Ostraván tette meg az első lépést a harmincadik bajnoki aranya felé. Vodnyánszká Renáta (szül. 2004, dunaszerdahelyi Megy Sport) megnyerte a női távolugrást, amivel huszonegyedik szlovákiai elsőségéhez ért atlétikai pályafutása során. Ráadásul fedett pályás egyéni csúccsal (610 cm) lett bajnok a 21 éves egyetemista. A többi ostravai kísérlete még hosszabb volt, de belépett, így csak az emlékük maradt meg. A nőknél harmadszor lett az országos legjobb, fedett pályán a másodszor. Húsz alkalommal távolugrásban diadalmaskodott, egyszer azonban (2020) a 60 méteres gátfutást is megnyerte az ifjúságiak mezőnyében. Abból az évből van a legtöbb bajnoki aranya: öt, miután távolugrásban az ifjúságiak és a juniorok között mind fedett pályán, mind a szabad ég alatt nem talált legyőzőre, s ráadásképpen a már említett vágtaszámban is diadalmaskodott. Egyéni csúcsa kint 626, tető alatt 610 centi.
Huszonegy országos bajnoki aranyérem birtokosa. Nézzük, mikor, hol, mely korosztályban és milyen ugrással utasította maga mögé a teljes bajnoki mezőnyt.
A bajnoki címek listája
Fiatalabb diákok (2 arany)
Távolugrás: 492 cm (2017. február 25., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 519 cm (2017. június 24., Trencsén)
Idősebb diákok (5)
Távolugrás: 520 cm (2017. szeptember 16., Érsekújvár)
Távolugrás: 542 cm (2018. március 3., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 562 cm (2018. szeptember 15., Nagyszombat)
Távolugrás: 567 cm (2019. március 2., Pozsony, fedett)
Távolugrás: 571 cm (2019. szeptember 22., Kassa)
Ifjúságiak (6)
Távolugrás: 546 cm (2018. február 25. – fedett)
Távolugrás: 567 cm (2019. február 24., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 583 cm (2019. július 6., Kassa)
60 m: 7,71 mp (2020. március 1., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 571 cm (2020. március 1., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 605 cm (2020. szeptember 5., Pozsony)
Juniorok (5)
Távolugrás: 585 cm (2020. március 7., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 568 cm (2020. szeptember 19., Nagyszombat)
Távolugrás: 581 cm (2021. február 27., Pozsony – fedett)
Távolugrás: 598 cm (2022. július 9., Dubnica nad Váhom
Távolugrás: 626 cm (2023. június 17., Nagyszombat)
Nők (3)
Távolugrás, 587 cm (2021. február 20., Pozsony – fedett)
Távolugrás, 604 cm (2024. június 29., Besztercebánya)
Távolugrás, 610 cm (2025. február 20., Ostrava – fedett)
(Forrás. szlomasport-archívum)