Huszonöt pontos előnnyel lett a lányok versenyének győztese az atlétikai négytusában az idei Diákolimpián. Nagy Szilvia, a csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola tanulója emellett megnyerte a krikettlabdadobást, valamint a 60 és a 300 méteres futást is. Tarolásáról beszélgettem vele.

Először indultál?
Másodszor.

Két éve hogyan végeztél?
Második voltam, szintén a négytusában.

Most hogyan ment a versenyzés az egyes számokban?
Háromban, vagyis krikettlabdadobásban, 60 méteren és 300 méteren is nyertem, mindössze távolugrásban végeztem a második helyen, de ott is nagy egyéni csúccsal, 476 centivel lettem második.

Csúcsteljesítményt nyújtottál a Diákolimpián?
Mondhatni igen.

Valami ilyesmire készültél?
Igen. Nyerni jöttem. A két évvel ezelőtti második helyem után csak én győzhettem.

Verseny közben egyszer sem forgott kockán az elsőséged?
Akkor már nem, de előtte volt bennem izgalom.

A négytusa történései hogyan néztek ki belülről?
Minden versenyszám előtt izgultam, de a rajt után, vagy nekifutáskor már megnyugodtam, tudtam, hogy jó lesz.

Mikor léptél szövetségre az atlétikával?
Ötödikes korom óta. Már előtte is atletizáltam, de nem ilyen nagyban.

Netán versenyszerűen is űzöd?
Focizom.

Hol?
A DAC ificsapatában, első ligát játszunk.

Focista létedre hova helyezhető ez a siker?
Ez a csúcs! Beérett a sok munka gyümölcse.

Hogyan hatott rád a Diákolimpia hangulata?
Nagyon családias volt, idén is nagyon tetszett.

J. Mészáros Károly (www.szlomasport.sk)

Minden a Diákolimpiáról a Bajnokságaink rovatban olvasható