Ázsia az asztalitenisz fellegvára, különösen Kína, Japán és a két Korea. A vásárúti Vími Roland a sportág e nagyhatalmainak közelébe férkőzött. Játékával, labdauralmával, eredményességével. Legnagyobb sikerét is Japánban érte el: a csehszlovák csapat vezéregyénisége volt az 1991-es csibai világbajnokságon, ahonnan bronzéremmel tértek haza.
Ötven évvel ezelőtt Dunaszerdahelyen látta meg a napvilágot, de mindig is vásárútinak tartotta magát. Futballista családba született, hiszen édesapja, Tibor sokáig a bőrgolyó megszállottja volt. Nem csoda, hogy egyetlen fiuk is a zöld gyepen kötött ki. Ötévesen aztán Roli az akkori zöld asztalra váltott, és asztalitenisz ütőt vett a kezébe. Nagy Árpád testnevelő tanítója felismerte benne a tehetséget, s azt mondta kiváló játékos lesz belőle. És nem tévedett.
Vími Roland alig volt nyolcéves, amikor már a felnőttek között ütötte a kaucsuklabdát, kilenc és fél évesen szlovák bajnok lett a fiatalabb diákok mezőnyében, tizenhat évesen már Pozsonyban játszott első ligát. Közben gimnazista volt Dunaszerdahelyen, a mai Vámbéryben. És hetente kétszer járt Pozsonyba edzésre. A testnevelési főiskolát is elkezdte, de más fél év után abba kellett hagynia, mert nem tudta tanulmányait összeegyeztetni a megnövekedett edzésterhekkel. Tizenhat éves koráig nyolc esztendőt töltött a dunaszerdahelyi csapatban. Nagyon sokat segített neki, hogy a felnőttek ellen játszhatott. „Kitartás kérdése az egész. Minél jobban érdekel a játék, annál jobban is megy” – mondta a Csallóköznek adott interjúban ötvenedik születésnapja alkalmából.
Pozsonyban tovább haladt a sikerek felé. Előbb a récsei vasutascsapatban, majd a válogatott játékosokat felkaroló fővárosi élklubban pingpongozott. És jöttek a sikerek is, kétszer csehszlovák csapatbajnokok voltak, s a közép-európai klubok Szuperligáját is megnyerték. Ausztriai légióskodással kezdte külföldön, s játszott Németországban is.
Már ifjúsági kora óta tagja volt a csehszlovák válogatottnak, de a nagy világversenyekre rendre nem nevezték. Örök tartalék maradt a cseh–szlovák érdekharcban. Vími Roland alig volt húszéves, amikor eredményessége már Prágában is annyira szemet szúrt, hogy kénytelenek voltak meghívni a felnőttválogatottba. Bő öt évig öltötte magára a csehszlovák, majd a szlovák címeres mezt. Bejárta a világot a csapattal, sokszor a nagyvárosokban is versenyzett. Éremmel tért haza Japánból, Iránból, Ausztráliából. Maga sem gondolta, hogy annyi helyre eljut, de nem feledte, ennek fejében sok mindenről le kellett mondania.
Két-két világ- és Európa-bajnokságon, s egy olimpián indult. Versenyzői csúcsa az 1991-es csibai világbajnokság és az 1992-es barcelonai ötkarikás szereplés volt. Japánban nagy meglepetést jelentett a csapat dobogóra kerülése. Már azt szenzációként könyvelték el, hogy a negyeddöntőben megverték Kínát. Roli mind a tizenegy vb-meccsen asztalhoz állt. Igazi vezéregyéniségként a csoportban Magyarország és Franciaország, majd a nyolcaddöntőben Anglia és a bronzcsatában Belgium ellen ő szerezte a döntő pontot. Ennek idehaza is meglett a visszhangja, hiszen ugyanabban az évben az Év csapatának hirdették ki a vb-bronzérmes asztaliteniszezőket. Nagy meglepetés érte a nagy meglepetést okozó fiúkat. Nevükben Vími Roland vette át a díjat az ankét eredményhirdetésén.
Egy évvel később következett a barcelonai olimpia, ahol élversenyzőnk már a csoportküzdelmek után befejezte, mert roppant erős csoportba került. Mégis nagy dolognak tartja, hogy egyáltalán kijutott az ötkarikás játékokra, hiszen tizenkét találkozóból álló sorozatban harcolta ki a rajtjogot.
Vími Roland egyedi játékstílusával tűnt ki, fonák pörgetését a magyarországi edzőiskolában is oktatták, s a kétszeres világbajnok, Klampár Tibor szintén megcsodálta rövid adogatásait, gyors csuklóját és jól előkészített támadásait. Öröm volt nézni játékát. Pályafutása azonban 1994-ben derékba tört, amikor nem nevezték a pozsonyi Európa-bajnokságra. Pedig az előző évek ranglistavezetőjéről és élversenyzőjéről volt szó. Mellékvágányra állításában akkor telt be a pohár. Az igazságtalanság keserű pirulája és magánéleti gondjai a csalódások közben egészségét is kikezdték. Édesapja, Tibor kis kora óta mellette állt örömteli és keserű napjaiban, s máig a szülei a rokkantnyugdíjas versenyző legnagyobb támaszai.
Klubszinten azonban tovább versenyzett a vásárúti híresség. Egy tucatnyi évet töltött magyarországi klubokban, Győrben, Kiskunhalason és Celldömölkön. Vezéregyéniség volt az utóbbi település csapatában, felküzdötték magukat az NB I-be, ahol bajnokok lettek. Celldömölk azóta is fogalom a magyar asztaliteniszsportban.
Vími Roland Magyarországról szülőfalujába, Vásárútra tért vissza. Később játszott extraligát Hodosban, volt egy sikeres edzőközpontja Nádszegen, és más klubok színeiben is ütötte az apró labdát, mindenhol megcsodálhatták képességeit. Ötven évesen a vásárúti csapatot erősíti a járási bajnokságban. Azt mondja, ameddig bírja, szeretné folytatni. Versenyzői érdemei nem merültek feledésbe, az országos szövetség méltányolni kezdte asztaliteniszezői tetteit.
Csallóközkürtön él szüleivel. Abban a faluban, ahonnan egykor diszkoszvető világbajnokunk, Bugár Imre indult világverő útjára. Sokéves és sikerekben gazdag, göröngyöktől sem mentes karrierje alkonyán Vími Roland is ebben a csallóközi községben talált nyugalomra.
