyság (állami)–Galánta (állami) 2:0, Ipolyság (állami)–Érsekújvár 0:2, Dunaszerdahely–Galánta 0:2, Ipolyság–Dunaszerdahely 0:2, Ipolyság–Komárom (Selye, állami) 0:2, Dunaszerdahely–Komárom 0:2, Érsekújvár–Komárom 1:2, Dunaszerdahely–Érsekújvár 2:1, Galánta–Komárom 0:2, Érsekújvár–Galánta 0:2.
Dobogósok: 1. Komárom, 2. Galánta, 3. Dunaszerdahely.
Hengerics Péter győztes csapata: Buček Tímea, Milány Kincső, Beke Enikő, Grolmus Zsuzsa, Balogh Kinga, Kolozsi Ildikó, Farkas Jenny, Bélái Bea, Orbán Katalin, Viliczek Nóra.
A torna legjobb játékosa: Buček Szilvia.

Fiúk tornája: Ipolyság (állami)–Komárom (egyházi) 2:0, Ipolyság (egyházi)–Galánta (állami) 0:2, Komárom (egyházi)–Érsekújvár 0:2, Galánta–Komárom (Selye, állami) 0:2, Érsekújvár–Ipolyság (állami) 0:2, Komárom (állami)–Ipolyság (egyházi) 2:0.
Helyosztók, az 5. helyért: Komárom (egyházi)–Ipolyság (egyházi) 2:0, a 3. helyért: Galánta–Érsekújvár 2:0, döntő: Komárom (állami)–Ipolyság (állami) 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom (állami), 2. Ipolyság (állami), 3. Galánta, 4. Érsekújvár, 5. Komárom (egyházi), 6. Ipolyság (egyházi).
Hengerics Péter győztes csapata: Édes Gábor, Vavrinec András, Szabó László, Kocsis Vilmos, Marcinkó Ernő, Marikovec Imre, Hencz Balázs, György János, Bartalos Csaba.
A torna legjobb játékosa: Vavrinec András.

2006. december 13. – kispályás teremfoci (Ipolyság)

Csoportmérkőzések: Pozsony–Komárom (állami) 4:3, Dunaszerdahely–Komárom (egyházi) 8:2, Zselíz–Ersekújvár 0:1, Galánta–Ipolyság (állami) 2:1, Komárom (egyházi)–Ipolyság (egyházi) 3:4, Komárom (állami)–Somotja 6:4, Érsekújvár–Rimaszombat 3:3, Ipolyság (állami)–Tornalja 5:2, Dunaszerdahely–Ipolyság (egyházi) 11:2, Pozsony–Somorja 11:2, Zselíz–Rimaszombat 3:2, Galánta–Tornalja 5:1.
Elődöntő: Dunaszerdahely–Érsekújvár 2:1, Pozsony–Galánta 3:1.
A 3. helyért: Érsekújvár–Galánta 0:4.
Döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 0:4.
Urban Péter győztes csapata: Varga Károly, Balogh Attila, Sárai Viktor, Szalai Tamás, Gombos Adrián, Szalai Róbert, Urban Mihály, Manuch József.
Díjazottak, legjobb góllövő: Habán Tamás (Dunaszerdahely) 7 góllal, legjobb kapus: Rusznák Ádám (Galánta).

Megjelent róla:

Tévhit a pénzhiány (Új Szó, 2006. január 2.)

Teremfoci nyolc csapattal (Új Szó, 2006. április 25.)

Ismét a dunaszerdahelyiek (Új Szó, 2006. április 26.)

Töretlen csapatszellem (Új Szó, 2006. április 27.)

Levelet visz a postás (Új Szó, 2006. szeptember 7.)

Röplabdatorna Ipolyságon (Új Szó, 2006. október 27.)

Legyőzhetetlen komáromiak (Új Szó, 2006. október 30.)

Sikertelen trónfosztási kísérletek (Új Szó, 2006. november 2.) – a Nyitra megye mellékletben

Teremfocitorna Ipolyságon (Új Szó, 2006. december 13.)

Fővárosi focielsőség Ipolyságon (Új Szó, 2006. december 14.)

Bajnoki cím után megérdemelt igazgatói dicséret (Új Szó, 2006. december 20.)

Tizenöt év egy könyvecskében (Új Szó, 2006. december 20.)

Tizenkét iskola hírnökei (Új Szó, 2006. december 21.) – a Nyitra megye mellékletben

Elkészül egy kiadvány (Új Szó, 2006. december 21.) – a Nyitra megye mellékletben

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2006/2007 (második iskolai félév)

2007. február 15. – kosárlabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája: Komárom–Pozsony 34:41, Dunaszerdahely–Galánta 52:15, Dunaszerdahely–Komárom 38:57, Galánta–Pozsony 18:63, Galánta–Komárom 25:56, Dunaszerdahely–Pozsony 30:51.
Végeredmény: 1. Pozsony, 2. Komárom, 3. Dunaszerdahely, 4. Galánta.
Urban Péter győztes csapata: Czingel Mátyás, Sallay Balázs, Volkov Mihály, Nagy Ödön, Morvay Péter, Németh István, Macsicza Áron, Goldman Dávid, Hornyák István, Pálinkás András, Thor Dávid, Morvay Mátyás.
Díjazottak – legponterősebb játékos: Farkas Attila (Komárom) – 63 pont, leghasznosabb játékos: Czingel Mátyás (Pozsony), legképzettebb játékos: Kálmán Péter (Dunaszerdahely).

2007. május 11. – kosárlabda (Somorja)

A lányoknál csak egyetlen mérkőzést játszottak: Somorja- Dunaszerdahely 104:14.

2007/2008 (első iskolai félév)

Megjegyzés: Nem volt egyetlen torna sem, mind a három sportágban – röplabda, kosárlabda, labdarúgás – a 2008-as naptári évben voltak a versenyek.

Megjelent róla:

Dunaszerdahelyi kosártorna (Új Szó, 2007. február 15.)

Pozsonyi kosársiker (Új Szó, 2007. február 16.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2007/2008 (második iskolai félév)

2008. március 18. – röplabda (Ipolyság)

Fiúk tornája – I. csoport: Nagymegyer–Zselíz 2:0, Galánta–Komárom (Selye) 0:2, Komárom (Selye)–Nagymegyer 2:0, Galánta–Zselíz 2:0, Nagymegyer–Galánta 0:2, Zselíz–Komárom (Selye) 0:2).
II. csoport: Ipolyság (állami)–Ipolyság (Fegyvemeki Ferenc egyházi gimi) 0:2, Ipolyság (Fegyverneki)–Komárom (Mariánum) 1:2, Komárom (Mariánum)–Ipolyság (állami) 1:2.
A 3. helyért: Komárom (Mariánum)–Galánta 2:0.
Döntő: Ipolyság (Fegyverneki)–Komárom (Selye) 0:2.
Legjobb játékos: Vavrinec András (Komárom, Selye).
Hengerics Péter és Fiala Andrea győztes csapata: Édes Gábor, Köpcsényi Richárd, Szabó László, Trenka Ferenc, Ferencz Dávid, Medza Dániel, Vavfinec András, Vrečič Viktor.

Lányok tornája: Nagymegyer–Galánta 2:0, Galánta–Ipolyság (állami) 2:0, Ipolyság (állami)–Nagymegyer 0:2.
Végeredmény: 1. Nagymegyer, 2. Galánta, 3. Ipolyság (állami).
Legjobb játékos: Kollár Krisztina (Nagymegyer).
Kovács Éva győztes csapata: Czibor Anita, Kara Tímea, Kollár Krisztina, Lelovics Anikó, Buzgó Éva, Kovács Viktória, Papp Veronika.

2008. április 8. – kispályás labdarúgás (Pozsony)

Tornakrónika, A csoport: Pozsony (Duna utca)–Galánta 5:1, Gúta (egyházi)–Nagy- megyer 0:5, Szenc–Pozsony (Duna utca) 1:1, Galánta–Gúta (egyházi) 2:0, Nagymegyer–Szene 1:3, Zselíz–Dunaszerdahely 1:3, Pozsony (Duna utca)–Gúta (egyházi) 7:0, Galánta–Nagymegyer 1:5, Gúta (egyházi)–Szenc 1:3, Pozsony (Duna utca)–Nagymegyer 2:2, Galánta–Szenc 2:1.
B csoport: Dunaszerdahely–Komárom (Selye) 1:1, Somorja–Zselíz 2:0, Somorja–Komárom (Selye) 0:0, Dunaszerdahely–Somotja 3:0, Komárom (Selye)–Zselíz 4:1, Zselíz–Dunaszerdahely 1:3.
Elődöntő: Pozsony (Duna utca)–Komárom (Selye) 3:1, Dunaszerdahely–Szenc 2:1.
A 7. helyért: Galánta–Zselíz 3:3, büntetőkkel 2:0.
Az 5. helyért: Nagymegyer–Somorja 5:1.
A 3. helyért: Komárom (Selye)–Szenc 3:2.
Döntő: Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely 2:0.
Urban Péter, Kudlicska Róbert és Bugyi Ferenc győztes csapata: Varga Károly, Fekete Patrik, Szalai Tamás, Szalai Róbert, Urban Mihály, Balogh Attila, Molnár Attila, Maňuch József, Keszegh Adrián, Molnár Tibor, Turján Dávid.
Díjazottak – legjobb kapus: Karácsony Dávid (Dunaszerdahely), legjobb mezőnyjátékos: Balogh Attila (Pozsony), gólkirály: Molnár Attila (Pozsony) – 10 gól.

2008. május 6. – kosárlabda (Dunaszerdahely)

Fiúk tornája: A csoport: Dunaszerdahely–Galánta 37:11, Galánta–Somorja 28:45, Dunaszerdahely–Somorja 36:14.
B csoport: Nagymegyer–Pozsony 17:25, Pozsony–Komárom 37:26, Komárom–Nagymegyer 22:46.
Elődöntő: Dunaszerdahely–Nagymegyer 28:24 – hosszabbítás után, Pozsony–So- morja 30:20.
Az 5. helyért: Galánta–Komárom 25:24.
A 3. helyért: Nagymegyer–Somorja 44:14.
Döntő: Dunaszerdahely–Pozsony 45:26.
Mancal Attila győztes csapata: Fekete Bálint, Wimmer Gábor, Bodó Péter, Bohony Erik, Németh Balázs, Lippai Ádám, Lengyel Ákos, Lanstyák Zoltán, Kiss György, Csiba Tamás, Pőcz Gábor.

Megjegyzés: a lányok kosárlabdatornája vélhetően elmaradt, mert egy évvel korábban is csak két csapat indult, és játszott le egy mérkőzést.

2008/2009 (első iskolai félév)

Megjegyzés: Nem volt egyetlen torna sem, mind a három sportágban – röplabda, kosárlabda, labdarúgás – a 2009-es naptári évben voltak a versenyek.

Megjelent róla:

Nincs kinek versenyezni a tartánpályán (Új Szó, 2008. február 20.)

Két komáromi dobogós (Új Szó, 2008. március 19.)

Gimibajnokság: focitorna Pozsonyban (Új Szó, 2008. április 8.)

Pozsonyi címvédés a gimibajnokságon (Új Szó, 2008. április 9.)

Sikerrel járt a harmadik próbálkozás (Új Szó, 2008. május 7.)

Színre lép a csallóközi sportgimi (Új Szó, 2008. december 31.) -- Szülőföldünk melléklet

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2008/2009 (második iskolai félév)

2009. február 5. – teremlabdarúgás (házigazda: Dunaszerdahelyi sportgimnázium, helyszínek: Nyárasd és Nagymegyer)

Fiúk tornája – A csoport: Sportgimnázium A–Somorja 4:1, Sportgimi A–Galánta 6:2, Sportgimi A–Ipolyság 5:0, Sportgimi A–Érsekújvár 4:0, Somorja–Galánta 1:1, Somorja–Ipolyság 3:0, Somorja–Érsekújvár 0:0, Galánta–Ipolyság 2:7, Galánta–Ér- sekújvár 3:1, Ipolyság–Érsekújvár 2:0.
B csoport: Sportgimi B–Nagymegyer 4:2, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Sportgimi B 0:2, Sportgimi B–Szenc 3:1, Sportgimi B–Pozsony 4:1, Nagymegyer–Dunaszerdahely (Vámbéry) 6:4, Nagymegyer–Szenc 5:1, Nagymegyer–Pozsony 0:4, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Szene 0:4, Dunaszerdahely (Vámbéry)-–Pozsony 0:3, Szenc–Pozsony 1:1.
Elődöntő: Pozsony–Ipolyság 2:2 – büntetőkkel 3:4, Sportgimi A–Nagymegyer 9:0.
A 3. helyért: Nagymegyer–Pozsony 1:1 – büntetőkkel 2:3.
Döntő: Sportgimi A–Ipolyság 7:l.
Díjazottak, legjobb góllövő: Demeter Szabolcs – 9 gól, legjobb kapus: Lipovský Iván (mindketten Sportgimi A).
Zsákovics Tibor győztes csapata: Ágh Zoltán, Csonka Árpád, Demeter Szabolcs, Jandás Imre, Králik Csaba, Németh Zsolt, Pápai Róbert, Ravasz Tibor, Soldan Marian, Lipovský Iván.

