A végéhez közeledő esztendőben jeles jubileumhoz érkezett, századik születésnapját ünnepli a bősi futball, kezdte visszapillantását az elmúlt évtizedekre Ágh István, a helyi klub pótolhatatlan szóvivője. Az alábbiakban ezt a szöveget olvashatják.
Élmények csokra
A kezdőrúgástól eltelt száz évre való tekintettel hiányoznak a máglyagyújtók, az alapítók, az egykori vezetők, edzők, labdarúgók, törzsszurkolók. Mindazok, akiket ma köszönthetnénk, megjutalmazhatnánk, akik sok érdekes történetről, emlékezetes mérkőzésről tájékoztathatnának minket. Ők már az égi focipályák lelátóiról figyelik az utódok ténykedését. Kudarcok idején homlokukat ráncolják, a parádés alakítások, gólok láttán önfeledten tapsolnak, éljeneznek. Távoztak az élők sorából, de továbbra is köztünk vannak, emlékeinkben megelevenednek. A bősi labdarúgás centenáriuma kiváló alkalmat kínál arra, hogy emlékezzünk, értékeljünk. Számomra megtiszteltetést jelent, hogy visszapillanthatok, a jubileum kapcsán pár mondatot elmondhatok. Azért esett rám a szervezők választása, mert az utóbbi évtizedekben sportriporterként gyakran megfordultam Bősön, Informálódtam, tudósítottam. Sok élménnyel, tapasztalattal gazdagodtam, új ismerősöket, sportbarátokat szereztem. A tényeket, élményeimet foglalom most csokorba, osztom meg Önökkel. Az idő rövidségére való tekintettel szó sem lehet a teljességről, a legapróbb részletekről.
Leselkedtek a cirmoskereskedők
Az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése után francia katonák szállásolták be magukat a bősi kastélyba. Délutánonként ők futballozgattak, a helybeliek meg lesték őket. Megtudták, hogy a franciák szeretik a macskahúst. Ettől a pillanattól kezdve cirmoskereskedők lettek, árulták a franciáknak a macskákat. A pénzből vettek egy fűzős labdát, miután előzőleg ellesték a játék fortélyait, gyakorolni kezdtek. A kapu két leszúrt bajonett volt.
1927-től Bősi Sportklub
A XIX. század húszas éveinek elején a futball új korszakot nyitott Bősön. A fiatalság szinte rávetette magát a labdarúgásra, az idősebbek látni akarták, hogy mi az a játék, amely ennyire hatalmába kerítette az ifjúságot. A labdarúgás helybeli úttörőinek, ha játszani akartak, nemcsak a labdát kellett jól kezelniük, hanem az ásót, lapátot, kapát, talicskát is. Nagyrészt esti, éjszakai munkával, petróleumlápa világánál maguk építették meg pályájukat a vásártéren. Csak barátságos mérkőzéseket játszottak, leggyakoribb ellenfelek Albár, Felbár és Dunaszerdahely labdarúgói voltak. Később azonban kék-fehérré változott a klubszín, mert az MTK-nak sok híve volt a faluban. A helybeli csapat 1927-ben vette fel a Bősi Sportklub (BSK) nevet, s fehér-zöld színekben játszott.
Tulajdonát, korabeli feljegyzések alapján mindössze egy garnitúra felszerelés és két labda jelentette. A meccsekre kerékpárral, lovaskocsival jártak. A vezetőség Pék Lajossal, a pesti atlétából lett labdarúgóvezetővel az élén nagy lelkesedéssel végezte munkáját.
