Hiányzó játékost pótolva került egykoron az iskolacsapatba. Annyira nem tudta, miről van szó, hogy az első kosarat a saját kosarába dobta. Innen indult Renert Csicsay Beáta (szül. 1961. június 19., Dunaszerdahely) hosszú évtizedekre megnyúlt játékos-, majd edzői pályafutása. Kétszer megfordult Somorján, de a nagy dolgokat a pozsonyi Slovanban élte át, majd Ausztriában, főleg Grazban. Ötvennél többször a csehszlovák válogatottban is kosarazott. Életjubileuma kínálja az alkalmat. Hat évtized, hat nyilatkozat sportemberi évei visszapörgetésével. Honlapunk ezzel az összeállítással csatlakozik a kerek születésnapi jókívánságokhoz.
A kezdetekről
„Anyu, apu nem volt sportos típus. Én az iskolában minden sportba belekóstoltam, s mindenben jó voltam. A tornatanárunk, Fero Kucman egy nap megszólított, hogy a hét végi tornára készülő kosárlabdacsapatból hiányzik egy játékos. Életemben nem kosaraztam még, de elmentem edzésre, s mondták, hogy mit kell csinálni, kaptam egy mezt – nem volt más, csak 1-es számú kapusmez, ezt soha nem felejtem el. A meccsen mindjárt dobtam kosarat, igaz, a saját kosárba. Így kezdődött a karrierem.”
A somorjai évekről
„Tizenhat-tizenhét éves voltam, ők meg a felnőttligában játszottak, ezért öregíteniük kellett. Közben Pozsonyban játszottunk egy tornán, s a Slovannak 40 pontot dobtam. Mindjárt jöttek utánam, anyu után, így kerültem a Slovanba. Az 1994/95-ös bajnoki évadban tértem újra vissza Somorjára, ezúttal a pozsonyi Sporiteľňából. A szívem a Csallóközbe húzott. A többnyire fiatalokból álló csapatban én voltam az egyetlen profi játékos. Lejártam edzésekre, vagy Pozsonyban készültem. Öröm volt Somorján kosarazni a hozzáértő nézők előtt.”
A grazi időszakról
„Az ausztriai városban a legjobb külföldi játékos voltam, az ottani statisztikákban egy csomó rekord van bejegyezve a nevem mellett. Ott dobtam egy meccsen 48 pontot. Olyan játékos voltam, aki a mérkőzés végeztével soha nem tudta az eredményt. Csak azt, hogy győztünk vagy vesztettünk. Így vagyok vele edzőként is. A számok nem érdekelnek. Két évvel ezelőtt fejeztem be ausztriai edzői ténykedésemet. Már elegem lett az oda és visszautazásokból.”
A csehszlovák válogatottbeli szereplésről
„Gyorsan válogatott lettem, csak az volt a probléma, hogy terhes lettem, húszévesen szültem, férjhez mentem. Kosárlabda-házasság volt a miénk, de furcsán alakult az egész, mert a volt férjem nem akarta, hogy kosarazzak, pedig nekem az volt az életem. Amikor Roman születése után visszajöttem, lemondtam a válogatottságról, csak a Slovanban játszottam; harmincon túl kerültem be újra, amikor a fiam már nagyobb lett.”
A megnyújtott játékos-pályafutásról
„Még negyvenegy, negyvenkét évesen is az első ligában játszottam. Ha úgy vesszük, el se búcsúztam. Most is úgy van, hogy ha edzünk, s nincs tizedik, beállok a lányok közé. De a férfiakkal is lejátszom az egész mérkőzést, ha együtt megyünk valahová. A mozgás benne van a génekben. Az a szerencsém, hogy nincs semmi probléma sem a bokámmal, sem a térdemmel.”
Arról, hogy edzőként vagy játékosként volt-e nehezebb
„Edzőként. Játékosként csak magáért felel az ember, edzőként sok szempontra kell ügyelni, és sokszor tehetetlen vagy. A vezetőség sem tud segíteni, nagyon nehéz annyiféle embert összehozni. Ráadásul Szlovákiában az edzők nincsenek megbecsülve.”
(Forrás: Vasárnap – 2015, Šport – 2021)