Feljegyzéseim között találtam egy cetlit, melynek szövege arról árulkodik, hogy a somorjai Tóth István egykori atléta 1979-ben Budapesten az 1500 méteres síkfutásban 3:45 perces idővel ért célba. De hogy milyen versenyen meg hogy honnan vettem ezt a tényanyagot, azt elfelejtettem hozzáírni. Nyomába eredtem. Így jutottam el az érintett (volt) atlétához, aki napjainkban is Somorján él, hatvanöt éves nyugdíjas, és a futást máig nem hagyta abba. Tóth István sportolói emlékeiből, élményeiből merített honlapunknak, hadd tudja meg a jelenlegi futónemzedék is, kivel liheg együtt egy-egy versenyen.
Először pontosítsuk: mi is történt 1979-ben?
Teljesen véletlenszerű: ma van az évfordulója annak, hogy szeptember 13-án Budapesten 1500 méteren a 3:45 perces időt futottam. Ez a Budapesti Honvéd versenyén történt. Ötödikként végeztem a magyar élmezőnyben. Egyben egyéni csúcsot értem el, s ez az időeredmény a mai napig a legjobb időm 1500 méteren. Abban az időben ez nem volt rossz eredmény, természetesen a világszínvonaltól messze, akkor is meg most is.
Mire vitte az atlétikában?
Abban az évben voltam szlovák bajnok és döntős a magyar országos és a csehszlovák bajnokságon ezen a távon, de az utóbbi kettőben nem sikerült bizonyítanom. A budapesti egyéni csúcsom már egy szezonkifutás eredménye volt, és akkor jött, mikor már kicsit megpihentem. Nem volt annyi edzés, előtte augusztusban nősültem, kicsit emiatt is lazítottam, kihagytam, s utána jött a legjobb időm. Mikor a fontos versenyek voltak, talán túlhajtottam magam, túlmotiváltan indultam.
És ezután be is fejezte?
Tóth István Kassán 1979-ben
Még nem. 1979 az utolsó előtti évem volt Budapesten, ahol csak egyetemistaként kezdem igazán atletizálni. 1975-ben kerültem a Műegyetemre, ahol teljesen véletlenül összejött egy nagyon jó futógárda, igazán motivált edzővel, kicsit fanatikus társaság volt a miénk. Csehszlovákiai diákként folytattam magyarországi egyetemen, ott jó barátom lett Illés Antal, aki akkor már utánpótlás válogatott volt. Levitt engem a műegyetemi klubba, a MAFC-ra, és odakerülésen évében októberben volt az országos váltóbajnokság. Nemcsak 4x100-on, hanem 1500-ig minden távon megrendezték. Három jó futóból állt a MAFC csapata, de hiányzott a váltóba a negyedik ember. És én éppen kapóra jöttem. Rögtön leigazoltak. A 4x800-as és a 4x1500-as váltót utánpótlás-kategóriában megnyertük. Tehát magyar bajnoki címmel kezdtem Budapesten.
Ez volt az eleje, és 1979-ben ért a csúcsra?
Így van. A következő éven volt az utolsó Magyarországon, akkor kezdtek jönni a sérülések. Achilles-ín bajom miatt kimaradt az országos bajnokság. Befejeztem az egyetemet, hazajöttem. Mindezek után kötelező szolgáltra a prágai Duklába vonultam be katonának. Már akkor is kiemelt sportegyesületként működött a katonai klub. Lett volna egy évem arra, hogy ideális körülmények között edzek, fejlesszem tovább magam, de sajnos rögtön az elején sárgaságot kaptam, és leszereltek. Ez törte meg a pályafutásomat. Ősszel voltam még az akkori nagyokkal, Bugár Imrével, Jozef Plachýval egy közös edzőtáborozásom, aztán hazajöttem karácsonyra, és lebetegedtem.
Ezzel véget is ért a pályafutása?
Betegségem miatt egy évet ki kellett hagynom. Utána újrakezdtem, két évet küzdöttem, hátha sikerül, de akkor már csak más, megváltozott körülmények között folytathattam. Munka mellett edzettem, család is volt, aztán úgy döntöttem, hogy befejezem. Mert rengeteg munkát igényel az atlétika, a közép- és hosszútávfutáshoz nem elég a tehetség, ott keményen kell melózni. És ahhoz már nem voltak meg a feltételek. Meg a betegségem következtében a lendületem is megtört. Mert nagy elvárásaim voltak a Duklában, ahol edzéssel és pihenéssel végezhettem volna a munkámat. Csak nem jött össze.
Végül mikor fejezte be a versenyszerű futást?
1982 után huszonhat évesen.
Elég fiatalon...
1956 karácsonyán, István napon születtem, ezért kaptam az István nevet, de ami még érdekesebb, hogy Somorján jöttem a világra. Kevés olyan somorjai van, aki somorjai születésű, mert általában Pozsonyban vagy Dunaszerdahelyen születtek, Somorján nem volt szülészet. Karácsonykor anyámnak nem akaródzott szülészetre menni, és a bábasszonnyal otthon hozott a világra.
Emlegette a budapesti egyetemi éveket, de csak az atlétika kapcsán. Mit végzett a Műegyetemen?
Villamosmérnöki szakot.
Csak középtávfutó volt?
Igen. Nyolcszázon kezdtem, aztán váltottam, és fő távom az ezerötszáz lett.
Említettük már az 1500 méteren elért legjobb idejét. Más távokon is versenyzett?
