Az egy mérkőzésre szóló megbízatás után további nyolc bajnoki jutott a szlovák élvonalban Geri Gergelynek (szül. 1977) a kassai FC kispadján, miután a klubvezetés 2024. szeptember 24-én azonnal hatállyal felmentette vezetőedzői posztjáról. A szűkszavú bejelentésből az derült ki, hogy elégedetlenek voltak a csapat eredményességével a labdarúgó Niké Ligában (a kelet-szlovákiai együttes 8 forduló után 6 pontjával a 10. helyen áll a 12 tagú mezőnyben, egy győzelemmel, három döntetlennel és 4 vereséggel).
A királyhelmeci születésű Geri Gergely, aki játékosként Tőketerebesen, Rimaszombatban, Homonnán, Nagymihályban, Nyíregyházán, Losoncon és Tornalján is megfordult, a rövid időszakok mestere az élvonalbeli csapatok vezetőedzői posztján, Hét megbízatása közül eddig tíznél több bajnokin csak egyszer vezette a szakmai stábot. Rövid küldetései során mégis kétszer megmentette csapatát az élvonalban (ŠKF Sereď, FC Košice), és Szeredből, majd másodszor Nyitráról önként távozott. Utóbbiban ugyanis kétszer rábízták a helyi FC-t, mégpedig 2019 őszén, majd 2020 őszétől a második időszak következett, ami 2020. november végéig tartott, és 15 bajnokit jelentett. Végül a nyitrai zavarosból saját kérésére ment el.
Podbrezován kezdte a legmagasabb osztályú szlovák bajnokságban: 2018 decemberében ideiglenesen került a csapat élére, két bajnokira.
Megfordult Magyarországon is: 2020 decemberében leigazolta az OTP Bank ligás Diósgyőri VTK. A bajnokság akkori sereghajtójának kispadján mindössze három levezényelt bajnokit élt végig. Utána kénytelen volt távozni, mert új szponzor érkezett a klubhoz, és ő mást akart látni a vezetőedzői poszton.
2021 tavaszán visszakerült a szlovákiai Fortuna Ligába, a bennmaradásért harcoló ŠKF Sereď csapatához igazolt, irányítása alatt megmenekült a gárda. A bajnokság végén lejárt a szerződése, és ő a váltást választotta – 10 levezényelt bajnokival a háta mögött.
Ugyanabban az évben már a Pohronie kispadján tűnt fel, felkészítette a csapatot a bajnokságra, de a 6. forduló után már idő előtt távozott.
Aztán kezdődött a kassai ifjúsági akadémiai sportigazgatói szereplés, s ezután a Niké ligás FC kispadjára kerülés. Ez ért véget kilenc bajnoki elteltével...
Geri Gergely élvonalbeli kispadon (vezetőedzőként)
Podbrezová: 2018 november–2019 január (2 bajnoki)
Nitra: 2019 január–2020 január (5 bajnoki) és 2020 július–2020 november (15 bajnoki)
Diósgyőri VTK: 2020 december–2020 december (3 bajnoki)
Sereď: 2021 március–2021 május (10 bajnoki)
Pohronie: 2021 május–2021 augusztus (6 bajnoki)
FC Košice: 2024. május–2024 szeptember (9 bajnoki)