2013-ban volt nyolcvanéves a Dióspatonyi Sport Club. A  jubileumra a képen látható könyv jelent meg. Ebből válogattunk.  Brányik Béla (1909–1973) alapító tag a kezdetekről mesélte. „A Nagyér-dűlőn akartunk pályát létesíteni. Mivel a kaszáló több gazda tulajdonár képezte, külön mindegyiket meg kellett kérni, hogy engedje át a mérkőzés idejére. Bizottságot alakítottunk Varga Imre mérnök – akkor még főiskolás – vezetésével. Benne bíztunk leginkább. A tudást akkor is tisztelték. Végigkilincseltük a parcellák tulajdonosait, nehogy birtokháborítás címén pert varrjanak a nyakunkba. Ahogy emlékszem, elég simán ment minden. A véletlen úgy hozta, hogy az egyik kaput egy nyolcvanéves gazda földjén kellett leásni. Nagy kerülővel adtuk elő jövetelünk célját. Legnagyobb meglepetésünkre a gazda egyáltalán nem tiltakozott. Ízes magyarsággal csak annyit mondott: „Jól van uramöcsém, csak egy kulcsot nekem is adjatok a kapuhoz, hogy a szénát haza tudjam hozni.” Több a Sztorik, történetek, esetek rovatban.

Európa focivilága a címvédő spanyolok szlovákiai vereségéről beszél. Az ibériaiak kapuját Iker Cassilas védte, aki két gólt kapott a zsolnai Eb-selejtezőn. Főleg az elsőben volt ludas. 2005. november 12-én Madridban Németh Szilárd is bevette a kapuját. Akkor vb-pótselejtezőn 5:1-re nyertek a spanyolok, s a komáromi származású csatár 2:1-re szépített. „Még ma is emlékszem a gólra. Luis Garcia hazaadott a kapusnak, de pontatlanul, lefüleltem az átadást, és Cassillas lába között a hálóba helyeztem a labdát” – elevenítette fel 21. találatát a szlovák válogatottban Németh Szilárd. (Több a csatárról a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Ritkán előforduló esemény történt a XXI. Tőkési Kupa díjugratóverseny közben: a Czajlik-rancs fiatal tehetsége, Juhos Fülöp két versenyszámban is diadalmaskodott, mindkétszer Starlett hátán. Második győzelmük után az istálló felé tartott a sikeres páros, mármint a ló és nyergében a 15 éves nádszegi lovas, amikor megszólítottam a fiút. Mivel nem tudta, mikor tér vissza a lóápolásból, s mikor válaszolhat kérdéseimre, nem maradt más hátra, mint egyből rárontani kíváncsiságommal, Ekkor készült az alábbi interjú. Starlettnek nemigen tetszett, hogy mi csevegünk, időnként táncolni kezdett, s bármelyik pillanatban jöhetett volna egy rúgás vagy valami lócsalafintaság. Szerencsére nem jött. Mint utólag kiderült, közönsége is volt a szokatlan interjúnak, melyet a Sztorik, történetek, esetek rovatban olvashatnak.

