2020-ban – 1964 után másodszor – lett volna Tokió a nyári olimpia házigazdája. Idén már nem lesz, mert a koronavírus miatt 2021-re halasztották, így nem tudjuk, kik lehettek volna sportolóink közül a versenypályákon. Azt viszont tudjuk, hogy amikor először szervezett Tokió olimpiát, akkor két olyan sportolónk indult, aki valamilyen módon kötődik Szlovákia mai területéhez: a labdarúgó Nógrádi Ferenc (szül. Neuwirth Ferenc), aki Kassán született, és tagja volt az olimpiai bajnok magyar válogatottnak, valamint a füleki születésű úszó, Patóh Magda, aki kiesett az előfutamban, szintén magyar színekben versenyzett.
Frissebb híján nézze át velünk olimpikonjaink időszerű listáját, melybe már belekerült a szöuli játékokon bemutatkozó öt sportolónk közé a dunaszerdahelyi születésű Schwendtner József szabadfogású birkózó is, aki az 57 kilóban nem jutott tovább csoportjából. Rajta kívül még két atléta, a diszkoszvető Bugár Imre és a gyalogló Szikora Pál, egy további birkózó, Jankovics Tibor és Szabó Attila kajakos szerepelt a szöuli sportpályákon az akkori Csehszlovákia színeiben.
Olimpikonjaink eredménylistája
1896-tól 2016-ig harmincegy nyári olimpiát jegyez a sporttörténelem. Rióban 2016 augusztus 5-től 21-ig volt a XXXI, Tokóban 2021-ben lesz a halasztott XXXII.
Szlovákia mai területéhez kötődő sportolóink az Osztrák-Magyar Monarchia, Csehszlovákia és Szlovákia érájában indultak magyar, csehszlovák vagy szlovák színekben az ötkarikás játékokon. Attól függően, állampolgárságuk szerint melyik ország olimpiai bizottsága nevezte őket. Annak szerezték aztán a dicsőséget is. Vegyük sorra az egyes játékokat:
1896 (Athén, 1 induló)
Szokolyi Alajos (1871, Kisgaram, Hronec–1932, Bernecebaráti) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – 100 m: 3. (12,6 mp), hármasugrás: 4. (11,26 m), 110 m gátfutás: kiesett az előfutamban
1900 (Párizs, 2)
Halmay Zoltán (1881, Magasfalu, Vysoká pri Morave–1956, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Úszás – 200 m gyors: 2. (2:31,4), 4000 m gyors: 2. (1:08:55,4), 1000 m gyors: 3. (15:16,4)
Speidl Zoltán (1880, Losonc--1917, Budapest) -- magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika -- 800 m: 5.
1904 (St. Louis, 2)
Halmay Zoltán (1881, Magasfalu, Vysoká–1956, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Úszás – 50 yard gyors: 1. (28,0), 100 yard gyors: 1. (1:02,8)
Kiss Géza (Klein Géza, Drippei Géza) (1882, Alsópálfala–1952, Budapest) – magyar színekben indult
Úszás – 1 mérföld gyors: 2. (28:28,2), ½ mérföld gyors: 3. (nem mérték az idejét)
1908 (London, 5)
Halmay Zoltán (1881, Magasfalu, Vysoká–1956, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Úszás – 4x200 m gyors: 2., 100 m gyors: 2. (1:06,2)
Kóczán Mór (álnév: Kovács Miklós) (1885, Kocs–1972, Alsógöd) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – gerelyhajítás – szabad stílus: kiesett a selejtezőben (35 m), gerelyhajítás: kiesett a selejtezőben, diszkoszvetés – szabad stílus: kiesett a selejtezőben (32,76 m), súlylökés: kiesett a selejtezőben
Luntzer György (Juraj Luntzer) (1886, Pozsony–1942, Erdély) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – diszkoszvetés – szabad stílus: 7. (38,34 m), diszkoszvetés: kiesett a selejtezőben, gerelyhajítás – szabad stílus: kiesett a selejtezőben
Birkózás – kötöttfogás, 93 kg: kiesett az 1. fordulóban
Prokopp Sándor dr. (1887, Kassa–1964, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Sportlövészet – tetszés szerinti fegyver, 300 m összetett: 43. (627)
Zulawszky Béla (1869, Tőketerebes–1914, Szarajevó) – magyar színekben a monarchia alatt
Vívás – kard: 2., párbajtőr: kiesett az 1. fordulóban
1912 (Stockholm, 12)
Deván István (Štefan Deván) (1890, Pozsony–1977, Kempten, Németország) – magyar színekben a moanarchia alatt
Atlétika – 200 m síkfutás: elődöntő (22,9 mp), 400 m síkfutás: előfutamban kiesett, 4x400 m: előfutamban kiesett
Forgács-Faczinek Ferenc (František Forgács-Faczinek) (1891, Pozsony–?????) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – 800 m: kiesett az előfutamban, 1500 m: kiesett az előfutamban
Hégner-Tóth Jenő (1894, ???–1915, Homonna) – magyar színekben a monarchia alatt
Vízilabda: 5.
