KFC 111

Szerző: Böröczky József
Kiadó: KT Könyv- és Lapkiadó Kft.
Megjelent: 2011

Tartalomra utaló, sajátos bevezetője van a Komáromi Football Clubról írt könyvnek, melynek címlapján 1905-ben készült felvétel látható a KFC csapatáról. Idézetek a kiadványból: „1900 tavaszán Komárom, szabad királyi városban születtem szerelemgyerekként. Egy olyan szerelemből, amely túlél évszázadokat, és kisebb-nagyobb csalódások ellenére sem múlik el soha. …Az első évszázadomban – merthogy bizonyára lesz több is – szinte semmit nem veszítettem erőmből, Sőt, ha lehet, még erősebbnek érzem magamat, mint 20, 30 vagy 50 évvel ezelőtt. Ezt kizárólag a családomnak köszönhetem. …Együtt ünnepeltük sikereinket, vagy éppen együtt gyászoltuk elhunyt családtagjainkat. Mindig, mindenütt együtt, mert kérem ilyen összetartó az én családom. Most róluk szólok, és nekik mesélem el eddigi életem történetét.
Én a komáromi labdarúgás”
Kivételesen a szerzőről is néhány mondat, melyekből kiderül a KFC-hez és a focihoz való kötődése: Böröczky József egykori labdarúgó, tizenhét évig játékvezető volt. Példásan vezetett krónikája van az 525 általa irányított mérkőzésről. Az 1986/87-es évadtól a Komáromi FC (akkor Spartak) klubtitkára volt 1992-ig. Később még kétszer visszahívták, összesen 11 évet volt klubtitkár. 1989 és 1991 között a Spartak Testnevelési Egyesület létesítményvezetője volt. AZ 1990 februárjában tartott közgyűlésen javasolta a KFC nevének visszavételét, amit óriási ováció fogadott. Később sportvezető volt évekig a kerületi labdarúgó-szövetségben, vezette a sporttechnikai bizottságot, mérkőzésellenőrként is tevékenykedett. Tíz évig a Delta regionális hetilap sportszerkesztője volt. Ekelen él, nyugdíjas.