Történetünkhöz az ezredforduló évére, 2000-re kell visszapergetnünk az idő kerekét. Huszonhárom éves volt akkor a komáromi Riszdorfer Mihály (szül. 1977), aki már abban az időben r is ott volt a kajakvilág nagyjai között, hiszen világ- és Európa-bajnokként jegyezték. Sportolói pályafutása csúcsidőszaka később jött, s végeredményben kétszeres olimpiai érmes, nyolcszoros világbajnok és tizenegyszeres Európa-bajnok lett, főleg a kajak négyes hajóban. De kiből?
Amikor 2000-ben a sydney-i olimpiára készült, ahova fivére, Richárd, a négyes akkori vezérevezőse is vele tartott, megszólította Misit a Šport napilap, hogy kiválasztott szavakra válaszolva mutassa be önmagát. A LUSTA szóra a kiváló kajakos ezt válaszolta: „Igaz, szívesen lustálkodom, de biztosan nem vagyok lusta. Ráadásul kiskoromban hiperaktív gyerek voltam, nem bírtam ki egy helyben, valamennyi játékomat rögtön tönkretettem. Szóval szörnyű gyerek voltam. Nem bírtak velem a szüleim, ezért nyolcéves koromban sportolni vittek. Aztán már fáradtan jártam haza, és nem maradt erőm rosszalkodni.”

(Forrás: Šport)