Jankovich István (Štefan Jankovich) (1889, Pozsony–1974, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – 100 m síkfutás: elődöntő, 4x100 m futóváltó: elődöntő
Kehrlingh Béla (1891, Spišská Sobota–1937, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Tenisz – egyes: kiesett a 3. fordulóban, páros: Zsigmonddal az oldalán kiesett a 2. fordulóban
Kmetykó Aradi Lajos (Ľudovít Kmeťko) – magyar színekben a monarchia alatt
Szertorna, csapat – szabadon választott gyakorlat: 2.
Kóczán Mór (álnév: Kovács Miklós) (1885, Kocs–1972, Alsógöd) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – gerelyhajítás: 3. (55,50 m), gerelyhajítás két kézzel: 12. (86,39 m), diszkoszvetés: 33. (33,30 m)
Luntzer György (Juraj Luntzer) (1886, Pozsony–1942, Erdély) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – diszkoszvetés: 21. (37,88 m), diszkoszvetés két kézzel: 20. (csak egy kézzel volt érvényes dobása: 37,88 m)
Prokopp Sándor dr. (1887, Kassa–1964, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Sportlövészet – hadipuska, 300 m: 1. (97)
Szobota Ferenc (František Szobota) (1891, Kassa–1939, Lőcse) – magyar színekben a monarchia alatt
Atlétika – 100 m síkfutás: elődöntő, 4x100 m váltófutás: elődöntő
Wenk János (1894, Čadca–1962, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Úszás – 100 m hát: előfutam – első: 1:28,6, második: kizárás, 4x200 m gyorsváltó: előfutamban indult
Vízilabda: 5.
Zulawszky Béla (1869, Tőketerebes–1914, Szarajevó) – magyar színekben a monarchia alatt
Vívás – kard: helyezetlen, tőr: helyezetlen
1916 (az I. világháború miatt elmaradt)
1920 (Antwerpen) – Magyarország nem indulhatott
1924 (Párizs, 9)
Balázs Gyula (1901, Budapest–1970, Prága) – csehszlovák színekben
Úszás – 100 m gyors: kiesett az előfutamban (1:11,8 perc)
Műugrás – 9.
Bitskey Zoltán (1904, Zólyom–1988, Miskolc) – magyar színekben
Úszás – 200 m mell: elődöntő (3:09,2)
Kehrlingh Béla (1891, Spišká Sobota—1937, Budapest) – magyar színekben a monarchia alatt
Tenisz – egyes: kiesett a 4. fordulóban, páros: Kelemennel az oldalán kiesett az 1. fordulóban
Kóczán Mór (álnév: Kovács Miklós) (1885, Kocs–1972, Alsógöd) – csehszlovák színekben
Atlétika – gerelyhajítás: 22. (48,39 m)
Kucsera Miklós (1902, Budapest–1987, Pozsony) – csehszlovák színekben
Atlétika – magasugrás: kiesett a selejtezőben (173 cm)
Neményi Béla (1919, Kassa–1945, Pozsony) – csehszlovák színekben
Vízilabda: 4.
Prokopp Sándor dr. (1887, Kassa–1964, Budapest) – magyar színekben
Sportlövészet – pisztoly, 25 m: 53., tetszés szerinti fegyver, 600 m: 55. (70)
Uhlyárik Jenő (1893, Lőcse–1974, Budapest) – magyar színekben
Vívás – kard, csapat: 2.
Wenk János (1894, Čadca–1962, Budapest) – magyar színekben
Vízilabda: 5.
1928 (Amszterdam, 4)
Balázs Gyula (1901, Budapest–1970, Prága) – csehszlovák színekben
Műugrás – kiesett a selejtezőben
Barsi László (Tomaschek László) (1904, Léva–1975, Budapest) – magyar színekben
Atlétika – 400 m: elődöntős (49,2 mp), 800 m: elődöntős (1:56,2), 4x400 m váltó: helyezetlen)
Kövesi Margit (1907, Selmecbánya) – magyar színekben
Szertorna – csapat: 4.
