Alkalmanként megjelenő Régi idők focija sorozatunk településeink múltjának sajátosságait tárja elénk, hogy emlékezzünk, s ne feledjük, milyen utat járt meg a labda, míg eljutott mai valóságába. Csemegézésünket a Dunaszerdahelyi járásban fekvő Diósförgapatonyban kezdjük. Aki elmondja: Tengeri József egykori helyi labdarúgó, aki a múlt század harmincas éveiben játszott. A ma emberének többet elárul róla, hogy ő Miklós Imre, az ismert gólerős csallóközi csatár nagyapja.
„A kapufák fából készültek, a hálót viszont durva kerítésdrót helyettesítette. Kornerzászlókat szúrtunk a pálya négy sarkába, a vonalazást elvégeztük a meccs előtt. Erről bővebbet is tudok mondani, hiszen előbb gyerekként önszorgalomból, később fizetett pályagondnokként rendszeresen foglalkoztam a pálya előkészítésének teendőivel. Öntözőkannát ragadtam, homokot, mészport öntöttem bele, s kezdődhetett a csíkozás. A füvet esetenként csak az égiek locsolták meg. A hepehupás talajon pattogott a laszti, de ugyan ki foglalkozott ilyen apróságnak tűnő problémákkal, hiányosságokkal? A felszerelést, a nadrágot és a mezt a focistafeleségek mosták, a csukákat mi magunk tisztítottuk, varrogattuk. Akinek két-három egyforma gatyája volt, az a felesleges darabokat a társaknak kölcsönözte, hogy a pályán lehetőleg felismerjük egymást. A cipőkhöz egyedi módon jutottam, Idegenben, mondjuk a mátyusföldi csapatoknál vizitelve, kicseréltem roggyant-rozzant állapotba került csukáimat. Így szinte álladóan tökéletes lábbeliben kergettem a labdát. Bocsánatos bűnömet már bátran nagydobra verhetem, hiszen elévültnek számít... Öltöző híján a falun keresztül masíroztunk a pályára. Persze a délceg fiatalembereket a lányok fürkésző tekintete kísérte. De sokszor megesett velem, hogy a leánykórus zengte a „Jön a Tengeri, jön a Tengeri! – mondatot. A bátrabbak puszival is szolgáltak... Előbb lovaskocsin, később traktorral utaztunk a meccsek helyszínére. A második világháború után viszont a tehergépkocsi plátóján volt bérelt helyük a focistáknak... Az információ, hogy mikor és hol lépünk pályára, szájról szájra terjedt.”
(Forrás: Patonyföld, szlomasport-repró)