Szencen – a nyitraiak mintájára – az 1991/1992-es évadban kezdődött meg először a profi futballélet. Szabados Gyula klubtitkár jóvoltából. Jó és látványos focit játszott a klub első csapata, de a feljutás lehetősége csak az 1992/1993-as évadban kínálkozott. Csehszlovákia kettéválása következtében a focibajnokságban is átszervezés zajlott, és a második ligából az első hat csapatnak kellett a legfelsőbb osztályba jutni. „Szencen szinte senki sem vonta kétségbe, hogy a továbbjutók között kellene lennie a csapatunknak – olvasható Széher Mátyás 100 rokov futbalu v Senci (magyarul A szenci futball 100 éve) című kiadványban erről az időszakról. – Mindenről a bajnokság utolsó meccse döntött, mégpedig Szencen a Humenné ellen. Két ponttal álltunk a kelet-szlovákiaiak előtt, és saját pályánkon játszottunk velük. Több mint háromezer ember jött ki a pályára, de csalódottan mehettek haza. Nem sikerült az a párharc, 1:3-ra kikaptunk, és az ígéretes fejlődés után a szenci futball nagy zuhanása következett. Molnár Zoltán edző így emlékezett a bajnokság végére: Hiányzott a pénz, de a kedv is a további munkához. Komoly tartozásai voltak a klubnak, újabb anyagiak szerzése meg sehol a láthatáron.”
A pénzhiány – mind annyiszor a több mint százéves létezése alatt – ismét a mélybe zúdította a szenci futballt.