Szepes Béla (Vojtech Strauch) (1903, Igló–1986, Budapest) – magyar színekben
Atlétika – gerelyhajítás: 2. (65,26 m)
1932 (Los Angeles, 1)
Wenk János (1894, Čadca–1962, Budapest) – magyar színekben
Vízilabda: utazó tartalék
1936 (Berlin, 6)
Abay-Nemes Oszkár (1913, Diószeg–1959, Pécs) – magyar színekben
Úszás – 100 m gyors: helyezetlen, 4x200 m gyors – szabad stílus: 3.
Ballya Hugo (1908, Kassa—1995, Budapest) – magyar színekben
Evezés – nyolcas: 5.
Barcza Elemér (1904, Nagylámos) – magyar színekben
Lovassport – díjugratás: a ló akadálymegtagadása miatt visszalépett
Czinger Gyula (1905, Nemesócsa–1979 ????) – magyar színekben
Súlyemelés – 75 kg: 16.
Molnár István (Štefan Fazekaš) (1913, Galánta–1983, Budapest) – magyar színekben
Vízilabda: 1.
Sarlós József (1909, Párkány–1996, Budapest) – magyar színekben
Szertorna – csapat: 7.
1940 (a II. világháború miatt elmaradt)
1944 (a II. világháború miatt elmaradt)
1948 (London, 3)
Buronyi (MOB-forrás szerint: Burunyi) László (nincs adat róla a MOB bejegyzésében, szlovák forrás szerint: 1918, Krompachy–1982 ????) – magyar színekben
Súlyemelés – félnehézsúly (82,5 kg): 10. (355)
(2019. február 11-én érkezett honlapom címére ez az üzenet: Tisztelt Uram!Buronyi László unokája vagyok. Gratulálok a gyűjtő munkájához. Arra kérem ha már szerepelteti nagypapám nevét azt helyesen tegye. Kérem javítsa a "Burunyi"-t Buronyi-ra. Egy kis plusz információ: elhunyt Budapesten (Csepelen). Megértését köszönöm. Üdvözlettel Buronyi Mónika.) – ennek alapján javítottam a honlapon.
Módosított változat: Buronyi László (1918, Krompachy–1982, Budapest, Csepel) – magyar színekben
Súlyemelés – félnehézsúly (82,5 kg): 10. (355)
Németh Imre (1917, Kassa–1989, Budapest) – magyar színekben
Atlétika – kalapácsvetés: 1. (56,07 m)
Torma Gyula (1922, Budapest–1991, Prága) – csehszlovák színekben
Ökölvívás – 67 kg: 1.
1952 (Helsinki, 5)
Buronyi (MOB-forrás szerint: Burunyi) László (nincs adat róla a MOB bejegyzésében, szlovák forrás szerint: 1918, Krompachy–1982 ????) – magyar színekben
Súlyemelés – +90 kg: szakításban megsérült, és nem fejezte be a versenyt
(2019. február 11-én érkezett honlapom címére ez az üzenet: Tisztelt Uram!Buronyi László unokája vagyok. Gratulálok a gyűjtő munkájához. Arra kérem ha már szerepelteti nagypapám nevét azt helyesen tegye. Kérem javítsa a "Burunyi"-t Buronyi-ra. Egy kis plusz információ: elhunyt Budapesten (Csepelen). Megértését köszönöm. Üdvözlettel Buronyi Mónika.) – ennek alapján javítottam a honlapon.
Módosított változat: Buronyi László (1918, Krompachy–1982, Budapest, Csepel) – magyar színekben
Súlyemelés – félnehézsúly (82,5 kg): 10. (355)
Csermák József (1932, Szenc–2001, Tapolca) – magyar színekben
Atlétika – kalapácsvetés: 1. (60,34 m – világcsúcs, elsőként szárnyalta túl a 60 métert)
Németh Imre (1917, Kassa–1989, Budapest) – magyar színekben
Atlétika – kalapácsvetés: 3. (57,74 m)
Szikora Ilona (Józsa Dezsőné) (1918, Turócszentmárton) – magyar színekben
Atlétika – diszkoszvetés: 8. (41,61 m)
Torma Gyula (1922, Budapest–1991, Prága) – csehszlovák színekben
Ökölvívás – 67 kg: negyeddöntős
1956 (Melbourne, 4)
Berzsenyi Barnabás (1918. február 12, Ipolyság–1993. Június 18., Osnabrück) – magyar színekben
Vívó, párbajtőr: 2. csapat
Csermák József (1932, Szenc–2001, Tapolca) – magyar színekben
Atlétika – kalapácsvetés: 5. (60,70 m)
Tábori (Talabircsuk) László (1931, Kassa–2018, Los Angeles) –magyar színekben
Atlétika – 1500 m futás: 4. (3:42,4), 5000 m futás: 6.