2009. március 11. – röplabda (házigazda: Ipolyság, állami gimnázium)

Fiúk tornája: Dunaszerdahely (sportgimi)–Ipolyság (állami) 2:0, Ipolyság (egyházi)–Zselíz 2:1, Komárom (Mariánum)–Dunaszerdahely (sportgimi) 1:2, Ipolyság (állami)–Ipolyság (egyházi) 1:2, Komárom (Mariánum)–Zselíz 2:0, Dunaszerdahely (sportgimi)–lpolyság (egyházi) 2:0, Zselíz–Ipolyság (állami) 0:2, Ipolyság (egyházi)–Komárom (Mariánum) 1:2, Zselíz–Dunaszerdahely (sportgimi) 0:2, Ipolyság (állami)–Komárom (Mariánum) 0:2.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimi), 2. Komárom (Mariánum), 3. Ipolyság (egyházi), 4. Ipolyság (állami), 5. Zselíz.
Hegedűs László és Horváth Kálmán győztes csapata: Gáspár Róbert, Jandás Imre, Ravasz Tibor, Csonka Árpád, Érsek Ádám, Sudický Bálint, Molnár Vilmos, Sipos Dávid.
Lányok tornája: Komárom (Selye)–Zselíz 2:0, Ipolyság (állami)–Zselíz 2:1, Komárom (Selye)–Ipolyság (állami) 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (állami), 3. Zselíz.
Fiala Andrea győztes csapata: Czibor Kata, Slezák Tímea, Farkas Jeny, Csintalan Vivien, Buček Tímea, Orbán Andrea, Kolozsi Ildikó, Viczena Anna.

2009. március 26. – kosárlabda (házigazda: Somorja)

Lányok tornája: Somorja–Ipolyság (egyházi) 74:8, Somorja–Dunaszerdahely (állami) 66:14; Ipolyság (egyházi)–Dunaszerdahely (állami) 23:22.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Ipolyság (egyházi), 3. Dunaszerdahely (állami).
Diósi Albert győztes csapata: Baráth Ágnes, Fazekas Noémi, Visváder Viktória, Adamcsek Rebeka, Pellérdi Dóra, Lelkes Júlia, Varga Dóra, Dégner Enikő, Tóth Zsófia, Udvardi Margaréta.

2009/2010 (első iskolai félév)

2009. december 2. – teremlabdarúgás (házigazda: Dunaszerdahelyi sportgimnázium)

Fiúk tornája – A csoport: Dunaszerdahely (sportgimi A)–Dunaszerdahely (magángimi) 9:1, Dunaszerdahely (sportgimi A)–Somorja 4:2, Dunaszerdahely (sportgimi A)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 6:0, Dunaszerdahely (sportgimi A)–Galánta 3:0, Dunaszerdahely (magángimi)–Somorja 1:2, Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 3:1, Dunaszerdahely (magángimi)–Ga– lánta 2:3, Somorja–Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:3, Somorja–Galánta 1:1, Galánta-Dunaszerdahely (Vámbéry) 3:1.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimi) 12 (22:3); 2. Galánta 7 (7:7); 3. Somorja 4 (6:9); 4. Dunaszerdahely (magángimi) 3 (7:15); 5. Dunaszerdahely (Vámbéry) 3 (5:13).
B csoport: Nagymegyer–Pozsony 0:4, Nagymegyer–Komárom (Selye) 0:5, Nagymegyer–Ipolyság (állami) 2:3, Pozsony–Komárom (Selye) 1:3, Pozsony– Ipolyság (állami) 4:1, Komárom (Selye)–Ipolyság (állami) 5:1, Dunaszerdahely (sportgimi B)–Nagymegyer 3:0, Dunaszerdahely (sportgimi B)–Pozsony 2:3, Dunaszerdahely (sportgimi B)–Komárom (Selye) 4:3, Dunaszerdahely (sportgimi B)–Ipolyság (állami) 3:0.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye) 9 (10:4); 2. Pozsony 6 (9:4); 3. Ipolyság (állami) 3 (4:11); 4. Nagymegyer 0 (2:12).
Megjegyzés: A dunaszerdahelyi sportgimi B csapatának eredményeit nem számították be a sorrendbe.
Elődöntő: Komárom (állami)–Galánta 0:1; Dunaszerdahely (sportgimi)–Pozsony 5:0.
A 3. helyért: Pozsony–Komárom (Selye) 3:0.
Döntő: Dunaszerdahely (sportgimi)–Galánta 9:1.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimi), 2. Galánta, 3. Pozsony, 4. Komárom (Selye), 5. Somorja, 6. Ipolyság (állami), 7. Dunaszerdahely (magángimi), 8. Dunaszerdahely (Vámbéry), 9. Nagymegyer. Nem rangsorolt: Dunaszerdahely (sportgimi B).
Díjazottak – legjobb kapus: Csonga Bálint (Dunaszerdahely – sportgimi), legjobb góllövő: Mészáros Ádám (Komárom, 10 gól).
Zsákovics Tibor győztes csapata: Csonga Bálint, Czibula György, Csonka Árpád, Ágh Zoltán, Bak Márk, Demeter Szabolcs, Kovács Roland, Králik Csaba, Ravasz Tibor, Pápai Róbert, Szabó Gergely, Soldan Marian, Varga János.

2009. december 9. – Kézilabda (házigazda: Dunaszerdahelyi sportgimnázium)

Lányok tornája – elődöntő: Dunaszerdahely (sportgimi)-Pozsony (Duna utca) 7:4, góldobók: Horváth Bernadett 2, Viola Ágnes 3, Méhes Orsolya, Újhelyi Krisztina, ill. Csuka Laura 3, Balázsi Judit; Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 15:5, g.: Straka Mária 7, Bugár Anna 3, Szalay Márta 3, Csölle Patrícia, Kovács Tímea, ill. Péntek Annamária 3, Simonek Angelika 2.
A 3. helyért: Pozsony (Duna utca)–Komárom (Vámbéry) 15:9, g.: Csuka Laura 10, Balázsy Judit 3, Udvaros Kitti, Kiss Kitti, ill. Péntek Annamária 4, Petro Diána 3, Simonek Angelika, Horváth Mónika.
Döntő: Dunaszerdahely (sportgimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 7:3, g.: Viola Ágnes 3, Horváth Bernadett, Máriák Alica, Méhes Orsolya, Vörös Claudia, ill. Szalay Márta 2, Straka Mária.
Végeredmény: 1. Sportgimnázium, Dunaszerdahely, 2. VámbéryÁrmin Gimnázium, Dunaszerdahely, 3. Duna utcai gimnázium, Pozsony, 4. Selye János Gimnázium, Komárom.
Díjazottak – a legjobb kapus: Póda Alexandra (Dunaszerdahely, sportgimi), legjobb góldobó: Csuka Laura (Pozsony – 13 gól).
Méhes Tibor és Németh Lívia győztes csapata: Póda Alexandra, Csémy Enikő–Horváth Bernadett, Mariák Alica, Méhes Orsolya, Németh Rita, Semsei Sabina, Juhos Adrianna, Újhelyi Krisztina, Viola Ágnes, Alföldy Mónika, Vörös Claudia.

Megjelent róla:

Új házigazda, két helyszín (Új Szó, 2009. február 5.)

Taroltak a sportgimisek (Új Szó, 2009- február 6.)

Foghíjas mezőny Ipolyságon (Új Szó, 2009. március 11.)

Kiegyensúlyozott küzdelmek (Új Szó, 2009. március 12.)

Gimibajnokság: kosártorna Somorján (Új Szó, 2009. március 26.)

Somorjai kosarasöröm (Új Szó, 2009. március 27.)

Huszonhatból tíz iskola jelentkezett (Új Szó, 2009. november 27.)

Változtat a címvédő (Új Szó, 2009. december 2.)

Tarolt a címvédő házigazda (Új Szó, 2009. december 4.)

Újra feltűnt a kézilabda (Új Szó, 2009. december 9.)

Idén eddig aratnak a sportgimisek (Új Szó, 2009. december 11.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2009/2010 (második iskolai félév)

2010. március (nem ismert a pontos időpont) – röplabda (házigazda: Ipolyság/ állami gimnázium)

Lányok tornája: Dunaszerdahely (magángimi)–Komárom (Selye) 0:2, Ipolyság (állami)–Galánta (állami) 0:2, Dunaszerdahely (magángimi)–Galánta (állami) 0:2, Ipolyság (állami)–Komárom (Selye) 0:2, Dunaszerdahely (magángimi)–Ipolyság (állami) 0:2, Galánta (állami)–Komárom (Selye) 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Galánta (állami), 3. Ipolyság (állami), 4. Dunaszerdahely (magángimi).
Hengerics Péter győztes csapata: Gergely Mónika, Farkas Jenny, Édes Éva, Czibor Kata, Balogh Veronika, Varga Viktória, Slezák Tímea, Dubán Andrea, Csintalan Vivien.

Fiúk tornája: Dunaszerdahely (magángimi)–Komárom (Selye) 0:2, Ipolyság (állami)–Ipolyság (egyházi) 2:0, Ipolyság (egyházi)–Dunaszerdahely (magángimi) 2:0; Ipolyság (állami)–Komárom (Selye) 0:2, Dunaszerdahely (magángimi)–Ipolyság (állami) 0:2, Ipolyság (egyházi)–Komárom (Selye) 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (állami), 3. Ipolyság (egyházi), 4. Dunaszerdahely (magángimi).
Hengerics Péter győztes csapata: Ferencz Dávid, Köpcsényi Richárd, Medza Dávid, Édes Gábor, Mészáros Ádám, Kocsis Ádám, Pőthe Péter.

2010. március 31. – kosárlabda (házigazda: Madách Imre Gimnázium, Somorja)

Lányok tornája, csoportmérkőzések: Somorja (Madách Imre Gimnázium) A–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 60:8, Somorja (Madách) B–Komárom (Selye János Gimnázium) 24:10, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (magángimi) 24:5, Komárom (Vámbéry)–Pozsony (Duna utca) 8:19, Dunaszerdahely (magángimi)–Somorja (Madách) A 2:72, Pozsony (Duna utca)–So- morja (Madách) B 10:18.
A 3.helyért: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 16:8.
Döntő: Somorja (Madách) A–Pozsony (Duna utca) 44:8.
Végeredmény és a csapatonkénti díjazottak: 1. Somorja (Madách A, legjobb játékos: Visváder Viktória), 2. Pozsony (Duna utca, Balázsy Judit), 3. Dunaszerdahely (Vámbéry, Ravasz Szilvia), 4. Komárom (Selye, Szabó Anita), 5. Dunaszerdahely (magángimi, Kosa Bianka), versenyen kívül: Somorja (Madách) B, Lelkes Júlia).
Legeredményesebb dobó: Szlama Angelika (somorjai).
Diósi Albert győztes csapata: Szlama Angelika, Lelkes Krisztina, Barátit Ágota, Botló Viktória, Visváder Viktória, Füle Dóra, Fazekas Noémi, Adamcsek Rebeka.

2010. április 15. – kosárlabda (házigazda: Madách Imre Gimnázium, Somorja)

Fiúk tornája, A csoport: Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 10:42, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 33:20, Komárom (Selye)–Dunaszerdahely (magángimi) 31:10.
Sorrend: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry), 2. Komárom (Selye), 3. Dunaszerdahely (magángimi).
B csoport: Somorja (Madách)-Galánta (Kodály) 46:28, Galánta (Kodály)–Pozsony (Duna utca) 14:33, Pozsony (Duna utca)–Somorja (Madách) 23:49.
Sorrend: 1. Somorja (Madách), 2. Pozsony (Duna utca), 3. Galánta (Kodály).
A 3. helyért: Komárom (Selye)–Pozsony (Duna utca) 31:20.
Döntő: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Somotja (Madách) 26:34.
Végeredmény és a csapatonkénti legjobbak: 1. Somorja (Madách, legjobb játékos: Sárkány Mihály), 2. Dunaszerdahely (Vámbéry, Merva Bálint), 3. Komárom (Selye, Luka Béla), 4. Pozsony (Duna utca, Morvay Mátyás), 5. Dunaszerdahely (magángimi, Máhr Csaba) és Galánta (Kodály, nem jelöltek játékost).
Legeredményesebb dobó: Sárkány Mihály (somorjai) – 42 pont.
Diósi Albert győztes csapata: Honti Richárd, Faragó Zoltán, Sárkány Mihály, Brezovský Oszkár, Bodó András, Matus Dávid, Sánka Imre, Lelkes János, Szeif Gyula, Sidó Gergely.

2010/2011 (első iskolai félév)

2010. december 1. – kézilabda (házigazda: Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta)

Fiúk tornája: Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 12:8, Sportgimnázium Dunaszerdahely–Vámbéry-gimi 8:19, Sportgimi–Kodály-gimi 6:13, Magángimi–Vámbéry-gimi 9:33, Sportgimi– Magángimi 16:13, Magángimi-–Kodály-gimi 7:23.
Végeredmény: 1. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely, 2. Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, 3. Sportgimnázium, Dunaszerdahely, 4. Magángimnázium, Dunaszerdahely.
Legeredményesebb játékos: Fedeles Patrik (Vámbéry-gimi) – 19 góllal.
Kálmán Miklós győztes csapata: Kalina Ádám, Mellár Dávid, Horváth Gergely, Katona Tibor, Novotný Ádám, Pápai András, Fodor Máté, Fedeles Patrik, Csicsay Ádám, Merva Bálint, Nagy Tibor, Gróf Nikolas.

