Tardoskedden már gyerekkorában elhatározta, hogy egyszer edző lesz. Tartotta is ehhez magát Szikora György (1947–2005), aki kiváló labdarúgó volt, majd később a kispadról vezette időszerű csapatait. Mindegy volt számára, hogy hol edzősködik, csak ne szakadjon el kedvenc sportjától. „A futball szenvedély, s erős vágy marad a emberben a játékosi pályafutása befejezte után is, hogy kapcsolatban maradjon vele” – fogalmazott egyszer a rendkívüli képességű csatár, akit a brazilok Fehér Pelének neveztek el.
Edzői pályáját Poprádon kezdte, s egyúttal játékos is volt a Vagonkában. Mielőtt oda ment, nem illett bele Švec edző koncepciójába a pozsonyi Interben, pedig ligaformában volt a ČH-ban.
Nagyon találóak voltak nyilatkozatai edzői tevékenységéről: „Az edzőnek el kell felejtenie az <én> fogalmát, és meg kell tanulnia, hogy csakis a <mi> létezik... Mindegyik meccsről vannak feljegyzéseim és újságcikkeim. Tehát a lehető legalaposabban felkészülök, s bevallom, azt szeretem, ha én magam nézhetem meg az ellenfelet, bármilyen kimerítő is, nem másodkézből kapom az értesüléseket....A futball tölti ki az életemet örökösen, azzal foglalkozom, nézem a tévében vagy a stadionokban a meccseket, olvasom a szakcikkeket. Figyelem a válogatott csapat mérkőzéseit és a kollégák együtteseit. Szakmailag nem mindig értek velük egyet, de az a természetes.”
Szikora számára élvezet volt a foci. Nem született szerencsés csillagok alatt, pedig kiváló képességű játékos és edző volt. Vállalt magyarsága okán faragatlan játékostársai gyakran megkeserítették az életét, egyik házassága sem sikerült igazán, a pályán azonban mindig kimagaslót nyújtott, nem gürcölés, hanem élvezet volt számára a foci. És ez a játékára is ráragadt.
(Forrás: Batta György: Szikora, a fehér Pelé)