Vannak sportemberek, aki átírják a történelmet, teljesítményükkel, helytállásukkal az érdeklődés központjába kerülnek. Közéjük tartozik Vlček Erik (szül. 1981) komáromi kajakos is, aki a XXXII. nyári olimpián Tokióban immár hatodszor vett részt a játékokon. És nemcsak a résztvevők számát gyarapította mindannyiszor, hanem mindig döntős egységben ült, négy alkalommal érmesben.
Vlček Erik olimpiai útja 2000-ben Sydneyben kezdődött, amikor az utolsó pillanatban összeállt kajaknégyesbe került, és Riszdorfer Richárd, Tarr György és Róbert Erban társaságában alig maradt le a dobogóról.
Ez csak a kezdete volt Erik olimpiai szereplésének, mert négy évvel később (2004, Athén) már sikerült az, ami Sydneyben nem, és bronzérmet akasztottak a nyakába. Igaz, előtte két évig uralták ebben a számban a világ élmezőnyét, de Athénra mások is komolyabban felkészültek, és kemény csatában ért dobogóra a szlovák négyes (Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Juraj Bača).
Pekingben (2008) a végső győzelemre is esélyes szlovák kajaknégyest váratlanul megelőzték a fehéroroszok, de így a legjobb olimpiai helyezést hozta haza K4-ben a Riszdorfer Richárd, Riszdorfer Mihály, Vlček Erik, Tarr György egység, melynek akkor is – harmadik emberként ülve a hajóban – Erik volt a motorja.
Döntőt hozott 2012-ben London is, de Riszdorferék kiválása, és a négyes korábbi évekhez viszonyított más összetételében (Gelle Péter, Martin Jankovec, Vlček Erik, Tarr György) csak a pontot érő hatodik helyen ért célba. Erik K2 1000 méteren is döntős volt, akárcsak négy évvel később Brazíliában, de mindkétszer csak nyolcadik helyen ért célba társával.
Rio de Janeiro (2016) újra a dobogó második fokára vitte a szlovák kajaknégyest, melynek akkor már Vlček Erik volt a vezéregyénisége, és Denis Myšák vezérevezős mögött Erik, Tarr György és Linka Tibor foglalt helyet az ezüstérmes hajóban.
Tokió (2020 helyett 2021) négyre kerekítette Vlček Erik éremgyűjteményét. Az 500 méteren hajszállal kiharcolt bronzéremmel nagyon elégedett volt, s boldog pillanataiban inkább nyitottnak, mint lezártnak tekintette élsportolói pályafutását. Pedig decemberben már negyven éves lesz. De a társaival (Samuel Baláž, Denis Myšák, Botek Ádám) elért, szinte győzelemmel felérő siker új távlatokat nyithatott előtte. Három év múlva Párizsban immár hetedik olimpiáján is feltűnik?

Vlček Erik ötkarikás szereplései

Sydney (2000), K4, 1000 m: 4. helyezés

Athén (2004, K4, 1000 m: 3.

Peking (2008), K4, 1000 m: 2.

London (2012), K4, 1000 m: 6., K2, 1000 m: 8.

Rio de Janeiro (2016), K4, 1000 m: 2., K2, 1000 m: 8.

Tokió (2020 helyett 2021), K4, 500 m: 3.