Másfél évadon át cseh–szlovákiai edzőpáros irányítása alatt érkeztek Debrecenben a VSC focisikerei. Miroslav Beránek és Fieber Péter (szül. 1964) 2007-ben bajnoki címhez vezényelték a nemzetközi alakulatot, melyben a magyarokon kívül brazíliai, kameruni, elefántcsontparti, szenegáli és szerb idegenlégiós is játszott. A debreceni gárda zsinórban harmadszor lett magyar bajnok. Vidéki csapat a liga történetében addig egyszer sem volt képes erre a bravúrra. Ráadásul a Szuperkupát is elhódította a vasutasegyüttes. Még ősszel maradt a légiós edzőpáros, de a szerződésük lejártával hazatértek. Fieber Pétert akkoriban megkérdezte a Šport napilap: hogyan bírtak a nemzetközi alakulattal, mennyire volt nehéz kordában tartani őket? „A legjobb magyar csapathoz érkeztünk, öt válogatott játékosunk volt. Komlósit felhoztuk az ifiből. Amit az edző mondott, olyan volt a játékosok számára, mint a szentírás. Elfogadták az étkezési tanácsainkat is, korábban ugyanis teljesen máshoz voltak szokva.” -- árulta el a kulisszatitkot a pályaedző.
Ki ő?
Fieber Péter játékosként megfordult a DAC-ban is (nem is egyszer), de futballozott Besztercebányán és Belgiumban (Beerschot, KSC Genk, SV Meppen). Edzőként a már említett Debrecenen kívül Komáromban, a DAC-ban (kétszer is), Szencen, Galántán és Bősön is ült a kispadon. Jelenleg nincs edzői szerződése, ajánlatra vár.