2010. december 3. – kézilabda (házigazda: Sportgimnázium, Dunaszerdahely)

Lányok tornája: Dunaszerdahely (magámgimnázium–Pozsony (Duna utca) 6:11, Gúta (egyházi)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 13:8, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Pozsony (Duna utca) 13:4, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Gúta (egyházi) 11:7, Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 8:9, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 4:11, Pozsony (Duna utca)–Gúta (egyházi) 8:10, Dunaszerdahelyi (sportgimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 16:4, Gúta (egyházi)–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 5:12, Dunaszerdahely (magángimnázium)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 4:8.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium), 2. Dunaszerdahely (Vámbéry), 3. Gúta (egyházi), 4. Pozsony (Duna utca), 5. Dunaszerdahely (magángimnázium). Díjazottak, legjobb kapus: Póda Alexandra (Dunaszerdahely, sportgimi), legjobb mezőnyjátékos: Rózsa Viktória (Dunaszerdahely, Vámbéry).
Méhes Tibor és Németh Lívia győztes csapata: Póda Alexandra, Derzsi Eleonóra– Brunczvík Nikoletta, Fekete Karin, Csémi Enikő, Bódis Klaudia, Nagy Orsolya, Újhelyi Krisztina, Viola Ágnes, Ágh Franciska, Rúna Tünde, Patócs Andrea, Nagy Inés.

2010. december 11. – futsal (házigazda: Sportgimnázium, Dunaszerdahely, helyszínek: Dunaszerdahely, Nyárasd, Nagymegyer)

Csoportmérkőzések, I. csoport (Dunaszerdahely): Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (magángimi) 3:1, Pozsony (Duna utca)–Léva (egyházi gimi) 0:0, Dunaszerdahely (sportgimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 2:2, Dunaszerdahely (magángimi)–Pozsony 1:2, Dunaszerdahely (sportgimi)–Léva 6:0, Dunaszerdahely (Vámbéry–Pozsony 0:0, Léva–Dunaszerdahely (magángimi) 2:1, Pozsony–Dunaszerdahely (sportgimi) 1:3, Léva–Dunaszerdahely (Vámbéry) 0:3, Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (sportgimi) 0:9.
Továbbjutók: 1. Dunaszerdahely (sportgimi), 2. Dunaszerdahely (Vámbéry).
II. csoport: (Nyárasd): Galánta (Kodály-gimnázium)–Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium) 1:0, Komárom (Selye-gimnázium)–Nagymegyer 0:1, Ipolyság (állami)–Galánta (Kodály) 0:3, Rimaszombat (Tompa)–Komárom (Selye) 1:4, Ipolyság (állami)–Nagymegyer 2:1, Galánta (Kodály)–Komárom (Selye) 4:2, Nagymegyer–Rimaszombat (Tompa) 0:2, Komárom (Selye)–Ipolyság (állami) 4:1, Nagymegyer–Galánta (Kodály) 0:3, Rimaszombat (Tompa)–Ipolyság (állami) 2:0.
Továbbjutók: 1. Galánta (Kodály), 2. Komárom (Selye).
III. csoport (Nagymegyer, innen nem lehetett az elődöntőbe jutni), végeredmény: 1. pápai Petőfi-gimi, 2. békési református gimi, 3. FK Sportgimi, 4. dunaszerdahelyi szabadidőközpont, 5. dunaszerdahelyi sportgimi B, 6. dunaszerdahelyi vidékfejlesztési szakközépiskola.
Elődöntő: Dunaszerdahely (sportgimi)–Komárom (Selye) 6:1, Galánta (Kodály)– Dunaszerdahely (Vámbéry) 5:l.
A 3. helyért: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 0:5.
Döntő: Dunaszerdahely (sportgimi)–Galánta (Kodály) 11:0.
Díjazottak – legjobb kapus: Kovalčik Kristóf (Dunaszerdahely, Vámbéry); gólkirály: Csölle Norbert (Dunaszerdahely, sportgimi) – 11 gól.
Zsákovics Tibor győztes csapata: Borbély Alex–Rózsa Adám, Králik Csaba, Soldan Marián, 01lári Gergely, Czibula György, Csicsai Péter, Csölle Norbert, ifj. Zsákovics Tibor, Érsek Ádám

Megjelent róla:

Folytatódó Selye-fölény (Új Szó, 2010. március 31.)

Ma kosárlabdatorna Somorján (Új Szó, 2010. március 31.)

A kosarasok győzelme (Új Szó, 2010. április 8.)

Hat csapat Somorján (Új Szó, 2010. április 14.)

Somorjai kosaras dupla (Új Szó, 2010. április 21.)

Magára talált a kézilabda (Új Szó. 2010. november 26.)

Először lesz Galántán (Új Szó, 2010. december 1.)

A Vámbéry-gimi elsősége (Új Szó, 2010. december 2.)

Ismételne a címvédő (Új Szó, 2010. december 2.)

Ismételne a házigazda (Új Szó, 2010. december 10.)

Taroltak a sportgimisek (Új Szó, 2010. december 10.)

Egykapuzás a döntőben (Új Szó, 2010. december 15.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2010/2011 (második iskolai félév)

2011. március 21. – kosárlabda (házigazda: Vámbéry Ármon Gimnázium, Dunaszerdahely)

Fiúk tornája – csoportmérkőzések, A csoport: Dunaszerdahely (magámgimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 6:28, Komárom (Selye)–Párkány 21:29, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Párkány 19:12, Dunaszerdahely (magángimi)–Komárom 6:23, Komárom (Selye)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 15:32, Párkány–Dunaszerdahely (magángimi) 29:4.
B csoport: Somorja–Galánta (Kodály) 32:8, Pozsony (Duna utca)–Somorja 6:37, Pozsony–Ipolyság (egyházi) 13:6, Galánta (Kodály)–Ipolyság (egyházi) 15:30, Pozsony–Galánta (Kodály) 28:12, Somorja–Ipolyság (egyházi) 42:17.
Elődöntő: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Pozsony 33:16, Somorja–Párkány 23:29.
A 7. helyért: Galánta (Kodály)–Dunaszerdahely (magángimi) 15:9.
Az 5. helyért: Komárom (Selye)–Ipolyság (egyházi) 37:33.
A 3. helyért: Somorja–Pozsony 34:21.
Döntő: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Párkány 19:21.
Miklós Edit és Patrik Franta győztes csapata: Pustai Nikolas, Forgács Ádám, Babindai Tamás, Mejia Santiago, Fekete Gergely, Galbavý Conrad, Páldi Ádám.

2011. március 24. – kosárlabda (házigazda: Madách Imre Gimnázium, Somorja)

Lányok tornája: Somorja A–Pozsony 67:19, Somorja A–Somorja B 74:22, Somoija B–Pozsony 42:22.
Végeredmény: 1. Somorja A, 2. Somorja B, 3. Pozsony.
Diósi Albert győztes csapata: Slama Angelika, Botló Viktória, Adamček Rebeka, Višváder Viktória, Schill Nikolett, Ferdics Zsuzsa, Almási Klára.

2011. április 29. -- röplabda (házigazda: Ipolyság, állami magyar gimnázium)

Fiúk tornája: Komárom (Selye)–Ipolyság (állami) 2:0, Ipolyság (állami)–Ipolyság (egyházi) 0:2, Ipolyság (egyházi)–Komárom (Selye) 0:2.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (egyházi), 3. Ipolyság (állami).
Hengerics Péter győztes csapata: Ferencz Dávid, Köpcsényi Richárd, Kocsis Ádám, Pőthe Péter, Bathó Mátyás, Papp Balázs, Mészáros Ádám, Habán Máté, Kantár József.

Lányok tornája: Ipolyság (állami) A–Ipolyság (állami) B 2:0, Ipolyság (állami) B–Komárom (Selye) 0:2, Komárom (Selye)–Ipolyság (állami) A 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (állami) A, 3. Ipolyság (állami) B.
Hengerics Péter győztes csapata: Slezák Tímea, Czibor Katalin, Gergely Mónika, Sándor Mónika, Takács Vera, Maitz Ágnes, Pálinkás Noémi, Balogh Veronika, Nagy Tímea, Édes Éva, Tehel Niki.

2011/2012 (első iskolai félév)

2011. december 6. -- futsal (házigazda: Dunaszerdahely, sportgimnázium)

Csoportmérkőzések, A csoport: Dunaszerdahely (sportgimnázium) A–Somorja (Madách) 0:0, Dunaszerdahely (sportgimi) A–Ipolyság (állami) 7:0, Dunaszerdahely (sportgimi) A–Dunaszerdahely (sportgimi) B 5:0, Somorja (Madách)–lpolyság (állami) 4:4, Somorja (Madách)–Dunaszerdahely (sportgimi) B 1:1, Ipolyság (állami)–Dunaszerdahely (sportgimi) B 1:3.
Sorrend: 1. Dunaszerdahely (sportgimi) A 7, 2. Somorja (Madách) 3, 3. Ipolyság (állami) 1. A sportgimnázium B csapata versenyen kívül indult.
B csoport: Pozsony (Duna utca)–Galánta (Kodály) 1:3, Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely (magángimi) 3:0, Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 2:1, Galánta (Kodály)–Dunaszerdahely (magángimi) 4:3, Galánta (Kodály)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 2:0, Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 3:2.
Sorrend: 1. Galánta (Kodály) 9, 2. Pozsony (Duna utca) 6, 3. Dunaszerdahely (magángimi) 3, 4. Dunaszerdahely (Vámbéry) 0.
Elődőntő: Galánta (Kodály)–Somorja (Madách) 5:1, Dunaszerdahely (sportgimi)–Pozsony (Duna utca) 1:2.
A 3. helyért: Somorja (Madách)–Dunaszerdahely (sportgimi) 0:5.
Döntő: Galánta (Kodály)–Pozsony (Duna utca) 1:5.
Díjazottak, gólkirály: Cibulya Jiří (Pozsony, Duna utca – 8 góllal, legjobb kapus: Borbély Alex (Dunaszerdahely, Sportgimnázium).
Urban Péter győztes csapata: Ferencz András, Vincze Márk, Bajcsi András, Palásti Péter, Cibulya Jiří, Csöllei Attila, Gyurász Zoltán, Helész László, Mester Krisztián, Nagy László.

Megjelent róla:

Hétfőn: fiú kosártorna (Új Szó, 2011. március 18.)

Toronymagas hazai esélyek (Új Szó, 2011. március 23.)

Heten nyertek a párkányiak (Új Szó, 2011. március 30.)

Ezúttal is a somorjaiak (Új Szó, 2011. április 1.)

Foghíjas mezőny várható (Új Szó, 2011. április 27.)

Komáromi egyeduralom (Új Szó, 2011. május 4.)

Miért szomorú Révész Ferenc (Új Szó, 2011. december 2.)

Újra győzni készül a sportgimi (Új Szó, 2011. december 2.)

A Duna utcaiak diadala (Új Szó, 2011. december 9.) – a Hírkosárban Futsal köztes cím alatt a torna tényei

Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2011/2012 (második iskolai félév)

2012. március 28. – kézilabda (házigazda: Magángimnázium, Dunaszerdahely)

Fiúk tornája: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 17:4, Galánta (Kodály)–Dunaszerdahely (magángimi) 7:10, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (magángimi) 14:6, Galánta (Kodály)–Komárom (Selye) 12:7, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Galánta (Selye) 12:4, Dunaszerdahely (magángimi)–Komárom (Selye) 6:5.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry), 2. Dunaszerdahely (magángimi), 3. Galánta (Kodály), 4. Komárom (Selye).
Kálmán Miklós győztes csapata: Kovalcsik Kristóf, Csicsay Ádám, Füssy Ádám, Nagy Tibor, Kozma Bálint, Brányik Mátyás, Balogh Máté, Pápai András, Fodor Máté, Novotný Ádám, Horváth Gergely.

Lányok tornája: Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (sportgimi) 6:15, Szenc–Dunaszerdahely (Vámbéry) 8:13, Dunaszerdahely (magángimi)–Szenc 24:9, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (sportgimi) 6:13, Szenc–Dunaszerdahely (sportgimi) 3:16, Dunaszerdahely (magángimi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 6:9.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimi), 2. Dunaszerdahely (Vámbéry), 3. Dunaszerdahely (magángimi), 4. Szene.
Lelkes József győztes csapata: Brunczvik Nikoleta, Nagy Orsolya, Bódis Klaudia, Újhelyi Krisztina, Viola Ágnes, Patócs Andrea, Semsei Orsolya, Póda Alexandra, Matus Nóra, Ágh Franciska, Kyparissi Vassiliki.

2012. március 29. – kosárlabda (házigazda: Madách Imre Gimnázium, Somorja)

Lányok mérkőzése: Somorja–Szenc 50:4.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Szene.
Diósi Albert győztes csapata: Slama Angelika, Lelkes Krisztina, Schill Nikoletta, Lelkes Júlia, Lelkes Katalin, Sármány Cyntia, Pellérdi Dóra, Varga Dóra, Udvardi Margaréta.

