2013. október 4-én hosszantartó betegség után életének 72. évében elhunyt Vlahy Jenő, a naszvadi kézilabda legnagyobb alakja, aki társaival lerakta a faluban a sportág alapjait. Válogatás nyilatkozataiból.
„Életem meghatározója lett a „szerencsétlen” sport, egyszerűen nem tudok lemondani róla. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy hosszú idő után kezdtem csak építkezni, annyira lekötött a kézilabda.” Nem marad űr (Új Szó, 1983. október 7.)
„Evés közben jött meg az étvágyunk. S mert érdekelt a munka, s egyébként sem szokásom sok dologba belekapni, hát azzal foglalkoztam, amit szeretek: a kézilabdával. S ha valakinek van hozzzá kedve és megértő környezete, akkor az eredmény sem maradhat el.” Ahol gyökeret vert a kézilabda (Új Ifjúság, 1983. október 25.)
„Nagyon jó érzés, ha az embernek van egy konkrét célja, s azt maradéktalanul sikerül is megvalósítani. Elsőligás játékosokat nevelni, miközben egy kézilabdabázist is fenntartani, nem kis dolog. Idővel én is tudatosítottam, hogy magam már kevés vagyok mindenre. Elsődleges követelmény volt, hogy legyenek segítőtársaim. S miután sikerült ezt a gárdát magam köré csoportosítani, azt is elhitettem velük, hogy engem is helyettesíthetnek, sőt kimondottan előnyös, ha megosztjuk a tennivalókat. Nagyon hasznosnak tartom a háttérmunkát, az iskola és a szülők segítségét. Ebben a faluban, amelyet sokat dolgozó emberek laknak, gyökeret vert a kézilabda. A naszvadi gyerek már kiskorától lesi az idősebbek játékát. Jómagam is figyelem őket zsenge gyerekkoruktól, s szüleik egykori képességeiből következtetve nagyjából eltalálom, melyikből lehet igazi kézilabda-tehetség.” Ahol gyökeret vert a kézilabda (Új Ifjúság, 1983. október 25.)
„Ligaújonc tanítványaim az átlagosnál jobb képességűek, nagyszerűen védekeznek, tudnak küzdeni, s a csapatszellem is kiváló. Többen kiváló tanulók! Falunkban rengeteg a gyerek az iskolában, megpróbáljuk megszerettetni velük a kézilabdát. Más sportággal versenyszerűen nem foglalkozunk, így jócskán akad utánpótlás. Korosztályonként neveljük az iskolásokat, Naszvadon Nagy Mária, Ímelyen Tóth Bea segít. Remélem, mostani feltörésünk nem lesz egyetlen látványos hullámcsapás.” A második naszvadi feltörés (Új Szó, 1995. január 12.)
„A mostani diadalunkat, vagyis mindkét korosztályos diákcsapatunk szlovákiai elsőségét mindenképpen értékesebbnek tartom az előzőeknél. Ha visszatekintek az elmúlt 25–28 évre, egyre nehezebb rávenni a gyerekek valahányadát arra, hogy valóban sportoljon. Régebben válogatni lehetett, annyi volt az érdeklődő. Most viszont úgy kell halászni, győzögetni, majd megtartani őket. Ezért értékesebb minden siker.” Apad a forrás, mégis két aranykitörése volt (Új Szó, 1999. augusztus 12.)
Bajnok diákjairól mondta. „Amikor edzés van, akkor dolgozunk. Ez persze sokszor nem tetszik, sokszor komolyabban rájuk kell szólni, még sírás is előfordul. Tapasztalatból tudom: nincs értelme a lógásnak. Dolgozunk, amikor dolgozni kell, szórakozunk, amikor szórakozni kell, aránylag jó az edzések látogatottsága, főleg a diákok körében. A naszvadiak vannak többségben, de járnak hozzánk ímelyiek is, jó a kapcsolatunk a gútaiakkal, az aranyosiakkal. Sőt, időnként már szülői áldozatvállalással máshonnan is érkeznek tehetségek.” Apad a forrás, mégis két aranykitörése volt (Új Szó, 1999. augusztus 12.)