A kastély tölgyfa ajtaja mentette meg A FIFA-bírót
A II. világháborút megelőző években a BSK a magyar hadsereg által szervezett Győr megyei levente-bajnokságban már a helyezéseket eldöntő gólokért és pontokért küzdött. A komáromi hajógyár, a győri vagongyár, Gúta, Somorja és Aranyos csapatai voltak az ellenfelek. A BSK csapata több idényben a dobogó legfelső fokán végzett. A bajnokságnak a II. világháború vetett véget. A felszabadulás után 1947 őszén rajtolt el a járási labdarúgó-bajnokság, indult be Bősön a szervezett labdarúgás, Ekkor Gróf Árpád, Heizer Aurél, Both Jenő, Gróf János, Bellus Alfréd, Nagy Árpád és továbbiak bábáskodása mellett kezdődött a fociélet. A régi pálya már nem felelt meg a követelményeknek, az Amadé-kastély parkjában megépült az új futballpálya, mely eredetileg korszerű sporttelepnek készült. A létesítmény alapjait le is rakták, de a terv, csak terv maradt. A felsőbb osztályba való jutásra több évet kellett várni. Hol a medveiek, hol pedig a nagymegyeriek jóvoltából nem valósulhatott meg. Később pedig a dunaszerdahelyiek bizonyultak feltörhetetlen diónak. A mindent eldöntő mérkőzésre a bősiek FIFA-játékvezető küldését kérték. A szikrázó összecsapás a szebb napokat megélt Mackó bíró szempontjából is balszerencsésen végződött. A hazai pálya előnyét élvező bősiek vereséget szenvedtek, a bűnösnek vélt sípmestert pedig a kastély egyik szobájának tölgyfa ajtaja mentette meg a szurkolók dühétől.
Tank a csatársor közepén
A régóta dédelgetett álom 1958-ban vált valóra, a csapat bajnoki címet nyert, s ez jogot biztosított a kerületi bajnokságban való szereplésre. 1961-ig sikeresen szerepelt ebben a bajnokságban. Ennek a pozitív eredményeket felvonultató időszaknak a kerületi bajnokság átszervezése vetett véget. A bősi csapat nem az ellenfelekkel, hanem az adminisztrációval szemben maradt alul. A sikercsapat futballistái közül többen visszavonultak, új alakulat formálódott. 1961 és 1968 között váltakozó sikerrel a járási labdarúgó-bajnokságban szerepelt, immár a Družstevník nevet viselte. Jobbára a szurkolók támogatásából tartotta fenn magát, mivel a gyenge eredményeket felmutató szövetkezet a legcsekélyebb anyagi támogatást sem tudta nyújtani. 1966-tól 1979-ig Bodó József állt a futballszakosztály élén. 1968-ban új összetételű csapat kialakítása kezdődött, 1976-ra olyan együttes alakult ki, amely Kuczman Ferenc edző irányításával járási bajnokságot nyert. A bajnokcsapat csatárláncát Csiba Alfréd vezérelte, aki mindent elsodró tankként haladt át az ellenfél védelmén.
Sidó Ferenc, Brányik Sándor és kerületi kupa döntője
Külön fejezetet érdemel az edző posztján tüsténkedő Sidó Ferenc, aki 1977-ben került Bősre. Volt úgy, hogy a népszerű és karizmatikus Francinak megköszönték, de három alkalommal is visszahívták, egy ízben pedig az I. A osztályba vezette a bősi együttest.
Az I. B osztályba került csapatot a szakosztályvezetés 1978-ban újjászervezte, alaposan megerősítette a keretet, s Brányik Sándor szakmai irányításával az I. A osztályba került. Ez az év jelentette az eddigi legnagyobb kiugrást, A Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójára kiírt kupában a nyugat-szlovákiai kerület selejtezőin a Komáromi és a Trencséni járás élcsapatait búcsúztatva a döntőbe jutottak. A kupa kerületi döntőjét a Léva csapatával vívták, tizenegyesekkel Szlovákia legjobb 16 együttese közé kerültek. A tizenhatos döntőben a Spoje csapatát győzték le, a diadalmenetet a ČH Bratislava, a II. liga akkori éllovasa állította meg.