Fiúk tornája, I. csoport: Szenc–Pozsony 6:24, Párkány–Szene 41:3, Pozsony–Párkány 6:33.
Sorrend: 1. Párkány, 2. Pozsony, 3. Szene.
II. csoport: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 29:27, Somorja–Galánta (Kodály) 43:9, Komárom (Selye)-–Galánta (Kodály) 24:17, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Somorja 10:23, Somorja–Komárom (Selye) 42:16, Galánta (Kodály)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 10:33.
Sorrend: 1. Somorja, 2. Dunaszerdahely (Vámbéry), 3. Komárom (Selye), 4. Galánta (Kodály).
Az 5. helyért: Szenc–Komárom (Selye) 8:27.
A 3. helyért: Pozsony–Dunaszerdahely (Vámbéry) 15:21.
Döntő: Párkány–Somorja 9:18.
Végeredmény: 1. Somorja, 2. Párkány, 3. Dunaszerdahely (Vámbéry), 4. Pozsony, 5. Komárom (Selye), 6. Szene, 7. Galánta (Kodály).
Diósi Albert győztes csapata: Hlivák Dalibor, Honti Richárd, Lelkes János, Matus Dávid, Szabó Dávid, Karika Dániel, Pogány Lajos, Csiba Roland, Bognár Máté.

2012. ????. – röplabda (házigazda: Ipolyság – állami gimnázium)

Fiúk tornája: Ipolyság (állami)–Dunaszerdahely (magángimi) 2:1, Ipolyság (egyházi)–Komárom (Selye) 0:2, Komárom (Selye)–lpolyság (állami) 2:0, Ipolyság (egyházi)–Dunaszerdahely (magángimi) 2:1, Dunaszedahely (magámgimi)–Komárom (Selye) 0:2, Ipolyság (állami)–lpolyság (egyházi) 2:1.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (állami), 3. Ipolyság (egyházi), 4. Dunaszerdahely (magángimi).
Hengerics Péter győztes csapata: Habán Máté, Paluska Balázs, Varga Szabolcs, Mészáros Ádám, Kecskés József, Bathó Mátyás, Nagy Norbert, Fiilöp Gergely, Papp Balázs, Vörös Csaba.

Lányok tornája: Ipolyság (állami)–Dunaszerdahely (magángimi) 2:1, Ipolyság (egyházi)–Komárom (Selye) 0:2, Komárom (Selye)–lpolyság (állami) 2:0, Ipolyság (egyházi)–Dunaszerdahely (magángimi) 0:2, Dunaszerdahely (magángimij–Komárom (Selye) 0:2, Ipolyság (állami)–lpolyság (egyházi) 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye), 2. Ipolyság (állami), 3. Dunaszerdahely (magángimi), 4. Ipolyság (egyházi).
Hengerics Péter győztes csapata: Édes Éva, Balogh Vera, Édes Zsófia, Tekel Niki, Szoboszlai Bianka, Balogh Enikő, Gábor Zsuzsa, Pálinkás Noémi, Maitz Ági, Nagy Timi.

2012/2013 (első iskolai félév)

Bajnoki verseny nem volt ebben a félévben. Révész Ferenc ötletgazda, koordinátor a gyér érdeklődés miatt a szokásos iskolaév eleji levél után később még egyet írt a dél-szlovákiai magyar vagy részben magyar gimnáziumoknak. Úgy érezte, veszélybe került az 1994 óta élő Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos bajnoksága.

Megjelent róla:

Először lesznek házigazdák (Új Szó, 2012. március 28.)

Közös tornán – másodszor (Új Szó, 2012. március 28.)

Kétfrontos Selye-siker (Új Szó, 2012. április 20.)

Két somorjai elsőség (Új Szó, 2012. április 30.)

A Vámbéry-gimi és a sportgimi diadala (Új Szó, 2012. április 30.)

Újabb levél az iskolákhoz (Új Szó, 2012. december 3.)

Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2012/2013 (második iskolai félév)

2013. január 22. – futsal (házigazda: Duna-utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony)

Csoportmérkőzések, A csoport: Pozsony (Duna Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium)–Ipolyság (állami) 3:0, g.: Cibulya Jin, Helész László, Mester Krisztián; Dunaszerdahely (sportgimnáziumj–Komárom (Selye János Gimnázium) 3:0, g.: ifj. Zsákovics Tibor 2, Bódis Patrik; Pozsony–Komárom 0:3, g.: Mészáros András 3; Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Ipolyság 3:0, g.: Bódis Patrik, ifj. Zsákovics Tibor 2; Pozsony–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 1:3, g.: Helész László, ill. Farkas Máté, Rajkó Attila, ifj. Zsákovics Tibor; Komárom– Ipolyság 3:0, g.: Mészáros András 3.
Sorrend: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium) 9 (9:1), 2. Komárom 6 (6:3), 3. Pozsony 3 (4:6), 4. Ipolyság 0 (0:9).
B csoport: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Párkány 3:1, g.: Zavaróik Bálint 2, Pék László, ill. Holop Andronik; Somorja (Madách Imre Gimnázium)– Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 0:1. g. Polák Attila; Galánta–Dunaszerdahely (Vámbéry) 4:0, g.: Renczés Gábor 2, Marczibál Levente, Pék László; Somorja–Párkány 0:2, g: Holop Andronik, Petrovics Kristóf; Galánta–Somorja 5:0, g.: Renczés Gábor 2, Serédi Péter, Pék László 2; Dunaszerdahely (Vámbéry)–Párkány 1:2, g.: Komrhel Zsolt, ill. Sliva Attila, Husár Dominik.
Sorrend: 1. Galánta 9 (12:1), 2. Párkány 6 (5:4), 3. Dunaszerdahely (Vámbéry) 3 (2:6), 4. Somorja 0 (0:8).
A 7. helyért: Ipolyság–Somorja 0:1, g.: Ferenczi Tamás.
Az 5. helyért: Pozsony–Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:1 , g.: Vincze Márk, ill. Kozma Bálint – büntetőkkel 3:1.
Elődöntő: Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Párkány 2:0, g.: ifj. Zsákovics Tibor, Tóth Tamás; Komárom–Galánta 1:2, g.: Rigó Gyula, ill. Lancz Konrád, Pék László.
A 3. helyért: Párkány–Komárom 0:3, g.: Mészáros András 2, Rigó Gyula.
Döntő: Dunaszerdahely (spor1gimi)–Galánta 1:1, g.: Bódis Patrik, ill. Szépe János – büntetőkkel 3:2.
Díjazottak – legjobb kapus: Kosnáč Péter (Galánta), legjobb mezőnyjátékos: ifj. Zsákovics Tibor (Dunaszerdahely – sportgimnázium), gólkirály: Mészáros András (Komárom) – 8 góllal.
Zsákovics Tibor győztes csapata: Kürti Barnabás, ifj.Zsákovics Tibor, Tóth Tamás, Bódis Patrik, Czibor Dávid, Rajkó Attila, Farkas Máté, Pap Attila.

2013. március 20. – röplabda (házigazda: Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, állami)

Fiúk tornája: Komárom (Selye János Gimnázium)–Ipolyság (állami) 2:0, Ipolyság (állami)–Ipolyság (Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium) 2:0, Komárom (Selye)–Ipolyság (Fegyverneki) 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság (állami), 3. Ipolyág (Fegyverneki).
Gyurenka István győztes csapata: Habán Máté, Habán András, Fornbauer Tamás, Szabó Kristóf, Mészáros Ádám, Varga Szabolcs, Melecsky Kristóf, Kečkés József, Édes Bence, Leszkó Bence.

Lányok tornája: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Ipolyság (állami) 2:0, Ipolyság (állami)–lpolyság (Fegyverneki) Ferenc Egyházi Gimnázium) 2:0, Galánta (Kodály)–Ipolyság (Fegyverneki) 2:0.
Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság (állami), 3. Ipolyág (Fegyverneki).
Takács László győztes csapata: Nagy Friderika, Benkovszky Marianna, Kollár Evelin, Pap Bea, Kovács Fruzsina, Krajčír Bianca, Szabó Antónia, Takács Szabina.

2013. április 19. – kosárlabda (házigazda: Dunaszerdahelyi Magángimnázium)

Fiúk tornája, A csoport: Párkány–Komárom (Selye János Gimnázium) 14:28, Párkány–Rimaszombat (egyházi gimnázium) 10:16, Párkány–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 8:31, Komárom (Selye)–Rimaszombat (egyházi) 22:18, Komárom (selye)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 23:27, Rimaszombat (egyházi)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 16:40.
Sorrend: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry), 2. Komárom (Selye), 3. Rimaszombat (egyházi), 4. Párkány.
B csoport: Somorja (Madách Imre Gimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium 19:24, Somorja (Madách)–Pozsony (Duna utca) 14:26, Dunaszerdahely (magángimi)–Pozsony (Duna utca) 11:24.
Sorrend: 1. Pozsony (Duna utca), 2. Dunaszerdahely (magángimi), 3. Somorja (Madách).
Elődöntő: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Dunaszerdahely (magángimi) 30:6, Komárom (Selye)–Pozsony (Duna utca) 27:24.
A 3. helyért: Pozsony–Dunaszerdahely (magángimi) 37:19.
Döntő: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Komárom (Selye) 24:21.
Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry), 2. Komárom (Selye), 3. Pozsony (Duna utca), 4. Dunaszerdahely (magángimi).
Manczal Attila győztes csapata: Nagy Tibor, Katona Tibor, Fodor László, Matus András, Hencze Bence, Horváth Gergely, Kozma Bálint, Kovalcsík Kristóf, Bacsfai Tamás, Fodor Máté.

2013/2014 (első iskolai félév)

Bajnoki verseny nem volt ebben a félévben. Révész Ferenc ötletgazda, koordinátor nyugdíjasként kiszorult az ipolysági állami gimnázium tanári karából, és az Új Szó hasábjain hívta fel a figyelmet a gimibajnokságot veszélyeztető helyzetre, amely a megszűnést is magában hordozta. Felhívására Galántáról, a Kodály Zoltán Gimnáziumból érkezett válasz, és 2013 decemberétől Kovács Péter, a mátyusföldi intézmény testnevelő tanára vállalta el a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának koordinátori tennivalóit. 2014-ben már irányításával folytatódtak a versenyek. Változott a lebonyolítás is, visszatértek a naptári év szerintire.

Megjelent róla:

A címvédő lesz a futsaltorna házigazdája (Új Szó, 2013. január 19.)

Visszaült a trónra a Zsákovics-legénység (Új Szó, 2013. január 25.)

Újabb gimibajnokság Ipolyságon (Új Szó, 2013. március 19.)

Komáromi és galántai elsőség + a Hírkosárban a tényanyag (Új Szó, 2013. március 22.)

Sporttarisznya: Gimnazisták a Vámbéry Alapiskolában (Új Szó, 2013. április 17.)

A vámbérys kosarasok győzelme + a Hírkosárban a tényanyag (Új Szó, 2013. április 22.)

Révész átadná a váltóbotot (Új Szó, 2013. november 15.)

Révész–Kovács koordinátorváltás (Új Szó, 2013. december 31.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2014-ben három sportágban versenyeztek a gimnazisták, mindegyiknek más-más város adott otthont.

2014. február 13. – futsal (Galánta)

Csoportmérkőzések – A csoport: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 4:2, Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium)–Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 7:0, Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Galánta (Műszaki Szakközépiskola) 3:0, Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium)–Galánta (Műszaki Szakközépiskola) 3:0, Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 10:1, Galánta (Műszaki Szakközépiskola)–Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 5:0.

A csoport végeredménye: 1. Galánta Kodály Zoltán Gimnázium) 9 (17:3), 2. Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 9 (12:4), 3. Galánta (Műszaki Középiskola) 3 (5:6), 4. Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 0 (1:22). Megjegyzés: A galántai Műszaki Szakközépiskola csapata versenyen kívül szerepelt a tornán.

B csoport: Kassa (Márai Sándor Gimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 3:0, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium) 3:4, Kassa (Márai Sándor Gimnázium)–Dunazerdahely (sportgimnázium) 0:1, Komárom (Selye János Gimnázium)–Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium) 0:3, Kassa (Márai Sándor Gimnázium–Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium) 6:2, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 2:2.

A csoport végeredménye: 1. Szenc 6 (9:9), 2. Dunaszerdahely (sportgimnázium) 4 (6:6), 3. Kassa 4 (7:4), 4. Komárom 2 (3:6).

Elődöntő: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 1:1 – büntetőkkel: 0:2, Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium)– Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 3:3 – büntetőkkel: 2:3.

A 3. helyért: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium) 5:2.

Döntő: Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium)–Dunaszerdahely (Sportgimnázium) 5:1.

Sorrend: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium), 2. Dunaszerdahely (Sportgimnázium). 3. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 4. Szenc (Szenczi Molnár Albert Gimnázium), 5. Kassa (Márai Sándor Gimnázium), 6. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 7. Komárom (Selye János Gimnázium).

A győztes csapat: Bartalos Dávid–Polák Attila, Bazsó Zsolt, Komrhel Zsolt, Hencze Bence, Végh Dominik, Tóth Dániel, Marczell Bálint, Havlik Imre, Klempa András. Felkészítő tanár: Mancal Attila.

Díjazottak – legjobb kapus: Kosnáč Péter (galántai); legjobb mezőnyjátékos: Prágai György (szenci);legjobb góllövő: Czingely Ferenc (9 gól, kassai).

Megjelent róla: Holnap új fejezet kezdődik Galántán (2014. február 12., Új Szó)

Dunaszerdahelyiek döntőztek a gimibajnokság futsaltornáján + a tények a Hírkosárban (2014. február 18., Új Szó)

2014. április 16. – röplabda (Ipolyság)

Lányok tornája: Dunaszerdahely (sportgimi)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 1:2, Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 0:2, Ipolyság–Galánta 0:2, Dunaszerdahely–Komárom 0:2, Dunaszerdahely–Ipolyság 2:1, Komárom–Galánta 2:1.

