Van sportsztorija, kedves története vagy furcsa esete a sportpályákról? Ossza meg velünk. Addig is szorgalmasan gyűjtjük mások hasonló élményeit, megörökítve mindenkinek, aki szívesen olvas ilyen témájú anyagokat. Mert az eredeti sztorikat maga az élet kínálja. Néha a sportpályán hever, néha tálcán érkezik felénk, csak észre kell vennünk. Sztorizzon velünk!
Rafael Tibor szomorú élettörténete
Holttestét 2014 július elsején egy frekventált komáromi utca szemetes konténerében találták meg, mint később kiderült, szívinfarktusban halt meg. Rafael Tibor egykori csehszlovák válogatott ökölvívó sportolói pályafutása után az utcára került, alkohol- és játékautomata-függővé vált. Mindössze negyvennégy évet élt. Életvitele idézte elő korai halálát. Csehországban, Ústí nad Labemben telepedett le, benősült egy jómódú családba, itt született fia, Tibor. Mikor visszakeveredett Komáromba, nem talált magának munkát. Megpróbált visszatérni a ringbe, de nem sikerült neki. Olyan emberek vették körül, akik a vereségekbe sodorták bele. Néhány éve élettársa is meghalt, annak szülei kiűzték a házból, s innen már nem volt visszaút. Az alkohol halálba vitte a hajléktalant. Rafael Tibor életéről több a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Varga Erik a világ és Európa élén
Világ- és európai méretekben is uralja a férfitraplövők mezőnyét. 2014 szeptemberében megnyerte a spanyolországi Granadában a szám egyéni világbajnokságát, s ez repítette mindkét ranglista élére. Varga Erik az első szlovákiai sportoló, aki rajtjogot szerzett a 2016-os riói nyári olimpiára. Ibériai sikertörténete három napig tartott. Ezalatt 160 lövést adott le puskájából a váratlanul felröppenő agyaggalambokra. Csak négyszer rontott. Az öt 25 lövéses alapszakaszban csak egyetlen korongot nem talált el, az elődöntőben mind a tizenöt próbálkozása sikeres volt, a döntőben háromszor hibázott, akárcsak ellenfele a brit Ling. Következett a szétlövés, melyben 5:4-re a diószegi lövő nyert. Összesítve százötvenhat találattal lett a világ legjobbja. Sikere bevallása szerint huszonöt év kemény munkájának gyümölcse. Tudnivalók Varga Erikről a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Tomi Kid huszonhatodik profi győzelme
Budapesten bokszolta huszonhetedik profi meccsét Kovács Tamás (Tomi Kid). Először áll szembe vele a hívatásosok között kubai öklöző: Erricles Torrres Marin. Hat menetben egyértelmű pontozással (3:0) nyert a galántai-taksonyi bunyós, akinek ez volt a huszonhatodik győzelme a profik táborában, Ezúttal ismét félnehézsúlyban bokszolt, hogy rövidesen ebben a súlycsoportban léphessen ringbe címmérkőzésen Las Vegasban. Tehát Amerikában folytatódhat sikertörténete. „Karácsonykor értesültem erről a meccsről, így az ünnepek alatt készültem rá. Főleg a súlyleadás szempontjából volt nehéz ez az időszak. Egy hét alatt 8,6 kilót fogytam.... És a mérkőzés? Kellemetlen öklözővel csatáztam. Nagyon szerettem volna idő előtt befejezni a küzdelmet, ki akartam ütni ellenfelemet, csak nem sikerült. A győzelem közelebb vitt a célom felé, és szinte már biztos, hogy mehetek Las Vegasba. Bunyóztam már jobban is, mind Budapesten” – áll Tomi Kid honlapján. Kovács Tamás profi meccslistája a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
A gazda és a kapukulcs
2013-ban volt nyolcvanéves a Dióspatonyi Sport Club. A jubileumra a képen látható könyv jelent meg. Ebből válogattunk. Brányik Béla (1909–1973) alapító tag a kezdetekről mesélte. „A Nagyér-dűlőn akartunk pályát létesíteni. Mivel a kaszáló több gazda tulajdonár képezte, külön mindegyiket meg kellett kérni, hogy engedje át a mérkőzés idejére. Bizottságot alakítottunk Varga Imre mérnök – akkor még főiskolás – vezetésével. Benne bíztunk leginkább. A tudást akkor is tisztelték. Végigkilincseltük a parcellák tulajdonosait, nehogy birtokháborítás címén pert varrjanak a nyakunkba. Ahogy emlékszem, elég simán ment minden. A véletlen úgy hozta, hogy az egyik kaput egy nyolcvanéves gazda földjén kellett leásni. Nagy kerülővel adtuk elő jövetelünk célját. Legnagyobb meglepetésünkre a gazda egyáltalán nem tiltakozott. Ízes magyarsággal csak annyit mondott: „Jól van uramöcsém, csak egy kulcsot nekem is adjatok a kapuhoz, hogy a szénát haza tudjam hozni.” Több a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Németh Szilárd is gólt lőtt Cassilasnak
Európa focivilága a címvédő spanyolok szlovákiai vereségéről beszél. Az ibériaiak kapuját Iker Cassilas védte, aki két gólt kapott a zsolnai Eb-selejtezőn. Főleg az elsőben volt ludas. 2005. november 12-én Madridban Németh Szilárd is bevette a kapuját. Akkor vb-pótselejtezőn 5:1-re nyertek a spanyolok, s a komáromi származású csatár 2:1-re szépített. „Még ma is emlékszem a gólra. Luis Garcia hazaadott a kapusnak, de pontatlanul, lefüleltem az átadást, és Cassillas lába között a hálóba helyeztem a labdát” – elevenítette fel 21. találatát a szlovák válogatottban Németh Szilárd. (Több a csatárról a Sztorik, történetek, esetek rovatban)