Közben rendkívül biztatóan fejlődött az utánpótlás: 1977-ben járási bajnokságot nyert, a szakmai irányítást Fekete Alfréd, Derzsi Mátyás Kozmér Flórián végezte. 1977-ben az I. A osztályba kerültek. A diákcsapat szintén a kerületi osztályban küzdött a pontokért Bodó István vezetésével.
Bajnokcsapatok gólrekordokkal
A Bősiek 1989-ben megnyerték az I. A osztályt. Két esztendőt húzott le a csapat a kerületi bajnokságban, hogy 1999-ben az élen végezve bejusson a II. Szlovák Nemzeti Liga nyugati csoportjába, itt 1993-ban bajnokok lettek. Méghozzá úgy, hogy a legtöbb gólt rúgták, a legkevesebbet kapták. Fantasztikus tavaszi sorozatot produkáltak, Majoros György edző védencei a 7. helyről törtek az élre, a hazai meccseken nem mentek három gól alá.
Az ifik sem henyéltek, Horváth József legényei az I. B osztályban sorra verték riválisaikat, ugyancsak bajnoki címnek örültek. Méghozzá utcahosszal. Gólarányuk lenyűgöző volt: 136:23. A Most pri Bratislave csapatát 23:3 arányban tarolták le, Puskás Imre 35 góllal járult hozzá az idénybeli gólhozamhoz.
Bene, Buzánszky és Blohin Bősön
A kiváló bősi sportdiplomáciának köszönhetően a településen bemutatkozott a magyar öregfiú-válogatott Benével, Mátraival, Buzánszkyval, Fenyvesivel, pályára lépett a hetvenes évek magyar színészcsapata Garas Dezsővel, Juhász Jácinttal, dr. Török Ferenc olimpiai bajnok öttusázóval. Megmérkőzött a bősiekkel a kuvaiti nemzeti tizenegy, az Egyesült Arab Emirátusok együttese, a Blohint is felvonultató Dinamo Kijev, a francia Valenciennois. Az 1982/83-as idényben a sportegyesület az első ligás gyakorlathoz hasonlóan megjelentetett egy híradót, bemutatta a soros ellenfelet, közölte a tabellákat. A közönségkedvenc rovatban a szurkolók Fodor Bandira és Lépes Gyurira voksoltak.
Kováts Gyula és öt év három bajnoki címe
Eddig csupán labdarúgókat, edzőket említettem. Ép ideje szólni a kulcsemberről, Kováts Gyuláról is. A bakai születésű, energikus, nagy munkabírású, fáradhatatlan közösségi ember kulcsszerepet vállalt a bősi futballsikerekben. A Bősi Állami Gazdaság igazgatójaként jól látta a foci körül zajló eseményeket. Amikor helyettese, Fekete Zoltán, aki tíz évig irányította a bősi sportéletet elment Bősről, eltökélte: megpróbálja fellendíteni a bősi focit. Kiválogatott egy csapatot, ennek összetétele Csicsay Sándor, Derzsi Mátyás, Sebő László, Kovács Béla volt. Szülőfaluja hátrányára cserélt játékosokat. Tárgyalásokat kezdett a DAC-cal, megegyezett a sárga-kékek vezetőivel, néhány vendégjátékossal erősítették meg a keretet. A medvei határőrségből Bősre hívták a katonai szolgálatukat töltő labdarúgókat. Ennek beérett a gyümölcse. Öt év leforgása alatt három bajnoki címet nyertek. Fontos momentum: mindez akkor történt, amikor az Állami Gazdaság csúcseredményeket ért el. Egyértelmű: megfelelő gazdasági háttér nélkül szó sem lehetett volna a felemelkedésről, a második ligáról. Kováts Gyula oroszlánrészt vállalt a háttérmunkában, egy 5 ezer lakosú nagyközség városokat megleckéztető eredményeket ért el.