Galántai sánc a komáromiak elleni döntőben

Sorrend: 1. Komárom (Selye-gimi), 2. Galánta (Kodály-gimi), 3. Dunaszerdahely (sportgimi), 4. Ipolyság (Szondy-gimi).

Együtt a galántai Kodály-gimi ezüstérmes fiú és lánycsapata

A dunaszedahelyi sportgimisek harmadik helyezett lánycsapata

A torna legjobb játékosa: Tarics Nelli (Komárom).

A győztes csapat: Andruskó Krisztina, Ďurík Bettina, Gábor Zsuzsanna, Kusala Orsolya, Maitz Ágnes, Nagy Réka, Polák Éva, Tarics Nelli. Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

A győztes komáromi lánycsapat (Selye János Gimnázium)

Fiúk tornája: Ipolyság (Szondy-gimi)–Galánta (Kodály-gimi) 1:2, Ipolyság–Komárom (Selye-gimi) 0:2, Komárom–Galánta 2:0.

Sorrend: 1. Komárom (Selye-gimi), 2. Galánta (Kodály-gimi), 3. Ipolyság (Szondy-gimi).

A torna legjobb játékosa: Százvai Ádám (Komárom).

A győztes komáromi fiúcsapat (Selye János Gimnázium)

A győztes csapat: Balogh Kristóf, Édes Bence, Farnbauer Tamás, Fiala Tamás, Habán Máté, Jenei Máté, Leszkó Bence, Szabó Kristóf, Százvai Ádám. Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Megjelent róla: 

Ma röplabdatorna Ipolyságon (2014. április 16., Új Szó)

Dupla Selye-siker + tények a Hírkosárban (2014. április 24., Új Szó)

2014. május 6. – kosárlabda (Komárom)

Fiúk tornája, csoportmérkőzések – A csoport: Komárom (Selye-gimi)–Galánta (Kodály-gimi) 41:4, Komárom–Pozsony (Duna utca) 39:15, Pozsony–Galánta 28:4. B csoport: Dunaszerdahely (Vámbéry-gimi)–Somorja (Madách-gimi) 10:43, Dunaszerdahely–Rimaszombat (Tompa-gimi) 6:28, Somorja–Rimaszombat 25:21.Elődöntő: Komárom–Rimaszombat 37:11, Somorja–Pozsony 37:20.

A 3. helyért: Rimaszombat–Pozsony 27:24.

Döntő: Komárom–Somorja 33:36.

Sorrend: 1. Somorja (Madách Imre Gimnázium), 2. Komárom (Selye János Gimnázium), 3. Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium), 4. Pozsony (Duna utcai Gimnázium).

Díjazott – legjobb játékos: Hlivák Dalibor (Somorja).

A győztes csapat: Csiba Roland, Domsitz Márton, Bódis Norbert, Hlivák Dalibor, Csölle Gergely, Tóth István, Lelkes Attila, Mészáros György. Felkészítő tanár: Pellérdi Zoltán.

Megjelent róla: 

Sporttarisznya: Fiúkosártorna a gimibajnokságon  (2014. május 5., Új Szó)

Somorjai diadal Komáromban + tények a Hírkosárban  (2014. május 23., Új Szó)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2015-ben három sportágban versenyeztek a gimnazisták, mindegyiknek más-más város adott otthont. Ami lezajlott, arról itt olvashat.

2015. április 9. – teremfoci (Galánta)

Csoportmeccsek, A csoport: Dunaszerdahely (Vámbéry-gimnázium)–Kassa (Márai-gimnázium) 2:5, Somorja (Madách-gimnázium)–Kassa 1:3, Dunaszerdahely (Vámbéry-gimnázium)–Somorja 6:0.

Sorrend: 1. Kassa 6, 2. Dunaszerdahely (Vámbéry) 3, 3. Somorja 0.

B csoport: Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Szenc (Szenczi Molnár-gimnázium) 8:2, Ipolyság (Szondy-gimnázium)–Szenc 3:12, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Ipolyság 10:2.

Sorrend: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium) 6, 2. Szenc 3, 3. Ipolyság 0.

C csoport: Galánta (Kodály-gimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 5:2, Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 5:2, Galánta–Pozsony 6:4.

Sorrend: 1. Galánta 6, 2. Pozsony 3, 3. Dunaszerdahely (magángimnázium) 0.

Helyosztók – mérkőzés a 8. helyért: Ipolyság–Somorja 3:7.

Mérkőzés a 6. helyért: Dunaszerdahely (magángimnázium)–Pozsony 6:3.

Mérkőzés a 4. helyért: Dunaszerdahely (Vámbéry-gimnázium)–Szenc 4:6.

Az alapcsoportok győzteseinek hármas tornája: Kassa–Galánta 2:3. Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Kassa 5:1. Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Galánta 7:1.

Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium). 2. Galánta (Kodály-gimnázium), 3. Kassa (Márai-gimnázium), 4. Szenc (Szenczi Molnár-gimnázium), 5. Dunaszerdahely (Vámbéry-gimnázium), 6. Dunaszerdahely (magángimnázum), 7. Pozsony (Duna utca), 8. Somorjai (Madách-gimnázium), 9. Ipolyság (Szondy-gimnázium).

A győztes csapat: Nagy Benjamin, Somogyi Barnabás–Baksics Ákos, Cseh Erik, Boráros Attila, Hamdaoui Ádám, Kelemen Csaba, Tóth Tibor, Mészáros Mihály, Bujka Nikolasz. Felkészítő tanár: Zsákovics Tibor.

Díjazottak – gólkirály: Baksics Ákos (Dunaszerdahely – sportgimnázium) – 12 góllal, legjobb mezőnyjátékos: Bortnyák Szilárd (Kassa); legjobb kapus: Kosnáč Péter (Galánta).

Megjelent róla: Holnap teremfocitorna a gimibajnokságon (Új Szó, 2015. április 8.)

A sportgimi elsősége (Új Szó, 2015. április 22.) + tornatények a Hírkosárban

2015. április 23. – kosárlabda (Komárom)

Felsorakoztak a csapatok (Képarchívum)

Lányok tornája: Pozsony (Duna utca)–Komárom (Selye-gimi) 7:18, Pozsony– Somorja (Madách-gimi) 5:27, Komárom–Somorja 9:20.

Végeredmény: 1. Somorja, 2. Komárom, 3. Pozsony.

A győztes csapat: Pellérdi Dóra, Németh Enikő, Lelkes Barbara, Bartal Rebeka, Andrássy Eszter, Nagy Liliána, Nyárfás Ida. Kísérő tanár: Pellérdi Terézia.

Díjazott – legjobb játékos: Pellérdi Dóra (Somorja).

A bronzérmes pozsonyi lánycsapat átveszi az érmeket Kovács Pétertől, a gimibajnokság koordinátorától (Képarchívum)

Fiúk tornája: Komárom (Selye-gimi)–Rimaszombat (Tompa-gimi) 54:27, Somorja (Madách-gimi)–Pozsony (Duna utca) 49:27, Rimaszombat–Somorja 26:41, Komárom–Pozsony 54:15, Pozsony–Rimaszombat 14:19, Komárom–Somorja 42:31.

Végeredmény: 1. Komárom, 2. Somorja, 3. Rimaszombat, 4. Pozsony.

A győztes csapat: Csóka Erik, Fibi Máté, Takács Gergő, Kajtor Richárd, Leszkó Bence, Kiss Gábor, Cservenka Gábor, Mácsik Péter, Lőrincz Zoltán, Zakál Erik. Felkészítő tanár: Paraska István.

Díjazottak – legjobb játékos: Cservenka Gábor (Komárom).

A somorjai és a pozsonyi tanárkülönítmény jó kedvvel nézte a mérkőzéseket (Képarchívum)

Megjelent róla: Holnap a kosarasok következnek (Új Szó, 2015- április 22.)

Somorjai és komáromi tornadiadal (Új Szó, 2015. május 18.) + tények a Hírkosárban

2015. október 27. – röplabda (Ipolyság)

Felsorakoztak a résztvevők (Jablonský Benjamín felvétele)

Révész Ferenc, a gimibajnokság elindítója és hosszú évekig éltetője is ipolysági, ő is megtekintette a röplabdatornát (Jablonský Benjamín felvétele)

Lányok tornája, I. csoport: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Zselíz 2:0, Galánta–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:1, Dunaszerdahely (magángimnázium)–Zselíz 2:0.

Sorrend: 1. Galánta, 2. Dunaszerdahely (magángimnázium), 3. Zselíz.

II. csoport: Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Dunaszedahely (sportgimnázium) 2:0, Komárom (Selye János Gimnázium)–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 2:0, Komárom–Ipolyság 2:0.

Sorrend: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Dunaszerdahely (sportgimnázium).

Az 5. helyért: Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Zselíz 2:0.

Elődöntő: Galánta–Ipolyság 1:2, Komárom–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:0).

A 3. helyért: Galánta–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:0.

Az ezüstérmes ipolysági lányok csapata – hátsó sor: Petényi Nikolett, Ferenc Cyntia, Gajdács Mónika tanárnő, Gergely Fanni, Bolgár Enikő, Csernus Réka, Škerlec Bianka, Csíri Dóra, első három lány: Belá Ramóna, Szabó Laura, Teknős Veronika. (Jablonský Benjamín felvétele)

Döntő: Komárom–Ipolyság 2:0.

A legjobb lánycsapatok képviselője a dobogón, balról: Ipolyság (2.), Komárom (1.), Galánta (3.) egy-egy mosolygó tüneménye. És a háttérben a többiek. (Jablonský Benjamín felvétele)

Akiket sikerült lencsevégre kapni a komáromi lányok győztes csapatából. Ha valakinek van ennél teljesebb képe az elsőkről, küldje el honlapunknak. A győztes komáromi fiúkról is örömmel közzétennénk egy fotót. (Jablonský Benjamín felvétele)

A győztes csapat: Tarics Nella, Nagy Réka, Polák Éva, Andruskó Krisztina, Kajcsík Éva, Uzsák Dóra, Papp Cynthia, Vidovenec Klaudia, Czimbalík Anna.

Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Fiúk tornája: Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 2:0, Komárom (Selye János Gimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:0, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Galánta 2:1, Ipolyság–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:1, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:0, Komárom–Ipolyság 2:0, Komárom–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 2:0, Galánta–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:0, Ipolyság–Dunaszerdahely (sportgimnázium) 2:1, Komárom–Galánta 2:0.

Háló fölötti párharc a dunaszerdahelyi sportgimisek és az ipolyságiak mérkőzésén (Jablonský Benjamín felvétele)

Ők a legjobb fiúcsapatok képviselői a dobogón. Balról: Ipolyság (2.), Komárom (1.), Dunaszerdahely (sportgimi, 3.) díjátvevője. (Jablonský Benjamín felvétele)

Végeredmény: 1. Komárom, 2. Ipolyság, 3. Dunaszerdahely (sportgimnázium), 4. Galánta, 5. Dunaszerdahely (magángimnázium).

Az ezüstérmes ipolysági fiúk csapata – hátsó sor: Klinko Gergely, Tóth Benjamin, Révész Gergely, Rados Tamás, Molnár Kristóf, Alföldi Roland, első sor: Záchenský Zoltán, Oros Péter, Németh Márton, Nagy Richárd (Jablonský Benjamín felvétele)

A győztes csapat: Szabó Kristóf, Jenei Máté, Habán András, Balogh György, Gelle Donát, Százvai Ádám, Dobroczki Tamás, Farnbauer Tamás, Gyurkovics Bence.

Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Két második hely maradt Szondy-gimiben. A képen azok láthatók, akik kiharcolták – hátsó sor: Csíri Dóra, Csernus Réka, Ferenc Cyntia, Škerlec Bianka, Bolgár Enikő, Petényi Nikolett, Belá Ramóna, Szabó Laura, Révész Gergely, Rados Tamás, Nagy Richárd, Alföldi Roland, Molnár Kristóf, Tóth Benjamin, Klinko Gergely. Középső sor: Szikora Gábor és Gajdács Mónika felkészítő tanárok. Első sor: Gergely Fanni, Teknős Veronika, Oros Péter, Záchenský Zoltán, Németh Márton. (Jablonský Benjamín felvétele)

Megjelent róla: Sporttarisznya: Holnap röpitorna a gimibajnokságon (Új Szó, 2015. október 26.)

Tart a Selye-gimnázium röplabda-hegemóniája (Új Szó, 2015-november 9.) + tények a Hírkosárban

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2016-ban kosárlabdával kezdődött, majd futsallal folytatódott, és röplabdával ért véget a bajnokság.

2016. március 22. – Komárom (kosárlabda)

Lányok tornája: Komárom (Selye János Gimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 30:4, Pozsony (Duna utca)–Somorja (Madách Imre Gimnázium) 7:44, Pozsony–Dunaszerdahely 11:14, Komárom–Somorja 12:40, Somorja–Dunaszerdahely 41:19, Komárom–Pozsony 27:7.

Sorrend: 1. Somorja (Madách Imre Gimnázium), 2. Komárom (Selye János Gimnázium), 3. Dunaszerdahely (magángimnázium), 4. Pozsony (Duna utca).

