2025. január 14-én a 2024-es somorjai sportgálán Méry János, a városi képviselő-testület sport- és ifjúsági bizottságának tagja méltatta a 2024-ben elhunyt Kovács József életpályáját. Honlapunk a szerző beleegyezésével köztes címezve közli az elhangzott szöveget, megemlékezve a térség neves sportemberéről.
Kovács József Mester úr emlékére
Kovács József 1940. március 11-én született Sárosfán. Labdarúgó pályafutását játékosként, majd edzői karrierjét is szülőfalujában kezdte, a sárosfai Dynamóban, melynek a múlt század 60-as 70-es éveiben olyan alapemberei voltak, mint a Benovics, Lelkes, Restály trió. Ezután a somorjai STK-ban, utána Tejfalun edzősködött, összesen 15 évet.
Vagy rendesen, vagy sehogy
A 2000-es évek elején a bacsfai ificsapatot, később az FC Friends néven futó tárnoki B csapatot, majd a tárnoki első csapatot edzette, végül a 2018/19-es szezonban a csallóköznádasdi együttes újraindításában játszott hatalmas szerepet, amiért 2024-ben a helyi fociklub vezetősége ki is tüntette.
Mindig is az volt a filozófiája, hogy mindenkinek kell lehetőséget adni, mert kemény munkával mindenkiből lehet hasznos játékos. Akarattal, kitartással, edzéssel. Azt vallotta, hogy vagy edzünk rendesen, vagy sehogy.
Amíg élsz, addig mész!
Józsi bácsi maga volt az állandóság és küzdeni akarás. Az utóbbi években betegséggel küzdött, de nemcsak, hogy nem vett róla tudomást, de senkinek sem beszélt róla. Amikor az utóbbi években valaki megkérdezte őt, hogy van, a válasz mindig ugyanaz volt:
Semmi probléma. Amíg élsz, addig mész!
S ez így is volt: betegsége ellenére, dacolva a korával, időjárással, sokszor az emberi test működésével, gyakorlatilag naponta tette meg bicajjal a Szerdahely–Sárosfa–Szerdahely távot (Régebben Tárnok–Somorja–Sárosfa–Tárnok). 84 évesen. Hóban, fagyban, esőben, szélben, kánikulában. Szó szerint. Élete utolsó tudatos pillanatában is bicajon ült és tekert.
Majd megpihensz a sírban
"Ne állj meg, fuss tovább! Majd pihensz a sírban!" – mondta nekünk mindig szigorúan az edzéseken! És sokan hallgattunk rá, mentünk vele, hittünk benne, követtük őt.
Kovács József tavaly szeptember végén végleg megpihent, s ezúttal áttekert a Jóistenhez az örök futballpályára, s most már ott edzi a régi sárosfai csapatot, amely lassan teljesen összeáll ott fenn.
Üde, fitt, fiatalos, mosolygós
Mi pedig továbbra is úgy fogunk Rá emlékezni, ahogy ismertük: üdén, fitten fiatalosan, mosolygósan!
Máté evangéliuma 11. fejezetének 28-30 bekezdése a következőt írja:
„Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.”
Józsi bá, pihenjen meg most már Ön is.