Az év fotója 2015-ben
Facebook-oldalunk képalbumai közül aratott 2015-ben a csallóközaranyosi női kézilabdacsapat pozsonyi vendégjátékakor készült sorozat. Abból is a két csallóközi csillag (balról Szalai Szilvia és Szabó Julianna) közös képe. 1619 ember látta.
Bukor Ádám huszonharmadik felnőttcsúcsa
Két nappal tizenhetedik születésnapja után érte el huszonharmadik szlovák felnőttcsúcsát. Bukor Ádám (a dobogó tetején) 2012 óta felváltva öt távon írja át felszíni úszásban az érvényes rekordokat. Legutóbb a poznani Világkupán aratott benyúlásos győzelme kavart hullámokat az uszonyos úszás nemzetközi vizein. A galántai gimnazista ugyanis nem mást, mint a szám világbajnokát, az olasz Stefano Figinit verte meg egyetlen századnyi másodperccel a 400 méteres távon. És ideje (3:02,39) új szlovák felnőttcsúcs. Idén az első, akár a felnőttek közti Világkupa-szereplése. Lengyelországi bemutatkozása két arany- és egy bronzérmet eredményezett. Világbajnokverő diadala előtt egy nappal megnyerte a 800 métert és harmadik volt 200 méteren. Utóbbi számban Figini lett az első, ám a döntő után még nem nyújtott kezet a mátyusföldi tehetségnek. Másnap, mikor kikapott tőle, már gratulált legyőzőjének. Egy világ dőlhetett össze benne. Még Bukor is megsajnálta... A Sztorik, történetek, esetek rovatban böngéssze végig Ádám rekordúszásait.
Húsz éve futnak Lekéren
2015 októberében huszadszor zajlott a Lévai járásban fekvő településen a Zelenyák János Emlékverseny. Százkilencen futottak. Visszapillantás a múltra.
Tomi Kid és az orrkorrekció
Orvosi elismerésben részesült legjobb profi ökölvívónk, Kovács Tamás (Tomi Kid). Huszonnyolcadik profimeccsét bokszolta 2015 szilvesztere előtt az egyik budapesti gálán. Ellenfele névrokona, a kevésbé tapasztalt Kovács Miklós volt. Győzelmet hozott Tomi visszatérése hónapokig tartó sérülése után: a második menetben technikai KO-val nyert. Ütéssorozata után ellenfele erősen vérzett, így feladta a küzdelmet. Aznap este kétszer is rendberakta a legyőzött rivális orrát: először a szorítóban, amikor elferdítette, aztán az öltözőben, amikor visszaillesztette a helyére. „A kihívott orvos is elismerte, hogy ügyes kezeim vannak, mert amit elrontottam, magam meg is javítottam“ – dicsekedett a Novohradské novinynak a galántai-taksonyi profi világ- és Európa-bajnok. Mérkőzéslistája a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Tóth Erzsébet harminc BL-gólja
Harminc góllal mutatkozott be Tóth Erzsébet a női kézilabda Bajnokok Ligája 2015/16-os kiírásában. Az osztrák Hypo Niederösterreich csallóközaranyosi átlövője, irányítója tavaly ősszel több heti huzavona után került a nagy múltú klubba, amely a csoportküzdelmek során hatszor kikapott, s befejezte szereplését a sorozatban. Tóth azonban tündökölt: meccsenkénti ötgólos átlaggal a teljes mezőny legjobb tizenhárom góldobója közé került, és csak két találat választotta el a tíz közé kerüléstől. Harminchét évesen is bizonyította kivételes lövőtudományát. Érdekes módon a legtöbb gólt (13) a Győrnek dobta. Böbe BL-találatainak összegzése a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Kerüljön be 2016-os versenynaptárunkba
Már készül 2016-os versenynaptárunk, versenyszervezők csatlakozzanak hozzánk. Tavaly 59 dél-szlovákiai eseményre csalogattuk az indulókat Bővitse sorainkat, küldje el az alapadatokat honlapunk címére.
Két László a teli lelátó előtt
Emlékeznek még rá? M. Nagy László fotós újra bemutatja Rácz Lászlót, a Dinamo Kijev és a szovjet válogatott kárpátaljai kiválósáságát. Ilyen és más ereklyéket is gyűjt a Sportmútunk tárhelye rovat.
M. Nagy László megrémítette Plocot
Kevesen tudják, hogy M(ulyadi). Nagy László nyugdíjas (sport)fotós, aki jelenleg Helembán él, (sport)riporteri pályafutása előtt Besztercebányán atletizált, majd háromszoros szlovák bajnok és egyszer csehszlovák bajnoki bronzérmes volt nyári biatlonban. Szorgalmával, teherbírásával, akaratával sok riválisának tört borsot az orra alá. Levelezgetésünk nyomán előkerült emlékeiből egy pilzeni verseny, amely a múlt század hetvenes éveibe, a sapporói téli olimpia (1972) előtti világba kalauzol. M. Nagy László esetét a megrémült Pavel Ploc válogatott biatlonversenyzővel olvassa a Sztorik, történetek, esetek rovatban.
Szabó Attila 1989-ben volt a trónon
2015-ben Peter Sagan, 1989-ben (még Csehszlovákiában) Szabó Attila volt az ország legjobb sportolója. Olvassa velünk a komáromi kajakvilágbajnokról készült összeállítást.
Varga, Vlček, Tarr és Linka
Egy a tízben, három a háromban – ilyen képviselőink mérlege a 2015-ös év legjobb szlovákiai sportolóinak ankétján, melynek eredményeit nemrég tették közzé. Egyéniben a díjazott tíz sportoló között Varga Erik kétszeres világbajnok traplövő lett a negyedik. Csapatban a három díjazott között az országos futballimádat a második helyre szorította a milánói világbajnok kajaknégyest, melyben sorainkból a komáromi Vlček Erik és Tarr György, valamint a somorjai Linka Tibor lapátolt. Ugyanebben a kategóriában a szlovák traplövő válogatott (benne Varga Erikkel) megosztva lett hatodik. Egyéniben további pontszerzőink: 11. Vlček Erik, Tarr György kajakkettes, ...24. Lévai István birkózó, ...27. Tankó Vilmos ökölvívó. Kisportrék legjobbjainkról a Sztorik, történetek, esetek rovatban.