2020. december 12-én múlt tizenöt éve, hogy 58 éves korában elhunyt Szikora György (1947–2005), a (cseh)szlovákiai futball egy legnagyobb tehetsége, majd tűzoltói képességekkel megáldott edzője. Még Brazíliát is meghódította, az ottani média nevezte el őt a Maracanában mutatott teljesítménye alapján Fehér Pelének. Temetésekor az igazi Pelé is küldött koszorút a tardoskeddi születésű és ott örök nyugalomra helyezett kiváló futballistának. Honlapunk az elmúlt tizenöt év jegyében tizenöt felvonást villant fel Szikora György életéből.
1. Játékos-pályafutásáról
Szülőfalujában, Tardoskedden kezdett futballozni, innen a komáromi Duklába, a pozsonyi Inter Slovnaftba (1964–1977) vitt az útja. Már 17 évesen játszott a fővárosi csapatban, mindig 8-as számmal, Később a ČH Bratislava, a Vagonka Poprad, a Slovan Wien és a DAC voltak pályafutása állomásai. Összesen 188 élvonalbeli mérkőzés 58 gólt szerzett (más forrás szerint 200 meccs, 64 gól). Huszonegyszer játszott a csehszlovák válogatottban (először a Szovjetunió ellen, utoljára 1974-ben 24 évesen). 2 gólt szerzett.
2. Edzői pályafutásűról
Első osztályú fociedző volt, képesítését 1979–82 között szerezte, 74 meccsen ült csapata kispadján a legmagasabb osztályú szlovák bajnokságban, klubjai: DAC (5x volt ott, szívügyének tartotta, 152 meccsen irányította a dunaszerdahelyi csapatot), Rimavská Sobota (3x volt a gömöri alakulatnál), Lokomotíva Košice, Nitra, Duslo Šaľa (3x), további állomások: Bardejov, Rapid Bratislava, Artmedia Petržalka.
3. Maracanái tündökléséről
Amit 1966-ban 19 évesen elkövetett a Maracana stadion 140 ezres lelátója előtt, azt megjegyezték maguknak a dél-amerikai országban. Rio de Janeiróban játszott két barátságos mérkőzést a brazil és a csehszlovák válogatott, s a második 2:2-es döntetlennel zárult. „Én rúgtam az egyik gólt, méghozzá úgy, hogy Manga kapusnak még mozdulni sem volt ideje, mert egy jobboldali beadást húsz méterről kapásból vágtam a hálóba. A brazilok hozzáértésére jellemző, hogy megtapsolták a gólomat. Ez ritka gesztus, másutt aligha fordult volna elő, engem is meglepett. Ezek után írták a brazil lapok, hogy a pályán két Pelé volt – egy fekete és egy fehér. Ez a szakvélemény bejárta a világsajtót, akárhova érkeztem, mindenütt sztárnak tekintettek, fényképeztek, nyilatkoznom kellett, és számos kecsegtető ajánlatot kaptam világhírű, gazdag egyesületektől” – idézte fel a gólszerző pályafutása fénypontját a „Szikora, a fehér Pelé” című könyvben
4. Külföldi ajánlatairól
Brazíliai tündöklése után megkereste a New York Cosmos, ahol Pelé is játszott, a Penarol Montevideo, a Racing Buenos Aires. Lóránt Gyula, a híres magyar Aranycsapat volt játékosa két órán át győzködte, hogy menjen csapatába, a német bundesligás Kaiserslauternbe. De Szikora nem akart külföldön maradni, haza húzta a szíve.
5. A Szikora, a fehér Peléről
Batta György jó barátja volt Szikorának, a róla írt Szikora, a fehér Pelé című könyvében emlékfüzérekben tálalja a kiváló játékos, majd edző pályafutását, annyi tanulság van fehér Pelénk életútjában, hogy mindegyik időszakot külön lehetne említeni a maga leckéivel. Iskolában oktathatnák, mert sorskérdéseink is visszaköszönnek belőle. A célratörő gyerek rakétaszerű feltörése, a hírnév megélése, a kisebbségi lét hátulütői... Batta a legnépszerűbb és legismertebb dél-szlovákiai futballistának tartja. „Játékát művészi szintre emelte, csapatépítő tudása jóval nagyobb, mint a lapokban naponta szereplő, ajnározott többieké” – írja Batta.
6. Magyarságáról
Szikora sohasem tagadta, hogy magyar, és sohasem szégyellt anyanyelvén megszólalni. „Vállalt magyarsága okán faragatlan játékostársai gyakran megkeserítették az életét. A pályán azonban mindig kimagaslót nyújtott, nem gürcölés, hanem élvezet volt számára a foci. A sors rendkívüli tehetséggel áldotta meg, ám rendkívüli érzékenységgel verte” – olvasható Batta Szikoráról írt jellemzésében.
