Még a nyárasdi női kézilabda aranykorában történt. A naptár 1985-öt mutatott, amikor a mintegy háromezer lakosú csallóközi falu csapata feltornázta magát ténykedése egyik legmagasabb csúcsára. Abban az évben döntőt játszott a Kupagyőztesek Európa Kupájában, ami akkoriban földrészünk második legrangosabb klubsorozata volt.

Mintha a DAC a Barcelonával...
A jugoszláv Buducnoszt Titograddal találkozott a csehszlovák kupagyőztes, s a Milan Kolečáni, Laco Gross edzőpáros irányítása alatt alulmaradt a fináléban. „Ez már olyan siker volt, mintha ma a fociban a DAC játszana a Barcelonával. Abban az évben viszont mi már a férjemmel Partizánskéban lettünk országos bajnokok” – mesélte Némethné Dömény Jolán, a nyárasdi első hullám egyik nagy alakja a Klikk-outnak adott interjúban.

Hatalmas siker
Férje, Németh Pál, a sportághonosító tanító, majd edző Kézilabda szívközelből című könyvében erről a nagy sikerről így ír. „Hagyományosan kitűnő volt a csapat szereplése a KEK-ben. Az első fordulóban a németországi Sindelfingen csapatát kétszer is legyőzték. Utána a bolgár Szófia ellen, pontegyenlőség mellett több lőtt góllal bejutottak a döntőbe. Ellenfelük a nagyszerű Titograd volt. Hazai pályájukon a jugoszláv lányok 15 gólos előnyre tettek szert, és azt már lehetetlen volt a nyárasdi visszavágón behozni. Az elért második hely így is hatalmas siker!” Tegyük hozzá: az egyetlen nyárasdi döntős részvétel az európai kupákban.

„A Buducnoszt jobb csapat”
Duplázott a Titograd címmel számolt be a nyárasdi viszavágóról (18:22) az Új Szó, és a mérkőzés leírásán kívül a két szakvezető véleményét is közölte. Ladislav Gross, a nyárasdiak edzője: „Játékosaink több súlyos technikai hibát követtek el, de nem vethetek semmit a szemükre. A gólkülönbség nagyjából megfelel az erőviszonyoknak, a Buducnoszt mégiscsak jobb csapat.“ Vinko Kandija, a Buducnoszt edzője. „Nem vagyok teljesen elégedett, mert az első félidőben időnként fegyelmezetlenül játszottunk. Véleményem szerint a visszavágón mindkét csapat gyengébb volt, mint az első mérkőzésen.“

Marčoktól Ivanicsig
A KEK-döntős nyárasdi csapat játékoskerete: Marčok Marianna, Szomolay Klára, Polacsek Piroska, Zsigárcsik Katalin, Kovács Mária, Nagy Mária, Mező Éva, Soňa Zemanová, Csicsai Éva, Dobosi Edit, Dibúz Erika, Dobosi Ildikó, Mária Opačitá, Kiss Jitka, Anna Wolfová (Michalková) és Ivanics M.