Ollé Lajos 1985 telén került a bakai futballcsapathoz. Nem kis meglepetésre ő váltotta fel Horváth Józsefet a kerületi I. B osztály újoncánál. Az edzői pályán nem volt kezdő a DAC egykori sziklaszilárd hátvédje, aki Gödölle Béla mellett töltötte edzői inaséveit a DAC kispadján. Olyan együtteshez került, ahol minden adott volt a siker eléréséhez: megbízható és talpraesett vezetőség, jó anyagi feltételek, mennyiségileg és minőségileg gazdag játékoskeret és egy célratörő edző – így csak arra kellett ügyelni, hogy a jól működő gépezetbe ne kerüljön homok. Ollé Lajos edzői pályafutása során mindig a csapat tökéletes erőnlétére épített, amiért több játékosa nem zárta éppen a szívébe. A keménykezű edző Bakán olyan játékoskeretet örökölt, amely szinte hemzsegett a járási szintű sztároktól, és ha ezek a fiúk úgy istenigazából el kezdtek focizni, az ellenfél statisztaszerepre lett utalva – ezzel a csapattal bűn lett volna lemaradni a dobogó legmagasabb fokáról.
Ollé Lajos rövid, féléves bakai szereplése nem végződhetett máshogy, mint bajnoki címmel. De milyen furcsa az edzői sors – a csapat bajnokságot nyert és az edző távozott. Vajon miért? Bakán ez is rendhagyóan történt, mert a vezetőség az edző oldalán állt. Ollé Lajos azonban tudatosította, hogy hiába támogatja őt a vezetőség, ha a csapat meghatározó játékosai ellene szegülnek, előbb-utóbb úgyis mennie kell. A szakember megtartotta az idény első edzését, és távozott. Öt játékosa s egyben barátai hagyták cserben, ő pedig azoknak okozott csalódást, akiket még később is nagyon tisztelt – a bakai sportszervezet vezetőségének. Vesztett a kulisszák mögötti harcban.

(A történet Plavy Dezső és Sárkány Imre Hetvenéves a bakai labdarúgás 1931–2001 című könyvből való)