Sztorik

Sztorik2017-03-15T21:12:53+01:00

Van sportsztorija, kedves története vagy furcsa esete a sportpályákról? Ossza meg velünk. Addig is szorgalmasan gyűjtjük mások hasonló élményeit, megörökítve mindenkinek, aki szívesen olvas ilyen témájú anyagokat. Mert az eredeti sztorikat maga az élet kínálja. Néha a sportpályán hever, néha tálcán érkezik felénk, csak észre kell vennünk. Sztorizzon velünk!

Több mint öt milliót adtak Bénesért

Júniustól ismert tény, hogy Bénes László öt évre a Borussia Mönchengladbachhoz igazolt. Elhagyta az MŠK Žilinát, ahol 2015 februárjától játszott. A 18 éves doborgazi labdarúgót az ország legnagyobb tehetségei között jegyzik, s mint nagy kincset oda küldték, ahol tovább fejlesztheti képességeit. Csontó Károly, aki a klubcsere tényleges lebonyolítója volt, aláhúzta, hogy a német Bundesliga I negyedik helyezettjénél a tehetségek csapatba építésével magas fokon foglalkoznak, tizennégy éves kora óta figyelték a játékost, több hónapos tárgyalás után esett Bénesre a választásuk. Granit Shaka távozása után a csallóközi fiút szemelte ki a helyére Andre Schubert vezetőedző. És a klub sem sajnálta kiadni érte egyes források szerint az öt és fél millió eurót. Ezzel az összeggel ő a legdrágább futballista, aki Szlovákiából igazolt külföldre, erősítette meg egy nyilatkozatában Csontó Károly. Bénesről a többet a Sztorik, történetek, esetek rovatban találnak.

 

2016.07.09.|Categories: Sztorik|

A vajániak páratlan sikersorozata

Országos viszonylatban példátlan sikersorozatot ért el a vajáni labdarúgócsapat. A nagymihályi területi bajnokság VII. ligájában megnyerte mind a huszonhat bajnoki meccsét a 2015/2016-os évadban. Ez Szlovákiában egyedülálló diadalmenet a felnőtt férficsapatok mezőnyében. Ráadásul a vajániak [...]

2016.06.28.|Categories: Sztorik|

Alkoholos kúra a rimaszombati csapatban

Kiragadott eset a több mint százéves rimaszombati futball történetéből. 2004 novemberében járunk. Peter Zelenský az élvonalban futballozó gömöriek vezetőedzője szokatlan lépésre szánta el magát csapata váratlan kupaveresége után. Alkoholos kúrára hívta meg játékosait. Kiderült ő [...]

2016.05.31.|Categories: Sztorik|

Bari futott, Simon kiszolgálta…

Három felejthetetlen sportemléke közé sorolta az alábbi pályán átélt pillanatot Róbert Bednár az idén 30 éves Senior Sport Club Radzovce/Čakanovce klubelnöke. „Öregfiúink futballoztak a dunaszerdahelyiek azonos korú játékosokból álló csapatával. Ellenfelünk keretében több kiváló labdarúgó volt, olyanok, akik a profik között is vitték valamire. Soha nem felejtem el a mérkőzésről azt a pillanatot, amikor Simon Gyula (képünkön), aki korábban losonci mezben, majd pályafutása csúcsán a válogatottban is játszott, azt kiáltotta csapattárásának, hogy Jenő. S a Nógrádban is ismert Bari Jenőnek ötven-hatvan méterről milliméter pontosan a lábára varázsolta a labdát.“ Hát ilyet még a nógrádi ellenfél is szívesen emlékei közé rejt, tudtuk meg a Novohradské noviny egyik ideii számából. Simon Gyuláról a Sztorik, történetek, esetek rovatban talál többet.

 

 

2016.05.24.|Categories: Sztorik|
Go to Top