Díjazott – legjobb játékos: Óvári Viktória (Somorja).

A győztes csapat: Pellérdi Dóra, Mészáros Bettina, Lelkes Barbara, Óvári Viktória, Andrássy Eszter, Nagy Liliána, Nyárfás Ida, Nyárfás Ella.

Felkészítő tanár: Pellérdi Terézia.

Fiúk tornája – A csoport: Komárom (Selye János Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 42:2, Galánta–Dunaszerdahely (magángimnázium) 5:23, Komárom–Dunaszerdahely 43:15.

Sorrend: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Dunaszerdahely (magángimnázium), 3. Galánta.

B csoport: Somorja (Madách Imre Gimnázium)–Pozsony (Duna utca) 8:13, Pozsony–Komárom (Marianum) 38:15, Somorja–Komárom 33:24.

Sorrend: 1. Pozsony (Duna utca), 2. Somorja (Madách Imre Gimnázium), 3. Komárom (Marianum).

A 3. helyért: Dunaszerdahely (magángimnázium)–Somorja (Madách Imre Gimnázium) 10:6.

Döntő: Komárom (Selye János Gimnázium)–Pozsony 38:8.

Díjazott – legjobb játékos: Kajtor Richárd (Komárom).

A győztes csapat: Kajtor Richárd, Vida Gergely, Leskó Bence, Kiss Gábor, Bukovszky Gergely, Takács Gergő, Fibi Máté, Csóka Erik, Zakál Erik, Oros Jonatán, Kürthy Ádám.

Felkészítő tanár: Paraska István.

A győztes komáromiak Paraska István felkészítő tanárral (Képarchívum)

Megjelent róla: A kis lépések taktikája (Új Szó, 2016. március 21.)

Kosárlabdatorna Komáromban (Új Szó, 2016. március 21.)

Sporttarisznya: Dupla címvédés a gimibajnokságon (Új Szó, 2016. március 30.)

2016. április 4. – Dunaszerdahely (futsal)

A megnyitó pillanatai, balról: Németh Krisztián, a DAC futballklub sportigazgatója, Hegedűs László, a Dunaszerdahelyi Sportgimnázium igazgatóhelyettese, főszervező (háttal), Horváth Zoltán Dunaszerdahely alpolgármester, Szabó László, a vendéglátó iskola igazgatója, Kovács Péter, a bajnokság koordinátora, távolabb pedig a résztvevő csapatok tanárai (Képarchívum)

Csoportmérkőzések, A csoport: Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 1:0, Kassa (Márai Sándor Gimnázium)–Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 3:0, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 2:0, Ipolyság (Szondy)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 0:2, Kassa–Komárom 3:0, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Ipolyság (Szondy) 4:1, Komárom–Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:3, Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Kassa 0:0, Komárom–Ipolyság (Szondy) 3:0, Kassa–Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:2.

Sorrend:

1. Dunaszerdahely (sportgimnázium) 4 3 1 0 7:1 10

2. Dunaszerdahely (Vámbéry) 4 3 0 1 7:3 9

3. Kassa (Márai) 4 2 1 1 7:2 7

4. Komárom (Selye) 4 1 0 3 4:8 3

5. Ipolyság (Szondy) 4 0 0 4 1:12 0

B csoport: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:1, Somorja (Madách Imre Gimnázium)–Ipolyság (Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium) 2:1, Galánta–Pozsony (Duna utca) 0:1, Ipolyság (Fegyverneki)–Dunaszerdahely (magángimi) 1:1, Somorja–Pozsony 1:5, Galánta–Ipolyság (Fegyverneki) 1:2, Pozsony–Dunaszerdahely (magángimi) 2:0, Galánta–Somorja 3:0, Pozsony–Ipolyság (Fegyverneki) 1:0, Somorja–Dunaszerdahely (magángimi) 1:2.

Sorrend:

1. Pozsony (Duna utca) 4 4 0 0 10:1 12

2. Galánta (Kodály) 4 2 0 2 6:4 6

3. Ipolyság (Fegyverneki) 4 1 1 2 4:5 4

4. Dunaszerdahely (magángimnázium) 4 1 1 2 4:6 4

5. Somorja 4 1 0 3 4:11 3

Megjegyzés: A csoportküzdelmek után az azonos pontszámú harmadik és negyedik helyezett büntetőkkel döntötte el (3:2-re a dunaszerdahelyi magángimnázium nyert) a harmadik hely sorsát, s így a csallóköziek játszhattak az 5. helyért, az ipolysági Fegyverneki pedig a hetedikért.

Felsorakoztak a csapatok (Képarchívum)

Helyosztók – a 9. helyért: Ipolyság (Szondy)–Somorja 3:1.

A 7. helyért: Komárom–Ipolyság (Fegyverneki) 3:0.

Az 5. helyért: Kassa–Dunaszerdahely (magángimi) 0:0 – büntetőkkel 3:2.

A 3. helyért: Dunaszerdahely (Vámbéry)–Galánta 2:0.

A harmadik helyen végzett dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium csapata Manczal Attila felkészítő tanárral (Képarchívum)

Döntő: Dunaszerdahely (sportgimnázium)–Pozsony 3:0

A második helyen végzett pozsonyi Duna utcai csapat Urban Péter felkészítő tanárral (Képarchívum)

Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium), 2. Pozsony (Duna utca), 3. Dunaszerdahely (Vámbéry), 4. Galánta (Kodály), 5. Kassa (Márai), 6. Dunaszerdahely (magángimnázium), 7. Komárom, 8. Ipolyság (Fegyverneki), 9. Ipolyság (Szondy), 10. Somorja.

A győztes csapat: Bujka Nikolas, Bolyó László, Boráros Attila, Beke Barnabás, Juhos Nikolasz, Nagy Dávid, Mészáros Barnabás, Tamási Attila, Križan Bálint, Hamdaoui Ádám.

Edző: Zsákovics Tibor.

A tornagyőztes Dunaszerdahelyi Sportgimnázium. Felül balról az első Szabó László igazgató, jobbról az első Hegedűs László igazgatóhelyettes, mellette Zsákovics Tibor edző. (Képarchívum)

Díjazottak – legjobb mezőnyjátékos: Tamási Attila (Dunaszerdahely, sportgimnázoum), legjobb góllövő:Ozogány Dávid (Pozsony), legjobb kapus: Seleš György (Kassa).

Megjelent róla: Sporttarisznya: Futsaltorna tíz csapattal (Új Szó, 2016. április 2.)

A halálcsoportból a címvédésig (Új Szó, 2016. április 20.)

2016. október 27. – Ipolyság (röplabda)

Felsorakoztak az iskolák (Pastor Péter felvétele)

Lányok tornája (4 csapat indult): Komárom (Selye János Gimnázium)–Ipolyság (Szondy György Gimnázium) 2:0, Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Léva (Czeglédi Péter Református Gimnázium) 2:0), Galánta–Ipolyság 2:1, Komárom–Léva 2:0, Komárom–Galánta 2:0, Ipolyság–Léva 2:0.

Az árulkodó mezek: először indultak a bajnokságon a lévai Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjai, akik a lányok tornáján szerepeltek (Pastor Péter felvétele)

Pillanatfelvétel a lányok tornájáról (Pastor Péter felvétele)

Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 3. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 4. Léva (Czeglédi Péter Református Gimnázium).

A győztes csapat: Andruskó Krisztina, Vidovenec Klaudia, Balogh Bernadett, Szakáll Lili, Pampiszli Erika, Nagy Réka, Édes Lili, Papp Cynthia, Szakáll Fanni, Czimbalík Anna.

Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

A komáromi Selye-gimnázium lánybajnokcsapata Hengerics Péter felkészítő tanárral

Fiúk tornája (4): Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 2:0, Komárom (Selye János Gimnázium)–Ipolyság (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola) 2:0, Komárom–Galánta 2:0, Ipolyság (Szondy)–Ipolyság (Fergyverneki) 2:1, Galánta–Ipolyság (Fegyverneki) 2:1, Komárom–Ipolyság (Szondy) 2:0.

Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 3. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 4. Ipolyság (Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola).

A komáromi Selye-gimnázium fiúbajnokcsapata Hengerics Péter felkészítő tanárral

A győztes csapat: Balogh Kristóf, Dobroczki Tamás, Sánta János, Jánosdeák Márk, Gyurenka Ádám, Gyurkovics Bence, Jenei Máté, Králik Máté, Fekete Ádám, Százvai Ádám.

Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Hengerics Péter az újabb két bajnoki címről

A komáromi Selye János Gimnázium 2016-ban is megnyerte a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságát mind a fiúk, mind a lányok mezőnyében. Hengerics Péter, aki hosszú évek óta mindkét röplabdacsapat felkészítésével foglalkozik honlapunknak nyilatkozta ipolysági kettős diadalukról:
Hagyományosan mi nyertünk. A gimibajnokság kezdetétől mindig ott vagyunk az élen, némelyik tanítványom csapatban is röplabdázik. Csak össze kell fognom őket, ha kell irányítani – árulta el szerepvállalását a Selye-gimnázum tapasztalt testnevelő tanára. – A fiúk mezőnyében sokkal jobb csapatunk volt, viszont az ipolyságiak elleni utolsó mérkőzésen az első játszmában 19:19-nél nekik sem volt mindegy, mert egyetlen labda döntött a szettgyőzelemről. Sikerült letenni a huszadikat is, és hoztuk a játszmát. A fiúk két profival sem tudtak váltani, s ez is jelezte, nem elég a jó csapat, összefogottnak is kell lenni. Végül a második szettet két ponttal nyertük, igaz, a vártnál szorosabb küzdelemben, de újra bajnokok lettünk. A fiúkkal csak egyszer nem nyertük meg a gimibajnokságot, amikor a nagymegyeri kolléganő a szlovák iskolából is hozott játékosokat. Utólag ez is kiderült, de már későn volt. Lányaink idén simán, nagyobb különbséggel nyerték mérkőzéseiket. Náluk más hozzáállást tapasztaltam, mint a fiúknál.” Lejegyezte: J. Mészáros Károly

Együtt. A vendéglátó Szondy György Gimnázium lány- és fiúcsapata

Megjelent róla: Sporttarisznya: Röplabdatorna a gimibajnokságon (Új Szó, 2016. október 26.)

Sporttarisznya: Rövidített szettekben is Selye-elsőségek + tények a Hírkosárban (Új Szó, 2016. október 31.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2017-ben kosárlabdával kezdődött, majd röplabdával folytatódik a bajnokság.

2017. március 22. – Komárom (kosárlabda, házigazda a Selye János Gimnázium)

Lányok tornája – A csoport: Komárom (Selye János Gimnázium) A–Komárom (Selye János Gimnázium) B 37:14, Komárom B–Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium) 14:3, Komárom A–Rimaszombat 33:6.
B csoport: Pozsony (Duna utca)–Dél-Komárom (Jókai Mór Gimnázium) 5:7, Dél-Komárom–Dunaszerdahely (magángimnázium) 2:15, Pozsony–Dunaszerdahely (magángimnázium) 12:10.
A 3. helyért: Pozsony–Komárom (Selye) B 6:5.
Döntő: Komárom (Selye) A–Dunaszerdahely (magángimnázium) 33:25.
Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium) A, 2. Dunaszerdahely (magángimnázium), 3. Pozsony (Duna utca), 4. Komárom (Selye János Gimnázium) B, 5–6. Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium) és Dél-Komárom (Jókai Mór Gimnázium).
Díjazott – legjobb játékos: Talian Dominika (Komárom A, Selye).

Együtt a győztes komáromi selyés lánycsapat

A győztes csapat: Talian Dominika, Pongrácz Emma, Nagy Réka, Fehér Fruzsina, Pongrácz Anna, Kocskovics Kitty, Czibor Laura, Horváth Mónika, Jakab Adrienn, Szombat Luca.
Felkészítő tanár: Horváth Fél Szilvia.

Fiúk tornája – A csoport: Komárom (Selye János Gimnázium)–Somorja (Madách Imre Gimnázium) 33:11, Somorja–Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium) 18:3, Komárom (Selye)–Rimaszombat (Tompa) 35:5.
B csoport: Pozsony (Duna utca)–Komárom (Marianum) 22:30, Komárom (Marianum)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 28:8, Pozsony (Duna utca)–Dunaszerdahely (magángimnázium) 23:16.
A 3. helyért: Somorja–Pozsony 15:14.
Döntő: Komárom (Selye)–Komárom (Marianum) 56:23.
Díjazott – legjobb játékos: Kajtor Richárd (Komárom, Selye).

A komáromi Selye-gimi aranyérmes fiúcsapata Paraska István felkészítő tanárral (Képarchívum)

A győztes csapat: Kajtor Richárd, Fibi Máté, Csóka Erik, Vida Gergely, Kürthy Ádám, Takács Gergely, Zakál Erik, Százvai Ádám, Dobroczki Tamás, Kómár Árpád.
Felkészítő tanár: Paraska István.

Megjelent róla: Sporttarisznya: Gimibajnokság: idén is három sportágban (Új Szó. 2017. március 17.)

Sporttarisznya: Újra Komáromban a kosaras gimisek (Új Szó, 2017. március 20.)
Sporttarisznya: Selye-dupla a kosarasoknál is  + tények a Hírkosárban (Új Szó, 2017. április 11.)

2017. október 27. – Ipolyság (röplabda, házigazda a Szondy György Gimnázium)

Akik játszottak az ipolysági röplabdatornán

Lányok tornája: Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 0:2, Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Ipolyság (Szondy) 0:2, Komárom (Selye)–Galánta (Kodály) 2:0.

