Amit a lelátó már hetek óta kért, jelzett, bekövetkezett. 2024. november 27-én menesztette a DAC labdarágóklub Xisco Munoz vezetőedzőt. Azt a spanyol szakembert, akit egy éve igazolt le a dunaszerdahelyi egyesület olyan helyzetben, amikor már a felsőházba kerülés is egyre reménytelenebbé vált. Csapatát mégis bevitte a legjobb hat közé, hogy aztán huszáros hajrával a bajnoki dobogó második fokára érjen védenceivel. Nagy volt az öröm Dunaszerdahelyen, a szurkolók, pártolók és mindenki körében, aki kötődik valamilyen módon a DAC-hoz. A klubvezetés meg rátett egy lapáttal, és további két évre meghosszabbította a spanyol sikerember szerződését. A hidegzuhany nyáron érkezett, és végigkísérte az azóta eltelt hónapokat. Alábbhagyott a csapat tavaszi lendülete, mintha elfelejtettek volna játszani a fiúk, legtöbbször tanácstalanul vették fel a harcot az ellenfelekkel szemben. Spanyol edzőjük meg mondta a magáét, de a javulás nem érkezett. Közben volt két kupában is váratlan kudarc, hatalmasra nőt a lemaradás a bajnoki éllovasok mögött, és a szurkolók szépen fogytak a lelátóról, a legutóbbi hazai összecsapáson számuk rekordminimumra eset vissza. Ekkor jött a döntés, Xisco Munor menesztése.
A spanyol szakember 2023. november 21. és 2024. november 27. között volt a DAC vezetőedzője, a dunaszerdahelyi csapat élvonalbeli szereplése alatt immár a 30. kiválasztottként. Harminchárom bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, s ezzel a számmal megosztva 10. Tomislav Mariccsal.
Helyét – egyelőre megbízott edzőként három bajnokira – az őszi idény végéig Branislav Fodrek foglalta el. Ő 1967 óta a DAC negyedik megbízott vezetőedzője, Grajcár Antal (2x, 1995, 1999), Michal Kuruc (2x, 2008, 2021) és Németh Antal (1x, 2021) után.

A DAC vezetőedzőiről készült adatbankunk ennél jóval többet is elárul.

Kik ültek eddig a DAC kispadján?
(Áttekintésünkben egészen 1967-ig merészkedtünk)

Ján Greššo (1967–68) – megnyerte csapatával a kerületi bajnokságot, és feljutottak a a csehszlovák harmadik vonalat jelentő divízióba

Gőgh József 1968–69)

Viliam Široký (1969)

Jozef Kmeť (1969)

Emil Pažický (1969)

Gustáv Mráz (1970–71)

Jozef Novodomský (1971–72)

Jozef Papeš (1972)

Ján Ferjančík (1973–74)

Anton Moravčík (1974–1975)

Gőgh József (1975)

Gödölle Béla, Ollé Lajos (1975–76)

Gödölle Béla (1977–78)

Vladimír Hrivnák (1978–81)

Štefan Jačiansky (1981)

Anton Richtárik (1982)

Szikora György (1982–84) – II. liga

Pecze Károly (1984–89) – II. liga, 1985-től csehszlovák élvonal

Anton Dragúň (1989–90) – csehszlovák élvonal

Szikora György (1990–91) – csehszlovák élvonal

Vladimír Hrivnák (1991–92) – csehszlovák élvonal

Dušan Radolský (1992. július 1.–1993. június 30.) – csehszlovák élvonal

Ladislav Škorpil (1993–94) – szlovák élvonal

Jozef Valovič (1994–95) – szlovák élvonal

Grajcár Antal (megbízott edző) (1995) – szlovák élvonal

Szikora György (1995–96) – szlovák élvonal

Jozef Adamec (1996–97) – szlovák élvonal

Ladislav Škorpil (1997–98) – szlovák élvonal

Dušan Liba (1998) – szlovák élvonal

Vladimír Rusnák (1998–99) – II. liga

Viliam Ilko (1999) – szlovák élvonal

Grajcár Antal (megbízott edző) (1999) – szlovák élvonal

Ladislav Kuna (2000. január 13.–2000. november 20.) – szlovák élvonal + ősztől II. liga

