Tizenöt éve rúgják versenyszerűen a tizenegyeseket Gútán. Tizenkét fejezete le is zajlott a tornának. 2017. augusztusában volt a legutóbbi. Balogh Árpád nagy kedvvel szervezi, a hagyományos búcsú és vásár igazi színfoltja. Honlapunk a mesterlövők csatározásainak évek óta médiapartnere. Idén sem volt ez másképp.
Pillantsunk bele a krónikába, amely csak honlapunkon nyílik ki teljes gazdagságában. Soraiból kiderül, hogy a verseny évekig a gútaiak felségterülete volt: 2003-tól sorrendben Bagita Roland, Máté Zsolt, Mrska Mihály, Tánczos Oszkár, Ferenc Zoltán, Szlatky Zsolt, ifj. Sógor Ervin, Czucz Márió és Szulcsányi Erik vitte haza a győztesnek járó jutalmat. Senki sem ismételt, de mindig gútai nyert. De 2013 óta mintha elvágták volna a gútai fonalat. Kétszer a tanyi Adamik Iván győzött, és 2017-ben egy másfajta duplázó tűnt fel: a bogyaréti Both Richárd két helyet is lefoglalt a dobogón. Egyik énjével nyert, a másikkal (kétszer lehetett nevezni) pedig harmadik lett. Milyen duplázó érkezik a következő versenyre?

A látszat részben csal. A dobogósok között egy kakukktojás is található, balról az első a balonyi Vida Barnabás, aki negyedik lett, mellette Both Richárd, aki győzött és harmadik is lett, tőle jobbra az ekecsi Simon Dávid, aki második lett, valamint Balogh Árpád szervező. És mögöttük honlapunk ponyvája látható.
Addig is nézzük végig az eddigi dicsőséglistát, és az idei felvonáson készült képeket.
A Gútai Tizenegyesrúgó verseny dobogósai
2003: 1. Bagita Roland, 2. ifj. Németh Imre, 3. Máté Zsolt
2004: 1. Máté Zsolt, 2. ifj. Németh Krisztián, 3. Tóth Zoltán
2005: 1. Mrska Mihály, 2. Branislav Hamar (nagysurányi), 3. Juraj Pajtinka (ógyallai)
2006: elmaradt
2007: elmaradt
2008: 1. Tánczos Oszkár, 2. Szlatky Zsolt, 3. Sladký Richárd
2009: 1. Ferencz Zoltán, 2. Kalmár Lajos (negyedi), 3. Szlatky Zsolt
2010: 1. Szlatky Zsolt, 2. Sladký Richárd, 3. Cong Nguyen Peter (komáromi)
2011: 1. Ifj. Sógor Ervín, 2. Mrska Mihály, 3. Szőcs Tamás (negyedi)
2012: 1. Czucz Márió, 2. Balogh Árpád, 3. Szlatky Zsolt
2013: 1. Szulcsányi Erik, 2. Rigó Szabolcs, 3. Kürti András
2014: 1. Adamik Iván (tanyi), 2. ifj. Sógor Ervin, 3. Gőgh Zsolt
2015: elmaradt
2016: 1. Adamik Iván (tanyi), 2. Rigó Szabolcs, 3. ifj. Sógor Ervín
2017: 1. Both Richárd (Bogyarét), 2. Simon Dávid (Ekecs), 3. Both Richárd
Megjegyzés: csak a nem gútaiak neve mellett szerepel, hogy honnan érkezett