2000-ben Göteborg külvárosában, Partillében 501 csapat indult a különböző korosztályokban rendezett megatornán. Két kategóriában a naszvadiak győztek. Vlahy Jenő élménybeszámolója: „Mindkét diákcsapatunk első lett. Huszonhárom induló közül a tizenegyévesek csoportjukból veretlenül jutottak a középdöntőbe, ahol csak az Olomouccal veszítettek egy pontot, majd a döntőben egy góllal megverték a morvákat. Szűcs Mónika lett a döntő legjobbja. Népesebb mezőnyben – 48 induló – végzett az élen a tizennégy évesek együttese. A tavalyi szlovák bajnok egy vereséggel jutott a csoportból tovább. A döntőben a házigazda Göteborggal találkoztak a lányok. Nem sok esélyünk látszott a robusztus svédek ellen. El is húztak. A félidőben szokatlan lépésre szántam el magam: odamentem a zsűrihez, és letettem a játékosaim igazolványait, ugyanerre kértem a hazaiakat is. Vagyis jeleztem, gyanús nekem az erőfölény. Valami nem lehetett tiszta a dologban, mert szünet után nagyon megzavarodtak a skandinávok, lányaim meg szárnyra kaptak, döntetlen lett a vége. A hosszabbításban a hirtelen halál – roppant izgalmak közepette – döntött a javunkra. Haris Edina, akit a döntő legjobbjának hirdettek ki, értékesítette a megítélt hetest. Úgy érzem, beteljesült az álmom. Ha több sikert nem is érnék el a naszvadi fiatalokkal, akkor már ez is elég lenne. Határtalanul boldog vagyok, a lányokkal együtt. Kell-e ennél nagyobb motiváció fiatal tanítványaimnak?” Beteljesült edzői álom (Új Szó, 2000. július 12.)
Ilyen esztendeje még nem volt a naszvadi női kézilabdának. A 2002/2003-as évadban az utánpótlás-neveléséről híres dél-szlovákiai bástya összesen hat bajnokságban indíthatta diák- és ifjúsági korosztályos csapatait, és ebből öt alkalommal az országos döntőig jutott. Önmagában már ez sem akármilyen fegyvertény, de a naszvadiak nem szoktak megelégedni a puszta részvétellel, mindig többre vágynak, így egyáltalán nem meglepő, hogy mindegyik fináléban érmet is szereztek. Ilyen bravúros teljesítményre rajtuk kívül csak egyetlen szlovákiai klub, a Partizánske volt képes. A cipőgyári városban azonban minden téren lényegesen jobb körülmények között űzik a kézilabdát.
Vlahy Jenő és fiatal tanítványai tehát velük is felvették a harcot, ugyanakkor számos, előkelőbb feltételek között tevékenykedő klubot hagytak maguk mögött. A legnagyobb fogást egy aranyék díszíti, hiszen az alapiskolások bajnokságáról szlovákiai elsőséggel tértek haza. Másodikok voltak az iskolai sportközpontok és a fiatalabb diákok versengésében. Bronzérmet pedig idén mindkét ificsapat szerzett. Egyetlen együttesük nem volt érmes: az idősebb diákok nehéz csoportjukban gólaránnyal szorultak a második helyre, így onnan a párkányiak kerültek az országos döntőbe.
Legutóbb Besztercebányán a fiatalabb diákok (12 éves korig) lettek másodikok. „Hétből hat mérkőzést megnyertünk, majd a döntőben 18:9-re kikaptunk a tavalyi győztes Partizánskétól. Szerettünk volna nyerni, de ahhoz bravúr kellett volna. Az ezüstérem is szépen csillog. Ha figyelembe vesszük, hogy ellenfelünknél a feltételek, a válogatási lehetőségek és a felnőttcsapatban való érvényesülés is sokkal jobb, akkor nincs okunk szomorkodni. Másodikok vagyunk az országban” – nyugtatgatta önmagát és a naszvadi aranyéhes kézilabda-rajongókat Vlahy Jenő. A legnagyobb fogás (Új Szó, 2003. június 23.)
Az összeállítás J. Mészáros Károly írásaiból készült