Egyedi mű a két világháború közti sportéletünkről. Olvassa el a könyv hátsó borítóján megjelent szerzői sorokat, sokat elárulnak a munkáról, akkori sporttevékenységünkről. „Két háború közötti sportunk feldolgozását azért tartottam szükségesnek, mert akkori kisebbségi életünk legsikeresebb területe volt, s ezt a nagy eredményt a nemzetiségi önigazgatás tette lehetővé. Az első világháború befejezése után keletkezett Csehszlovákiában a sportéletet nemzeti-nemzetiségi alapon szervezték meg. A magyar sportot is önálló szerv: a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség (CsMTSz) irányította, s a legnépszerűbb sportágakban (labdarúgás, atlétika, úszás, tenisz, asztalitenisz, birkózás és ökölvívás, jéghoki, kerékpározás) szakszövetségek is működtek. Sportegyleteink száma kétszáz fölött mozgott, s a regisztrált magyar sportolók száma 1938-ban már megközelítette a 12 000-et. Ami az eredményeket illeti: sportolóink rengeteg szlovákiai rekordot állítottak fel, s több sportágban országos csehszlovák rekordot is elértek. Szlovákiai viszonylatban az úszásban asztaliteniszben állandóan fölényben voltak, s az országos csehszlovák vízilabda-válogatott zömét többnyire magyar játékosok alkották. Megdöbbentő tény, hogy erről a magyar sportmúltról az újabb nemzedékek úgyszólván semmit sem tudnak, s az öregek tudatából is kihullott az emlékek nagy része. Ennek oka pedig az 1918 és 1989 között uralkodó totalitárius rendszer hagyománygyűlölete, tudatos hagyománysorvasztása és -pusztítása. Sportkönyvemmel a hagyományromok alá került sportmúltunkat tárom fel, s egyúttal bizonyságot adok arról, milyen eredményt tud elérni a nemzetiség számára biztosított önigazgatás, önrendelkezés.”