Játékoskorában Szikora Györgyöt (1947–2005) fehér Pelének is hívták. Az egykori kiváló labdarúgó később edzőként kereste a kenyerét. Focistaként bejárta az egész világot, csak a volt Szovjetunióba és Afrikába nem jutott el. „Számos humoros jelenetet megéltem játékostársaimmal, sőt egyszer, Costa Ricában a vezetőink elképedését látva olyan nevetnékem támadt, hogy alig tudtam visszatartani – mesélte. – Az történt ugyanis, hogy ebben a közép-amerikai országban nagyon népszerű lettem, olyannyira, hogy az emberek felismertek az utcán. Egy este sétálgattunk a fővárosban, és felfedeztünk egy bordélyházat. Minthogy a costaricai, tahiti és brazíliai nők igazán gyönyörűek, két játékostársammal bemerészkedtünk. Engem Csikorának szólított az egyik szépség. Pár nap múltán az egész csapat – az edző meg a vezetők is – ugyanott sétált. Bennünket, fiatalabbakat sehogysem akartak a „romlott nők“ közé ereszteni, de aztán kderült, hogy hármunkat már jól ismernek. A lányok nagyon szívélyesen fogadtak, miután felfedeztek a többiek között. Sohasem felejtem el azokat az elképedt arcokat, a küldöttségünk korosabb tagjainak tátva maradt a szája.“