Ritkán előforduló esemény történt a XXI. Tőkési Kupa díjugratóverseny közben: a Czajlik-rancs fiatal tehetsége, Juhos Fülöp két versenyszámban is diadalmaskodott, mindkétszer Starlett hátán. Második győzelmük után az istálló felé tartott a sikeres páros, mármint a ló és nyergében a 15 éves nádszegi lovas, amikor megszólítottam a fiút. Mivel nem tudta, mikor tér vissza a lóápolásból, s mikor válaszolhat kérdéseimre, nem maradt más hátra, mint egyből rárontani kíváncsiságommal, Ekkor készült az alábbi interjú. Starlettnek nemigen tetszett, hogy mi csevegünk, időnként táncolni kezdett, s bármelyik pillanatban jöhetett volna egy rúgás vagy valami lócsalafintaság. Szerencsére nem jött. Mint utólag kiderült, közönsége is volt a szokatlan interjúnak, melyet a Sztorik, történetek, esetek rovatban olvashatnak.

Juhos Fülöp, a riporter és a nyugtalan Starlett különszáma – szavakban

Honnan jöttél? Két számot is egyszeriben megnyertél, árulj el magadról valamit…

Juhos Fülöp vagyok, Nádszegen lakom, ősztől kilencedikbe megyek, és a dunatőkési rancs lovasa vagyok. Öt éve lovagolok, két éve versenyzem, próbálok minél jobb lenni.

Tavaly hogyan végeztél a Tőkési-kupán? Indultál egyáltalán?

Igen, ott voltam a mezőnyben. Nem voltam helyezett. Egyik lovammal hibátlanul teljesítettem a pályát, a másikkal egyet ütöttem.

Idén az Abanderáda díját nyerted meg először. Melyik lóval?

Starlettel. Tizenegyéves kanca. Most is a nyergében ülök.

Hogyan sikerült győznötök?

Az utolsó lovas Hegedűs Kristóf volt, azt vártam, hogy ő nyer. Addig neki volt a legjobb ideje, de az utolsó akadályt leütötte.

És a Tőkési-kupában hogyan jött össze az elsőség?

(Már elmenne a ló, táncolni kezd, de azért a válasz megérkezik)

Próbáltam rövideket menni, gyorsnak lenni. Igyekeztem.

 

Szépen vetted az akadályokat is, láttam, milyen összhangban vagy Starlettal. Egyedül voltatok hibátlanok a pályán?

 

Nem, nem, voltak többen is. Csak a miénk volt a legjobb idő.

Ezzel emlékezetes táncom a lovas és lova körül véget ért. Aki nem hiszi, hogy így történt, nézze meg a szemfüles Vlado Kmeť képét, aki közben megörökített bennünket. Köszönet érte.

J. Mészáros Károly

 

A Tőkési Kupa dobogóján

A Czajlik családtól honlapunk megkapta a Tőkési Kupa nemzetközi díjugratóverseny eddigi dobogósainak listáját. Örömmel kínálja az érdeklődőknek.

1. kiírás (1994)

Dunatőkés polgármesterének díja (Z):1. Marian Midelka (Kometa hátán) – Slávia VŠP Nitra, 2. Viliam Naštický (Teplá) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Miriam Potocká (Kalif) – Zámocký klub Hlohovec

Abanderáda Andi Díja (ZL):1. Marian Midelka (Savana) – Slávia VŠP Nitra, 2. Marian Midelka (Kometa) – Slávia VŠP Nitra, 3. Roman Mladý (Baletka) – Slávia SOUP Šaľa

Tőkési Kupa (L):1. Roman Mladý (Baletka) – Slávia SOUP Šaľa, 2. Pavol Dúbravský (ALL Tiger) – Dynamo Šamorín, 3. Zdeno Šťastný (Nanga) – Slávia SOUP Šaľa)

2. kiírás (1995)

Abanderáda Andi Díja (ZL):1. Viliam Naštický (Bankár) – Slávia SOUP Šaľa, 2. Viliam Naštický (Peter) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Juraj Poláš (Duet) – Žižka Bratislava

Tőkési Kupa (L):1. Pavol Dúbravský (ALL Tiger) – Dynamo Šamorín, 2. Rastislav Noskovič (Čiko) – Slávia STU Bratislava, 3. Juraj Poláš (Duet) – Žižka Bratislava

3. kiírás (1996)

