Milyen hagyomány az, ha egy csallóközi faluban harminc évet túlél az öregfiúk futballcsapata? – kérdezhetné a kívülálló, aki nem lát bele ebbe a világba. Honlapunk azonban éppen erre volt kíváncsi: hogyan lehet az, hogy Nagyszarván idén már három évtizednél tovább létezik a helyi öregfiúk tizenegye? Sipos István az indulástól ott volt köztük, így olyan emlékei is vannak, amire a kívülálló nem is gondolna. Vele pillantottam vissza az eltelt időszakra.
Mi indította el, miért született a csapat 1996-ban? Alapítóként hogyan emlékezik a kezdetekre?
Már 1995-ben megalakultunk. Tavaly volt a kerek évforduló, csak éppen nem jött össze a Fradi elleni meccs, ezért halasztottunk. És idén ünnepeltünk. Már a ferencvárosi öregfiúkkal.
Elárulna valamit az első lépésekről?
Több játékosunk kiöregedett az A csapatból, de még akartak futballozni. Én akkor még a játszottam a felnőttek között, egészen 38 éves koromig húztam. Egyszer jött az ötlet, ha vagyunk elegen, hozzunk létre öregfiúcsapatot is. Megtudtuk, hogy a dunaszerdahelyi járásban még bajnokság is létezik, amit eleve kínálta a mérkőzéseket, létező ellenfelekkel találkozhattunk.
Kik bábáskodtak az indulásnál?
Alapítótagok voltak: Borbély Jenő, Orbán Mihály, László János, Polaček János és jómagam. Igaz, többen voltunk, ám mindenkit nem sorolhatok fel.
Honnan pattant a szikra? Ki kezdeményezte?
A helyzet adott volt, a fiúknak még volt kedvük futballozni, és úgy döntöttünk, csapatunk is lesz. Beneveztünk a járási öregfiúk-bajnokságba. Akkor még két csoport létezett, és a helyosztóval együtt húsz mérkőzést játszhattunk. Később csatlakozott a vezetőséghez Derzsi Attila és Újhelyi Vilmos.
Emlékszik az első mérkőzésükre?
Nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, hogy Somorján, a Pomléban játszottuk, és kikaptunk.
Mikortól szerepeltek a járási bajnokságban? Napjainkban is ott játszanak?
1995-ben kezdtük, és 2014-ig folyamatosan indultunk.
A játékoskeret sem változott közben?
Nagyjából ugyanazok futballoztak, de közben a vezetőségbe és a csapatba új emberek is érkeztek. 2004-től Újhelyi Vilmos, László János meg én irányítottuk az együttest.
Nem tartoznak a helyi futballklub kötelékébe?
Külön utakon járunk.
2014-ben abbahagyták a bajnoki szereplést. Utána mi történt?
Már csak barátságos mérkőzéseken futballoz(t)unk. Minden évben amennyi összejön, annyit vállalunk. Tavaly jött az ötlet, hogy meghívjuk a Fradi öregfiúkat, a zöld sasokat. Összedugtuk a fejünket: Újhelyi Vilmos, Derzsi Attila, Lelkes Attila, ifj. Farkas György és én. Megegyeztünk, hogy megpróbáljuk megszervezni a mérkőzést. Ketten kapcsolatba léptek a zöld-fehérek menedzserével, s beindult az intézés. Elég sokáig tartott, mert nem kevés meghívásuk van. Hamarabb nem volt szabad időpontjuk.
Ha van csapatuk, miért nem indulnak a bajnokságban?
Azért hagytuk abba, mert a mérkőzések mindig hétfőn vannak, és nálunk sok játékosnak ez a nap nem felelt meg. Külföldre járnak dolgozni, s akkor már nincsenek otthon. Nekünk a péntek jobb lett volna.
Hogyan látja: mi tartja ilyen sokáig együtt a csapatot?
