Szalad az idő, és 2009. december 18-a már régen a múlté, de Kovács Tamás (Tomi Kid) nem akarja, hogy feledésbe merüljön. Azon a napon ugyanis a galántai öklöző világbajnoki címet szerzett szülővárosában. Erre emlékezve tíz év elteltével ismét ringbe lépett Tomi Kid 2020. január 18-án. És ismét ott, ahol világbajnok lett, a galántai művelődési központban. Tomi ellenfele a kubai gyökerű Errieles Torres Marin volt a Restart nemzetközi gála keretében. Bő öt éve már találkoztak a profi ringben, akkor Tomi Kid pontozásos sikerével ért véget az összecsapás. Másodszor is ez történt. Nem hivatalos profi meccs volt Kovács Tamás második visszatérése, leszámítva a számtalan sportágnépszerűtési szereplését.
Sajátos egyéniség Tomi Kid. Az amatőrök világában is ismerték, de profiként került csak igazán az érdeklődés középpontjába. 2008 és 2016 között harminc profi meccsen lépett ringbe, abból 28 alkalommal győztesen hagyta el a csatateret. Hivatásos pályafutása során a félnehézsúlyú versenyző 2009-ben a WBF világbajnoka lett Galántán, 2011-ban a WBO Európa-bajnoka Nyitrán.
Kovács Tamás megállás nélkül népszerűsíti az ökölvívást, jelenleg az amatőr öklözők szlovák szövetségét is vezeti, és galántai K.O Box klubjában a 2020-as nyári olimpiára pályázó védenceit készíti fel, teremt nekik családi légkört. És mindenkinek, aki oda jár. Amit tapasztalhatott a Restart gála közönsége is.

Pillantson vissza velünk neves ökölvívónk ringcsatáira a hivatásosok között.

Tomi Kid meccslistája a profik között
(2016. október 15-ig, mérleg: 28 győzelem, 2 vereség, a többi meccse ráadás volt, profi licenc nélkül)

2008. április 4. Győr – Balogh Gábor W TKO 4

2008. május 3. Galánta – Balogh Gábor - WPTS 4

2008. szeptember 12. Győr – Petroczki István W UD 4

2008. november 21. Győr – Kántor Tamás W PTS 4

2008. december 19. Galánta – František Pástor W KO 1

2009. március 6. Győr – Kiss Zoltán junior W KTO 1

2009. április 1. Budapest – Szabó Titusz W UD 4

2009. április 24. Győr – Czene László W TKO 1

2009. május 22. Galánta – Kiss Zoltán junior W TKO 4 (félnehézsúlyban a WBF nemzetközi bajnoka lett

2009. július 3. Langenhagen – Nagy Norbert W KTO 3

2009. július 14. Budapest – Rostás Lázár W TKO 1

2009. augusztus 19. Párkány – Robert Kinin W TKO 1

2009. szeptember 12. Galánta – Czékus Zoltán W TKO 6

2009. október 24.  Dessau – Gáspár Gyula W TKO 3 (félnehézsúlyban a WBF interkontinentális bajnoka lett)

2009. december 18. Galánta – Samson Onyango W UD 12 (félnehézsúlyban a WBF világbajnoka lett)

2010. április 17. Vágsellye – Nagy Norbert W TKO 1 (magyar és szlovák bajnok)

2010. augusztus 28. Vágsellye – Xhavit Visoka W TKO 4 (félnehézsúlyban a PBO – Profi Boksz Union Európa-bajnoka lett)

2010. november 20. Orosháza – Slavomír Selický W KTO 2

2011. február 25. Nyitra Hamza Wandera – W SD 12 (félnehézsúlyban a WBO Európa-bajnoka lett)

2012. január 27. Nagyszombat – Steve Krökel W UD 8

2012. szeptember 28. Pozsony – Sami Selesmaa W UD 6

2013. március 23.  Szentes – Vécsei Péter W TKO 5

2013. június 21. Galánta – Said Mbelwa W UD 8

2013. december 14. San Antonio – Bejbut Sumenov L TKO 3 (a WBA és az IBA félnehézsúlyú vb-címéért, ez volt Kid első veresége a profi ringben)

2014. április 26. Zsolna – Béres Zoltán W TKO 2

2014. október 31. Nagyszombat – Hamza Wandera W UD 10 (a WBF címmérkőzése volt)

2015. január 9. Budapest – Errieles Torres Marin W UD 6

2015. december 29. Budapest – Kovács Miklós – TKO 2

2016. június 11. Trencsén – Georgi Barosvili – TKO 3 (a WBF euróázsiai címéért, Tomi Kid második veresége a profi ringban)

2016. október 15.  Nyitra – Georgi Barosvili – TKO 1 (Tomi Kid győzelemmel búcsúzott a profiringtől)

----------------------------------------------------------------------------------------------------

2018. november 19.  Pozsony – Sulák András – pontozásos győzelem (Tomi Kid első visszatérése a profi ringbe)

2020. január 18.  Galánta – Errieles Torres Marin ???????

Magyarázat: W – győzelem, L – vereség, TKO – technikai KO, UD – pontozásos győzelem, a rövidítések utáni szám a lebokszolt meneteket jelzi

Megjegyzés: 2013. december 14-ig félnehézsúlyban bokszolt, aztán cirkálósúlyban, 2015. január 9-től ismét félnehézsúlyban