7. Külön kibontható történeteiről
Életének lapjai tálcán kínálják a kibontható, külön történetekbe ágyazható témákat: a hat-hétéves kis dugóról, aki gumilabdával gyakorolt a tardoskeddi udvarukon, miközben a híres rádióriportert, Szepesit utánozva közvetítette célba tartó lövéseit; a kamaszfiúról, aki labdaszedő társaival abban versenyzett egy tábla krumplicukorért, hogy ki találja el visszarúgáskor többször a kapufát; a tizenöt éves srácról, aki a tardoskeddi első csapatban bombagóllal mutatkozott be, amiért apja összecsókolgatta; a tinitehetségről, akit tizenhét évesen Komáromból szippantott soraiba a pozsonyi Inter, s játszott mezében számtalan emlékezetes mérkőzést; a középiskolásról, aki Érsekújvár és Komárom érintésével végül a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban érettségizett, és tiszta egyesre; az egyetemistáról, aki otthagyta a testnevelést, nem fejezte be a jogot, és végül első osztályú edzői oklevelet szerzett; a biztos lábú tizenegyes-végrehajtóról, akinek hat év alatt játszott huszonegy válogatott mérkőzésen egyszer sem adatott meg, hogy a fehér pontra tegye a labdát; a DAC-ba visszatérő játékosról és edzőről, aki majdnem bajnok lett 1991-ben a dunaszerdahelyiekkel; az alapos szakemberről, aki azt szerette, ha maga nézheti meg az ellenfelet, s akinek a kiváló kapus, Ivo Viktor is gyűjtötte az információkat; az élvonalbeli játékosról, akiről sokan azt hitték, hogy többszörös milliomos volt...
8. Pályafutása ketté töréséről
1969 volt Szikora György játékoskorának legszomorúbb éve, ekkor kezdődött az az időszak, ami pályafutását ketté törte, mert egy évvel később nem vitték ki a mexikói világbajnokságra, pedig ott lett volna a helye a csehszlovák válogatottban. Már az öltönye is megvolt, mégsem utazhatott. Meghiúsult élete legnagyobb álma. Minden a csehszlovák–magyar világbajnoki selejtezővel indult. Szikora csúcsformában volt a prágai visszavágó előtt, de az egyhetes edzőtáborban Marko edző naponta megkérdezte tőle, vállalja-e a játékot a magyarok ellen. Görcsölő gyomorral, nyomasztó felelősség és a gyanúsítgatások kereszttüzében lépett pályára. A meccs előtt néhány szót váltott ismerőseivel – két játékossal, Mészöllyel és Szűccsel, valamint Szepesi rádióriporterrel. A meccs előtt Marko újra elmondta gyanúsítgató kérdését, majd olyan posztra állította be Szikorát, ami nem volt a kenyere. Nem ment neki a játék, a félidőben kérte, hogy cseréljék le, nem akart tovább szenvedni, de mégis maradt. Elmondása szerint az öltözőben Adamec odaállt fölé, és megvádolta, hogy szándékosan játszott rosszul, és elárulta Mészölyéknek a taktikát. Aztán mégis lecserélték, utána egy világ omlott össze benne.
9. A meg nem bocsátásról
A balszerencsés selejtező után minden csehszlovák játékosnak megbocsátottak a szurkolók, csak az év játékosa cím várományosának, Szikorának nem. Levelekben becsmérelték, feleségét megpofozták a villamoson, őt hazaárulónak bélyegezték, kiszúrták autója gumiját a háza előtti parkolóban. Ebben a lelki teherben kérte Marko szövetségi kapitányt, hogy két-három meccsre hagyja ki a csapatból. Marko ki is hagyta, de elfejtette visszahívni, még az 1970-es világbajnokságra sem vitte ki, arra hivatkozva, hogy sérült, de kutya baja nem volt. Ez az igazságtalanság olyan törést hozott Szikora életében, amit már nem tudott kiheverni. „Meg kellett tanulnom nekem is, hogy egy futballista, bármilyen jelzőkkel illették azelőtt, addig érdekes csak, amíg az igát húzza, akár egy ló. Mihelyt elront valamit, az emberek többsége elfordul tőle, alig akad, aki segítene” – vallotta be később. Saját sorsáról rajzolt egy szomorú, de valós képet.
10. A braziloktól és Puskástól ellesett lövéseiről
A legnagyobb futballtehetségek is rendre tanulnak, igyekeznek további ütőkártyákat is előhúzni tarsolyukból, mikor a pályára lépnek. A megfigyelés, a legjobbaktól való tanulás, trükkjeik ellesése szintén a repertoárjukba tartozik. Szikora György is ilyen felfogásban élt a foci világában. Egy interjúban elárulta, hogyan és kitől leste el szokatlan lövőtechnikáját. „Eltanultam a braziloktól és Puskástól egy rúgásnemet: kis falsot teszek a lövésbe, a labda mintha mellé menne, de nem megy, beakad a hálóba a védők és a kapus nagy meglepetésére” – mondta évtizedekkel ezelőtt a tardoskeddi származású kitűnőség, aki három évtizedig futballozott, és 35 éves korában intett búcsút az aktív játéknak. Azóta már a rúgótechnika is sokat fejlődött, többen rájöttek erre és más trükkökre, amit az ismétléskor a különböző kameraállásokból látni csak igazán.
