Horvátországból érkezett a szomorú hír: 2021. március 2-án 64 éves korában elhunyt Zlatko Kranjcar (1956–2021) egykori labdarúgó, majd edző. Annyi kötődése van a Csallóközhöz, hogy 2009. április 22. és 2009. június 30. között a DAC vezetőedzője volt. Összesen nyolc mérkőzésen ült a sárga-kékek kispadján. Ezzel a meccsadaggal a csapat élvonalban tevékenykedő 26 trénere közül a huszadik helyen található (a rangsorban magabiztosan, 120 levezényelt találkozóval Pecze Károly vezet).
Kranjcar volt sorrendben a 15. szakvezető a csallóközi alakulatnál, amióta 1985-ben felbukkant az élvonalban. 2009-ben még az iráni Mohseni-éra tartott a dunaszerdahelyi futballban, amikor elődjét, a német Werner Lorantot a Slovantól elszenvedett vereség lesodorta a kispadról. Honfitársa, Otto Baric közvetítésével került Dunaszerdahelyre Kranjcar. A Šport napilap már akkor megírta róla: „Őszinték leszünk, már hallottunk arról, hogy – finoman mondva – egy pohár borocskát nem utasít vissza. És azt is, hogy néha még többet sem.” Ez a tulajdonsága a Csallóközben sem hagyta cserben, két hónap elteltével távozott a DAC kispadjáról. Február derekán akut májproblémával került a zadari kórházba, majd onnan Zágrábba, de életét már nem sikerült megmenteni.
Kranjcar játékosként a zágrábi Dinamóban és a bécsi Rapidban élte át pályafutása csúcsait, edzőként már jóval több helyen megfordult, világszerte, vezette a horvát válogatottat is (2004–2006). Dunaszerdahelyi ténykedése rövid lejáratú volt, s a DAC történetében is egy apró epizód.