Hatvankét éves negyedi naturál testépítő Tóth Kálmán. Világversenyek sztárja, számtalan győztese az utóbbi évtizedben, bámulatos izomzata van még ma is. Elmesélte, hogy nagy diadalai közül a legelső világbajnoki címére volt a legbüszkébb. Az olaszországi Bolzanóban szerezte 2006-ban. A miért itt a válasza: „Ismeretlen helyre mentem, nem tudtam, milyenek lesznek az ellenfelek, mi vár rám. Véletlenszerűen alakult minden. Mikor pénteken este megmutatták nekem az aktuális világbajnokot, elbújtam volna a legkisebb lyukba, csak ne lássák, hogyan nézek ki. Mikor ránéztem, azt gondoltam, elveszek a háta mögött. Hogy hova jöttem? Aztán mutattak egy franciát, az is olyan volt, mint egy hegy. Megrémültem, de azt gondoltam, ha már ott vagyok, valami csak lesz. A verseny végén az aktuális világbajnok mellett álltam, egy angol néger volt, a francia meg a pódium másik felén volt. Mi maradtunk hárman. A bemondó szintén a második oldalon volt, tőlünk elég messze. Mikor elhangzott a név franciául, nem értettem, kit szólítanak. Én már akkor örültem, harmadik vagyok, az már nagy dolog. Lesz érmem, erre nem is számítottam. Felénk mutatott a bemondó, miután elhangzott a név. Elindultam előre, megint mondott valamit, és odamutatott felénk. Visszamentem, újra rám mutatott, s megint elindultam, azt remélve, biztosan én vagyok a harmadik. S mikor látta, hogy nem értjük, mit mond, odajött hozzánk, és rámutatott a négerre, hogy menjen előre. Abban a pillanatban fogta fel ő is, hogy nem nyert, hanem harmadik lett. Nekem meg egyre erősebben dobogott a szívem, hiszen ez már a második helyet jelentette. Újra mondtak valamit franciául, és kiment a francia is. Ott maradtam a világbajnoknak. Abban a pillanatban tudatosítottam, én nyertem meg a versenyt. Ez felejthetetlen pillanatsor volt számomra. A többi diadalomnál már kicsit reméltem, hátha sikerül valamit összehozni.”
Sikerült, elég sokat!

Nézzék csak:

Tóth Kálmán aranyérmei a világversenyeken

Európa-bajnokságok (9)

2007: La Tour du Pin (Franciaország, UIBBN világszervezet versenye)

2008: Sitges (Spanyolország, UIBBN)

2010: Fos-Sur-Mer (Franciaország, UIBBN)

2011: Dinant (Belgium, UIBBN)

2012: Tatabánya (INBA)

2013: Bussolengo (Olaszország, UIBBN)

2015: Bologna (Olaszország, INBA)

2016: Somorja-Csölösztő (INBA)

2017: Mosztar (INBA, ABA, PNBA)

Világbajnokságok (6)

2006: Bolzano (Olaszország, UIBBN)

2008: Bydgoszcz (Lengyelország, WFF)

2012: Karlovy Vary (Csehország, INBA), Martin (Szlovákia, UIBBN)

2013: Párizs (Franciaország, UIBBN)

2016: Budapest (INBA)

Naturál Olympia (3)

2012: Reno (USA, INBA) – megnyerte az 50 éven felüliek versenyét és az abszolút kategóriát

2015: Las Vegas (USA, INBA) – megnyerte a 60 éven felüliek versenyét, hat nappal hatvanadik születésnapja előtt

(Közölve: 2018. április 8.)