Galántáról érkezett a megnyugtató válasz. Decembertől Kovács Péter, a Kodály Zoltán Gimnázium testnevelő tanára vette át a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának irányítását, koordinátori szerepkörét. Ezzel elhárult annak a veszélye, hogy megszűnjön a középiskolások egyetlen hazai magyar bajnoksága. Révész Ferenc ötletadó, alapító, eddigi koordinátor, miután kiszorult a gimnáziumban oktató tanárok köréből, novemberben lapunk hasábjain szólította meg az egy híján húsz alkalommal kiírt bajnokság leggyakoribb résztvevőit. Arra kérte őket, még egyszer gondolják végig, miként tudnák kivenni részüket a versenyszervezésből, koordinálásából.
„November végéig nem érkezett visszajelzés. Mindössze annyit történt, hogy találkoztam a dunaszerdahelyi sportgimnázium két tanárával, akik Ipolyságon jártak. Előjött a gimibajnokság sorsa is – eleveníti fel az előzményeket Révész Ferenc. – Mivel nem mutatkozott más megoldás, megegyeztünk abban, hogy január végén a sportgimi megrendezné a teremfocitornát, én pedig később Ipolyságon a hagyományos röplabdatornát, és Dunaszerdahelyről felkérném valamelyik további iskolát, rendezze meg a kosárlabdát, esetleg a kézilabdát. Továbbra is én koordinálnám a bajnokságot. Ebben maradtunk, de néhány nappal később jött a meglepetés. Felhívott Marsall János, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium igazgatója, és közölte velem, hogy egyik testnevelő tanáruk, Kovács Péter elvállalná a koordinátori munkát. Olvasták a felhívásomat, megbeszélték, szeretnék átvenni tőlem a váltóbotot, ha úgy gondolom. Nagy megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy egy erős magyar gimnázium érdeklődik a bajnokság iránt. A lényeg, hogy ne szakadjon meg a sorozat, s legyen 20. kiírása is. Galántán tudják, mi vár rájuk, hiszen Marsall János testnevelő tanárként ott volt a bajnokság indulásakor. Félórás telefonbeszélgetésünk után voltaképpen megtörtént a koordinátorváltás. A 27 iskolát tartalmazó jegyzéket elküldtem utódomnak, s bármire lesz szükségük, segítek a galántaiaknak.”
Azóta a magyar gimnáziumok címjegyzéke már megérkezett a mátyusföldi városba. Marsall János, a Kodály-gimnázium igazgatója két okot hoz fel arra, hogy miért vállalták el a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságát. „Az első az, hogy ne szűnjön meg, mert kellenek olyan pontok, ahol mi, magyarok találkozunk. Ez is egy alkalmat kínál az együttlétre. Ugyanakkor nálunk jók a feltételek, hiszen van uszodánk, atlétikai pályánk, két tornatermünk, tehát adott a lehetőség a sportolásra” – mondta lapunknak az igazgató, aki megerősítette, hogy Kovács Péter vezeti a bajnokságot, és ő segíteni fogja a munkáját. Aki emlékszik a kezdetekre, tudja, hogy Ipolyságon is Tenczel István igazgató pártfogásával indult a bajnokság.
Kovács Péter tizenkét éve testnevelő tanár a galántai gimnáziumban. „A két évtizedes tradíciót szeretném folytatni – utalt a jelképes váltás után a folytonosság megőrzésére az új koordinátor. – Teljes adatbázist szeretnék kiépíteni, itt arra is gondolok, hogy közvetlen kapcsolatom legyen a gimnáziumok összes testnevelő tanárával. Január első felében levélben megszólítom az érintett iskolákat. Összehoznék egy szakmai napot is, amelyre az első körben akár minden testnevelőt meghívnánk. Pontos stratégiánk még nincs, de tudom, hogy az igazgatónk mellett kollégáim, Kiss Ervin és Takács György is segítenek törekvéseimben. Úgy érzem, új kihívásokra van szükség, végiggondolunk mindent, s a következő évben belevágunk. Iskolánkban sokrétű sporttevékenység folyik, hetente az előírtnál eggyel több testnevelésórájuk van diákjainknak, tehát saját tapasztalatainkból is meríthetünk a gimibajnokság folytatásához.”
Hát ezért megnyugtató a Galántáról érkezett válasz.

(Megjelent: 2013. december 31., Új Szó)