Birkózómúltunk is rejt emlékezetes csatákat. Olyanokat, melyek Dél-Szlovákiától távolabb, cseh szőnyegen zajlottak, itteni versenyzők között. Történetünk a múlt század hatvanas éveinek végére kalauzol bennünket. A chomutovi csehszlovák bajnokságra. Aki elmondja, Hakszer Tibor, a jókai származású őserejű fiú, ellenfele a Bakáról Észak-Csehországba került Tóth Béla korábbi bajnok és olimpikon volt.
„Az első kötöttfogású csehszlovák bajnokságomon Chomutovban negyedik lettem, és az első meccsen a korábbi olimpiai hatodik, bakai származású Tóth Bélával találkoztam. Képzelje el, az edzője, Kochman volt egyben a csata bírója is. És megvertem Bélát 6:3-ra. Nem ismertek, így volt keresnivalóm. Meglepetést okoztam ugyan, de kemény edzésekkel készültem a bajnokságra – mesélte honlapunknak Hakszer Tibor, aki később évtizedeket töltött a dunaszerdahelyi birkózóberkekben, főleg edzőként. – Előtte tavasszal megnyertem a nyílt csehszlovák juniorbajnokságot, s utána elvittek Chomutovba is. Miután legyőztem Bélát, odajött hozzám, és megkérdezte tőlem csehül: Kluku, od kud seš? Vagyis: Fiú, honnan vagy? Tudtam, hogy kicsoda, – láttam őt már nemzetközi versenyen is – , ezért úgy válaszoltam: Tóth úr, velem magyarul is lehet beszélni. Micsoda, gyerek! Honnan vagy? Meglepődött, hogy egyszerű szerelésben – nem olyanban, mint a válogatottak – birkózó srác megverte őt. Kínainak hívták azt birkózómezt, amiben harcoltam a szőnyegen. Mivel nagyon jó viszonyban voltam az edzővel, kaptam tőle egy birkózómezt, de az már tönkrement, így bizony elég rongyosan mentem a csehszlovák bajnokságra. Ezek után összebarátkoztam Tóth Bélával. Utána két győztes meccsel a hátam mögött a harmadik helyért birkóztam Stupkával, de kikaptam. Béla második lett. Én meg negyedik.”

Ki Hakszer Tibor?

Dunaszerdahelyen vált neves nevelőedzővé. Versenyzői múltja Ostravára és a pozsonyi Dunajplavbába vezet vissza. Immár hatvan éve él a birkózás világában. 2022 februárjában Hakszer Tibor (szül. 1947) leadta szerelését, s elköszönt tanítványaitól, klubtársaitól. Negyvenöt év edzősködés után. Ha ehhez még hozzáadjuk versenyzői éveit (kétszeres csehszlovák bajnok volt), akkor 2022 őszén volt hatvan éve, hogy a jókai Sósföldről származó fiú a birkózás világában találta magát.

 

 

 

 

Ki Tóth Béla?

A Csallóközből, egészen pontosan Bakáról származik. Tóth Béla (1938-ban született) azonban csak inasévei alatt, Komáromban ismerte meg a birkózást. Addig nem is hallott róla. Meszes István aztán jó útravalót adott neki. Felkészültségével kijutott az 1960-es nyári olimpiára, és Rómában hatodik lett a kötöttfogásúak 62 kilós súlycsoportjában. Két világbajnokságon és egy Eb-n is hatodik volt. Tizenháromszoros csehszlovák bajnok, bajnoki címeit mindkét fogásnemben szerezte. Már 1956-tól edző is volt. Későbbi tanítványai közül a cseh Janota három olimpiára is kijutott. 1963 óta a csehországi Teplicében él. 2017-ben szülőfaluja, Baka díszpolgára lett.