Az olimpiáról nem tért haza, Kaliforniába költözött.
Torma Gyula (1922, Budapest–1991, Prága) – csehszlovák színekben
Ökölvívás – 75 kg: 2. forduló
1960 (Róma, 3)
Csermák József (1932, Szenc–2001, Tapolca) – magyar színekben
Atlétika – kalapácsvetés: 18. (59,72 m)
Tóth Béla (1938, Baka) – csehszlovák színekben
Birkózás – kötöttfogás, 62 kg: 6.
Tőre József (1933, Bolyk–????, Prága) – csehszlovák színekben
Ökölvívás – 60 kg: kiesett az 1. fordulóban
1964 (Tokió, 2)
Nógrádi Ferenc (Neuwirth Ferenc) (1940, Kassa) – magyar színekben
Labdarúgás: 1.
Patóh Magda (1948, Fülek) – magyar színekben
Úszás – 100 m gyors: kiesett az előfutamban (1:03,0)
1968 (Mexikóváros, 1)
Bende Júlia (1940, Komárom) – csehszlovák színekben
Röplabda: 6.
1972 (München, 5)
Juhász Péter (1948, Losonc) – magyar színekben
Labdarúgás: 2.
Lokšáné Rácz Katalin (1950, Kassa) – csehszlovák színekben
Vívás – tőr, egyéni: 11.
Patóh Magda (1948, Fülek) – magyar színekben
Úszás – 100 m gyors: 7. (1:00,28, előfutamban: 59,47), 4x100 m vegyesváltó: kiesett az előfutamban
Šuranová Kuczman Éva (1946, Ózd) – csehszlovák színekben
Atlétika – távolugrás: 3. (667 cm)
Vass Károly (1944, Ipolyság) – magyar színekben
Kézilabda: 8.
1976 (Montreal, 3)
Lokšáné Rácz Katalin (1950, Kassa) – csehszlovák színekben
Vívás – tőr, egyéni: elődöntős (13–16.)
Šuranová Kuczman Éva (1946, Ózd–2016. december 31., Pozsony – csehszlovák színekben
Atlétika – távolugrás: kisesett a selejtezőben
Vass Károly (1944, Ipolyság) – magyar színekben
Kézilabda: 6.
1980 (Moszkva, 4)
Bugár Imre (1955, Csallóközkürt) – csehszlovák színekben
Atlétika – diszkoszvetés: 2. (66,38 m)
Németh Jolán (1954, Nyárasd) – csehszlovák színekben
Kézilabda: 5.
Lokšáné Rácz Katalin (1950, Kassa) – csehszlovák színekben
Vívás-- tőr, egyéni: 7.
Polacsek Piroska (1954, Dunaszerdahely) – csehszlovák színekben
Kézilabda: 5.
1984 (Los Angeles) – az akkori szocialista tábor – Magyarországot és Csehszlovákiát is beleértve – bojkottálta a játékokat
1988 (Szöul, 5)
Bugár Imre (1955, Csallóközkürt) – csehszlovák színekben
Atlétika – diszkoszvetés: 12. (60,88 m)
Jankovics Tibor (1960, Komárom) – csehszlovák színekben
Birkózás – kötöttfogás, 52 kg: 6.
Schwendtner József (1963, Dunaszerdahely) – csehszlovák színekben
Birkózás – szabadfogás, 57 kg: nem jutott tovább a csoportból
Szabó Attila (1966, Komárom) – csehszlovák színekben
Kajak-kenu – 500 m, K1: 6., 1000 m, K1: 7.
Szikora Pál (1952, Losonc) – csehszlovák színekben
Atlétika – 50 km gyaloglás: 10. (3:47:04)
1992 (Barcelona, 6)
Bergendi Zoltán (1969, Vágsellye) – csehszlovák színekben
Kézilabda: 9.