Abanderáda Andi Díja (ZL): 1. Juraj Hanulay (Ford) – Slovan Bratislava, 2. Peter Hayden (Rival Uni) – Ekon Bratislava, 3. Juraj Hanulay (Le Cordial) – Slovan Bratislava

Tőkési Kupa (L): 1.Roman Mladý (Nora) – SOUP Šaľa, 2. František Pál (Karneval) – Slávia Bratislava, 3. Peter Hayden (Rival Uni) – Ekon Bratislava

4. kiírás (1997)

Nincs megnevezve a verseny:1. Bero Juraj Fabricio (PD) – Trenčín Soblahov, 2. Petra Havlovičová (Korzika) – JK DS Bratislava, 3. Marko Halo (Karát) – SPU Nitra

Tőkési Kupa (L): 1. Jana Sláviková (Rebalant) – Háje Bratislava, 2. Kamil Benčič (Lopezka) – KMD Šamorín, 3. Juraj Hanulay (Winerwald) – Háje Bratislava

5. kiírás (1998)

Tőkési Kupa (L): 1. Roman Mladý (Nova) – SOUP Šaľa, 2. Roman Mladý (Jantár) – SOUP Šaľa, 3. Jana Oršuliaková (Viesulis) – TJ Žižka Bratislava

Abanderáda Díja (Mini maxi): 1. Roman Mladý (Jantár) – SOUP Šaľa, 170 cm, 2. František Pál (Gazel) – Tenzona STU Bratislava, 3. František Pál (Tiger) – Tenzoma STU Bratislava

6. kiírás (1999)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Jana Oršuliaková (Viesulis) – TJ ˇŽižka Bratislava, 2. J. Sláviková (Ida) – Slovan Bratislava, 3. Pavol Dúbravský (fiatalabb Izumud) – Regent Šamorín

Tőkési Kupa (L): 1. J. Krčulanský (Arko) – Goščík Nitra, 2. Pavol Dúbravský (fiatalabb Izumud) – Regent Šamorín, 3. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo

Polgármesteri-díj (Mini maxi):1. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo, 2. K. Tichá (Quen Ellen) – Žižka Bratislava, 3–4. P. Šťastný (Olava) – Ouzkych Bratislava és Z. Šťastný (Dublin) – Ouzkych Bratislava

7. kiírás (2000)

Abanderáda Díja (ZL): 1. František Pál (Claudio) – Tenzoma Bratislava, 2. František Pál (Karneval) – Tenzoma Bratislava, 3. H. Mock (Zaira) – Marckamp Bratislava

Tőkési Kupa (L): 1.H. Mock (Quido) – Marckamp Bratisalava, 2. Pavol Dúbravský (Izumud) – Regent Šamorín, 3. Roman Mladý (Seňor) – SOUP Šaľa

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. František Pál (Claudio) – Tenzoma Bratislava, 2. Iveta Boórová (Reskátor) – Boór Bernolákovo, 3. H. Mock (Zaira) – Marckamp Bratislava

8. kiírás (2001)

Abanderáda Díja (ZL): 1. J. Kriviansky (Stely) – Ippico Bratislava, 2. Roman Mladý (Suchár) – SOUP Šaľa, 3. ifj. Pavol Dúbravský (Zakat) – Regent Šanorín

Tőkési Kupa (L): 1. Ivan Rydzi (Anita) – Libach IMI, 2. ifj. Pavol Dúbravský (Gravenko) – Regent Šamorín, 3. Andrej Hollý (Ginka) – SOUP Šaľa

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. P. Ňurc (Nogel) – Cavallo Bratislava, 2. Iveta Boórová (Reskator) – Boór Bernolákovo, 3. Ivan Rydzi (Anita) – Limbach IMI

9. kiírás (2002)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Karol Bartos (Nois) – JK Bernolákovo, 2. Dagmar Humlová (Levinsky) – Hyppoclub Bratislava, 3. Pavol Dúbravský (Celantano) BHL Bratislava

Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora(Grand Evita) – JK Dobrovolná Levice, 2. Roman Mladý (Nikara) – SOUP Šaľa, 3. Iveta Boórová (Reskator) – JK Bernolákovo

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Iveta Boórová (Reskator) – JK Bernolákovo, 2. Eva Fabiánová (Viesulis) – Grécka relt. Trnava, 3. Henry Moeka (Komuš) – Žižka Bratislava