2014. július 13-án a Rio de Janeiróban található Maracana stadionban volt az idei labdarúgó-világbajnokság döntője. Tudja azt, hogy mit művelt ugyanitt 1966-ban Szikora György? Idézzünk az egykori kiváló tardoskeddi játékos visszaemlékezéseiből: „Két mérkőzésre utazott Rio de Janeiróba a csehszlovák csapat. Az egyiken egygólos, 2:1-es vereséget szenvedtünk, a másikon 2:2-es döntetlent értünk el – olvasható Batta György Szikora, a fehér Pelé című könyvében. – A 2:2-es találkozón én rúgtam az egyik gólt: méghozzá úgy, hogy Manga kapusnak még mozdulni sem volt ideje, mert egy jobboldali beadást húsz méterről, kapásból vágtam a hálóba. 140 ezer néző jött el a meccsre, s a brazilok hozzáértésére jellemző, hogy megtapsolták a gólomat! Ez ritka gesztus, másutt aligha fordult volna elő, engem is meglepett. (Erről több a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Vladimír Weiss szövetségi kapitány az F csoport második mérkőzésén küldte pályára Saláta Kornélt a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. Nyolcvanhárom percet töltött a pályán a szlovák válogatottban Paraguay ellen (0:2). Két momentumot említenek a futballkrónikák a garamkövesdi hátvéddel kapcsolatban. Az első gólt megelőzően Weiss labdavesztése után Barrios Saláta lábai között gurította el a labdát, majd Vera a kapuba perdített. Saláta nevéhez fűződik a szlovák válogatott egyetlen komoly helyzete a mérkőzésen: a 37. percben Kozák szöglete után nyolc méterről fejelt fölé. A csoportküzdelmekben sem előtte Új-Zéland (1:1), sem utána Olaszország (3:2), majd a nyolcaddöntőben Hollandia ellen (1:2) nem kapott lehetőséget. (Több Salátáról a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Junior világbajnok és tizenhat szlovák felnőttcsúcsot jegyez Bukor Ádám 16 éves galántai uszonyos úszó. 2012-től napjainkig öt távon (100, 200, 400, 800 és 1500 m felszíni úszás) javította meg a legjobb szlovákiai időeredményt. Százon és kétszázon egyszer, négyszázon és nyolcszázon ötször, ezerötszázon négyszer faragott le a korábbi csúcsidőből, utóbbi három számban önmaga rekordjait adja át a múltnak. A sportág legnagyobb hazai tehetségének sikertörténete napjainkban is folytatódik, szakmai körökben a világ legjobb juniorjaként emlegetik. Kétszer (2013 Genf, 2014 Olsztyn) megnyerte az összetett junior Világkupát és a Világkupadöntőt. (További részletek róla a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Amikor elindulhatott a paralimpián, háromnál kevesebb éremmel nem érte be, jelenleg már öt aranynál tart. A rozsnyói Farkaš Henrietta (a képen balra, mellette vezetője, Natália Šubrtová) a látássérült alpesi sízők között aratja sikereit. Torinóban (2006) balszerencséjére nem engedték versenyezni, mert az orvosi ellenőrzésen nem ismerték el látáskárosodási besorolását. Ezért ötkarikás sikertörténete csak Vancouverben (2010) kezdődhetett, majd Szocsiban (2014) folytatódott, ahol két arannyal és egy bronzzal a szlovák küldöttség legeredményesebb versenyzője volt. Még több érme is lehetett volna, de kedvenc számában, az óriás-műlesiklásban elesett, majd végigment ugyan a pályán, de kizárták, a szuperkombináció műlesiklásában meg kihagyta az utolsó kaput. Tavaly a sérülések (csukló- és bordatörés, ínszalagszakadás) hátráltatták a felkészülésben. (Több a Sztorik, történetek esetek rovatban)

Tóth Kálmán naturális testépítőt nem csak falujában, Negyeden ismerik és tisztelik az emberek. Tízéves versenyzői pályafutása alatt már sokszor volt része különböző bókokban, hiszen sikert sikerre halmoz, amire az emberek is felfigyelnek. „Múltkor szerelők jártak nálunk. Mikor elvégezték a dolgukat, az egyik megveregette a vállamat, és azt mondta: büszkék vagyunk magára. Nagyon jól esett, többet ért, mintha egy érem” – meséli az 58 éves világverő versenyző. (Tóth Kálmánról bővebben a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Néha a futballpályán fordul elő, hogy gyors segítségre szorul valamelyik játékostárs. 2004 márciusában történt az alábbi eset, melynek főszereplője, az akkor Szencen játszó Simon Gyula később oklevelet kapott az év sportszerűségi díjátadásán. „A szenci előkészületi találkozón Hrbek egyik védőnkkel ütközött, s a Zsolnáról próbajátékon levő 21 éves csatár nagyon furcsán a hátára esett. Miklas odaszólt neki, álljon fel, ne szimuláljon. Én viszont láttam, hogy mozdulatlanul fekszik, kezei széttárva, szemein látható volt: nagy bajban van. Gyorsan odafutottam, jobb oldalára fordítottam, majd néhányszor hátba ütöttem. Ezután nagy örömömre lélegezni kezdett. Az ominózus mérkőzést követően könnyezve köszönte meg, hogy megmentettem az életét” – mesélte a történetet az Új Szónak Simon Gyula. (Bővebben a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

Helsinki, 1983. augusztus 14. A férfi diszkoszvetés döntője zajlik az első atlétikai világbajnokságon. Benne csehszlovák színekben Bugár Imre. A csallóközkürti dalia melegítőben lép a ketrecbe, pörög néhányat, aztán kezéből 67,72 méterre száll a diszkosz. Ez volt az aranydobása, biztonsági kísérletnek szánta, világbajnoki címet ért. Innentől már csak élvezte a versenyt: Tanácsokat osztogatott cseh versenyzőtársának, Valentnak, szurkolt a négyszázas női futóknak, és ráijesztett szundikáló ellenfelére, a kubai Delísre, amikor ráütött a záróünnepségre elkészített dobra… Tíz nappal később Csallóközkürtön ünnepelték, a sportpályán felállított dobókörből másfél méterrel messzebbre (69,30 m) szállt kezéből a diszkosz. A csallóközi világbajnok a pozsonyi Interben lett dobóatléta, a prágai Duklában érett világklassissá, máig a klub nemzetközi osztályán dolgozik. „Formában voltam Helsinkiben, felszabadultan versenyeztem” – emlékezik nagy diadalára.