Negyedik hely a szlovák második vonalban
A szlovák futball második vonalában előbb a sikerek domináltak. A dél-szlovákiai Dávid sok borsot tört a Góliátok orra alá. A mezőny csallóközi újonca, elsősorban hazai pályán bátor támadójátékkal rukkolt elő. A DAC vergődésének időszakában a dunaszerdahelyi lelátón szombat délutánonként gyakran elhangzott a következő mondat: „Ez a meccs nem sokat ért. Sebaj, holnap majd a bősiek kárpótolnak minket. A legsikeresebb idényben, ez az 1994/95-ös volt, 50 ponttal a tabella 4. lépcsőfokán zártak.
Borbély László megkeverte a fejeket
Edzőként többen is megfordultak a klubnál: Majoros György, Molnár Zoltán, Borbély László, Kalmár László. Borbély László esetében gondok is akadtak. A jól öltözött, elméletileg kiválóan képzett szakvezető taktikai utasításainál az idegen szavak szótárára is szükség lett volna. Védencei csak nehezen tudták megfejteni, hogy mire kéri őket a séf, amikor „a diagonálne prihrávky cez strednú vertikáliu” és hasonló mondatokat sulykolt beléjük a taktikai eligazításon. 1996-ban került trénerként a csapathoz Fehér Pelé, azaz Szikora György. Itt kezdte edzői pályafutását a szlovák nemzeti tizenegy későbbi trénere, Michal Hipp is.
Zuhanás, de nem sereghajtóként
Az első időszakban nem voltak anyagi problémák. Később azonban a Bősi Állami Gazdaságért zajló privatizációs játszma begyűrűzött a fociba, rányomta bélyegét a kollektíva eredményességére, a produkció minőségére.
Annak ellenére, hogy a bősi csapat 1998 tavaszán az élmezőny tagjaként rajtolt el, végül azonban a 16. helyen zárt, s került egy emelettel lejjebb a honi fociranglétrán. A kiesés ellenére a helybeli szurkolók arra voltak a legbüszkébbek, hogy csapatuk nem sereghajtóként lett kieső. Ugyanis maguk mögött hagyták a zólyomiakat és a Matadorfix alakulatát.
Ki irányítson, ki eddzen?
Ahogy ez már az életben lenni szokott a sikereket kudarcok követték a sorban. Egy emelettel lejjebb már Grajcár Antal dacolt a lavinával. De neki sem volt varázspálcája, a IV. ligában Karol Krištof és Bíró Béla kapott lehetőséget, ezt követően Fodor András került a csapat élére, őt Dušan Abrahám követte, majd Lépes György vette kezébe a váltóbotot. Lépes Gyurka után Czajlik Tibor, később pedig Czuczor Attila próbálkozott, majd Molnár Zoltán kapott újabb esélyt egykori állomáshelyén. Nem és nem jöttek a remélt jó eredmények. A 2005/2006-os idény rajtja előtt Szaban Tibor, a Maláj Tigris kezdte a csapatépítést Bősön. Tibor alighanem álmában sem gondolta volna, hogy már három fordulóval a pontvadászat befejezése előtt, a Somorját és a Galántát megelőzve, bajnoki címet ünnepelhet a csapattal. Szaban Tibor távozása után is ismert és sikeres futballisták ültek a kispadon: Rostislav Prokop, Fieber Péter, Meszlényi Tibor, Jozef Olejník. Ez az időszak az állagmegőrzés időszakaként került a focitörténelembe. A vezetők is egymásnak adták a kilincset, gyakran felhangzott a kérdés: Ki irányítson?