Nyolcszázon relatíve gyengébb, 1:52,3-as vagy 8-as egyéni csúcsom van. Ötezren még nagyobb távlatok nyíltak előttem, egyszer a vége felé megpróbáltam, s laza futással 14:27-nél állt meg az óra. Volt még ott tartalék. Ha folytattam volna az atletizálást, biztosan javítok ezen az eredményen. Maratoni távot soha nem futottam, az már túl hosszú nekem.
Arról már volt szó, hogy 1982-ben huszonhat évesen hagyta abba az atletizálást. Mennyi idő után?
A budapesti Népstadionban futva 1979-ben (Tóth István a második helyen)
Elég későn kezdtem a sportolást. Gyerekkoromban Somorján falusi élet zajlott, nem azt mondták a szülők, hogy menjünk sportolni, hanem ássunk, kapáljunk a kertben. Utána meg csinálhattunk, amit akarunk. Gimnazistaként éreztem először késztetést a sportolásra. Irigyeltem a focistákat, kosarasokat, kajak-kenusokat... Akkor lépett be a gimnáziumba Diósi Albert kosárlabda-mániákus tanár. Előtte is volt kosárlabdakör a gimiben, de ő nagyon elkezdte ezt forszírozni. Én is jelentkeztem kosarasnak, ám az nagy kihívás volt számomra, mert én korábban semmit se sportoltam. A többi srác úgy jött az alapiskolából, hogy kosarazott. Teljes analfabétaként egy év alatt úgy felküzdöttem magam a csapatban, hogy stabil tagja lettem. Egyszer bejelentkeztem a járási atlétikai bajnokságra, ahol második lettem százon és nyolcszázon. És akkor másik testnevelő tanárunk, Székely Pista bácsi azt mondta, hogy már két srác jár tőlünk a pozsonyi Slávia UK-ba, elküldött velük. És a kosárlabda mellett elkezdtem lassacskán atletizálni. Mivel nem nőttem meg kosarasnak, a gimi befejezése után már csak az atlétikával foglalkoztam. Tehát a Székely Pista bácsinak köszönhetem, hogy atléta lett belőlem. Pozsonyba kétszer-háromszor felutaztam busszal edzésre, voltam edzéstervem otthonra is. Eléggé belevágtam a futásba. Mikor elkerültem Magyarországra, és szerencsére belecsöppentem egy olyan társaságba, akik – mint mondtam – fanatikusok voltak. Heti tizenkét-tizenhárom edzésem, két fázisban készültünk. Nem volt különórarendünk, ezért reggel hatkor ébresztővel kezdtük, lementünk edzeni, aztán jött az egyetemi kötelezettség, majd délután a második edzés. Az egyetemen töltött öt évről van négy vastag kemény kötésű füzetem, ezek az edzésnaplóim. Akkor még nem volt futóóra, ami minden szükséges adatot feljegyez. Mi mindet írtunk, kézzel írt edzésnaplók születtek. Öt éven át napról napra vezettem. A nappaliban, a tévé melletti kis sarokban tartom ezeket, aztán néhanapján előszedem, és visszamegyek az adott időszakra, mit éltem át akkor atlétaként. És nosztalgiázok magamnak.
Csak a pozsonyi Slávia UK-ban és a MAFC-ban sportolt?
Meg a Duklában, de abban gyakorlatilag nem versenyeztem. Mert októberben bevonultam, majd egy hónapos általános katonai kiképzés után kezdődtek az edzések. Novemberben már jelentkeztek a bajaim.
Mit adott Önnek az atlétika?
Szép emlékek jönnek elő róla, örülök neki, hogy csináltam. Máig futok, de az ember érzi a korát. Valamikor nem tudtam elképzelni, hogy a teljesítmény a korral csökken. Somorján van több versenyből álló futóliga, és abban bevezették a korkvócienssel átszámolt eredményeket. Tavaly indultam a versenysorozatban, összesítésben második lettem. Ráadásul a következő legidősebb futó tizenöt évvel fiatalabb volt nálam. Ez is jelzi, hogy nem vagyok teljesen leírható. Korosztályomból nem sokan mozognak olyan aktívan, mint én, ezt hoztam magammal. Már ezért megérte az a sok munka, amit fiatal versenyzőként elvégeztem. Mert több ezer kilométert lefutottam az a pár éve alatt, mikor aktívan atletizáltam.
Napjainkban is figyeli, mi történik kedvenc sportágában?
A mai atlétikát nem lehet összehasonlítani az akkorival. Más világ volt akkor, s mostani is más. Kemény sportról van szó, nagyon sok munkát kell beletenni, és igazán kevesen jutnak el a csúcsra. Ez a többi sportágban is így van. Az atlétikában az a jó, hogy objektíven mérhető a teljesítmény, összehasonlíthatók az eredmények. Jó volna, ha nemcsak a csúcsatlétika kerülne a figyelem középpontjába, mert maga a mozgás nagyon fontos része az életnek, és ha az ember nézi a csúcsteljesítményeket, előfordulhat, demotiváló számára, hogy atletizáljon. Annyira a fellegekben járnak a legjobbak, hogy szinte hihetetlen eredmények születnek.
Mit jelent számára, hogy sportol(t)?
A mozgás az életem. Négy gyerekünk közül egyik se lett aktív sportoló, de mindegyik valamilyen szinten sportol. Tehát a sportszellem megmaradt a családban. Sőt, már az unokáinknál is megjelent ez a hozzáállás. Mi továbbra is azért mozgunk, hogy egészségesek maradjunk. Sízünk, biciklizünk, túrázunk...
J. Mészáros Károly