A 2017-ben győztes komáromi selyések lánycsapata

Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 3. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium).
A győztes csapat: Vidovenec Klaudia, Papp Cynthia, Uzsák Dóra, Kolozsi Tímea, Diósi Fanni Éva, Balogh Bernadett, Karácsonyi Kiara, Szakáll Fanni, Pampiszli Erika, Szabó Emese, Pálmay Anikó.
Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Fiúk tornája: Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 2:0, Komárom (Selye János Gimnázium)–Ipolyság (Szondy) 2:0, Galánta (Kodály)–Komárom (Selye) 0:2.

A 2017-ben győztes komáromi selyések fiúcsapata

Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 3. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium).
A győztes csapat: Dobroczki Tamás, Halász Viktor, Gyurkovics Bence, Gyurenka Ádám, Králik Máté, Fekete Ádám, Sánta János, Mészáros Csaba, Hrina Attila, Jánosdeák Márk.
Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Megjelent róla: Sporttarisznya: Ma röplabdatorna Komáromban (Új Szó, 2017. október 27.)

Sporttarisznya: Selye-dupla, szettveszteség nélkül + tények a Hírkosárban (Új Szó, 2017. november 21.)

Megjegyzés
Mindegyik írás az Új Szó digitalizált változatában található meg napra pontosan az alábbi címen:
http://adatbank.sk/digitalis-tar/digitalizalt-folyoiratok/uj-szo/

2018-ban is kosárlabdával kezdődött a bajnokság, és a röplabdával ért véget. Második éve kimaradt a műsorból a kispályás  teremfoci.

2018. március 21. – Komárom (kosárlabda, házigazda a Selye János Gimnázium)

Lányok tornája: Komárom (Selye János Gimnázium)–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 30:5, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Somorja (Madách Imre Gimnázium) 6:18, Komárom (Selye)–Somorja (Madách) 14:26.
Végeredmény: 1. Somorja (Madách Imre Gimnázium), 2. Komárom (Selye János Gimnázium), 3. Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium).
Különdíjas: Andrásy Eszter.
A győztes csapat: Mészáros Bettina, Buday Boglárka, Chovaniak Viki, Nagy Liliána, Marič Krisztína, Slama Tilda, Molnár Anna Laura, Lelkes Anna, Werskó Zsófia, Andrásy Eszter, Nyárfás Ella, Nyárfás Ida.
Felkészítő tanár: Pellérdi Terézia.

Együtt a két győztes somorjai csapat

Fiúk tornája – A csoport: Komárom (Selye János Gimnázium)–Somorja (Madách Imre Gimnázium) 8:9, Somorja (Madách)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 23:11, Komárom (Selye)–Galánta (Kodály) 23:9.
Sorrend: 1. Somorja (Madách), 2. Komárom (Selye), 3. Galánta (Kodály).
B csoport: Komárom (Mariánum)–Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnázium) 14:25, Dunaszerdahely (Vámbéry)–Rimaszombat (Tompa Mihály Református Gimnázium) 17:14, Komárom (Mariánum)–Rimaszombat 42:8.
Sorrend: 1. Dunaszerdahely (Vámbéry), 2. Komárom (Mariánum), 3. Rimaszombat (Tompa).
A 3. helyért: Komárom (Selye)–Komárom (Mariánum) 33:19.
Döntő: Somorja (Madách)–Dunaszerdahely (Vámbéry) 20:4.
Különdíjas: Jávorka Marcell.
A győztes csapat: Baráth László, Gál Zoltán, Hamar Márk, Jávorka Marcell, Kántor Adrián, Nagy Gergely, Nagy Dávid, Plutzer Zoltán, Matus Bence, Hamar Máté, Holocsi Bencse, Horváth Balázs.

Felkészítő tanár: Pellérdi Zoltán.

Megjelent róla: Sporttarisznya: Kosarasnyitány a gimibajnokságon (Új Szó, 2018. március 20.)

2018. október 25. – Ipolyság (röplabda, házigazda a Szondy György Gimnázium)

Lányok tornája: Komárom (Selye János Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 2:0 (21, 14), Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Komárom (Selye) 0:2 (-13, -17), Galánta (Kodály)–Ipolyság (Szondy) 2:0 (14, 22).

Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 3. Ipolyság (Szondy György Gimnázium).
A győztes csapat: Vidovenec Claudia, Szakáll Lili, Mézes Júlia, Balog Bernadett, Pálmay Anikó, Diósi Fanni, Uzsák Dóra, Karácsonyi Chiara, Csík Csilla.
Kísérő tanár: Diósi Viktor

Fiúk tornája: Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium)–Komárom (Selye János Gimnázium) 0:2 (-10. -12), Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Komárom (Marianum) 2:0 (13, 16), Komárom (Selye)–Komárom (Marianum) 2:0 (12, 5), Galánta (Kodály)–Ipolyság (Szondy) 0:2 (-8, -13), Ipolyság (Szondy)–Komárom (Selye) 0:2 (-16, -15), Komárom (Marianum)–Galánta (Kodály) 0:2 (-13, -15).
Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Ipolyság (Szondy György Gimnázium), 3. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 4. Komárom (Marianum).
A győztes csapat: Sánta János, Hriňa Attila, Vermes Ákos, Králik Máté, Gyurkovics Bence, Halász Viktor, Pati Nagy Simon, Mészáros Csaba, Gyurenka Ádám.
Kísérő tanár: Diósi Viktor

A 2018-as bajnok selyés lánycsapat

A 2018-as bajnok selyés fiúcsapat

Diósi Viktor értékelése honlapunknak a két tornaelsőségről:
„A fiúk simán nyertek. Hengerics tanár úr a már a korábbi években, évtizedekben is rendre győztes csapatot vitt a gimibajnokságra. Most se volt ez másképp. A tavalyi iskolai országos bajnokságon is élmezőnyben végzett diákjaink Ipolyságon is bizonyították felkészültségüket. Magas színvonalú játékkal fölényesen végeztek a mezőny élén. A lányoknál két tapasztalt végzős, kulcsember távozása után érezhető volt, hogy fontos láncszemek estek ki a csapatból, szoros játszmákat is hoztak a mérkőzéseink, de még így is megszületett az újabb selyés tornagyőzelem.”

Megjelent róla:

Kimagaslottak a komáromiak a gimibajnokságon (Új Szó, 2018. november 2.)

2019-ben is futsallal kezdődött a bajnokság, kosárlabdával folytatódott és röplabdával zárult.

2019. március 28. – Komárom (futsal, házigazda a Selye János Gimnázium)

Csoportmérkőzések, A csoport: Selye János Gimnázium, Komárom–Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom 17:0; Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Szondy György Gimnázium, Ipolyság 2:4, Selye János Gimnázium, Dunaszerdahely–Szondy György Gimnázium, Ipolyság 0:3, Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom 21:2, Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Selye János Gimnázium, Komárom 3:2, Szondy György Gimnázium, Ipolyság–Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom 20:1.
Sorrend: 1. Selye János Gimnázium, Komárom 6 (22:3), 2. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 6 (26:8), 3. Szondy György Gimnázium, Ipolyság 6 (24:6), 4. Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom 0 (3:58).
B csoport: Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 6:2, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat–Párkányi Gimnázium 4:1, Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Párkányi Gimnázium 5:0, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 3:1, Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat 9:1, Párkányi Gimnázium–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 3:5.
Sorrend: 1. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely 9 (20:3), 2. Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat 6 (8:11), 3. Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 3 (8:12), 4. Párkányi Gimnázium 0 (4:14).
Helyosztók – a 7. helyért: Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom–Párkányi Gimnázium 6:10.
Az 5. helyért: Szondy György Gimnázium, Ipolyság–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 5:2.
Elődöntő: Selye János Gimnázium, Komárom–Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat 6:1, Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 1:1, büntetőkkel 8:7.
A 3. helyért: Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Tompa Mihály Református Gimnázium 10:1.
Döntő: Selye János Gimnázium, Komárom–Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely 5:1.

A győztes komáromi csapat

Végeredmény: 1. Selye János Gimnázium, Komárom, 2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely, 3. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely, 4. Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, 5. Szondy György Gimnázium, Ipolyság, 6. Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, 7. Párkányi Gimnázium, 8. Mariánum Egyházi Gimnázium, Komárom.
A győztes csapat: Hallman Gergely, Nagy Dávid, Beke Bálint, Beke Zsolt, Záborský János, Mézes Péter, Gál Márk, Lesko Levente, Ölvecký Máté, Molnár Zoltán, Farkas Csaba.
Felkészítő tanár: Gyurenka István.
Díjazottak – legjobb góllövő: Magyarics Tamás (Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely), legjobb kapus: Bajnóczi Nikolas (Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely), legjobb mezőnyjátékos: Beke Zsolt (Selye János Gimnázium).

Megjelent róla: Selye-siker a futsaltornán (Új Szó, 2019. április 5.)

2019. április 11. -- Somorja (kosárlabda, házigazda a Madách Imre Gimnázium)

A komáromi Selye-gimnázium győztes kosarasai

Fiúk, A csoport: Madách Imre Gimnázium, Somorja–Magángimnázium, Dunaszerdahely 28:3, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony (Duna utca)–Mariánum, Komárom 14:2, Magángimnázium–Mariánum 11:5, Madách-gimi–Pozsony (Duna utca) 14:8, Pozsony (Duna utca)–Magángimnázium 22:0, Magángimnázium–Madách-gimi 4:18.
B csoport: Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 19:9, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat–Selye János Gimnázium, Komárom 0:14, Kodály-gimi–Selye-gimi 7:15, Vámbéry-gimi–Tompa-gimi 15:11, Tompa-gimi–Kodály-gimi 10:6, Selye-gimi–Vámbéry-gimi 13:4.
A 3. helyért: Pozsony (Duna utca)–Vámbéry-gimi 7:4.
Döntő: Madách-gimi–Selye-gimi 5:7.
A győztes csapat: Vida Gergely, Gacsal Ákos, Vermes Ákos, Kacz Jenő, Ganzer Péter, Hriňa Attila, Gyuricsek Szilárd, Kubovics Gergő, Sárközi Szabolcs, Boros Milán.
Felkészítő tanár: Paraska István.
Legtöbb pontot dobott: Vida Gergely 20 pont.
Lányok: Madách Imre Gimnázium, Somorja–Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony (Duna utca) 13:6, Magángimnázium, Dunaszerdahely–Selye János Gimnázium, Komárom 4:13, Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely–Madách-gimi 0:15, Pozsony (Duna utca)–Magángimnázium 5:6, Selye-gimi–Vámbéry-gimi 14:6, Madách-gimi–Magángimnázium 28:0, Pozsony (Duna utca)–Selye-gimi 1:14, Magángimnázium–Vámbéry-gimi 2:10, Madách-gimi–Selye-gimi 19:8, Pozsony (Duna utca)–Vámbéry-gimi 2:4.

A győztes somorjai lánycsapat a somorjai fiúk társaságában

Végeredmény: 1. Madách Imre Gimnázium, Somorja, 2. Selye János Gimnázium, Komárom, 3. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely, 4. Magángimnázium, Dunaszerdahely, 5. Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony (Duna utca).
A győztes csapat: Mészáros Betti, Andrássy Eszter, Nagy Liliána, Nyárfás Ida, Pellérdi Petra, Nyárfás Ella, Marič Krisztina, Slama Tilda, Lelkes Anna.
Felkészítő tanár: Pellérdi Zoltán.
Legtöbb pontot dobott: Andrássy Eszter 38 pont.

Megjelent róla: Selye- és Madách-gimi-diadal (Új Szó, 2019. május 10.)

2019. október 28. – Ipolyság (röplabda, házigazda a Szondy György Gimnázium)

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata, a lányok elsők lettek, a fiúk másodikok

Lányok tornája: Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 0:2 (16:25, 14:25), Komárom (Selye János Gimnázium)–Ipolyság 2:0 (26:24, 25:19), Galánta–Komárom 2:0 (25:21, 25:10).
Végeredmény: 1. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 2. Komárom (Selye János Gimnázium), 3. Ipolyság (Szondy György Gimnázium).
A győztes csapat: Czuczor Eszter, Kovács Bernice, Cservenka Glória Viktória, Turcsek Rebeka Rozália, Mészáros Tamara, Gyurovszky Ágnes, Hontvári Nóra, Bedecs Klaudia.

Fiúk tornája: Komárom (Selye János Gimnázium)–Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium) 2:0 (25:11, 25:11), Ipolyság (Szondy György Gimnázium)–Komárom 0:2 ( 13:25, 11:25), Galánta–Ipolyság 2:0 (25:18, 25:18).
Végeredmény: 1. Komárom (Selye János Gimnázium), 2. Galánta (Kodály Zoltán Gimnázium), 3. Ipolyság (Szondy György Gimnázium).

A komáromi Selye János Gimnázium csapata, a fiúk első lettek, a lányok másodikok

A győztes csapat: Liška Ádám, Mészáros Csaba, Lévay Máté, Jánosdeák Márk, Gyurenka Ádám, Vermes Ákos, Szeles Bence, Králik Máté, Hriňa Attila, Lakatos Gergő.
Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Megjelent róla: Ismét Ipolyságon röpiztek a gimisek (Új Szó, 2019. november 23.)

