Játékosként bejárta fél Európát. Bergendi Zoltán egykori kiváló bal kezes kézilabdázó játszott 1992-ben a barcelonai olimpián – csehszlovák mezben, majd 1997-ben a világbajnokságon Japánban – magyar mezben, közben volt szlovák válogatott is, néhányszor.
Akadtak évek, amikor két széken is ült egyszerre. Miután szülővárosából, Vágsellyéről tizennyolc évesen 1986-ban a Topvar Topoľčany csapatába igazolt, akkor csak kézilabdázott a sörgyáriaknál. Klubszinten következett a spanyol Arrate Éibar, a Fotex Veszprém, a Dunaferr Sportegyesület, a Brodomerkur Split és újra Nagytapolcsány, de ezúttal már a HC Topoľčany. Túl a harmincon talált vissza abba a klubba, amely elindította a nagy kézilabdába. Egy ideig nemcsak játszott, hanem klubelnök is volt. „Nem könnyű megbirkózni a szervezési tennivalókkal, a legnehezebb a szponzorok hajszolása. Igyekszem mindent beleadni, hogy megőrizzem a város kézilabdasportjának hagyományait. A csapatban csak kisegítek, nem edzek a fiúkkal. Szeretnék játszani, de nem vagyok egészségileg rendben, óvatosnak kell lennem. Ha mégis pályára lépek, próbálom irányítani a társakat, s néha a kapuba is betalálni” – nyilatkozta akkoriban a Sme napilapnak.
Később pályafutása még Csehországban folytatódott, a Cement Hranice és a Sokol HC Přerov színeiben. Éppen hranicei ténykedése során fordult elő, hogy újra két széken ült, ráadásul két különböző országban. „Nemcsak gólgyáros voltam Hranicén, hanem a csapat irányítója is. Átlagban hat gól dobtam mérkőzésenként, és további tíz gólpasszom is volt. És közben hetente csak egyszer-kétszer edzettem. Hét közben a nagytapolcsányi klubot vezettem, a hétvégén a Hranice alkalmazásában voltam. Ha akar valaki, sok mindent győzhet...” – nyilatkozta a Šport napilapnak.