Az, hogy szívből akarunk, szeretünk futballozni. Még akkor is, ha már korosabbak vagyunk. Én is már a hatvanötnél tartok. Jöttek fiatalabbak is közénk. Aki szereti a focit, az játssza. Bennem is már felmerült, hogy abbahagyom, de mikor látom, hogy gurul a labda, húz vissza a szívem a pályára. Ha húsz percre állok csak be, akkor is igyekszem.
Három évtized alatt biztosan sokan játszottak a csapatban. Ki(k) nélkül nem létezne?
Újhelyi Vili és én tartottuk együtt a társaságot.
Hányan vannak mindannyian?
A Ferencváros ellen voltunk huszonnégyen. De átlagban egy mérkőzésre tizenhatan összejövünk.
Mindig Nagyszarvai Öregfiúk volt a csapat neve?
Nem. Kezdetben Araszkó Nagyszarva, amiből. 1998-tól Szenior Nagyszarva lett, majd 2003-ban új nevet adtunk magunknak: Happy Boys Nagyszarva. Ez 2014-ig tartott. Akkortól a mai napig vagyunk Nagyszarvai Öregfiúk.
Vannak felejthetetlen emlékei is?
Én azt tartom annak, hogy egymás után négyszer megszerveztük az öregfiúkupát.
Mást is elárulna erről a tornáról?
2002-től 2006-ig minden évben megrendeztük. Mindig a közeli falukból jöttek az ellenfelek.
Miért éppen ez felejthetetlen?
Mert hosszú időbe telt a megszervezése. Embereket kellett bekapcsolni hozzá. S ezáltal a háttérmunkával együtt mélyebb nyomok maradtak bennem.
A jubileumi mérkőzésükre a Fradi öregfiúkat hívták meg. Miért őket?
Nálunk a csapatban elég sok a Fradi-szurkoló. Ezért esett rájuk a választás.
1:8 lett a vége, de gondolom, ez nem annyira lehangoló vereség, hogy a nagyszarvai öregfiúcsapatnak is vége legyen tőle...
Szó sem lehet róla. Lisztes Krisztián magyar, Pinte Attila szlovák válogatott volt. És sorolhatnám... Nem szégyen ilyen játékosoktól kikapni. Köszönet jár mindenkit, aki tett valamit a sikeres szervezésért, s ugyancsak köszönöm a csapatnak, a támogatóknak.
Mindvégig belülről látta a nagyszarvai csapat hátköznapjait. Már említette a korát. Miért nem tud ebből kilépni. Tervezi egyáltalán?
Elárulom a titkot. Szívemben hordozom a nagyszarvai focit. Már 1977-től, amikor elkezdtem a felnőtt csapatban futballozni. Tizenhat éves sem voltam. Húsz évadot lenyomtam ebben az együttesben. Ezután dolgoztam a klubvezetőségben. Voltan főrendező, csapatvezető, sportelnök… Közel ötven éve benne vagyok. Nem olyan könnyű ebből kilépni. Arra törekszünk, hogy lassan a fiatalabbaknak adjuk át a klubbeli teendőket. Segíteni még biztosan fogunk azután is. Egyelőre még nem jött el az ideje, de egyszer mindenkinek abba kell hagynia, bármit csinál.
Tehát egyelőre nem tervezi, hogy kiszáll a helyi fociból?
Ez eljöhet egy hónap, de öt év múlva is. A szarvai focit ezután is a szívemben hordozom. És a csapatmunka híve vagyok. Egymagam semmire sem vinném.
J. Mészáros Károly
Kik játszottak a Fradi ellen?
2026. július 18-án a következők szerepeltek a Nagyszarvai Öregfiúk csapatában: Nagy Róbert, Vas Gábor, Makky Zoltán, ifj. Farkas György, Méri Tamás, Bartal Tibor, Újhelyi Vilmos, Derzsi Attila, Lelkes Attila, Farkas Ervin, Restály Szilárd, Lipka Tamás, Szabó Sándor, Farkas Tamás, Valacsay István, Boda Ferenc, Vass Pál, Sipos István, Krček Tibor, Varjú László, Csiba József, Csáder Gábor, Ondua Hubert, Ambrus Róbert
