Legendák keringtek róla a focikapusok között. Józsa László lövései éppen a hálóőrök körében keltettek riadalmat, s váltottak ki nemegyszer szokatlan reakciót. A hét centi híján két méter magas csatárnak olyan erős löketei voltak, hogy akit eltalált, az sokáig emlékezett a labdával történt találkozásra. Ivo Viktor, a csehszlovák válogatott kiváló kapusa beismerte, hogy Józsának voltak a legerősebb lövései az akkori élvonalban. Ha eltalálta a kaput, nem adott esélyt a labda hárítására. Egyszer a félidőben kapustársát kérte az egyik prágai hálóőr, szóljon neki, hogy ne eresszen olyan erős lövéseket a kapujára, mert az első félidőben egyik bombája után kifordultak az ujjai. Egyenesen, csavarás nélkül rúgta meg a labdát, állította egy másik szenvedő alany.
A valóságban gazdag volt Józsa lövőkészlete. „Góljai között volt felhőfejes, volt surranó gólocska, a kapufa tövénél ravaszul besompolygó, volt kapásgól, bombagól, szabadrúgásgól, büntetőből elért gól, és olyan is, melyet a félpályáról eliramodva a kifutó kapus mellett pofozott a hálóba, sőt egy öngólocska is akadt bizony, de az nem szerepel a száznyolcas listán” – írja Józsa találatairól Batta György Gólok és érmek című könyvében, melyben azt is elárulja, szemtanúként látta a kétharmadukat. És nem volt kevés belőlük. A nyurga gólvágó ugyanis 108 alkalommal volt eredményes a csehszlovák élvonalban, négy híján mindegyiket a kassai Lokomotívában lőtte. Az elsőt 24 évesen 1972-ben, századikat hét évvel később, s ezzel bekerült a kiváló lövők Százgólosok Klubjába. Ilyen rövid idő alatt rajta kívül ez senkinek sem sikerült.
A gólerős befejező csatár 225 meccset játszott az élvonalban. Pályafutásába belefért két csehszlovák kupagyőzelem és három gólkirályi cím is. Külön fejezet a mérkőzésenkénti legtöbb találatainak a száma. Józsa csúcsa a 11 gól, annyit rúgott 12 évesen szülővárosában, Diószegen a diákcsapatban. Mikor katonakorában a Dukla Dejvicében futballozott, nemegyszer hetet-nyolcat is szerzett egy mérkőzésen a prágai bajnokságban. Az élvonalbeli csúcsa két négyes volt, egyszer a prágai Spartának, egyszer a Jablonecnek rúgott ennyi gólt.
Az említett prágai élklub szerette volna leigazolni Józsát, azt ígérték neki, ha aláír hozzájuk, garantáltan bejut a válogatottba. Kassai klubja azonban nem engedte el, és végül csak néhányszor ölthette magára a címeres mezt. Már harminc felé járt, amikor meghívták az U21-es válogatottba, mint a két engedélyezett idősebb játékos egyikét. Két meccsen négy gólt szerzett! De elmaradt a folytatás, mert az U21-es válogatott legközelebbi mérkőzésére nem őt, hanem a brünni Kroupát nevezték. Józsa megjegyezte magának ezt a mellőzést, és a további meghívókat elvből figyelmen kívül hagyta. Saját kézzel írt levelet a szövetségnek, melyben közölte, hogy befejezett mindennemű válogatottságot. „Meggyőződésem, hogy rendes férfi nem hagyja csak úgy rángatni magát” – idézte indoklását a Šport napilap.
Egyetlenegyszer – egy félidőre – kapott játéklehetőséget a csehszlovák A válogatottban, mégpedig a törökök elleni pozsonyi tét nélküli meccsen. „Azt, hogy végül is negyvenöt percre lehetőséget kaptam Vengloš szövetségi kapitánytól, annak köszönhetem, hogy a közvélemény és a sajtó – főleg a prágai lapok – nyomása erősnek bizonyult. Egy félidő kevés a bizonyításra, bár így sem szerepeltem rosszul, gólt viszont nem sikerült lőnöm. Nem volt érdeke klubom edzőjének és vezetőinek sem, hogy a válogatottban szerepeljek. Ha ők felemelik a szavukat, Kassáról is bekerülök, de nem mutattak hajlandóságot. Hiányoztam volna a Lokomotíva edzéseiről, esetleg sérülten érkeztem volna haza az utazásaimról, egyszóval jobbnak látták, ha nem mozdulok Kassáról. Nem ragaszkodott hozzám Vengloš szövetségi kapitány sem, s ez ma már szintén érthető számomra. Ő a saját játékosaira, a slovanistákra épített elsősorban, velem esetleg megbomlott volna a csapat szerkezete... Engem egy szürke nemzetközi találkozón dobtak a mély vízbe, hogy kipróbáljanak. A többieket fokozatosan illesztgették be, szoktatgatták őket a légkörhöz” – nyilatkozta Józsa László az A válogatottban eltöltött egyetlen félidejéről a már említett Batta-könyvben.
Nem volt technikás játékos, mozgása sem volt szép a pályán, Kassán se jósoltak neki hosszú ottlétet, de ő rácáfolt a kételkedőkre, hiszen nyolc évig volt a Loki gólzsákja. Bombáiról külön gyűjteményt lehetne készíteni a hozzájuk fűződő történetekkel. Életét gólokkal fűszerezte, humorral édesítette, írták találóan róla egy méltatásban. Mert gazdagon és bőkezűen édesített. Tehetsége volt az emberek szórakoztatására, játékostársait utazás közben, az öltözőben vagy a hazai meccsek utáni összejöveteleken hozta nevetőgörcsös állapotba. Időnként piszkálgatta a többieket, de senkit nem sértett meg, ahhoz nagyon jó lélek volt.
Élvezte, imádta a kapura lövést. Egyszer megkérdezték tőle az újságírók, hogy mi góllövői titka. Tudományos magyarázattal szolgált. „Feltaláltam azt pontot, ahol el kell találni a labdát, hogy gyorsan és ha lehetséges, pontosan repüljön” – válaszolta.
Nem szerette a téli alapozást, olyankor kereste a kibúvókat, s bár nem tűrték, naponta egy doboz cigarettát is elszívott. Ezt edzői is tudták, de elnézték neki, amit kamatostól meghálált a pályán. Három gólhelyzetből kettőt kihasznált.
Pályafutása után csak Diószegen edzősködött, ha sikerült rászedniük a helyi klubvezetőknek. Mielőtt profi játékos lett volna, villanyszerelő volt a helyi cukorgyárban, mikor szögre akasztotta a csukát, építésvezető, közlekedési csoportvezető, majd raktármunkás lett. Műszak közben érte a halál. Közel egy hónappal ötvenkettedik születésnapja előtt infarktusban hunyt el.
Viszonylag rövid életében tízéves élvonalbeli szereplése a múlt század hetvenes éveinek nagy góllövői közé emelte. Józsa bombáinak süvítése még ma visszatér az ember fülébe, ha eszébe jut a hórihorgas diószegi csatár.
Idén decemberben lesz húsz éve, hogy nincs közöttünk.
J. Mészáros Károly