/, Sportághonosítók/Székely István vitte Somorjára a kosárlabdát és a kajak-kenut

Székely István vitte Somorjára a kosárlabdát és a kajak-kenut

Sokáig kellene keresni, hogy találjunk még egy olyan embert Dél-Szlovákiában, aki két sportágat is meghonosított azon a településen, ahol lakik. Ilyenre még talán rá is bukkanhatnánk, de olyanra már nemigen, mint a somorjai-bakai Székely István (szül. 1933), akinek sportágalapító próbálkozása nyomán utódai ma is az országos élvonalba tartoznak. A magyar gimnázium egykori testnevelő tanára ugyanis mind a kosárlabdának, mint a kajak-kenunak lerakta az alapjait Somorján, ahol e sportágakat napjainkig magas szinten űzik. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a bölcs mester (sportos) életútját könyvbe foglalhattam, mégpedig Pista bácsi és a somorjai kajak-kenu címmel (megjelent: 2023). Ebből merítettem az alábbiakban, hogy némi képet kapjunk Székely István somorjai sportághonosító tevékenységéről.

J. Mészáros Károly

Hogyhogy a labdajátékot választotta, ha a szertornához, majd a kajak-kenuhoz szokott hozzá?
A somorjai új iskolában elkészült a tornaterem. Elég nagy volt, de sokáig nem volt benne semmilyen tornaeszköz. Találtunk két kosárlabdapalánkot. Tegyük föl, javasoltam. A pedellussal és Juhász Tibivel nagy nehezen felszereltük. (Több liter tizenhárom koronás boromba került, mert a pedellus szerette a folyadékot.) Aztán jött a feladat: megtanítani a gyerekeket kosárlabdázni. Akkor még csak bőrlabdák voltak, de mi már tudtuk, mit akarunk. Fanatizáltam a gyerekeket. A kézilabdát ismerték Somorján, de a kosárlabdát nem. Azóta is megy.

Az elsők között, majd a következő hullámban Diósi Albert, Szilvássy József, Bokor Ferenc, Safarit Béla, a Bucsuházy testvérek, Schuszter Gábor és a többiek tűntek fel. Mivel csalogatta őket a palánk alá?
Már középiskolás korukban vitték a prímet. Felvittem őket Pozsonyba, meccset kötöttem le nekik. Kikaptunk. Juhász Tibi azt mondta, ezt ne csináld. Ennyire leégni! Erre azt válaszoltam: fontos, hogy lássák a gyerekek, mit kell csinálniuk, ha jobbak akarnak lenni. Lassan elterjedt Somorján a kosárlabda. Diósi Berti idejében jó csapatunk volt. A magyar iskolák között százat adtunk, és tízet se kaptunk. A miénk kosárlabdagimi volt, később létrejött az egyesület is. Szilvássy Jóska mindig eminens tanuló volt, és a kosárlabdába is mindjárt bekapcsolódott. Nagyon élvezte. Megláttam benne a szervezői és vezetői talentumot. Egyszer rábeszéltem, s igazgatói engedéllyel el is ment a csapattal versenyezni. És lejátszották a meccset! Felkínáltam hát Jóskának, hogy edző is lehet. Ő lett a segédem, később edzősködött is, és igazán jól csinálta. Annyira jól, hogy a Bertiék már elitcsoportot alkottak. Akkoriban én már csak ültem a padon, Jóska meg szervezte a dolgokat. Élvezték a fiúk. Az akkori játékosok most edzők meg sportvezetők a kosárlabdában. Lelkesen csinálják, női vonalon már jó ideje az élvonalban játszanak.

Hogyan hagyta abba a kosárlabdázók nevelését?
Nem is tudom, miért, de könnyű szívvel tettem. Azután pár évig tengtem-lengtem, mert tudtam, hogy Somorján nem lehet kajak-kenu, hiába van itt a Duna. De Diósi Kornél bácsi, a kollégám és Vízy Sanyi másképp gondolta.

A klubkrónikában olvastam, hogy Vizy elvtárs ígért és szerzett pénzt, majd elkezdték a kajak-kenu szervezését. Így volt?
Vízy Sanyi? (Hangosan felkacag.) Nagy pártember volt! Moszkvában végezte az iskolát, Kosziginnak hívták, mint az akkori szovjet kormányfőt. Egyszer megszólított, tudja, hogy kajakos voltam. Szerzek pénzt, mondta, de kell ám kajakozni. Jó, válaszoltam. Pártvonalon ő volt a hadsereggel együttműködő szövetség, a Sväzarm és az ifjúsági szervezet járási főnöke. Vízy elvtárs tehát szerzett pénzt. Elmentünk Prágába, hogy vegyünk kajakokat. Nagyon rossz minőségűek voltak, de megvettük. A Duna közelében, Körtvélyesen, az erdőben volt egy csónakház, amit csak azért neveztünk annak, hogy legyen neve. Rozoga bódé volt, de nem lehetett rendbe hozatni, mert nem volt rá pénz.

Így kezdődött? Volt pártvonalú sugallat, jó lenne, ha csinálnák, elkezdenék? Netán pártfeladatként jött a felkérés? Behívatták? Ki mondta meg, hogy legyen már kajak-kenu Somorján?
Volt egy-két ember, akik már korábban is próbálkoztak ezzel a sporttal. Amikor mi, egykori versenyzőtársammal, Juhász Tibivel abbahagytuk, volt több hajónk, melyeket igényeltünk, és lehoztunk Somorjára. Ezek rájuk maradtak, és csinálgatták, próbálgatták a sportot. Működött egy klub is Družstevník Šamorín néven, hogy menjen rendesen a klubélet. Aztán sikerült a csónakháznak mondott épület mellé egy pléhhangárt építenünk. Sikerült annyira föllelkesíteni a gyerekeket, hogy elindultak az edzések, és mennek a mai napig.

Kivel, mivel kezdték?
A hátramaradt hajókkal próbálkozó emberek félig túrázóként léteztek, félig versenyzőként. Ez volt az átmenet. Bennem ez olyan időszak, mint a történelemben a középkor. Diósi Kornél kollégám egyre forszírozta, hogy csináljuk, építsünk fel már valamit! Ő volt a hajtóerő. Ezért lett később Diósi Kornél-emlékverseny a klub viadala. Sajnáltam, hogy aztán megváltoztatták a nevét, maradhatott volna.

Szóval voltak, akik próbálkoztak. Mi adta a lökést a folytatáshoz? Hogyan indult el?
Jött Vízy elvtárs, a pénz és a hajók, és akkor el kellett kezdeni. Roppant nehéz volt! Amikor már át lehetett járni Magyarországra, átvittem a gyerekeket Győrbe, hogy lássák, hogyan folyik a felkészülés. Összejöttem Vén Lajos mesteredzővel, akinek Magyarországon nagy neve volt a sportágban, nagyon sokat tanultam tőle. Ez oda vezetett, hogy gyakran átmentünk Győrbe edzőtáborozni (ők meg jöttek hozzánk síelni). A későbbiekben rászoktattam védenceimet a nagyon kemény munkára.

Hogyan szedte össze a gyerekeket?
Jöttek az iskolából.

Szervezett toborzással?
Igen. A mi iskolánkban ez természetes volt, magam toboroztam. Elmentem a szlovák alapiskolába is az igazgatóhoz, körbejártuk az osztályokat, s elmondtuk, aki akar, jelentkezhet. Később bevettem közénk az alapfokon tanító testnevelő tanárokat, a feleségemtől kezdve Ürge Józsin keresztül a szlovák iskolában tanító Horváth Árpiig, meg mindenkit, akit lehetett. Besegítettek az általános képzésbe, később a vízen is. Mindenkit be kellett gyűjtenem, nem csak a gyerekeket.

Volt elég belőlük?
Volt. Ezt a sportot a válogatotti fokig lehet gyűrni. Bár talentum is kell hozzá, nem csak fizikai és pszichés adottságok, meg a szülői támogatás is szükséges. Az atlétikában például ez nem érvényes, arra születni kell. Nagyon a gyorsaságot sem lehet fejleszteni. De a kajak-kenuban, különösen ha tizenhárom-tizennégy éves korban az ember megnyomja, az általános állóképességet nagyban lehet fejleszteni.

Válogatni is lehetett a gyerekek között?
Nem minden évben volt egyforma a felhozatal. Akadtak évfolyamok, amikor nehezen lehetett kiválasztani a gyerekeket az iskolából. Aki jól futott meg jól mászott a kötélen, azt szívesen bevettem. De csak azok maradtak, akik akarták csinálni.

Könnyű volt meghonosítani Somorján a kajak-kenut?
Nagyon nehéz, mégpedig azért, mert hiányzott a felszerelés. Mindenfelé jártunk érte. Pénzért kellett könyörögni több helyütt, megalázkodni, kilincselni. Nem volt egyszerű elhitetni az emberekkel, hogy az nem nekem kell... Nehéz idő volt! Rongyos gárda voltunk annak ellenére, hogy eredményeink voltak. Egyszer az észak-csehországi Jablonecben azon nevettünk, hogy a foltos, ragasztott hajókkal elvertünk mindenkit. Špaček Palónak is, aki vízi rendőrtiszt volt, és a titkárunk, nagyon tetszett az ottani aratásunk. Akkor tényleg jó volt a csapat. Abban az időszakban a legjobbak között harcoltunk, a Pardubicével és a Slavia Prahával. A csehek se tudták felfogni a csehszlovák bajnokság döntőjében, a prágai Császárréten, bomba jó, mondogatták: első – somorjai, második – somorjai, harmadik – somorjai, ötödik – somorjai.... Hogy csinálod? – kérdezgették tőlem. Tátoš Lajos edző kolléga válaszolt: „Versenyzőink kecsketejet isznak és szénában alszanak.” Egyszerűen a gyerekek mellett az edző kollégákat, testnevelő tanárokat is fanatizálni kellett. És sikerült. A végén már leülhettem a kispadra. De hát nem ültem le, még nyolcvankét éves koromban is edzettem.

Említette, hogy nem volt könnyű a kezdet. Mi kellett feltétlenül ahhoz, hogy a kajak-kenu gyökeret eresszen a városban?
Magam sem tudom. Több pozsonyi barátom mondta, hogy nekem könnyű, mert Somorján nincs semmi, azért kajakoznak szívesen a gyerekek, ezzel szórakoznak. Pozsonyban nehezebb a dolguk, mert ott van mozi meg minden más, a sportágak között is válogatni lehet, elszippantják a gyerekeket. Somorján az történt, hogy én szippantottam el a gyerekeket mind a két alapiskolából. Meg a foci, mert sokan azt hitték, hogy a sport csak a foci lehet, semmi más. Eleinte nagyon szomorúak voltak, hogy olyan tornatanár jött, aki nem focizik. A sport iskolán kívüli tevékenységnek is mondható. Mindig azt mondtam a szülőknek, hogy nem baj, ha nem olimpiai bajnok a csemetéjük, de erős, edzett, akaraterős egyén lesz, és különben is, a sport hasznos foglalkozás, a gyerek nem csavarog, nem drogozik.

2024-06-03T18:31:31+00:002024.06.03.|Kategória: Címlap, Sportághonosítók|Sportág: , |