Regionális versenynek indult, kilenc felvonása alatt azonban országossá nőtte ki magát. Olyanná, amelyet már külföldön, főleg Magyarországon is egyre többen ismernek. A Gútai Vízkereszt Maratonról, Félmaratonról és Maratonváltóról van szó. 2011-ben csak maratoni távval kezdtek, egy évvel később csatlakozott a félmaraton, 2016-ban pedig a maratonváltó. Utóbbi abból áll, hogy négyen, szakaszonként futják le a 42 kilométeres távot, és összeredményük sorolja őket a végső sorrendbe.
Első alkalommal Kele Géza első futónagykövetünk közreműködésével fogott a szervezésbe Zsélyi Zoltán. Azóta nejével, Katalinnal és a lelkes gútai szervezőgárdával minden évben Vízkereszt napján vagy valamelyik közeli hétvégi napon fogadják a futók százait. Gútán van minden évben az ország első maratoni futóversenye. Sajátosságait az időjárás alakulása adja. Volt amikor tavaszias napsütésben, volt amikor fogvacogtató hidegben futott a mezőny De mindig futott. Mert a maratonversenyzők az időjárási viszonyokat csak körítésnek veszik lábszedő mozgásukhoz. Másik egyedisége a versenynek, hogy mindig ágyúszóra indul a mezőny. Azt mondják a hozzáértők, hogy ilyen csak két maratonon van a világon: New Yorkban és Gútán.
A tömegben nagy győztesek is felbukkantak az eddigi kiírások során. Először is a zsitvabesenyői Magyar Imre, aki az első négy kiírásban megnyerte a maratoni távot, majd a következő alkalommal a félmaratonin is első volt. A sok egyszeri nyertes között egy triplázó és három duplázó is van: a tolmácsi Eva Seidlová háromszor, a nyitrai Michal Kulich, a dubnicai Miroslav Ilavský és az esztergomi Maráz Zsuzsanna kétszer volt első. De a szenci váltófutókról sem lehet megfeledkezni, eddig négyszer volt ez a verseny Gútán, s ebből háromszor a szenciek nyerték. Igaz, mind más csapatnévvel, de voltaképpen a gárda gerince nem változott.
S még egy kedves reakció a végére. Az ötszörös gútai első Magyar Imrétől tudom, hogy mikor egyik futása közben egy kerékpárost is maga mögött hagyott, ezt kiáltotta utána a bringán ülő: „Barátom, hát én meg biciklivel se bírok úgy tekerni, ahogy te futsz.”
Mert az ország egy híján harmincszoros futóbajnoka szinte elviharzott mellette.
J. Mészáros Károly
Gútai legek
Négy időeredményt féltve őriz a gútai futókrónika, a verseny eddig csúcsidejeit. Maratoni távon a férfiaknál a zsitvabesenyői Magyar Imre 2:44:41 (2014), a nőknél a budapesti Vágó Boglárka 3:09:36 (2018) órával tartja a rekordot. Félmaratoni távon a férfiaknál a dubnicai Miroslav Ilavský 1:14:10 (2018), a nőknél a nagyszombati Romana Komárňanská 1:30:26 (2017) a legjobb időeredmény birtokosa.
Győztesek a gútai maratonkrónikában
Maratoni táv (42 km)
2011. január 6. – férfiak (32 induló): Magyar Imre (Zsitvabesenyő) 2:48:50; nők (3): Eva Seidlová (Tolmács) 3:42:05.
2012. január 6. – férfiak (35): Magyar Imre (Zsitvabesenyő) 2:48:26; nők (3): Kiss Mirella (Budapest) 3:26:15.
2013. január 6. – férfiak (60): Magyar Imre (Zsitvabesenyő) 2:44:55; nők (4): Eva Seidlová (Tolmács) 4:01:19.
2014. január 5. – férfiak (81): Magyar Imre (Zsitvabesenyő) 2:44:41; nők (12): Karin Kaczorová (Pozsony) 3:46:41.
2015. január 4. – férfiak (64): Kovács Attila (Kecskemét) 3:02:08; nők (10): Eva Seidlová (Tolmács) 3:55:10.
2016. január 3. – férfiak (86): Baán Tamás (Győr) 2:45:50; nők (19): Maráz Zsuzsanna (Esztergom) 3:24:10.
2017. január 7. – férfiak (73): Jakub Valachovič (Malacka) 2:46:01; nők (9): Dolgos Veronika (Tatabánya) 3:56:11.
2018. január 6. – férfiak (87): Tibor Kováč (Losonc) 3:06:26; nők (20): Vágó Boglárka (Budapest) 3:09:36.
2019. január 5. – férfiak (66): Peyer Zoltán (Budapest) 2:57:32; nők (11): Maráz Zsuzsanna (Esztergom) 3:23:07.
2020. január???
Félmaratoni táv (21 km)
2012. január 6. – férfiak (16 induló): Peter Kačáni (Besztercebánya) 1:22:45; nők (4): Mizus Ilona Tünde (Győr) 2:05:23.
2013. január 6. – férfiak (54): Michal Talán (Trencsén) 1:21:30; nők (15): Johanna Olchawa (Krakkó) 1:35:49.
2014. január 5. – férfiak (78): Michal Kulich (Nyitra) 1:28:54; nők (34): Zuzana Nováčková (Pozsony) 1:39:22.
2015. január 4. – férfiak (92): Magyar Imre (Zsitvabesenyő) 1:21:06; nők (39): Zólyomi Kinga (Pásztó) 1:36:45.
2016. január 3. (148) – férfiak: Michal Kulich (Nyitra) 1:20:11; nők: Forgácsné Lincz Mária (Budapest) 1:34:21.
2017. január 7. (99) – férfiak: Miroslav Ilavský (Máriatölgyes – Dubnica nad Váhom) 1:18:44; nők: Romana Komárňanská (Nagyszombat 1:30:26.
2018. január 6. – férfiak (159): Miroslav Ilavský (Máriatölgyes – Dubnica nad Váhom) 1:14:10; nők (44): Árus Kovács Zsuzsanna (Győr) 1:39:28.
2019. január 5. – férfiak (155): Tomáš Skala (Holics – Holíč) 1:24:35; nők (150): Zuzana Polohová (Pozsonyivánka) 1:33:51.
2020. január ????
Maratonváltó (négyen futják le a maratoni távot)
2016. január 3. (12 csapat indult): Garamszentkereszt (AK MŠK – D. Matis, Ľ. Orságh, D. Beňo, S. Jánoš) 2:52:30.
2017. január 7. (6): Szenc (Veteráni – Valachovič, Henrich Pršek 2x, Štefan Hupko) 2:55:27.
2018. január 6. (8): Szenc (VHP – Almási M., Henrich Pršek, Štefan. Hupko, Ervín Páleník) 2:53:01.
2019. január 5. (9): Szenc (beháme-sk – Ervin Páleník, Miloš Blaho, Štefan Hupko, Henrich Pršek) 2:59:23.
2020. január ?????????,,,,,,