A közigazgatásilag Somorjához tartozó és vele szinte összeolvadt településen, Tejfalun büszke lokálpatrióta emberek éltetik a világ legelterjedtebb labdajátékát, a futballt. 2024. július 13-án a Tejfalui Tornaegylet megalakulásának 90. évfordulóját ünnepelték. Honlapunk Orosz Péter klubelnök múltidéző gondolatait már közölte (itt olvasható). Ezúttal ifj. Valocsay István klubmenedzser tejfalui futballjelenről elhangzott szövegét tesszük közzé, felfigyeltető köztes címekkel.

Teszik a dolgukat
Tiszteld a múltat, hogy megérthesd a jelent és tervezhesd a jövőt! Ezen gondolatra alapozva tesszük a dolgunkat, és folytatjuk a tejfalui futball jelenének és jövőjének építését. Legyünk akár játékosok, edzők, vezetők vagy szurkolók. A klub elnöke beszédében a múlt évekről beszélt, én a közelmúlt és a jelen időszakáról szeretnék szólni.

Az STK-fakó feljutásai
Egy nehezebb időszak után 2017–2021 között az STK Somorja fakócsapataként működtünk. A lehetőséget kihasználva a VII. ligából az V.-be jutottunk, így eredményesség tekintetében ez egy nagyon sikeres időszak volt.

Gyerekcsapat születése
2017-től 2019-ig pályánk adott otthont az FK Somorja ificsapatának, mely rövid időn belül megszűnt. Ekkor érlelődött meg a gondolat egy gyerekcsapat felállítására. A csapat gerincét a tejfalui alapiskola diákjai alkották, akikhez lassan további gyerekek csatlakoztak. Péterfi Zoltán és Darnay Attila kezei alatt lassan formálódott a csapat. Később Mózsi Józseffel és Pokstaller Zsolttal folyt a csapatépítés tovább, utóbbit később Vasi Krisztián váltotta. Sikerült olyan gárdát összeállítani, melyet hivatalosan 2021-ben benevezhettünk a járási U13-as korosztályos bajnokságba. Óriási segítséget és odaadást kaptunk a szülők és a nagyszülők részéről. Nélkülük nem lett volna csapat. Köszönet érte.

Sokan jelentkeztek
Bennünket is visszavetett a koronavírusos időszak a 2021–2022-es években. Utána újra jött a fellendülés. Sokan jelentkeztek, hogy nálunk szeretnének focizni. Így 2022/ 2023-ban már 3 korosztályunk is elindult a járási bajnokságban, az U13, U11, U9-es kategóriában, Mózsi József, Fürdős László, Kálmán István és Méry Zoltán edzők irányítása alatt. A következő évben beneveztük az U15-ös csapatot is. Az edzői gárdát Tóth Krisztián és Horváth Attila kapusedző is segítette. Azóta két játékosunk a DAC korosztályos csapatait erősíti és négy játékosunk – Grünfeld Tobias, Árvai Dani, Pál Krisztián és Kiss Leonard – bekerült a járási válogatottba.

Külön fejezet a felnőttekről
A felnőttcsapatunk egy külön fejezet. A felnőtt foci 2021-es megszűnése után érlelődött a gondolat az újraindítására. A vezetőség elsősorban a tejfalui kötődésű játékosokat kereste fel. Kellemes meglepetésre csupa kedvező visszajelzést kaptunk. Ingyen, bérmentve vállalták a játékot. Mózsi József edző ütőképes gárdát hozott létre. Először barátságos meccseken és focitornán formálódott a csapat, majd a 2022/2023-as évadban a dunaszerdahelyi területi bajnokság legalacsonyabb osztályának (VIII. liga) alsó csoportjában lettünk elsők, míg a 2023/24-es fociévben már a második helyen végeztünk. (Ugyanebben az osztályban a 2024/2025-ös bajnokságban a hatodik helyen telelnek a 16 tagú mezőnyben – a szerkesztő megj.)

Hét edző, száznál több játékos
A 2024/25-ös kiírást 5 csapattal (U9, U11, U13, U19, A) kezdtük el. Hét edzőnk, 85 ifjúsági és diákjátékosunk, valamint 24 felnőttjátékosunk van. Mózsi József az előző szezon végén elbúcsúzott tőlünk. A legkisebbeknél Kovács Roland lépett a helyére.

Bevonulnak a csapatok a jubileum napján játszott egyik mérkőzésre

Egyetlen pályán
Legnagyobb gondunk, hogy egyetlen pályánk van, s a túlterheltség miatt fokozott karbantartást igényel. Komoly szervezési feladat az edzések és a mérkőzések időbeosztása. Ugrásszerűen megnövekedett a feladatok száma a pályakifestést, a mosást és a takarítást illetően. Az ügyintézés, az utaztatás is sokkal összetettebb. Elnökünk, Orosz Péter, Vasi Lajos, Ravasz László és még sokan mások odaadása, lelkesedése nélkül mindez nem működhetne. Köszönet mindenkinek.

Segítség nélkül nem megy
A szülők anyagi hozzájárulása és egyéb segítsége az egyik alappillére ennyi csapat működésének. Tiszta játékszabályok vannak ezen a téren is. Évente a támogatás egyik fő formája, hogy nagy számban részt vesznek a tejfalui sportbálon.

Mosolygós arcok, nyüzsgő gyereksereg
Sportszervezetünk vezetősége, az edzői kar és a további segítőink nevében biztosítom önöket, hogy lelkesedésünk és elkötelezettségünk továbbra is töretlen. Mindent megteszünk azért, hogy megteremtsük a gyerekeknek a játék örömét, a klubunk fejlődését és a családias légkör megtartását itt, Tejfalun, a focipályán. A rengeteg mosolygós arc, a nyüzsgő gyereksereg azt sugallja, hogy Tejfalun nemcsak volt, hanem van és lesz is foci a jövőben. Így legyen!
Hajrá Tejfalu!

Mit írt erről az Új Szó?

Egyetlen napilapunk is beszámolt a jubileumról. „Méltóképpen ünnepelték meg a tejfaluiak a helyi fociklub megalakulásának 90. évfordulóját. Hosszú évtizedekig a környék egyik legnépszerűbb nyári focitornájának számított a bacsfai, doborgazi, vajkai és tejfalui csapatok csatája. Míg az első három faluban már megszűnt a szervezett labdarúgás, Tejfalun virágkorát éli. Köszönhető ez a helyi klub lelkes tagjainak, hogy csak pár nevet említsünk: Nagy Józsefnek, Vasi Lajosnak, ifjabb Valocsay Istvánnak. Pár éve még kongott az ürességtől a helyi focipálya, ma pedig már a felnőttön kívül négy ifjúsági csapatuk van. A klub legnagyobb támogatója Somorja városa, amely a közvetlen anyagi juttatáson kívül teljes mértékben téríti a közüzemi számláit.”
Azt is megírta a lap, hogy a múltidézés után a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó-szövetség elnöke, Benovics Árpád kitüntetéseket adott át a klub jelentős képviselőinek, Hraška Józsefnek, Fiedler Józsefnek, Csibri Károlynak, majd a Tejfalui TE vezetősége emléklappal fejezte ki köszönetét több egykori focistának, vezetőnek, a faluban működő szervezetek képviselőinek.