Móder László, a Füles és góljai

Sokszor szórakozott, és szórakoztatta csapatát. Közben a pályán is maradandót alkotott utánozhatatlan cseleivel. Móder László (1945–2006) tardoskeddi származású egykori kiváló labdarúgó a pozsonyi Slovannal ért pályafutása csúcsára, amikor 1969-ben tagja volt a Kupagyőztesek Európa Kupáját (akkor a második legrangosabb európai kupasorozat volt) megnyerő égszínkék gárdának. Játékostársai szerették, mert minden mókában benne volt, könnyű volt őt rászedni [...]

2022-10-10T19:19:30+02:002022.10.10.|Kategória: Címlap, Sztorik|

Vas Ferenc magyarul elmondott taktikája

Nem magyarul mondta, de akadt egy csehországi játékosa, aki később ezt nyilatkozta róla a cseh Sportnak. Téma lett ez 1999-ben a szlovák Šport napilapban is, kiállva Vas Ferenc (1940–2018) egykori rimaszombati futballedző mellett. Történt egyszer, hogy a morva Václav Dvořák, akit szolid, illedelmes fickónak tartottak a gömöri városban, amikor még ott játszorr, arról nyilatkozott, hogy Vas [...]

2022-10-09T21:48:24+02:002022.10.09.|Kategória: Címlap, Sztorik|

Kérők kopogtattak a szenci FC részvényeiért

2007-ben jöttek az első jelei, de csak 2008-ban valósult meg végérvényesen. Azután, hogy mélyrepülését követően a DAC labdarúgócsapata a harmadik vonalban találta magát. Azt ugyan megnyerte, de mégsem a II. ligában, hanem az elsőben indulhatott, mert a nyári szünetben fuzionált a szenci FC-vel, és a szenciek rajtjogával mehetett a legjobbak közé. Jammer visszakérte a pénzét Előtte [...]

2022-10-08T18:53:22+02:002022.10.08.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|

Markovics János három évtizede a karatéban

A keszegfalvai Markovics János immár 5. danos karatemester, Dél-Szlovákiában az első, egyben a Szlovák Shinkyokushin Karateszövetség elnöke, a Seishin Karateklub vezetője és sokéves vezetőedzője. 2022-ben kerek jubileumhoz érkezett, három évtizede hódol a kyokushin karaténak, ezalatt nemzedékeket vezetett be kedvenc sportága világába. Az évforduló kapcsán Eltelt 30 év... című Facebook-bejegyzésében értékelte eddigi pályafutását. Beleegyezésével honlapunk is leközli [...]

2022-10-05T19:27:16+02:002022.10.05.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|

Elhúzták Légen Brückner nótáját

Karel Brückner (szül. 1939) neve fogalom a közép-európai, de főleg a csehországi fociban. Az olomouci morva szakember játékosként nem sok helyen fordult meg, edzőként annál többön, Szlovákiában is nemegyszer, sőt volt a cseh és az osztrák válogatott szövetségi kapitánya is. Fél évet (1995/1996) edzősködött a pozsonyi Interben. Ekkor történt meg vele az alábbi eset. Honlapunknak elmondta [...]

2022-10-04T17:59:16+02:002022.10.04.|Kategória: Címlap, Sztorik|

Los Angeles nagy ötkarikás vesztesei

Névsoruk utólag kibogozhatatlan. Élsportolók, akik készültek, de nem mehettek ki az 1984-es Los Angeles-i nyári olimpiára, mert az akkori szocialista tábor – Románia kivételével – bojkottálta a játékokat, arra reagálva, hogy számos nyugati sportnagyhatalom négy évvel korábban (1980) meg a moszkvai olimpián hiányzott. Számtalan sportember pályafutását koronázhatta volna meg az amerikai városban, de nem tehette, mert [...]

2022-10-03T19:31:55+02:002022.10.03.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|

Léva Gubík hetesével lett másodszor bajnok

2013 óta megszakítás nélkül minden évben lezajlik a Felvidéki Labdarúgó-bajnokság (FLB). Amióta a www.szlomasport.sk médiapartnere a sporteseménynek, sokkal több emlékünk van a Gubík László által életre hívott focicsemegéről. 2022. szeptember 15-én már a jubileumi, tizedik felvonása zajlott. Roppant izgalmasan alakult a döntő, hosszabbítás után hetesek döntöttek a Léva és Udvard közötti párharcban. Végül Gubík László, az [...]

2022-10-02T21:00:54+02:002022.10.02.|Kategória: Címlap, Sportfalat|

Saját fegyverükkel győzték le komáromiakat

A múlt század kilencvenes éveinek végén síkvízi kajak-kenuban volt egy világverő komáromi K2-es hajó. Riszdorfer Mihály és Juraj Bača alkotta. Szegeden 1998-ban sokkolták először a sportág világát, amikor a szegedi vb-n 500 méteren mindenkit maguk mögé utasítottak. 1999-ben megnyerték Milánóban K2-ben az olimpiai 1000 méteren a világbajnokságot és ugyanabban az évben a zágrábi Eb-n is diadalmaskodtak [...]

2022-09-30T18:35:30+02:002022.09.30.|Kategória: Címlap, Sztorik|

Bódva-kupa – huszonnegyedszer

Szepsi tovább élteti a Bódva-kupa hagyományát. Minden évben futók, kerékpározók és görkorisok veszik birtokukba a kijelölt útvonalakat, hogy újabb fejezettel gazdagitsák az immár három sportágas versengést. Annak idején, 1999-ben Remák Béla futóversenyként rakta le a Bódva-kupa alapjait. Az egysportágas kínálat 2005-től országúti kerékpárviadallal, 2011-ben pedig görkorcsolyaversennyel bővült. Ezzel a sajátosságával szinte egyedivé vált a térségben. Remák [...]

2022-09-29T18:43:29+02:002022.09.29.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|

Páczer Ferenc gútai futballemlékei

Egy újságcikkben található utalás szerint Gútán 1920-ban indult a futball. Nem sokat tudunk a kezdetekről, s a két világháború közti időszakról sem. Mikor utóbbira először rákérdeztem, azt a választ kaptam, hogy nem tudni szinte semmit, de további kíváncsiskodásom után kiderült, hogy futballoztak Gútán, többnyire barátságos mérkőzéseken, és ha nem jött meg az ellenfél, akkor egymás ellen [...]

2022-09-29T12:54:27+02:002022.09.28.|Kategória: Címlap, Sportmúlt|
Go to Top