Az első kakukktojás a bajnokság történetében

Ide kívánkoznának 2020 versenyei a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságán. De üres marad a soraink alatt maradt hely. Leállt a sportélet iskoláinkban, testnevelés sincsen, így a bajnokság, a gimnáziumok közti versengés különböző sportágakban elmaradt. Az elképzelések meghiúsult tervek lettek, a koronavírus mindenkit kisöpört az iskolai tornatermekből. Kovács Péter, a bajnokság koordinátora reménykedik, hogy ebből a helyzetből is van kiút, s ígéri, amint enyhülnek a megszorítások, összehoznak valahol valamelyik sportágban egy versenyt. Már nagyon hiányzik a diákoknak...

A második gimibajnokság nélküli év

Ami váratlanul jött 2020-ban, az megszakításokkal folytatódott 2021-ben. Kereste újra a helyét életünkben a sport, lassan megteltek az iskolai tornatermek, de a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága még nem folytatódott. A koronavírus hullámai nem engedték kibontakozni. Talán majd 2022-ben...

2022-ben a röplabdával kezdődött a bajnokság, a kosárlabdával ért véget

2022. november 24. – Ipolyság (röplabda, házigazda a Szondy György Gimnázium)

A győztes komáromi lánycsapat Hengerics Péter testnevelő tanárral

Lányok tornája: Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta–Szondy György Gimnázium, Ipolyság 2:0 (25:16, 25:11), Selye János Gimnázium, Komárom–Kodály-gimi 2:0 (25:19, 25:15), Szondy-gimi–Selye-gimi 0:2 (5:25, 12:25).
Végeredmény: 1. Selye-gimi, 2. Kodály-gimi, 3. Szondy-gimi.
A torna legjobb játékosa: Szabó Dalma (Selye-gimi).
A győztes csapat: Bödök Bernadett, Szabó Dalma, Kotrusz Emma, Szabó Emma, Kiss Franciska, Kiss Lili, Fiala Tímea, Vanya Zsuzsanna, Illavacs Réka, Zsoldos Ági. Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

A győztes galántai fiúcsapat Takács György (balról) és Kovács Péter testnevelő tanárral

Fiúk tornája: Kodály-gimi–Szondy-gimi 2:0 (25:10, 25:15), Selye-gimi–Kodály-gimi 1:2 (12:25, 25:21, 11:15), Szondy-gimi–Selye-gimi 0:2 (9:25, 14:25).
Végeredmény: 1. Kodály-gimi, 2. Selye-gimi, 3. Szondy-gimi.
A torna legjobb játékosa: Kovács Tamás Tibor (Kodály-gimi).
A győztes csapat: Borovszký Mátyás, Kovács Bálint, Kovács Tamás Tibor, Laczkó Bálint, Polák Bálint, Stósz Andrej, Szőcs Kristóf, Valacsai Máté, Kovács Róbert, Gál Bátor. Felkészítő tanár: Takács György.

 2022. december 13. – Galánta (kosárlabda, házigazda a Kodály Zoltán Gimnázium)

A dunaszerdahelyi Magángimnázium győztes csapata Farkas Norbert tanárral

Fiúk tornája, A csoport: Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta–Selye János Gimnázium, Komárom 12:7, Kodály-gimi–Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 6:13, Kodály-gimi–Madách Imre Gimnázium, Somorja 7:13, Selye-gimi–Vámbéry-gimi 15:1, Selye-gimi–Madách-gimi 14:10, Vámbéry-gimi–Madách-gimi 5:9.
Sorrend: 1. Selye-gimi 5 (+13), 2. Madách-gimi 5 (+6), 3. Vámbéry-gimi 4 (-11), 4. Kodály-gimi 4 (-8).
B csoport: Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Magyar Gimnázium, Pozsony 16:4, Sportiskola–Magángimnázium, Dunaszerdahely 7:4, Sportiskola–Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat 14:5, Pozsony–Magángimi 3:9, Pozsony–Tompa-gimi 8:9, Magángimi–Tompa-gimi 11:6.
Sorrend: 1. Sportiskola 6 (+24), 2. Magángimi 5 (+8), 3. Tompa-gimi 3 (-13), 4. Pozsony 3 (-19).
Elődöntő: Selye-gimi–Magángimi 2:14, Madách-gimi–Sportiskola 2:6.
Döntő: Magángimnázium–Sportiskola 9:2.
Végeredmény: 1. Magángimnázium, Dunaszerdahely, 2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely, 3. Selye János Gimnázium, Komárom és Madách Imre Gimnázium, Somorja.
A torna legjobb játékosa: Fekete Sebestyén (Magángimnázium).
A győztes csapat: Fekete Sebestyén, Marsal Márton, Gányovics Ádám, Ivan Tamás, Béhr András, Zsigárcsik Gábor, Gajdosik Roland, Nagy Zsolt, Sárkány Gábor, Márkus Barnabás.
Kísérő tanár: Farkas Norbert.

A somorjai Madách Imre Gimnázium győztes csapata Bott Andrea tanárral

Lányok tornája, A csoport: Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Selye János Gimnázium, Komárom 12:4, Sportiskola–Magángimi, Dunaszerdahely 12:7, Selye-gimi–Magángimi 5:7.
Sorrend: 1. Sportiskola 4 (+13), 2. Magángimi 3 (-3), 3. Selye-gimi 2 (-10).
B csoport: Magyar Gimnázium, Pozsony–Madách Imre Gimnázium, Somorja 1:35, Pozsony–Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 5:8, Madách-gimi–Vámbéry-gimi 31:2.
Sorrend: 1. Madách-gimi 4 (+63), 2. Vámbéry-gimi 3 (-26), 3. Pozsony 2 (-26).
Elődöntő: Sportiskola–Vámbéry-gimi 25:10, Magángimnázium–Somorja 4:18.
A 3. helyért: Magángimnázium–Vámbéry-gimi 26:5.
Döntő: Madách-gimi–Sportiskola 18:4.
Végeredmény: 1. Madách Imre Gimnázium, Somorja, 2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely, 3. Magángimnázium, Dunaszerdahely.
A torna legjobb játékosa: Slama Tilda (Madách-gimi)
A győztes csapat: Slama Tilda, Lelkes Anna, Takács Tamara, Ágh Emma, Pellérdi Petra, Kovács Rebeka, Németh Emma Luca, Šimlovics Gréta.
Kísérő tanár: Bott Andrea.

2023-ban a röplabdával indult és végződött a bajnokság

2023. november 30. – Ipolyság (röplabda, házigazda a Szondy György Gimnázium)

Lányoknál is a komáromi Selye-csapat lett ismét első

Lányok tornája: Szondy György Gimnázium, Ipolyság–Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta 0:2 (12:20, 18:20), Selye János Gimnázium, Komárom–Marianum Egyházi Iskolaközpont, Komárom 2:0 (20:7, 20:8), Kodály-gimi–Marianum 2:0 (21:19, 20:14), Szondy-gimi–Selye-gimi 0:2 (12:20, 16:20). Selye-gimi–Kodály-gimi 2:0 (20:10, 20:6), Marianum–Szondy-gimi 0:2 (5:20, 8:20).
Végeredmény: 1. Selye-gimi, 2. Kodály-gimi, 3. Szondy-gimi, 4. Marianum.
A torna legjobb játékosa: Bödök Bernadett (Selye-gimi).
A győztes csapat: Bödök Bernadett, Szabó Dalma, Füleki Emma, Bugár Nóra, Nagy Angelika Kincső, Téglás Dorka, Károlyi Zsófi, Kotrusz Emma, Kiss Lili, Zsoldos Ági.
Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

A győztes komáromi Selye-fiúcsapat

Fiúk tornája: Selye-gimi–Marianum 2:0 (20:4, 20:6), Szondy-gimi–Kodály-gimi 0:2 (16:20, 15:20), Marianum–Kodály-gimi 0:2 (10:20, 4:20), Selye-gimi–Szondy-gimi 2:0 (20:7, 20:4), Szondy-gimi–Marianum 2:0 (22.20, 20:10), Kodály-gimi–Selye-gimi 0:2 (16:20, 12:20).
Végeredmény: 1. Selye-gimi, 2. Kodály-gimi, 3. Szondy-gimi, 4. Marinum.
A torna legjobb játékosa: Kukucs Attila (Selye-gimi).
A győztes csapat: Ott Jakab, Bugár Dávid, Majer Dániel, Vida Krisztián, János Mihály Polák, Kukucs Attila, Hriňa Adrián, Vanya András, Décsi Csanád, Friedmanszki Marcel
Felkészítő tanár: Hengerics Péter.

Megjelent róla

Négy iskola a gimiröpitornán (Új Szó, 2023. november 30.)

Visszaállt a rend a Selye-duplával (Új Szó, 2023. december 23.)

2024-ben a kosárlabdával indult a bajnokság, kispályás labdarúgással folytatódott (utóbbi azonban félbeszakadt, és nem is folytatták)

2024. április 10 – Komárom (kosárlabda, házigazda: Selye János Gimnázium)

Lányok tornája:

A Madách-gimi tornagyőztes lánycsapata (Stefankovics József felvétele)

A csoport: Selye János Gimnázium, Komárom (SJG)–Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony (MTAG) 19:10, SJG–Kőzépfokú Sportiskola, Dunaszerdahely (KSD) 6:32, MTAG–KSD 6:22.
Sorrend: 1. KSD, 2. SJG, 3. MTAG.
B csoport: Madách Imre Gimnázium, Somorja (MIG)–Šulek Gimnázium, Komárno (ŠG) 16:11, MIG–Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely (MTNYM) 36:10, ŠG–MTNYM 24:12.
Sorrend: 1. MIG, 2. ŠG, 3. MTNYM.
A 3. helyért: ŠG–SJG 28:10
Döntő: KSD–MIG 8:27.
Végeredmény: 1. Madách Imre Gimnázium, Somorja, 2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely, 3. Šulek Gimnázium, Komárno, 4. Selye János Gimnázium, Komárom, 5. Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony és Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely.
A torna legértékesebb játékosa: Kovács Rebeka (Madách-gimi).
A győztes csapat: Simon Ágnes, Lelkes Anna, Ürge Bianka, Méry Viktória, Pellérdi Petra, Kovács Rebeka, Németh Emma Luca, Šimlovič Gréta, Varjú Laura.
Felkészítő tanár: Pellérdi Zoltán. Kísérő tanár: Domsitz Márton.

Fiúk tornája:

A vendéglátó Selye-gimi csapata nyerte a fiúk tornáját (Stefankovics József felvétele)

A csoport: Selye János Gimnázium, Komárom (SJG)–Mariánum Egyházi Iskolaközpont, Komárom (MEI) 33:2, Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta (KZG)–Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely (MTNYM) 11:25, KZG–SJG 12:40, MTNYM–MEI 36:7, SJG–MTNYM 29:22, MEI–KZG 5:20.
Sorrend: 1. SJG, 2. MTNYM, 3. KZG, 4. MEI.
B csoport: Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony (MTAG)– Madách Imre Gimnázium, Somorja (MIG) 6:11, Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat (TMRF)–Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely (KSD) 21:20, TMRF–MTAG 17:8, KSD–MIG 8:11, MTAG–KSD 13:9, MIG–TMRF 2:5.
Sorrend: 1. TMRF, 2. MIG, 3. MTAG, 4. KSD.
A 3. helyért: MTNYM–MIG 17:3.
Döntő: SJG–TMRF 54:28.
Végeredmény: 1. Selye János Gimnázium, Komárom, 2. Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat, 3. Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium, Dunaszerdahely, 4. Madách Imre Gimnázium, Somorja, 5. Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta, Mariánum Egyházi Iskolaközpont, Komárom, Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium, Pozsony és Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely.
A torna legértékesebb játékosa: Tuska Gergely (Selye-gimi).
A győztes csapat: Tuska Gergely, Sipula Gergely, Friedmanszki Marcel, Czibor István, Majer Dániel, Kubovics Levente, Fűri Levente, Szakál Zsombor, Szabó András, Vanya András. Kebe Filip, Petheő Balázs, Szabó Dávid, Décsi Család Noel.
Felkészítő tanár: Paraska István.

Megjelent róla

Gimibajnokság a komáromi kosarak alatt (Új Szó, 2024. április 8.)

Somorjai címvédés, selyés tarolás a gimibajnokságon (Új Szó, 2024. április 17.)

2024. április 23 – Dunaszerdahely (kispályás labdarúgás, házigazda Középfokú Sportiskola)

2019 után újra visszakerült a kispályás labdarúgás a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának műsorába. Dunaszerdahelyen 10 fiú- és 5 lánycsapat részvételével zajlott a mérkőzéssorozat, a lányok először játszottak az 1994 óta tartó bajnokságban. Három óra elteltével idő előtt félbeszakadt mindkét torna, mert a lányok egyik mérkőzése közben összecsuklott a pályán Petrók Lilla, a komáromi Selye János Gimnázium diákja, a Komáromi FC női csapatának igazolt labdarúgója. Gyors elsősegélynyújtásban és orvosi ellátásban részesült, majd helikopterrel Pozsonyba szállították. A bajnokság félbeszakadt, s már nem folytatták, az eredményeket pedig törölték. Sajnos, Lilla öt nappal később meghalt.
Tisztelet emlékének.

Megjelent róla

Először fociznak a lányok a gimibajnokságon (Új Szó, 2024. április 19.)

Félbeszakadt a gimibajnokság (Új Szó, 2024. április 23.)