Kiragadott eset a több mint százéves rimaszombati futball történetéből. 2004 novemberében járunk. Peter Zelenský az élvonalban futballozó gömöriek vezetőedzője szokatlan lépésre szánta el magát csapata váratlan kupaveresége után. Alkoholos kúrára hívta meg játékosait. Kiderült ő nem ivott, csak védencei fogyasztottak mértékkel, őket is csak azért vezette erre rá, hogy megbeszéljék a csapat belső dolgait, feloldódjanak egy kicsit. „Egyszeriben húsz edző lett köztünk, arról vitatkoztak a fiúk, miért játszanak rosszul. Olyan dolgokat is kimondtak, melyek más körülmények között magukba fojtottak volna” – magyarázta a Šport napilapnak az edző. Bevált a kúrája, mert csapata a következő fordulóban pontot rabolt Nagyszombatban (1:1). Akkor még hétpontos előnye volt az utolsó előtti helyen a pozsonyi Inter előtt. A bajnoki évad végén azonban már az utolsó helyen végzett, és kiesett. Idén a II. ligában lett utolsó a gömöri gárda.