Sztorik

Sztorik2017-03-15T21:12:53+01:00

Van sportsztorija, kedves története vagy furcsa esete a sportpályákról? Ossza meg velünk. Addig is szorgalmasan gyűjtjük mások hasonló élményeit, megörökítve mindenkinek, aki szívesen olvas ilyen témájú anyagokat. Mert az eredeti sztorikat maga az élet kínálja. Néha a sportpályán hever, néha tálcán érkezik felénk, csak észre kell vennünk. Sztorizzon velünk!

Interjú a ló hátáról

Ritkán előforduló esemény történt a XXI. Tőkési Kupa díjugratóverseny közben: a Czajlik-rancs fiatal tehetsége, Juhos Fülöp két versenyszámban is diadalmaskodott, mindkétszer Starlett hátán. Második győzelmük után az istálló felé tartott a sikeres páros, mármint a ló és nyergében a 15 éves nádszegi lovas, amikor megszólítottam a fiút. Mivel nem tudta, mikor tér vissza a lóápolásból, s mikor válaszolhat kérdéseimre, nem maradt más hátra, mint egyből rárontani kíváncsiságommal, Ekkor készült az alábbi interjú. Starlettnek nemigen tetszett, hogy mi csevegünk, időnként táncolni kezdett, s bármelyik pillanatban jöhetett volna egy rúgás vagy valami lócsalafintaság. Szerencsére nem jött. Mint utólag kiderült, közönsége is volt a szokatlan interjúnak, melyet a Sztorik, történetek, esetek rovatban olvashatnak.

2014.08.27.|Categories: Sztorik|

Szikora a Maracanában lett Pelé

2014. július 13-án a Rio de Janeiróban található Maracana stadionban volt az idei labdarúgó-világbajnokság döntője. Tudja azt, hogy mit művelt ugyanitt 1966-ban Szikora György? Idézzünk az egykori kiváló tardoskeddi játékos visszaemlékezéseiből: „Két mérkőzésre utazott Rio de Janeiróba a csehszlovák csapat. Az egyiken egygólos, 2:1-es vereséget szenvedtünk, a másikon 2:2-es döntetlent értünk el – olvasható Batta György Szikora, a fehér Pelé című könyvében. – A 2:2-es találkozón én rúgtam az egyik gólt: méghozzá úgy, hogy Manga kapusnak még mozdulni sem volt ideje, mert egy jobboldali beadást húsz méterről, kapásból vágtam a hálóba. 140 ezer néző jött el a meccsre, s a brazilok hozzáértésére jellemző, hogy megtapsolták a gólomat! Ez ritka gesztus, másutt aligha fordult volna elő, engem is meglepett. (Erről több a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

2014.07.04.|Categories: Sztorik|

Saláta Kornél négy éve játszott a vb-n

Vladimír Weiss szövetségi kapitány az F csoport második mérkőzésén küldte pályára Saláta Kornélt a 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. Nyolcvanhárom percet töltött a pályán a szlovák válogatottban Paraguay ellen (0:2). Két momentumot említenek a futballkrónikák a garamkövesdi hátvéddel kapcsolatban. Az első gólt megelőzően Weiss labdavesztése után Barrios Saláta lábai között gurította el a labdát, majd Vera a kapuba perdített. Saláta nevéhez fűződik a szlovák válogatott egyetlen komoly helyzete a mérkőzésen: a 37. percben Kozák szöglete után nyolc méterről fejelt fölé. A csoportküzdelmekben sem előtte Új-Zéland (1:1), sem utána Olaszország (3:2), majd a nyolcaddöntőben Hollandia ellen (1:2) nem kapott lehetőséget. (Több Salátáról a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

2014.07.02.|Categories: Sztorik|

Bukor Ádám világbajnok és csúcsjavító

Junior világbajnok és tizenhat szlovák felnőttcsúcsot jegyez Bukor Ádám 16 éves galántai uszonyos úszó. 2012-től napjainkig öt távon (100, 200, 400, 800 és 1500 m felszíni úszás) javította meg a legjobb szlovákiai időeredményt. Százon és kétszázon egyszer, négyszázon és nyolcszázon ötször, ezerötszázon négyszer faragott le a korábbi csúcsidőből, utóbbi három számban önmaga rekordjait adja át a múltnak. A sportág legnagyobb hazai tehetségének sikertörténete napjainkban is folytatódik, szakmai körökben a világ legjobb juniorjaként emlegetik. Kétszer (2013 Genf, 2014 Olsztyn) megnyerte az összetett junior Világkupát és a Világkupadöntőt. (További részletek róla a Sztorik, történetek, esetek rovatban)

2014.03.25.|Categories: Sztorik|

Farkaš Henrietta paralimpiai aranyai

Amikor elindulhatott a paralimpián, háromnál kevesebb éremmel nem érte be, jelenleg már öt aranynál tart. A rozsnyói Farkaš Henrietta (a képen balra, mellette vezetője, Natália Šubrtová) a látássérült alpesi sízők között aratja sikereit. Torinóban (2006) balszerencséjére nem engedték versenyezni, mert az orvosi ellenőrzésen nem ismerték el látáskárosodási besorolását. Ezért ötkarikás sikertörténete csak Vancouverben (2010) kezdődhetett, majd Szocsiban (2014) folytatódott, ahol két arannyal és egy bronzzal a szlovák küldöttség legeredményesebb versenyzője volt. Még több érme is lehetett volna, de kedvenc számában, az óriás-műlesiklásban elesett, majd végigment ugyan a pályán, de kizárták, a szuperkombináció műlesiklásában meg kihagyta az utolsó kaput. Tavaly a sérülések (csukló- és bordatörés, ínszalagszakadás) hátráltatták a felkészülésben. (Több a Sztorik, történetek esetek rovatban)

 

2014.03.23.|Categories: Sztorik|
Go to Top