Idillikus Csőrgő-éra, majd kizárás a III. ligából
2012 őszén felgyorsultak a történések, Hónapokig előkészített váltásra mondott igent Bős önkormányzata. A bősi futballklub új tulajdonosa, ifj. Csörgő György megállapodást kötött a képviselő-testülettel, s az általa irányított új klubvezetés komoly elképzelésekkel, nagyívű tervekkel kezdte meg a munkáját. A csapat élére Ľubomír Luhovýt nevezték ki vezetőedzőnek. Az első időszakban megújult a stadion. Megújult az öltözőépület, a játékosok kényelmét szolgálta a medence és a szauna. Bővült a lelátó kapacitása, a tribünre új székeket szereltek. Elkészült az esti mérkőzések rendezésére alkalmas világítás. A helyi futballtörténéseket taglaló publikáció jelent meg a helybeli labdarúgás 90. születésnapjára, melyet kétnapos rendezvény színesített. Visszatértek a szurkolók a lelátóra. Több kiválóság, köztük a magyar válogatott, Tóth Norbert is csatasorba állt bősi mezben. Később azonban már vége szakadt az idillikus állapotoknak. Anyagi gondokról, kifizetetlen számlákról, tartozásokról rebesgettek futballberkekben. Arról szólt a fáma, hogy becsődölt a bősi futballklub. A problémákat tetézte, hogy a Nyugat-szlovákiai Labdarúgó-szövetség a versenyszabályok megszegésére, a szabálytalan névhasz-nálatra hivatkozva, 2015-ben kizárta Bős csapatát a III. ligából. Ezt a döntést a Szlovák Futballszövetség Fellebbviteli Bizottsága később érvénytelenítette. A zűrzavaros időszakban a bősi önkormányzat a klubtulajdonos által szerződésben vállalt kötelezettségek megszegése miatt előbb kezdeményezte a szerződés felbontását. Jogi úton rendezték a tulajdonviszonyokat.
Szencről importált II. liga
A kényszer szülte fociszünet után Bősre ismét visszaköltözött a labdarúgás. A szenci ŠK-val kötött megegyezést követően, a klublicenc-vásásárlás révén 2016 tavaszán ismét II. ligás bajnoki párharcokat láthattak a bősi futballhívek. A szenciek ugyanis Bősön játszották hazai meccseiket.
Feltörés a Régióbajnokságba
A későbbi folytatás ismét a Nyugat-szlovákiai kerületi bajnokságban zajlott. Az utóbbi esztendőket a koronavírus-járvány miatti kényszerszünetek, valamint a bajnoki címekkel megtűzdelt évfolyamok jellemzik, az V. liga déli csoportjából a IV. ligába meneteltek Johancsik Patrik edző tanítványai, majd bajnokként az átszervezés után legfelsőbb kerületi szintet jelentő Régióbajnokságba menetelt Bős csapata, mely 23 bajnoki meccsen veretlen gárdaként került rivaldafénybe.
Él és virul a futball
Manapság, amikor csapatok jelentenek csődöt, egyik napról a másikra eltűnnek a süllyesztőben, a bősi futball él és virul. A nehéz időkben kiváltképp, de stabilan a település önkormányzatának, nevezetesen Fenes Iván polgármester gondoskodásának, támogatásának köszönhetően tudtak és tudnak a focivezetők megbirkózni a problémákkal, magas színvonalon működtetni a klubot. Nekik köszönhetően nem került két vállra a legnépszerűbb sportág. Köszönet érte.
Újabb száz év küszöbén
Napjainkban a Duna-parti városból távozó vetélytársak a Parkerdei stadion festői környezetét, a nagy horderejű infrastrukturális fejlesztéseket, változtatásokat, a tisztségviselők vendégszeretetét, a bősi futballisták játéktudását, a drukkerek hozzáértését, sportszerűségét dicsérik.
A centenáriumi megemlékezés, a századik születésnap jó alkalom arra, hogy egy újabb sikeres évszázadot kívánjunk a jubilánsnak. Ahogy egy születésnapon illik mondani: Isten éltesse a bősi focit!
(2023. december 15-én megjegyzéseivel kiegészítve elmondta Ágh István, a bősi futballklub szóvivője az egyesület hagyományos évzáróján, amelyet a bősi futball száz évének megünneplésével kötöttek össze)
Köztes címek: www.szlomasport.sk