Bugár Imre (1955, Csallóközkürt) – csehszlovák színekben
Atlétika – diszkoszvetés: 20. (58,70 m)
Szabó Attila (1966, Komárom) – csehszlovák színekben
Kajak-kenu – 500 m, K1: elődöntő, 1000 m, K4: 4.
Szikora Pál (1952, Losonc) – csehszlovák színekben
Atlétika – 50 km gyaloglás: 27. (4:17:49)
Vidumanský László (1961, Kassa) – csehszlovák színekben
Vízilabda: 12.
Vími Roland (1969, Dunaszedahely) – csehszlovák színekben
Asztalitenisz – egyéni: kiesett az 1. fordulóban
1996 (Atlanta, 3)
Kollár Roman (1974, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Birkózás – szabadfogás, 52 kg: három forduló után kiesett
Orosz Csaba (1971, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, C2: 7. (Pálešsel), 500 m, C2: 8. (Pálešsel)
Szabó Attila (1966, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K2: elődöntő (Kadnárral)
2000 (Sydney, 8)
Fernyák István (1973, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Birkózás – szabadfogás, 63 kg: 8.
Gergely István (1976, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Vízilabda: 12.
Gyurcsi Géza (1976, Pozsony) – szlovák színekben
Vízilabda: 12.
Lérant Péter (1977, Komárom) – szlovák színekben
Labdarúgás: 13.
Riszdorfer Mihály (1977, Pozsonypüspöki) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K2: 6. (Bačával), 500 m, K2: elődöntős (Bačával)
Riszdorfer Richárd (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 4.
Tarr György (1979, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 4.
Vlček Erik (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 4.
2004 (Athén, 7)
Bátky Attila (1973, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Birkózás – kötöttfogás, 84 kg: 10.
Fernyák István (1973, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Birkózás – szabadfogás, 66 kg: 16.
Gergely István (1976, Dunaszerdahely) – magyar színekben
Vízilabda: 1.
Pálkovács Zoltán (1981, Rimaszombat–2010, Aspang – Ausztria) – szlovák színekben
Cselgáncs – 100 kg: kiesett az 1. fordulóban
Riszdorfer Mihály (1977, Pozsonypüspöki) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 3.
Riszdorfer Richárd (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 3.
Vlček Erik (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 3.
2008 (Peking, 10)
Bátky Attila (1973, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Birkózás – kötöttfogás, 84 kg: 19.
Gergely István (1976, Dunaszerdahely) – magyar színekben
Vízilabda: 1.
Kovacsicz Mónika (1983, Komárom) – magyar színekben
Kézilabda: 4.
Ódor Éva (1979, Komárom) – szlovák színekben
Asztalitenisz – egyes: kiesett a 2. fordulóban
Pálkovács Zoltán (1981, Rimaszombat–201, Aspang – Ausztria) – szlovák színekben
Cselgáncs – 100 kg: kiesett az 1. fordulóban
Riszdorfer Mihály (1977, Pozsonypüspöki) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 2.
Riszdorfer Richárd (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 2.
Tarr György (1979, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 2.
Varga Erik (1976, Vágsellye) – szlovák színekben
Sportlövészet – férfitrap: 9. (117)
Vlček Erik (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 2.
2012 (London, 4)
Gelle Péter (1984, Érsekújvár) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K2: 8. (3:12,513), K4: 6. (2:56,771)
Varga Erik (1976, Vágsellye) – szlovák színekben
Sportlövészet – férfitrap: 12. (121) – nem jutott a döntőbe
Vlček Erik (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K2: 8. (3:12,513), K4: 6. (2:56,771)
Tarr György (1979, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4: 6. (2:56,771)
2016 (Rio de Janeiro, 7)
Farkas Vince (1993, Somorja) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, C1
Gelle Péter (1984, Érsekújvár) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K1
Linka Tibor (1995, Dunaszerdahely) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4, 500 m, K2 ???
Ódor Éva (1979, Komárom) – szlovák színekben
Asztalitenisz – egyes: kiesett az 1. fordulóban
Vlček Erik (1981, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4, 500 m, K2 ???
Tarr György (1979, Komárom) – szlovák színekben
Kajak-kenu – 1000 m, K4, 500 m, K2 ???
Varga Erik (1976, Vágsellye) – szlovák színekben
Sportlövészet – férfitrap: 21. (nem jutott a döntőbe)
(Pontosítva: 2020. március 31-én)