10. kiírás (2003)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Peter Baričič (Grand Evita) – JK Motešice, 2. Pavol Ivanek (Paris) – Ivanek Team Skalica, 3. Jarmila Skautová (Rotwals) – JK Alexandria Bratislava

Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora (Granada) – JK Motešice, 2. Grunner Gábor (Jósnő) – Lajta Hanság Rt., 3. Robert Pál (Dabler) – Slávia STU Bratislava

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1-2. Marián Sýkora (Granada) – JK Motešice és Robert Pál (Locadero) – Slávia STU Bratislava, 3-4. (csak az egyik helyezett neve szerepel a listán): Grunner Gábor (Panama) – Lajta Hanság Rt.

11. kiírás (2004)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Silvia Sotniková (Ovin) – Žižka Bratislava, 2. Juraj Krviansky (Lonca Ra) –. JK Ulan Bratislava, 3. Patrik Čutka (Jarinka) – JK Jen Polomk

Tőkési Kupa (L): 1. Marián Sýkora (Ruleta) – TC Contact Nové Mesto nad Váhom, 2. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 3. Ivan Rydzi (Falco) – IMI Limbach

Akadályugratás:1-2. Iveta Boórová (Reskator) – Boór Bernolákovo és Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 3. Miroslav Matuška (Alf) – NŽ Topoľčianky

12. kiírás (2005)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Igor  Šulek (Antik) – JŠ Topoľčiakny, 2. František Pál (Colbert) – Tenzoma Bratislava, 3. Oľga Michalková (Festina) – ORTV Nitra

Akadályugratás:1. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa, 2-4. Denisa Polčíková (Kredit Reon) – Piešťany, Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky és Miroslav Matuška (Nubira) – NŽ Topoľčianky

13. kiírás (2006)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Roman Mladý (Haidi) – SOUP Šaľa, 2. Robert Pál (Stagrano) – RSP Team Bratislava, 3. Zuzana Soutniková (Orom) – Žižka Bratislava

Tőkési Kupa (L): 1. Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky, 2. Robert Pál (Forever girl) – RSP Team Bratislava, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Františk Pál (Charlatan) – Tenzoma Bratislava, 2. Františk Pál (Constance) – Tenzoma Bratislava, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý Šaľa

14. kiírás (2007)

Abanderáda Díja (ZL): 1. Igor Šulek (Grifin) – JŠ Topoľčianky, 2. Tomáš Kuchár (Luda) – NŽ Topoľčianky, 3. Brigita Mazsárová (Ramazotti) – ZCHKS Topoľčianky

Tőkési Kupa (L): 1. Jana Válečková (Antik) – JŠ Topoľčianky, 2. Andrej Hollý (Cappela) – NŽ Topoľčianky, 3. Iveta Boórová (Reskátor) – JŠ Bernolákovo

Polgármesteri-díj (Mini maxi): 1. Iveta Boórová (Reskátor) – JŠ Bernolákovo, 2. Jozef Wild (Orimein) – CJŠ Bernolákovo, 3. Andrej Hollý (Questor) – AMG Hollý

15. kiírás (2008)

Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. František Pál (Colbert) – Tenzoma Bratislava, 2. Szentirmai Péter (Othello) – Ácsi Gazda Kör, 3. Tóth Péter (Rózsa) – Canton lovas klub Máriakálnok

Tőkési Kupa (120 cm): 1. Szentirmai Péter (Othello) – Ácsi Gazda Kör, 2. Pirik József (Kenes) – Pirikfarm Győr, 3. Tóth Péter (Zsenóbia) – Canton lovas klub Máriakálnok

Mini – maxi (130 cm) EX-EQUO – 180 cm: 1-3.. Monika Štangelová (Génio) – KMD Šamorín, Pirik József (Kenes) – Pirik farm Győr és Andrej Hollý (Chorche) – AMG Hollý Šaľa

16. kiírás (2009)

ZL - Abanderáda Díja (110 cm):1. Nagy Rita (Leona) – Andau Reitstall, 2. ifj. Czajlik Jenő (Beky) – JK Czajlik-ranch, 3. Júlia Virágová (Megy) – JK Kubiš

L - Tőkési Kupa (120 cm): 1. Béni Lilla (Wictoria) – Pirik-farm Győr, 2. Patrik Schramka (Dalibor) – Ekocenter Bratislava, 3. Révész Ágnes (Niké) – Sóshegyi lovasklub

Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Béni Dániel (Regale Ragatta) – Pirik-farm Győr, 2. Denisa Polčíková (Credit) – JK Orlando Piešťany, 3. Tomáš Kuchár (Chorche) – AMG Hollý Šaľa

17. kiírás (2010)

ZL - Abanderáda Díja (110 cm):1. Révész Ágnes (Nike) – Lovasakadémia SC, Esztergom, 2. Mayer Zoltán (Aramis) – Sóshegyi Lovasklub, 3. Marián Sýkora (Kométa 4) – Matušice Sýkora

L - Tőkési Kupa (120 cm): 1. Barbora Sokolová (Granda) – Topoľčianky JŠ, 2. Révész Ágnes (Nike) – Lovasakadémia SC, Esztergom, 3, Pirik József (Kenez) Pirik-farm Győr

Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Mráz Tamás (Londanus) – Prosper Lovasklub Esztergom, 2. Tomáš Kuchár (Sundaj) – Slávia Bratislava, 3. Igor Šulek (Candy) – Topoľčianky JŠ

18. kiírás (2011)

ZL - Abanderáda Díja (110 cm):1. Denisa Polčíková (Kredit) – Orlando Piešťany, 2. Révész Ágnes (Nike) – Kaposvári Lovasakadémia, 3. Juhos Nóra (Highlight) – Pirk-farm Győr

L - Tőkési Kupa (120 cm): 1. František Pál (Salvatore) – Terizona Bratislava, 2. Yanina Haranina (Levistos) – Pozana Detva, 3. Sárffy Gábor (Jessica) Soprono Lovasklub

Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Yanina Haranina (Simplex) – Pozana Detva, 2. Yanina Haranina (Romeo) – Pozana Detva, 3. Yanina Haranina (Levistos) – Pozana Detva

19. kiírás (2012)

ZL - Abanderáda Díja: 1. Daniel Sýkora (Kométa 4) – Motešice Sýkora, 2. Kristína Stowasserová (Roxanna) – JŠ Zálesie, 3. Michal Žák (Nastasja) – JS Polet Trebostovo

L - Tőkési Kupa: 1. Pirk József (Starlett) – Pirk Lovasfarm Győr, 2. Kajtár Ákos (Ócskás) – Soproni LK, 3. Yanina Haranina (Romeo) – Pozana Detva

Versenyigazgatói-díj (Mini maxi): 1. Yanina Haranina (Romeo) – Pozana Detva, 2. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr, 3. Peter Kopecký (Satan de Rolex) – JŠ Zálesie

20. kiírás (2013)

ZL - Abanderáda Díja: 1. Hegedűs Kristóf (Papaja) – Czajlik-ranch, 2. Daniel Sýkora (Kométa 4) – JK Severný vietor Považany, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr

L - Tőkési Kupa: 1. Szentirmai Péter (Starlett) – Czajlik-ranch, 2. František Pál (Tiil VR) – Šamorín KMD, 3. Michaela Šatarová (Romeo) – JK Pozana Detva

Puissance-magasugrás:1. Hegedűs Kristóf (Cantona R) – Czajlik-ranch, 2. František Pál (Till VR) – Šamorín RMD, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr

21. kiírás (2014)

Akadályverseny (100 cm, 8 induló):1. Monika Komosná (Zidanee) – Czajlik-rancs, 2. Zuzana Magdinová (Hilary2) – Slávia SOUP Šaľa, 3. Alena Baracková (Pirueta) Briecky M Club)

Abanderáda Díja (ZL, 110 cm, 25):1. Juhos Fülöp (Starlett) – Czajlik-rancs, 2. Hegedűs Kristóf (Emperor) – Czajlik-rancs, 3. Michal Žák (Nastasia) – Trebostovo Polet JS

TŐKÉSI KUPA (L, 120 cm, 18):1. Juhos Fülöp (Starlett) – Czajlik-rancs, 2. Štefan Bajcík (Hektor 2) – Motešice Bajcík, 3. Peredi Szabolcs (Betty) – Lajmi LF Győr

Puissance-magasugrás (5):1. Michal Žák (Simplex) – Trebostovo Polet JS, 2–4. Hegedűs Kristóf (Cantona R) – Czajlik-rancs, Hegedűs Kristóf (Liam) – Aput SE és Peter Nurc (Ceri-Ann DH Z) – Cavallo Bratislava

22. kiírás (2015) ?????