11. A krumplicukrot érő kapufáiról
Egyszer szívesen emlékezett vissza gyerekkorára Szikora Görgy. „Kijártunk a pályára, szedtük a nagyoknak a labdát. A kapu mögött állva alig vártuk, hogy hozzánk repüljön a bőr, s mi visszarúghassuk, a kapufát célozgattuk. Versenyeztünk egymással, a díj egy tábla krumplicukor volt. A nagyok gyakran szidtak bennünket, mert sűrűn eltaláltuk a kapufákat... Imádtuk a focit, egyszerűen nem tudtuk megunni, késő estig kergettük a bőrt, akkor is, ha csak lyukas gumilabda volt, a talaj pedig hepehupás.”
12. Ivo Viktor lefüleléséről
Kedves emlékként őrizte Fehér Pelénk z alábbi történetet „Sohasem felejtem el egyik ligameccsemet, amikor Pozsonyban az Inter színeiben négy gólt rúgtam az akkori nagy prágai Dukla kapusának, Ivo Viktornak. Az egyik gólom története. Viktor megkaparintotta a labdát, és kidobta. Megfigyeltem, hogy ha Viktor kézzel hozza játékba a labdát, akkor jobb oldalról általában hatalmas dobással balra dobja ki a bőrt, hogy minél előbb játékba hozhassa csapattársait. Amikor tehát Viktornál volt a labda, én úgy tettem, mintha nem figyelnék, de mihelyt lendítette a kezét, elkezdtem vágtázni és Vojkuvkát megelőzve mellel megszelídítettem a bőrt, s besétáltam vele a kapuba. Ez a gól külön örömöt hozott, mert tudatos volt; igazolta, hogy érdemes megfigyelni az ellenfelet, hogy az adott pillanatban meglephessem.”
13. A Szikorát örző Berti Vogtsról
Nem akármilyen párharcokban volt részük 1965-ben a nézőknek az utánpótlás labdarúgóknak kiírt UEFA-tornán, amely Németország akkori nyugati részén, a Német Szövetségi Köztársaságban zajlott. A házigazda válogatott az akkori Csehszlovákiával játszott az elődöntőben. Szikora Györgyöt azon a mérkőzésen az a Bert Vogts őrizte, aki később csodálatos karriert futott be, világ- és Európa-bajnok is volt a Borussia Mönchengladbach egykori kiváló hátvédje. A tardoskeddi származású Szikorának pedig korántsem volt olyan magas ívű pályafutása, mint a német fiúé. Ha napjainkban zajlana a mérkőzés, számtalan tényhez jutnánk hozzá a két játékos párharcából. Évtizedek távlatából csak a krónikára hagyatkozhatunk, s abból az derül ki, hogy az elődöntő végül gól nélkül ért véget, de sorsolással Csehszlovákia jutott a döntőbe, és Szikora György volt az országos válogatott legjobbja azon a németországi tornán.
14. Az üres tardoskeddi utcákról
1966 májusában mutatkozott be Szikora György a csehszlovák labdarúgó-válogatottban mégpedig a Szovjetunió elleni prágai barátságos mérkőzésen (1:2). A hazaiak vezetőedzője a František Veselý, Szikora György, Jozef Adamec, Dušan Kabát csatársort küldte pályára. A rendkívüli tehetséggel megáldott Szikora már akkor lázba hozta szülőfaluja, Tardoskedd lakosságát. „Mondogatták a szurkolók, Gyuriból nagy játékos lehet, És lett is! Amikor először játszott a válogatottban, Prágában a Szovjetunió ellen, mintha kihalt volna a hatalmas falu, mindenki a tévét nézte. Kiürült a kocsma is, ahol az édesanyja dolgozott. Szikorának Tardoskeddről voltak a leghűségesebb szurkolói” – árulta el községük legismertebb emberéről Kele Lajos, Tardoskedd akkori polgármestere.
15. Zsenialitásáról, szokatlan megoldásairól
Még sokan élnek köztünk, akik szívesen emlékeznek Szikora zsenialitására, szokatlan megoldásaira. Nem véletlenül jártak passzai miatt mérkőzésre a pozsonyi Interben töltött évei során, s az sem feledhető, hogy edzőként legtöbbször végveszély esetén tűzoltónak, a csapat megmentőjének szerződtették, mert sajátos hozzáállásával kisebb csodákra volt képes védenceivel. Ötvennyolc évet kapott az élettől, keveset, de szíve, betegsége nem engedte tovább, de korai haláláért részben ő is tehet. Szülőfalujában, Tardoskedden 2005 decemberében helyezték örök nyugalomra, 2006 óta a helyi stadion viseli a nevét.
(Forrás: Batta György Szikora, a fehér Pelé című könyve)