Aki még nem járt kocsmában, nem tájékozódhatott első kézből. Érdemes belehallgatni, miről van szó az emberek között. Sokszor többet tudnak, mint gondolnánk.
Diószeg kisváros, de kocsmája van, volt, tán több is. Amikor hősünk oda járt, egész hallgatótábor vette körül. Nem csoda, hiszen nem akárki mesélte nekik a futballpályán átélt történeteit. Józsa László (1948–1999) nagy szórakoztató hírében állt, biztosan kihegyezte, amit mond, hogy minél többet visszaadjon, főleg kassai éveiből, amikor a Lokomotíva gólgyárosaként ontotta a gólokat, és 108 élvonalbeli találatnál állt csak meg. Minderre mindössze hét évre volt szüksége a háromszoros gólkirálynak.
„Soha nem vágytam az edzői kispadra, a vándoréletre, fel alá járva az országot – mesélte egy alkalommal. – A diószegi futballcsapatot azonban egyszer elvállaltam, fogalom számomra ez a város, nem tehettem mást, mikor felkértek. (Ebből az időszakból olvashatják az alábbi történetünket is).”
Persze a helybeli edzősködésből nem lehetett megélni. Építésvezető, közlekedési részlegirányító, majd raktáros volt. Utóbbi végzése közben érte a halál is (Erről itt is talál bővebben). Bárhol volt, szerette az embereket, s azok is kedvelték őt. Szívesen járt a közeli kocsmába, ahol a napi események boncolgatása mellett gyakran szóba jöttek pályafutása történetei is. Mesélte, mesélte, az emberek pedig lélegzetvisszafojtva hallgatták.
Két Józsa-történet kínálatunkból: