Életműdíjban részesült a 2018. október 5-én a IV. Diákolimpián Vincze Ferenc, a gútai dzsúdó kiemelkedő alakja, aki a sportág híveire jellemző meghajolással is megköszönte ezt az elismerést. Az alábbi méltatás hangzott el róla:
Vincze Ferenc a gútai dzsúdós család feje, a helyi sportélet kiemelkedő alakja, aki 1981-ben átvette a gútai judoklub irányítását, és harminchárom éven át az ő vezetésével zajlott a roppant sikeres klubélet. 2014-től már csak vezetőedzőként folytatja. Több mint kétezer fiatalt vezetett be a cselgáncs rejtelmeibe, és sokukból országos bajnokot nevelt. Hatvanöt bajnoki érmes volt a védencei között. Felmérhetetlen munkát végzett el versenyzői körében, sportága népszerűsítésében, a helyi klub menedzselésében. Ebben tűnt, tűnik ki. Ezért tisztelik és becsülik tanítványai és az egész szlovákiai cselgáncsvilág. Versenyzőinek egész sora kívánkozna ide, mindazok, akik a gútai bölcsőből eljutottak a besztercebányai élsportközpontba, az országos válogatottba. Mindannyian hálásak lehetnek neki.
2017-ben Gúta városa Pro Urbe díjban részesítette a sport és ifjúságnevelés területén elvégzett kitartó és eredményes munkájáért. Munkássága elismeréseként megkapta az Európai Cselgáncsszövetség kitüntetését, és nemzetközi edzői minősítést szerzett.
Edzői teendői mellett jelenleg a Nyitra megyei cselgáncsszövetség elnöke, az Országos Dan Kollégium tagja.