Szlovákia labdarúgó-válogatottja története során először indulhat az Európa-bajnokságon. 2016-ban Franciaországban léphet pályára a Kozák-legénység. Ilyenkor előjönnek az archívumokból az örökranglisták. Egyet mi is előhúzunk, mégpedig azt, amely arról árulkodik, hogy a szlovák válogatott története során kik voltak a legeredményesebb játékosai. Ezt a listát Róbert Vittek vezeti 23 góllal, s rögtön mögötte található Németh Szilárd, aki 22 alkalommal talált be az ellenfelek kapujába. Szili a 2010-es világbajnokságig vezette a legjobb góllövők mezőnyét, nagy riválisa, a még mindig játszó Vittek négy dél-afrikai találatával azonban elé került. Több Németh Szilárdról és a válogatottban szerzett góljainak krónikája a Sztorik, történetek, esetek rovatban.

 

(Németh Szilárd Komáromban született 1977-ben, s ott is kezdett futballozni, később a pozsonyi Slovanba került, 19 évesen már bemutatkozott a felnőttválogatottban. Ezután a prágai Sparta, a kassai 1.FC és a pozsonyi Inter színeiben játszott. Kétszer volt gólkirály Szlovákiában. Külföldön az angol Middlesbrough, a francia Strasbourg, a német Aachen, majd pályafutása végén – 2011 őszén – az osztrák Hainburg mezét húzta magára. Ötvenkilencszer játszott a szlovák  válogatottban, 22 gól fűződik a nevéhez.)

 

 

Németh Szilárd góljai a szlovák válogatottban

 

Németh Szilárd 1996 és 2006 között 58 mérkőzésen játszott a szlovák válogatottban (először 1996. március 27-én Nyitrán a Szlovákia–Fehéroroszország felkészülési meccsen a 64. percben lépett pályára), évekig meghatározó ember volt a csapatban. Huszonkét gólja eredményességéről árulkodik. Ki ellen, hol és hányszor talált a kapuba. Nézze velünk a listát:

 

1997. február 5, San José: Costa Rica–Szlovákia 2:2 (1 gól) – felkészülési meccs

 

1998. február 7., Limasszol: Szlovákia–Izland 2:1 (1) – ciprusi nemzetközi torna

 

1999. szeptember 8., Dubnica: Szlovákia–Liechtenstein 2:0 (1) – Eb-selejtező

 

2000. augusztus 16., Pozsony: Szlovákia–Horvátország 1:1 (1) – felkészülési meccs

 

2000. október 7., Kisinyov: Moldova–Szlovákia 0:1 (1) – vb-selejtező

 

2000. november 15., Rodosz: Görögország–Szlovákia 0:2 (1) – felkészülési meccs

 

2001. február 27., Algír: Algéria–Szlovákia 1:1 (1) – felkészülési meccs

 

2001.március 28., Nagyszombat: Szlovákia–Azerbajdzsán 3:1 (2) – vb-selejetező

 

2001. szeptember 5., Trencsén: Szlovákia–Moldova 4:2 (1) – vb-selejtező

 

2002. augusztus 21., Olomouc: Csehország–Szlovákia 4:1 (1) – felkészülési meccs

 

2002. október 12., Pozsony: Szlovákia–Anglia 1:2 (1) – Eb-selejtező

 

2003. április 2., Nagyszombat: Szlovákia–Liechtenstein 4:0 (2) – Eb-selejtező

 

2003. április 30., Zsolna: Szlovákia–Görögország 2:2 (2) – felkészülési meccs

 

2003. szeptember 10., Zsolna: Szlovákia–Macedónia 1:1 (1) – Eb-selejtező

 

2004. szeptember 8., Pozsony: Szlovákia–Liechtenstein 7:0 (1) – vb-selejtező

 

2004. október 9., Pozsony: Szlovákia–Litvánia 4:1 (1) – vb-selejtező

 

2005. június 8., Luxembourg: Luxemburg–Szlovákia 0:4 (1) – vb-selejtező

 

2005. november 12., Madrid: Spanyolország–Szlovákia 5:1 (1) – vb-pótselejtező

 

2006. március 1., Párizs: Franciaország–Szlovákia 1:2 (1) – felkészülési meccs

 

 

Kapcsolódó írások:

 

Németh Szilárd legszebb találata

 

Tudja-e, hogy melyik volt a jobbik lába Németh Szilárdnak?

 

Tudja-e, hogy kik magyarok a Százgólosok Klubjában?