Ladislav Hudec (2001) – II. liga

Szikora György (2001–02) – II. liga

Szaban Tibor (2002) – II. liga

Milan Albrecht (2003) – II. liga

Szikora György (2003) – II. liga

Dušan Liba (2003) – II. liga

Robert Pflug (2004. január 1.–2004. május 31.) – II. liga

Štefan Horný (2004–05) – II. liga

Ladislav Kuna (2005) – II. liga

Fieber Péter (2005) – II. liga

Štefan Zaťko (2005–06) – II. liga

Tibor Mičinec (2006) – II. liga

Milan Albrecht (2006) – II. vonal (I. ligának hívták)

Robert Pflug (2006–07) – II. vonal (I. ligának hívták)

Asghar Sharafi (2007. július 1.–2008. május 12.) – III. liga

Fieber Péter (2008) – III. liga

Milan Đuricic (2008. július 1.–2008. augusztus 17.) – szlovák élvonal

Michal Kuruc (megbízott edző) (2008. augusztus 14.–2008. augusztus 24.) – szlovák élvonal

Werner Lorant (2008. augusztus 29.–2009. április 22.) – szlovák élvonal

Zlatko Kranjcar (2009. április 22.–2009. június 30.) – szlovák élvonal

Kurt Garger (2009. július 4.–2010. május 10.) – szlovák élvonal

Radványi Miklós (2010. május 10.–2011. június 30.) – szlovák élvonal

Štefan Horný (2011. július 1.–2011. augusztus 6.) – szlovák élvonal

Németh Krisztián (2011. augusztus 8.–2012. március 25.) – szlovák élvonal

Werner Lorant (2012. március 26.–2012. április 7.) – szlovák élvonal

Radványi Miklós (2012. június 1.–2015. január 17.) – 2012–13-ban II. vonal, aztán szlovák élvonal

Tomislav Maric (2015. január 17.–2016. május 23.) – szlovák élvonal

Németh Krisztián (2016. május 23.–2016. október 20.) – szlovák élvonal

László Csaba (2016. október 20.–2017. június 9.) – szlovák élvonal

Marco Rossi (2017. június 11.–2018. július 19.) – szlovák élvonal

Peter Hyballa (2018. július 20.–2020. január 3.) – szlovák élvonal

Hélder Cristovao (2020. január 6.–2020. május 31.) – szlovák élvonal

Bernd Storck (2020. június 1.–2021. április 21.) – szlovák élvonal

Németh Antal (megbízott edző: 2021. április 21.–2021. május 22., vezetőedző: 2021. június 2.– 2021. november 9.) – szlovák élvonal

Michal Kuruc (megbízott edző: 2021. november 9.–november 14. – szlovák élvonal

Joao Janeiro (2021. november 15.–2022. május 31. – szlovák élvonal

Adrián Guľa (2022. június 15.–2023. november 17. – szlovák élvonal

Xisco Muñoz (2023. november 21.– 2024. november 27. – szlovák élvonal

Branislav Fodrek (megbizott edző: 2024. november 27.–???? -- szlovák élvonal

(Forrás: A dunaszerdahelyi futball 100 éve – 1904–2004, Wikipédia, DAC 1904.sk , szlomasport-archívum)

Pecze Károly ült legtöbbször a kispadon, Xisco Munoz megosztva a 10. helyen

1985-től 2024. november 27-ig harminc vezetőedzője volt a DAC-nak a (cseh)szlovák élvonalban. Legtöbb első osztályú bajnokin Pecze Károly (120) ült a kispadon. A 2024. november 27-én távozott Xisco Munoz ebben a rangsorban megosztva a 10. helyen végzett (33 mérkőzés).

Íme a lista:

1. Pecze Károly 120
2. Radványi Miklós 86
3. Szikora György 59
4. Ladislav Škorpil 57
5. Peter Hyballa 50
6. Adrián Guľa 46
7. Németh Krisztián 41
8. Jozef Valovič 39
9. Jozef Adamec 36
10–11. Tomislav Maric, Xisco Munoz 33–33
12–14. Kurt Garger, Marco Rossi, Bernd Storck 32–32
15–17. Anton Dragúň, Dušan Radolský és Werner Lorant 30–30
18–19. László Csaba, Joao Janeiro 20–20
20. Németh Antal 19
21. Vladimír Hrivnák 18
22. Ladislav Kuna 15
23. Dušan Liba 12
24. Viliam Ilko 11
25. Zlatko Kranjčar 8
26. Grajcár Antal 6
27–29. Milan Djuricic, Štefan Horný, Hélder Cristovao 4–4
30. Michal Kuruc 2