Minek a hajóba térdelni, ha ülni is lehet benne, gondolta annak idején a komáromi kisfiú. S ezt az elhatározását az apai próbálkozás sem tudta megváltoztatni. Tarr György (szül. 1979) végül a kenu helyett a kajakban vált világhírességgé. 2020-ban visszavonult, de pályakezdésének hullámcsapásai még élnek a családban.
Mi csalogatta a Tarr-fiút a kajak-kenuba? – kapta a kérdést élversenyzői évei után.
„Tulajdonképpen a szüleim. Apu kenus volt, s azt mondhatom, hogy a komáromi csónakházban nőttem fel. Tehát a családban volt a sportág, engem is magával ragadott.”
Id. Tarr György viszi tovább a történetet. Ő csehszlovák válogatott volt, Soós Tibor későbbi komáromi klubelnök társa a hajóban. Neki köszönheti, hogy a csónakházba került, szinte ott nevelkedett, akárcsak a fia. „Mikor abbahagytam a versenyzést, láttam, hogy Gyuriban is van valami, azt akartam, kenus legyen, de ő ragaszkodott a kajakhoz – mesél a kezdetekről az apa. – Abban tört felfelé, minden rendben volt, támogattuk, ahogyan tudtuk, de a sikereket maga harcolta ki. Komoly betegsége azonban felborította az életünket, Kemény két év után meggyógyult, és kijutott négyesben a 2000-es sydneyi olimpiára, akkor még egyes hajója sem volt, Szabó Attila kölcsönözte neki az övét. Később a négyesben érett be, amit két ötkarikás ezüstje is bizonyít, számomra emellett az a csúcs, amit Vlček Erikkel elért a moszkvai vb-n, ahol mindkét távon győztek. Előttem, bennem van azóta is, nagyon értékes dupla diadal volt, szülőként is hatalmas öröm ilyesmit átélni.”
Máshol ugyanehhez ezt fűzte hozzá mosolyogva: „Hétéves volt Gyuri, mikor először került a hajóba, mégpedig kenuba. Elsírta magát. Mit tehettem hát? Beültettem egy gyerekkajakba, és rögtön magán kívül lett örömében. Mintha egy jó tündér súgta volna nekem, hol van a helye. De nem adtam fel, azt akartam, hogy engem kövessen. Ám ez a forgatókönyv mindig megismétlődött.”
A Tarr-fiú utólag, érett kajakosként szintén mosoly kísértében mondta ki az árulkodó mondatot: „A kenuban térdelnem kellene, a kajakban meg szépen ülhetek.”
Ezért ismerte meg ülve a világ.

(Forrás: Új Szó, Sme)